A Görögországi Orthodox Egyház főpapsága, amely október 5-8-án összeült soros ülésére, kötelességének tartja, hogy a nyájhoz, Isten népéhez, valamint minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és a szeretet nyelvén.
Veletek élünk e súlyos és drámai időben. Mint ország, rendkívül súlyos gazdasági krízissel kerültünk szembe, amely az emberek többségét a bizonytalanság és a félelem érzésével tölti el. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a holnapi nap. Nyilvánvaló, hogy Hazánk már nem szabad, hanem ténylegesen a hitelezői irányítják (1). Tudjuk, hogy sokan közületek azt várják, hogy az Egyház megszólaljon és állást foglaljon azon eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek mindannyian szemtanúi vagyunk.
Az, amit ma Hazánk megél, precedens nélküli és megrendíti a képzeletet. A szellemi, társadalmi és gazdasági krízissel lépésben halad előre minden alapunk lerombolása. Hagyományunk eltörlésének és megsemmisítésének kísérlete történik, annak, amit mindig Hazánk élete alapjának tartottak. A társadalmi szférában berendezkedésünk és jogaink megszüntetése folyik. Méghozzá mindezt a kormányzat soha nem látott indokkal teszi: "E lépésekre hitelezőink kényszerítenek bennünket". Tehát, mi, mint ország, gyakorlatilag beismerjük, hogy megszálltak vagyunk és új (külföldi) kormányzóink akaratát teljesítjük. Ezzel kapcsolatban felmerül a következő kérdés:
Beavatkozási igényeik csupán a pénzügyi és szociális szférára vonatkoznak-e, vagy kiterjednek Hazánk spirituális és kulturális identitására és önállóságára is?
A kialakult helyzettel szemben minden értelmes emberben felmerül a kérdés: korábban miért nem hoztuk meg azokat a kemény intézkedéseket, amelyeket ma régóta szükségesnek neveznek? Társadalmi életünk mindezen patológiái, amelyeket most oly nagy erőfeszítéssel igyekszünk leküzdeni, miért nem orvosoltattak időben? Miért volt szükség arra várni, míg eljutunk a mai kritikus állapotba? Hiszen államunkat már több évtizede ugyanazok az emberek irányítják. Milyen politikai célszerűségből indultak ki ők, tudván, hogy az országot a katasztrófába vezetik, ma pedig biztonságban érzik magukat, mivel csupán idegen akarat teljesítőinek vallják magukat? Ma olyan radikális reformok zajlanak, amelyek a korábbi években felháborították volna egész Görögországot, ma azonban alig találnak ellenállásra.
Gazdasági krízisünk a termelés és a fogyasztás közötti egyensúlytalansággal kapcsolatos - az általunk elérhető termelés lassú tempója és azon magas életszínvonal között, amelyet megszoktunk.
Amikor a fogyasztás jelentősen meghaladja a termelést, a gazdasági egyensúly elkerülhetetlenül a kiadások oldalára csúszik el. Hogy ezt rendbe tegye, országunk kénytelen külső kölcsönökhöz folyamodni.
Amikor a hitelezők elkezdik visszakövetelni az adósságot, eljön a krízis, azt pedig a csőd követi. De a gazdasági krízis, amely ma Hazánkat sújtja és nyomorítja, csupán a jéghegy csúcsa. Ez egy másik, spirituális krízis következménye és gyümölcse.
A fogyasztás és a termelés közötti aránytalanság nem csak gazdasági kategória, hanem, mindenekelőtt, a spirituális törés mutatója. Az erkölcsi krízis jele, amely mind a hatalmat, mind pedig a népet elérte. Azé a hatalomé, amely nem volt képes felelősen viselkedni a nép előtt, nem tudott vagy nem akart az igazság nyelvén beszélni, hamis ideálokat propagált, elősegítette a korrupciót, és egyetlen célja magának a hatalomnak a megtartása volt. A hatalom gyakorlatilag a nép és Országunk valóságos érdekeivel szemben cselekedett.
Másrészről mi, a nép, szintén felelőtlenül cselekedtünk. Istenítjük a gazdagságot, jóllakott és nyugodt életet keresünk, és nem vetjük meg a csalást és a könnyű jövedelemszerzést. Minket már nem izgatott, hogy mi folyik a világban és országunkkal. A szakszervezetek és a társadalmi csoportok önkényes követelései jogaik betartására teljes közömbösséggel párosult aziránt, hogy mindez milyen hatást fejt ki társadalmunkra összességében, és ezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mai helyzetbe jutottunk.
A spirituális krízis lényege az élet értelmének hiányában és az embernek az egydimenziós jelenben való leragadásában, egocentrikus önimádó ösztöneinek fogságában található. Ez jövő, eszmék és víziók nélküli jövő. Unalomra és monotonitásra ítélt jelen. Az életnek a születés és a halál két eseménye közötti ideiglenes időszakba való átfordulását jelenti, amelynek egy ismeretlen tényezője van: mennyi idő telik el közöttük.. Ilyen perspektívában a céltalan mindig verseng az értelmetlennel, és ezek következtében mindig a tragikus győz. És akkor a kérdésre: "Fiam, miért fogyasztasz kábítószert?" - azt a választ hallod: "Mondjátok meg, miért ne fogyasszak? Nem reménykedem semmiben, nem várok már semmit. Egyetlen örömöm ez a kábítószer". Mipedig ahelyett, hogy megtalálnánk az élet értelmét, a gazdagságra, komfortra, jólétre törekszünk. De amikor a fogyasztáson kívül nem létezik semmilyen más életcél, amikor az anyagi jólét és annak a környezet felé való demonstrálása az egyetlen módjává válik a társadalmi elismertség elnyerésének, akkor a romlottság (2) az
egyetlen lehetséges életmóddá válik, ellenkező esetben, ha nem romlasz meg, akkor butának tűnsz fel. Így gondolkodtak és tettek sokan, mi pedig eljutottunk odáig, hogy nem csak a hatalom emberei romlottak meg, hanem a nép többsége is. Az örök kérdést, Dosztojevszkij dilemmáját: "Szabadság vagy boldogság" annak teljes tragikusságában éljük meg. A látszólagos jólétet választottuk, de elveszítettük a szabadságot, mégpedig nem csak személyes szabadságunkat, hanem Hazánk szabadságát is. Ma az ember (lehetséges, jogosan) remeg jövedelme csökkenésének még a gondolatától is, de alig nyugtalanítja, hogy az állam nem fordít megfelelő pénzt az oktatásra. Nem aggódik gyermekei miatt, akik különféle függőségekben hunynak ki, nem aggódik az emberi személyiség és élet elértéktelenedése miatt. Ez a mai krízis valódi értelme és a gazdasági nehézségek forrása, amelyeket oly kegyetlenül kihasználnak a "világ irányítói".
A Szent Szinódus ülésén mi, a ti lelki atyáitok, kritikusan viszonyultunk saját tetteink iránt és szeretnénk magunkra vállalni a felelősséget és megtalálni a mostani krízisben saját hibánk mértékét.
Tudjuk, hogy elkeserítettünk benneteket, lehetséges, hogy kísértésbe is vittünk titeket. Nem reagáltunk azonnal és hatékonyan a klérus magatartására, amely megsebesített benneteket. Azok, akik szeretnék megszakítani a nép és az Anyaszentegyház kapcsolatát, kihasználták a valódi és kitalált botrányokat, igyekeztek lerombolni az Egyház iránti bizalmatokat.
Szeretnénk nektek elmondani, hogy az Egyház rendelkezik a fogyasztás kultuszának ellenmérgével - ez az aszkézis. Míg a fogyasztás - zsákutca (hiszen az életnek nincs benne értelme), addig az aszkézis - út (hiszen a valódi élethez vezet). Az aszkézis célja nem az élvezetről való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való megtöltése. Hasonlít a sportoló edzéséhez, amely elvezeti őt az érem megszerzéséhez, ez az érem pedig semmi más, mint a halált legyőző élet, a szeretettel gazdagított élet. Az aszkézis a felesleg
rabságából a szabadságba vezető út. Azon rabságból, amely nevetség tárgyává tett ma bennünket.
Nyugtalanít bennünket oktatásunk állapota, mivel a mai oktatási rendszer a tanulóra nem személyiségként, hanem számítógépként tekint. Egyetlen funkciója az információ "feltöltése". A tanuló személyiségét egyáltalán nem veszi figyelembe. Gyermekeink joggal vetik el az ilyen oktatást. Ezért nyugtalanít minket a készülő újabb középiskolai reform. Elismerjük, hogy a tankönyvek összeállítása - az állam felelősségi szférájába tartozik, de tartalmuk érint minden állampolgárt, akik közül sokan várják az Egyháztól, hogy felemelje alázatos hangját ebben a kérdésben.
Azt szeretnénk, hogy minden templomunk nyitva álljon a fiatalság előtt. Azokat az egyházközségeket, amelyek ezt megtették, számtalan értelmet és reménységet kereső fiatal keresi fel.
Tudjuk, hogy tőlünk, lelkipásztoraitoktól hősies Egyházat vártok, élő és prófétikus szót, a fiatalságnak aktuális igehirdetést, amely ugyanakkor nem elvilágiasodott, kompromisszum nélküli, szabad és erős. Olyan Egyházat, amely nem fél ellenállni e világ bűnös rendszereinek, még akkor sem, ha ez üldöztetéshez és vértanúsághoz vezet.
Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amely képes az ember mellé állni és támogatni őt. De az Egyház mi vagyunk mind, és ebben van az Ő és a mi erőnk is. A lelkipásztorok és a nyáj egységét mindenekelőtt a "világ kormányzói" kívánják lerombolni. Tudják, hogy ha legyőzik a pásztort, könnyen szétszórják és rabságba hajtják a nyájat. Emlékezzetek a történelemre: mindenhol, ahol Istennel harcoltak, a csapás végső célja az ember volt, és annak teljes leállatiasítása. Ellenkezőleg, Isten emberré válása az ember legnagyobb felmagasztalása. Az Egyház nem az állam ellen lép fel, hanem azok ellen, akik mögötte állnak, megpróbálván megfosztani bennünket reményünktől és eszményeinktől. Emlékezzetek, hogy számos közgazdász értékelése szerint ezt a krízist művi úton váltották ki, azért, hogy eszközzé váljon azon erők világuralmának elérésére, amelyeket nehéz emberszeretettel gyanúsítani.
Krisztus Egyházának van álláspontja a mai kritikus helyzettel kapcsolatban, mivel nem szűnt meg a történelem és az emberiség részének lenni. Az Egyház nem hunyhat szemet semmilyen igazságtalanság felett, hanem késznek kell lennie a tanúságtételre és a vértanúságra.
Tudjuk, hogy az emberek körülöttünk éheznek és szükséget szenvednek, lelküket pedig gyakran eltölti a kétségbeesés. Tudjuk, mivel az első hely, amelyet a remény és az értelem keresése során felkeresnek, az a templom. Célunk és feladatunk, hogy az egyházközségek olyan központtá váljanak, amelyeken keresztül a lelkipásztori gondoskodás eléri és átfogja az egész társadalmat.
Úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a társadalmi problémák elemzésének központját, hogy ne csak szemléljük, hanem sikeresen küzdhessünk azon nehézségekkel szemben, amelyeket a jelenlegi krízis váltott ki.
Feladatunk, hogy oly módon fejlesszük ki minden egyházközség jótékonysági tevékenységét, hogy ne maradjon egyetlen ember sem, aki ne kaphatna egy tányér ételt. Tudjátok, hogy az Egyház e tekintetben hatalmas munkát folytat. Tudjátok, mivel sokan közületek munkátokkal vagy anyagi segítségetekkel támogatjátok egyházközségeink erőfeszítéseit. Arra kérünk titeket, hogy álljatok közelebb egyházközségetekhez, hogy együtt képesek legyetek támogatni egymást e nehéz időkben.
Népünk korábban is találkozott a szegénységgel és az éhínséggel, de kibírta és győzedelmeskedett, mivel rendelkezett eszményekkel és értékekkel. Mind együtt képesek vagyunk segíteni az egyénnek, az egy pedig mindenkit támogathat. Isten nem gyáváknak teremtett bennünket, hanem megadta nekünk az erő és a szeretet szellemiségét. E szellemmel eltelve, hibáinkat tudatosítván, egységesüljünk nagy családunk, Egyházunk mellett az élet értelme és a szeretet keresésében, és akkor túl fogunk jutni e nehéz megpróbáltatásokon.
Veletek élünk e súlyos és drámai időben. Mint ország, rendkívül súlyos gazdasági krízissel kerültünk szembe, amely az emberek többségét a bizonytalanság és a félelem érzésével tölti el. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a holnapi nap. Nyilvánvaló, hogy Hazánk már nem szabad, hanem ténylegesen a hitelezői irányítják (1). Tudjuk, hogy sokan közületek azt várják, hogy az Egyház megszólaljon és állást foglaljon azon eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek mindannyian szemtanúi vagyunk.
Az, amit ma Hazánk megél, precedens nélküli és megrendíti a képzeletet. A szellemi, társadalmi és gazdasági krízissel lépésben halad előre minden alapunk lerombolása. Hagyományunk eltörlésének és megsemmisítésének kísérlete történik, annak, amit mindig Hazánk élete alapjának tartottak. A társadalmi szférában berendezkedésünk és jogaink megszüntetése folyik. Méghozzá mindezt a kormányzat soha nem látott indokkal teszi: "E lépésekre hitelezőink kényszerítenek bennünket". Tehát, mi, mint ország, gyakorlatilag beismerjük, hogy megszálltak vagyunk és új (külföldi) kormányzóink akaratát teljesítjük. Ezzel kapcsolatban felmerül a következő kérdés:
Beavatkozási igényeik csupán a pénzügyi és szociális szférára vonatkoznak-e, vagy kiterjednek Hazánk spirituális és kulturális identitására és önállóságára is?
A kialakult helyzettel szemben minden értelmes emberben felmerül a kérdés: korábban miért nem hoztuk meg azokat a kemény intézkedéseket, amelyeket ma régóta szükségesnek neveznek? Társadalmi életünk mindezen patológiái, amelyeket most oly nagy erőfeszítéssel igyekszünk leküzdeni, miért nem orvosoltattak időben? Miért volt szükség arra várni, míg eljutunk a mai kritikus állapotba? Hiszen államunkat már több évtizede ugyanazok az emberek irányítják. Milyen politikai célszerűségből indultak ki ők, tudván, hogy az országot a katasztrófába vezetik, ma pedig biztonságban érzik magukat, mivel csupán idegen akarat teljesítőinek vallják magukat? Ma olyan radikális reformok zajlanak, amelyek a korábbi években felháborították volna egész Görögországot, ma azonban alig találnak ellenállásra.
Gazdasági krízisünk a termelés és a fogyasztás közötti egyensúlytalansággal kapcsolatos - az általunk elérhető termelés lassú tempója és azon magas életszínvonal között, amelyet megszoktunk.
Amikor a fogyasztás jelentősen meghaladja a termelést, a gazdasági egyensúly elkerülhetetlenül a kiadások oldalára csúszik el. Hogy ezt rendbe tegye, országunk kénytelen külső kölcsönökhöz folyamodni.
Amikor a hitelezők elkezdik visszakövetelni az adósságot, eljön a krízis, azt pedig a csőd követi. De a gazdasági krízis, amely ma Hazánkat sújtja és nyomorítja, csupán a jéghegy csúcsa. Ez egy másik, spirituális krízis következménye és gyümölcse.
A fogyasztás és a termelés közötti aránytalanság nem csak gazdasági kategória, hanem, mindenekelőtt, a spirituális törés mutatója. Az erkölcsi krízis jele, amely mind a hatalmat, mind pedig a népet elérte. Azé a hatalomé, amely nem volt képes felelősen viselkedni a nép előtt, nem tudott vagy nem akart az igazság nyelvén beszélni, hamis ideálokat propagált, elősegítette a korrupciót, és egyetlen célja magának a hatalomnak a megtartása volt. A hatalom gyakorlatilag a nép és Országunk valóságos érdekeivel szemben cselekedett.
Másrészről mi, a nép, szintén felelőtlenül cselekedtünk. Istenítjük a gazdagságot, jóllakott és nyugodt életet keresünk, és nem vetjük meg a csalást és a könnyű jövedelemszerzést. Minket már nem izgatott, hogy mi folyik a világban és országunkkal. A szakszervezetek és a társadalmi csoportok önkényes követelései jogaik betartására teljes közömbösséggel párosult aziránt, hogy mindez milyen hatást fejt ki társadalmunkra összességében, és ezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mai helyzetbe jutottunk.
A spirituális krízis lényege az élet értelmének hiányában és az embernek az egydimenziós jelenben való leragadásában, egocentrikus önimádó ösztöneinek fogságában található. Ez jövő, eszmék és víziók nélküli jövő. Unalomra és monotonitásra ítélt jelen. Az életnek a születés és a halál két eseménye közötti ideiglenes időszakba való átfordulását jelenti, amelynek egy ismeretlen tényezője van: mennyi idő telik el közöttük.. Ilyen perspektívában a céltalan mindig verseng az értelmetlennel, és ezek következtében mindig a tragikus győz. És akkor a kérdésre: "Fiam, miért fogyasztasz kábítószert?" - azt a választ hallod: "Mondjátok meg, miért ne fogyasszak? Nem reménykedem semmiben, nem várok már semmit. Egyetlen örömöm ez a kábítószer". Mipedig ahelyett, hogy megtalálnánk az élet értelmét, a gazdagságra, komfortra, jólétre törekszünk. De amikor a fogyasztáson kívül nem létezik semmilyen más életcél, amikor az anyagi jólét és annak a környezet felé való demonstrálása az egyetlen módjává válik a társadalmi elismertség elnyerésének, akkor a romlottság (2) az
egyetlen lehetséges életmóddá válik, ellenkező esetben, ha nem romlasz meg, akkor butának tűnsz fel. Így gondolkodtak és tettek sokan, mi pedig eljutottunk odáig, hogy nem csak a hatalom emberei romlottak meg, hanem a nép többsége is. Az örök kérdést, Dosztojevszkij dilemmáját: "Szabadság vagy boldogság" annak teljes tragikusságában éljük meg. A látszólagos jólétet választottuk, de elveszítettük a szabadságot, mégpedig nem csak személyes szabadságunkat, hanem Hazánk szabadságát is. Ma az ember (lehetséges, jogosan) remeg jövedelme csökkenésének még a gondolatától is, de alig nyugtalanítja, hogy az állam nem fordít megfelelő pénzt az oktatásra. Nem aggódik gyermekei miatt, akik különféle függőségekben hunynak ki, nem aggódik az emberi személyiség és élet elértéktelenedése miatt. Ez a mai krízis valódi értelme és a gazdasági nehézségek forrása, amelyeket oly kegyetlenül kihasználnak a "világ irányítói".
A Szent Szinódus ülésén mi, a ti lelki atyáitok, kritikusan viszonyultunk saját tetteink iránt és szeretnénk magunkra vállalni a felelősséget és megtalálni a mostani krízisben saját hibánk mértékét.
Tudjuk, hogy elkeserítettünk benneteket, lehetséges, hogy kísértésbe is vittünk titeket. Nem reagáltunk azonnal és hatékonyan a klérus magatartására, amely megsebesített benneteket. Azok, akik szeretnék megszakítani a nép és az Anyaszentegyház kapcsolatát, kihasználták a valódi és kitalált botrányokat, igyekeztek lerombolni az Egyház iránti bizalmatokat.
Szeretnénk nektek elmondani, hogy az Egyház rendelkezik a fogyasztás kultuszának ellenmérgével - ez az aszkézis. Míg a fogyasztás - zsákutca (hiszen az életnek nincs benne értelme), addig az aszkézis - út (hiszen a valódi élethez vezet). Az aszkézis célja nem az élvezetről való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való megtöltése. Hasonlít a sportoló edzéséhez, amely elvezeti őt az érem megszerzéséhez, ez az érem pedig semmi más, mint a halált legyőző élet, a szeretettel gazdagított élet. Az aszkézis a felesleg
rabságából a szabadságba vezető út. Azon rabságból, amely nevetség tárgyává tett ma bennünket.
Nyugtalanít bennünket oktatásunk állapota, mivel a mai oktatási rendszer a tanulóra nem személyiségként, hanem számítógépként tekint. Egyetlen funkciója az információ "feltöltése". A tanuló személyiségét egyáltalán nem veszi figyelembe. Gyermekeink joggal vetik el az ilyen oktatást. Ezért nyugtalanít minket a készülő újabb középiskolai reform. Elismerjük, hogy a tankönyvek összeállítása - az állam felelősségi szférájába tartozik, de tartalmuk érint minden állampolgárt, akik közül sokan várják az Egyháztól, hogy felemelje alázatos hangját ebben a kérdésben.
Azt szeretnénk, hogy minden templomunk nyitva álljon a fiatalság előtt. Azokat az egyházközségeket, amelyek ezt megtették, számtalan értelmet és reménységet kereső fiatal keresi fel.
Tudjuk, hogy tőlünk, lelkipásztoraitoktól hősies Egyházat vártok, élő és prófétikus szót, a fiatalságnak aktuális igehirdetést, amely ugyanakkor nem elvilágiasodott, kompromisszum nélküli, szabad és erős. Olyan Egyházat, amely nem fél ellenállni e világ bűnös rendszereinek, még akkor sem, ha ez üldöztetéshez és vértanúsághoz vezet.
Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amely képes az ember mellé állni és támogatni őt. De az Egyház mi vagyunk mind, és ebben van az Ő és a mi erőnk is. A lelkipásztorok és a nyáj egységét mindenekelőtt a "világ kormányzói" kívánják lerombolni. Tudják, hogy ha legyőzik a pásztort, könnyen szétszórják és rabságba hajtják a nyájat. Emlékezzetek a történelemre: mindenhol, ahol Istennel harcoltak, a csapás végső célja az ember volt, és annak teljes leállatiasítása. Ellenkezőleg, Isten emberré válása az ember legnagyobb felmagasztalása. Az Egyház nem az állam ellen lép fel, hanem azok ellen, akik mögötte állnak, megpróbálván megfosztani bennünket reményünktől és eszményeinktől. Emlékezzetek, hogy számos közgazdász értékelése szerint ezt a krízist művi úton váltották ki, azért, hogy eszközzé váljon azon erők világuralmának elérésére, amelyeket nehéz emberszeretettel gyanúsítani.
Krisztus Egyházának van álláspontja a mai kritikus helyzettel kapcsolatban, mivel nem szűnt meg a történelem és az emberiség részének lenni. Az Egyház nem hunyhat szemet semmilyen igazságtalanság felett, hanem késznek kell lennie a tanúságtételre és a vértanúságra.
Tudjuk, hogy az emberek körülöttünk éheznek és szükséget szenvednek, lelküket pedig gyakran eltölti a kétségbeesés. Tudjuk, mivel az első hely, amelyet a remény és az értelem keresése során felkeresnek, az a templom. Célunk és feladatunk, hogy az egyházközségek olyan központtá váljanak, amelyeken keresztül a lelkipásztori gondoskodás eléri és átfogja az egész társadalmat.
Úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a társadalmi problémák elemzésének központját, hogy ne csak szemléljük, hanem sikeresen küzdhessünk azon nehézségekkel szemben, amelyeket a jelenlegi krízis váltott ki.
Feladatunk, hogy oly módon fejlesszük ki minden egyházközség jótékonysági tevékenységét, hogy ne maradjon egyetlen ember sem, aki ne kaphatna egy tányér ételt. Tudjátok, hogy az Egyház e tekintetben hatalmas munkát folytat. Tudjátok, mivel sokan közületek munkátokkal vagy anyagi segítségetekkel támogatjátok egyházközségeink erőfeszítéseit. Arra kérünk titeket, hogy álljatok közelebb egyházközségetekhez, hogy együtt képesek legyetek támogatni egymást e nehéz időkben.
Népünk korábban is találkozott a szegénységgel és az éhínséggel, de kibírta és győzedelmeskedett, mivel rendelkezett eszményekkel és értékekkel. Mind együtt képesek vagyunk segíteni az egyénnek, az egy pedig mindenkit támogathat. Isten nem gyáváknak teremtett bennünket, hanem megadta nekünk az erő és a szeretet szellemiségét. E szellemmel eltelve, hibáinkat tudatosítván, egységesüljünk nagy családunk, Egyházunk mellett az élet értelme és a szeretet keresésében, és akkor túl fogunk jutni e nehéz megpróbáltatásokon.
A Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusa
Jövőnk.info megjegyzés: A felhívás tavalyi, és a görög egyházon belül pozitív folyamatok megindulására utalt. Ahogy azonban szinte semmilyen komoly hír nem érkezik már Magyarországra a világból, úgy a görög eseményeket sem tudjuk érdemben követni. Reméljük, hogy az ottani papság elindult egy magasabb lelki tisztasághoz vezető úton, és be tudja tölteni társadalmi újjászervező szerepét. Sajnos erre a mai magyar egyházakban semmiféle szándék, vagy személyi feltétel nem adott, a cionista érdekeket kiszolgáló, álszent vezetés inkább az egyház elpusztításában, mint felemelésében érdekelt. Az egyházban megindult folyamatok nálunk inkább azt mutatják, hogy a keresztényellenes forrású, hitgyülis, zsidóérdekű agymosásé lenne a jövő. A főbb egyházi pozíciókban csak zsidókat, ügynököket és ferdehajlamú, visszataszító megjelenésű, jellemtelen embereket látni. Ezektől semmit jót sem lehet elvárni. Azt végképp nem, hogy a görög felhíváshoz bármi hasonlót fogalmazzanak meg. Ennek megfelelően nyilvánvaló a következtetés, hogy a görög egyházban nem a magyar egyházakba ültetett testi-lelki torzszülöttekhez hasonlók a vallási vezetők.
Visszatérve a felhívás tartalmára: a fogyasztói társadalom mértéktelenségével szemben az aszkéta életmódot, mint a fogyasztás elutasítását állítja. Helytállóan kiemeli, hogy a liberális erkölcsiség és boldogság nem más, mint romlás, amely egyfajta divatként jelenik ma meg.
Maga az írás azonban nyitva hagy egy rendkívül súlyos kérdést, amelyet már ideje lenne feltenni. Vajon a puszta templomba járás segíthet-e? Amikor a templomokban azok a megvezetett emberek prédikálnak, akik felnéznek a egyház pusztulásáért felelős emberekre, és elfogadják a liberális teológiai irányzatokat, mert meg kellett tanulniuk és megukévá kellett tenniük, hogy papok lehessenek. Ez egyben egyfajta megélhetési probléma is, amelytől nem tudnak, nem tudhatnak elszakadni. A keresztény világban mindenütt jelen van a hitnek ez a problémája, amelyet a liberális teológiai gondolkodás jellemez. Egyáltalán megfogható-e, érthető-e ez a probléma? Tisztában vannak-e ennek egyáltalán a létezésével az emberek? Aligha. És a teológián belül ugyanolyan sátáni alapossággal vannak kidolgozva a tévutak a hívő emberek (ezúttal a papok) számára, mint ahogy a politikai-társadalmi életben is a többi társadalmi csoport számára. Képzeljük csak el a kommunizmus, a neoliberalizmus teológiai megfelelőjét - mert léteznek. És ha ezt a kérdéskört tisztáztuk (még messze nem tartunk itt!), még meg kell válaszolnunk a "hogyan tovább" kérdést is. Legyen egyházszakadás, hogy elkülönüljünk azoktól az eretnekektől, akik az egyházak látható szervezeteit bitorolják, vagy sem? Mit kezdjünk azokkal az emberekkel, papokkal, akiknek képtelenség a fentieket megmagyarázni?
Visszatérve az egyházak tanításaihoz: hogy válasszuk szét a helytelen tanítást a helyestől, és hogyan dolgozzuk ki a helyes tanítást újra az emberek számára? Mi alapján? Ezek igen súlyos, életbevágó kérdések, amelyeken ideje lenne minden papnak elgondolkodni, nem csak Magyarországon, Európában, de világszerte. Életbe vágó kérdések, mert nem csak egyes emberek, egyházak, de egész nemzetek fennmaradása múlik rajta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése