A kölni  dom  kapujában

Néhány  percre, hogy  megálltam,

Hirtelen  csak  mellém  lépett,

Egy  lenhajú  nyurga  német,

S máris  fújta a beszédet:

Uram, ilyen templomcsoda

Nem épült még  sehol, soha!

Nézze csak: e gót falakat

Kerek hét évszázad alatt

emelte a hít, akarat!

Nézze csak e csúcsíveket,

Hogy ragadják a szíveket!

S a tornyok a kék azúrban

Napsugártól lángragyúltan

Odatörnek, hol az úr van!



És a szobrok! Ily plasztikát

Nem látott még a nagyvilág!

Petruspforte!  O míly  remek!

Könnybe lábadnak a szemek,

Nincs  rá  szó, a száj  csak remeg.

S a Hoche chor! Minö látvány!

Csupa  arany, csupa márvány,

Gerhárd és a többi mester

Szent volt  itt  már, nem is  ember:

Üdvözült  e müremekkel!

És az oltár! Uram , nézze,

Hochenstádi  konrád  térde

Rogyott  le  itt,  e  köveken

S  királyok  is  tán  ezeren

Buktak  rájok  reszketegen!



Beszélt, beszélt csak a német,

Szeme büszke tüzben égett,

Én pedig, ahogy hallgattam

Felsóhajtottam csak halkan,

S behunytam a szemem lassan.

Rozoga kis tornyot láttam

Sápadt meleg holdvilágban,

Körülötte vén akácok

Suttogták a miatyánkot,

S hullatták a sok virágot.

Törpe volt a kicsi torony,

Nem égbe-nyúlt földi orom,

S benne csupán egy kis harang

Csengett-bongott, így szólt a hang:

Giling-galang, giling-galang!

S alatta a cseppnyi templom

Kunyhó volt csak, bizony nem dom

Szú rágott a rozzant padon

S a szent antal-kép a falon

Papír volt csak s kopott nagyon.

És az oltár se volt benne

Színarannyal dúsan fedve,

Gyertya szórt rá gyér világot

S elötte bíz nem királyok

Zokogták a hozsánnákot.

Nem királyok, csak egy asszony,

Kendös öreg parasztasszony

Térdelt ottan feketében

S így kérte az istent éppen:

Csak a fiam hazatérjen!

Beszélt, beszélt csak a német,

Végre aztán, hogy rám nézett

S meglátta a behunyt szemem,

Diadallal, gyözelmesen

Ragadta meg a két kezem:

”Igaza van Uram, mondta,

Káprázat ez! E templopmra

Földi szem csak hunyva nézhet,

Mert különben-tényleg-tényleg

Vakja lesz e csodaszépnek!”

ó, ha tudta volna szegény,

Ez a büszke német legény,

Hogy  amig én ottan álltam

A kölni dom kapujában,

Behunyt szemmel miket láttam!

Hogy énnekem mennyivel szebb,

Gót csodánál milyen szentebb

Az a kicsi istenháza,

Amelyikbe estetájba

Anyám merül szent imába!



hk