Mennyből az angyal...

"Mennyből az angyal, eljött hozzátok, pásztorok, pásztorok..." - szoktuk dúdolni a gyermek Jézus születésére emlékezve a karácsonyi dalt, de vajon átérezzük-e mindennek a jelentését? A betlehemes játékban általában megjelenített angyalt a fehér ruha és a szárnyak jelképezik, mintegy utalva arra a képre, amelyet a köztudat az angyallal azonosít. No de nézzük meg minden szónak a jelentését, és hogy valójában milyen lehet, hogy valós képet alkothassunk a dal hátteréről. Hogyha egyszer valóban látja az ember a mennyei világot, vagy az angyalt, akkor legalább tudja, hogy mit is lát. Illetve hogy mit nem lát, ha lát valamit...

A mennyei vagy prófétai látomásról alapvetően azt kell tudni, hogy nem a fizikai érzékek csalódása, azaz nem hallucináció, nem egy levetített film, nem olyan mint egy drogos élmény. A bibliai látomás sokkal inkább a megértés egy magasabb foka, amelyet a szellemileg magasabb szinten élő ember láthat és értelmezhet. A mennyei látomás kísérő jelenségei a látó ember számára jól körülírhatóak, és a mennyei világ egy vagy több ismertetőjelét hordozzák magán. A mennyei világ az eredeti bibliai nyelveken elég jól le van írva: a tűz, füst, köd és sötétség kavargása a villámlás fényében; a lángok tengere, az arany felhők világa. Nyilvánvalóan az ebből az ismert világból való szavak csak utalhatnak a mennyei jelenségekre, ahogy megpróbáljuk azt valamihez hasonlítani, amit ismerünk. A mennyei világhoz közeledni olyan, mint közelebb kerülni magához Istenhez is, egy félelmetes, megsemmisítő és rettenetes érzés - olyan ez, mint akár az Ítélet Napja, amikor akár tetszik, akár nem, az ember közel kerül Istenhez, és nincs az anyagi világ káprázata, ami eltakarja őt előle. A hitetlen ember számára a szertefoszló világ és a mennyei világ közeledése, Isten jelenlétének a közeledése leírhatatlan borzalom lesz, amely elől nincs menekvés. Mindaz, amit tagadott, amiben kételkedett, ami ellen küzdött, ráront és körülfogja, és el nem ereszti többé. Az ismeretlen bizonyossággá válik, a tagadott világ megszégyeníti az embert. A hívő számára pedig a bizonyosság megnyugtató érzését jelenti, a hazaérkezést.

Bármit is lát valaki a mennyei világból, azt az emberi agy megpróbálja lefordítani arra, amit az ember már ismer. Ismert formák, alakok, jelenségek, de mindig csak annyi amennyit az ember értelmével és szellemével felfogni képes. Az angyal ebből a ragyogó, félelmetes, emberi fogalmakkal és ismert formákkal pontosan körül nem írható világból származik. Az angyal tudatosságának a jelenléte érezhető, és önmagában is félelmetes - ha viszont látható formában is megjelenik, akkor a mennyei világ leírásához hasonló maga a fénylő test is, amely látható. Fénylő, aranyló és a mennyei világhoz hasonlóan kavargó emberalak, szárnyak nélkül. Ezt próbálja az ember behelyettesíteni valamivel, ami a számára értelmezhető. Gyakori, hogy mivel tudatosan érzékeli, hogy nem egy emberről (férfiról) lát egy képet, ezért nőalakot vél felismerni (hiszen nem férfi), akihez azonnal a Szűz Mária képet társítja. És ez meg is magyarázza, hogy miért beszélnek állandóan Mária-jelenésekről, de angyalok jelenéséről sosem. Mert nem tudják miről van szó, és nem látják tisztán magát a jelenséget. Az angyal közelében valószínűleg látható a mennyei világ néhány részlete is, esetleg a háttérben több angyal a távolban.

Ennyit lehet elmondani a "mennyből az angyal" kifejezésről; és most pár szót a pásztorokról is.

A pásztor szó másodlagos ószövetségi jelentése egyszerűen a "rossz" (ember). A bűnös ember. Egyszerűen azért, mert a pusztában élő barompásztorok kerülték azt a tespedtséget, ami a városlakók sajátja volt, és a szüntelen megpróbáltatás a szabad ég alatt, a nyáj gondozása egyfajta igénytelenséget követelt meg. Gondozatlanságot, ápolatlanságot. Egyszerűen mások szemében rossznak tűntek, innen maga a szó is. A pásztor szó tehát nem csak a nyájak felügyelőit, átvitt értelemben a hívők közösségének gondozóit, de minden hívő és nem hívő embert is jelenti.

Tamási Attila

Ilyenkor azonban egy kissé bugyuta, ámde annál nagyobb igazságot rejtő film egyik mondata jut eszembe, mikor a film női főszereplője Honolulu szigetén arról ábrándozik, hogy itt megtalálja a romantikát. Mire a félrészeg pilóta csak annyit mond: "Itt? Nincs itt semmi, ez csak egy sziget! Itt ugyan soha az életben nem talál romantikát, hacsak ide nem hozza!" Ebben a mondatban benne van a lényeg. A romantika, de éppúgy a hit, a szeretet, bensőséges családi hangulat nem eldugott falvakban van, nem a világ végén a kis búskomor mesékben, hanem itt van bennünk. Az, hogy a karácsony nyugodt, boldog és békés lesz-e, senki máson nem múlik, csak rajtunk, hogy mi tesz minket boldoggá. Azt érezzük-e, hogy ajándékok sokaságával kell "megvásárolni" a karácsonyi hangulatot, vagy azt, hogy elegendő ajándékot vettünk-e, és az elég lehet-e valaha is elég, vagy egyre több és nagyobb kell. Soha nem lehetünk elégedettek, mert kevés a hús, a süti, kevés az ajándék. Vagy mi magunk legyőzzük magunkban ezt a nyugati vásárlási hisztériából adódó elmebajt, és bebizonyítjuk a világnak, hogy nem kellenek a mesék, mi itt és most, ebben a világban is békés nyugodt karácsonyt ünnepelünk. Nem az áruházakba készülünk, hanem a kis Jézust várjuk. Mert a karácsony ünnepe, nem a szeretet ünnepe. Nem a béke ünnepe. A karácsony Jézus születésének ünnepe. Aki csak ajándékokat hajigál a másikhoz, mondván "nesze itt van örülj", vagy fogalma sincs kicsoda Jézus Krisztus, hát ők ne ünnepeljenek karácsonyt, és köszönjük, nem kell zsibvásárt csinálni abból, ami nekünk hívőknek szól, és nekünk ünnep. Csináljanak zsibvásárt a hanukából, és tömjék a maceszt magukba nyugodtan. Bármennyire szeretnék lealjasítani a karácsonyt, mi itt és most, akik őrizzük a tüzet ma és a jelenben, mi most is csendes, boldog karácsonyra készülünk.

Várjuk azt a meghitt pillanatot, azt a hittel telt újabb évfordulót, amely hirdeti, hogy megérkezett a fény a sötétségbe.

Kemény Gábor