Sokan szeretnének szolgálni Istennek — de csak tanácsadói minőségben.

Egy lelkipásztor beszélt egyszer egy kisleányról, aki nyolc éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Édesapja nagyon szegényen élt, és a kisleányon kívül még négy fiatalabb gyermek volt a házban. A kisleány hősként próbált gondoskodni mindegyikről és az otthonról is. Nagyon korán fölkelt, és késő estig dolgozott. Nem csoda, hogy tizenhárom éves korára teljesen kimerült. Amint haldoklott, egyik szomszédja átment hozzá. A kislány arca zavart árult el: “Ugye úgy látszik, hogy félek meghalni? Pedig nem félek, csak nagyon szégyellem magam.” A szomszéd meglepetéssel kérdezte: “Mit szégyellsz?” A beteg leányka ezt felelte: “Tetszik tudni, hogy mi történt mama halála óta. Annyira le voltam foglalva, hogy soha nem tudtam tenni semmit Jézusért, és amikor mennybe jutok és találkozom vele, szégyellnem kell magamat.” A szomszéd nehezen tudta visszafojtani könnyeit. A kisleány kérges és eltorzult kezét kezébe véve ezt mondta: “Drágám, én semmit nem mondanék Jézusnak. Csak megmutatnám neki a kezeimet.”