Jorge Bergoglio nyilvánosan lázad Isten és az egyház ellen. Bitorolja a legfőbb hatalmat és terrorral uralkodik az egész egyház fölött. Szuggesztíven lép föl, mint Jézus Krisztus helytartója, holott Kanadában nyilvánosan odaszentelte magát a sátánnak. Felszámolja Isten törvényeit és a szodómia bűnét, ami a legégbekiáltóbb bűnök közé tartozik és a Szentírás ocsmányságnak nevezi és óv tőle az ideigvaló (2Pt 2,6) és az örök tűz ( Júdás 7) kilátásba helyezésével, már egyáltalán nem nevezi rossznak. Sőt szorgalmazza azt, ami a történelem során soha sehol nem fordult elő, még a pogány népeknél sem, az emberevő népeknél – a kannibáloknál sem, hogy két szodomita bűnös együttélését házasságnak tekintsék és gyermekeket raboljanak el a számukra ún. örökbefogadás céljából. Bergoglio szemtelenségének és az Isten, Isten törvényei, a természetes erkölcs elleni lázadásának a csúcsa, hogy ezt a gaztettet hamis egyházi legalizálással szentesítik.

 

A püspökök és az igazhitű pásztorok menesztésének terrorjával akar ennek az égbekiáltó gaztettnek érvényt szerezni, ami egy új antiegyház létrejöttének is a feltétele. Ebben az antiegyházban már nem lesz helye egyetlen igazhitű püspöknek, igazhitű papnak, igazhitű hívőnek sem. Rejtetten már zajlik ez a New Age-ba, a sátán zsinagógájába való átmenet, amelynek feje, Jorge Bergoglio, odaszentelte magát a sátánnak. Mindent ravaszul, alattomosan és szakaszosan tesz. A legnagyobb tragédia azonban az, hogy ezeket a gaztetteket a katolikus püspökök, papok és hívők akceptálják. Nem képesek megmozdulni és szembeszállni ezzel a betolakodóval és lélekgyilkossal. Ez a legnagyobb tragédia! Isten megengedte, hogy fellépjen ez az ember és feltáruljon a lelki rothadás tényleges állapota, amely a II. Vatikáni Zsinattól kezdődően folyamatosan tört előre. A zsinat megágyazott az egyház jelenlegi belső állapotának.

Ezért amennyiben Isten előtt igaz bűnbánatot akarunk tartani, tudatosítanunk kell az alapvető hitigazságokat, amelyek üdvösségünk feltételei, amelyeket nem lehet sem relativizálni, sem kétségbevonni. Vissza kell nyúlnunk egészen odáig, ahol az egyház belsőleg megfertőződött. Ez a modernizmusnak nevezett fertőzés a 19. és a 20. sz. fordulóján történt. Isten elküldte X. Szent Piusz pápát, aki a modernizmussal radikálisan szembeszállt. Egyes szemináriumokból a professzorok felét és a diákok felét ki kellett dobni. A pápai trónon ülő szentnek sikerült a fertőzést megállítani. Ezután lelki ébredés állt be az Úr Isteni Szíve tisztelete által. Bevezetésre kerültek az első péntekek, a fatimai szombatok és további pasztorációs elemek, amelyek valódi bűnbánathoz, valamint az Istennel való igaz belső élethez vezettek. Ugyanígy elterjedt a Krisztus Király tisztelet. Mexikóban Krisztusért még a gyerekek is vértanúhalált haltak. Haláluk előtt így kiáltottak: „Viva Cristo Rey!“

A modernizmusért járó büntetést elkerülte egy történelemtanár, Angelo Roncalli, akit a szabadkőművesek a későbbiekben XXIII. Jánosként tettek pápává. Ő zsinatot hívott össze, és a rejtetten modernistákat a zsinat levezetőivé tette. A programját VI. Pál folytatta és a káros zsinatot jóváhagyta. A legfőbb tekintéllyel visszaélés történt. Mindkét pápát holtuk után exkommunikálták a herézisek és a világ lelkének bebocsátása miatt, aminek a gyümölcseit mind a mai napig szüreteljük. A zsinat aggiornamento a világgal jelszavát Bergoglio teljesíti be a szodomiták bűnös együttélése megáldásának kihirdetésével.

A zsinat kiadta a Nostra aetate deklarációt a más vallások, azaz a pogány kultuszok és a démonaik iránti tiszteletről.

Ami ún. szent II. János Pált illeti, ő 1986-ban összehívta Assisibe a pogány kultuszok képviselőit, akik a sátánt tisztelik, és együtt imádkozott velük. Ez az aposztata gesztus teljesen deformálta az egyházi közvéleményt, mintha az üdvösség útja, amely Krisztus megváltó áldozatához kötődik, egyenértékű lenne a pogány kultuszokkal, amelyek a sátánt tisztelik. A missziót de facto felszámolták. Csúfondárosan elkezdték prozelitizmusnak nevezni és az ún. inkulturalizáció bűnének. Megnyíltak azonban az ajtók a hinduizmus és buddhizmus antimissziója előtt a jóga által, a harcművészetek, a keleti meditációk, a jing-jang praktikák, kínai horoszkópok, fen-suj, akkupunktúra és a varázslatos keleti állelkiség előtt. Mindez megfertőzte a katolikusok gondolkodását. Nem volt lehetséges fellépni ellene, mert az a II. Vatikáni Zsinat, a pápa és a többi vallás tisztelete elleni lázadás lett volna. Ez a II. Vatikáni Zsinat bűne.

Ráadásul nem volt szabad rámutatni a pogányság valódi gyökerére, sem az első parancsolat elleni bűnnek nevezni a babonákkal, ezoterikával, okkultizmussal, különböző mágiákkal és jóslással, valamint homeopátiával – amely szintén a mágiában és a jóslásban gyökerezik – összefüggő pogány praktikákat. A kolostorokat megfertőzték a keleti meditációk és praktikák, és kiszorították az igazi keresztény lelkiséget. Minden hitvédő, aki figyelmeztetett volna a veszélyre, az egyházi tekintély által azonnal likvidálva lett volna. A gondolkodás ilyen változása állt be a II. Vatikáni Zsinat után. A hitvédelmet ugyanúgy likvidálták, mint az igaz missziót.

Bergoglio betetőzi a II. Vaticanum aposztázisát a vatikáni kertekben az amazóniai boszorkányokkal és varázslókkal. Ezután trónra emelte Pachamama démont az egyház fő templomában. A csúcs a sátánnak való odaszentelődése Kanadában.

A II. Vatikáni Zsinat nem teológiai szótárat használt világos formulációkkal, hanem kétértelmű kifejezéseket vezetett be, amivel ajtót nyitott a herézis lelkének. Bergoglio tökélyre viszi ezt a sikamlós egyházi szótárt. Az igazságot ezzel relativizálják, tehát már nem tesznek különbséget a jó és a rossz között.

Rögtön a zsinat befejezése után megnyílt az ajtó a történetkritikai módszer előtt a teológiában minden egyetemen. Az igazhitű professzorokat konzervatívoknak, fundamentalistának, az egyház és a haladás ellenségeinek nevezték és kidobták őket. Az összes teológiai diszciplínában csak a Nostra aetate -t és a Secundum Vaticanum -ot mantrázták.

Természetesen a liturgiában ez úgy mutatkozott meg, hogy az oltárt a nép felé fordították és a papot a középpontnak, a Szentségháznak háttal. Ez a theocentrizmus homocentrizmusra cserélése volt. A hagyományos lelkiségben, amiben egész generációk éltek közel kétezer évig, zavart okozott az aggiornamento lelke.

Ez a II. Vaticanum gyümölcse, ami ma Jorge Bergoglio eretnek főpap alatt érik be.

A II. Vaticanum bálványa mélyen gyökeret vert a jelenlegi papságban és episzkopátusban. Mindmáig nem lehet rámutatni a II. Vatikáni Zsinat gaztetteire, sem az aposztázis lelkére, annak ellenére, hogy a Jézus Krisztustól való jelenlegi tömeges elfordulás ennek a zsinatnak tudható be. Ha azonban nem nevezzük a II. Vatikáni Zsinatot heretikusnak, akkor semmilyen egyházi megújulás nem áll be. Értjük, hogy sok őszinte hierarcha, aki az egyház megújulásán munkálkodik, azért idéz a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiból, hogy rábizonyítsa Bergoglióra lelki gaztetteit. Csakhogy tisztában kell lennünk ennek a módszernek a kétélű voltával.

Amennyiben a zsinatot tekintélyként használjuk, nem nevezhetjük egyúttal heretikusnak és ezzel bezárjuk az ajtót mindennemű megújulás előtt. Tudni kell, hogy az igazhitűség elemeit azért rakták be a II. Vaticanum dokumentumaiba, hogy ezzel a a zsinat facilitátorai védjék magukat és eképpen érvényre juttassák a rejtett heréziseiket. A zsinatra és II. János Pálra hivatkoznak azok is, akik ugyanazzal a lélekkel bírnak mint Bergoglio. Azt állítják, hogy ők a II. Vaticanum lelkének igazi interpretátorai és megvalósítói. Ez a szörnyű igazság. Ezt tudatosítani szükséges. A II. Vaticanum lelke nyitott ajtót a modernizmusnak és a szinkretizmusnak. Paralizálta az igaz apollógiát és az igaz missziót. De ajtót nyitott a totális liberalizmus és a laxizmus előtt. Bergoglio ezt a sátánizmussal tetézi, valamint Krisztus-tagadással és az Ő tanítása nyílt megtagadásával. Ezért a II. Vaticanumot annak kell nevezni ami, azaz heretikusnak.

Ha lelki ébredést szeretnénk, akkor az egyháznak el kell fogadnia azt a lelki valóságot, hogy XXIII. ún. szent János és VI. ún. szent Pál és II. ún. szent János Pál kanonizálása, amelyet Bergoglio, a heretikus főpap hirdetett ki, két okból érvénytelen. Az egyik az, hogy amit egy heretikus tesz, az érvénytelen és hatálytalan, a másik pedig az, hogy ezek a személyek saját maguk követtek el bűnt az egyház ellen azzal, hogy ajtót nyitottak a heretikus áramlatnak. Ezek a pápák kötelesek voltak védelmezni a hitigazságokat és az erkölcsöt, valamint a Szentlelket. Kötelesek voltak harcolni a herézis lelke és a világ lelke ellen. Ők nem teljesítették elsődleges kötelességüket, és az ő terhükre róható, hogy egyházszerte elterjedtek a metasztázisok. Ráadásul éppen az ellenkezőjét tették, azaz támogatták a metasztázisokat és megáldották azokat. A katolikus egyetemeken és a teológiai fakultásokon ajtót nyitottak a heretikus történetkritikai módszernek. Szorgalmazták a Nostra aetate deklarációt és az ún. vallások közötti párbeszédet. Valójában ezzel szisztematikusan beszivárogtatták a katolikus egyházba a pogányság lelkét. Ezek olyan bűnök, amelyek ennek a három zsinati és zsinat utáni pápának a lelkén száradnak.

Még sokkal több oka van annak, hogy miért nem lehet ezeket a személyeket hithősként tisztelni, mint olyanokat, akik védelmezik a hitet, az egyházat és harcolnak érte és készek az életüket is adni érte. Ők éppen az ellenkezőjét cselekedték, ezért őket is haláluk után exkommunikálni kell, mint ahogy exkommunikálva volt I. Honorius azért, hogy hallgatott a monotheletizmus herézisével kapcsolatban.

A tragédia az, hogy XVI. Benedek, még ha igyekezett is az igazhitűségre, nem tudott ellenállni a pszichológiai nyomásnak a santo subito jelszó alatt, és II. János Pált beatifikálta. Ezzel oltárra emelte Assisi 1986 aposztatikus gesztusának bűnét.

A bűnbánat azt jelenti, hogy igazságnak kell nevezni az igazságot, herézisnek a herézist és heretikusnak a heretikust. Amennyiben a püspökök és a papok lelki skizofréniában maradnak, és nem képesek a dolgokat valódi nevükön nevezni, áldozatokká válnak, ráadásul pedig bűntársakká is a katolikus egyház tömeges eltemetésében. A jövőben az egyház sírásóinak, bűnözőknek, júdásoknak, Krisztus-árulóknak nevezik majd őket.

Manapság minden püspök és minden pap köteles kiállni a mi Urunk Jézus Krisztus mellett úgy, ahogy kiálltak Mellette a vértanúk, főleg az első három században. Ők hajlandók voltak feláldozni az életüket is és kiállni a legszörnyűbb kínokat is. Bárcsak keringene a mi ereinkben is a vértanúk vére! Bárcsak találtatnának hithősök, akik szembeszállnak a katolikus egyház legnagyobb bűnözőjével és hóhérjával, Jorge Bergoglio álpápával! Ő provokatív módon, nyilvánosan szentelte magát oda a sátánnak. Ezért a szodomiták megáldásának általa történt kihirdetésétől fogva nem lehet a liturgiában megemlíteni a Bergoglio Ferenc eretnek főpappal való egységet. A pap és a püspök, aki így tesz, Isten átkát, lelki vakságot, totális paralizációt, és az igazságért és a Krisztusért való kiállás képtelenségét vonja magára. Az örök elvettetés felé vivő keskeny útra jut.

Ami a hívőket illeti, szükséges, hogy figyelmeztessék a papjaikat arra, hogy hagyjanak fel az eretnek főpap nevének említésével a szent liturgiában. Ha nem így tesznek, akkor a hívők már ne vegyenek részt az ilyen liturgián. A vasárnap megszentelése kötelességének tegyenek eleget imádsággal, énekkel és a Szentírásból történő olvasással. Azzal, hogy nem vesznek részt azon a liturgián, amelyen a sátánnak szentelt eretnek főpappal való egységet hirdetik, nemcsak hogy nem vétkeznek, hanem megvédik magukat attól az átoktól, amely ezzel a liturgiával rájuk hullik.

Drága püspökök, papok és hívők! Történelmi időket élünk, és szükséges, hogy világos útmutatást kapjatok: Hűeknek kell maradnunk Jézus Krisztushoz! A Krisztus iránti hűség feltétele az, hogy el kell vetni az alávetettséget egy olyan ember iránt, aki bitorolja a pápai hivatalt és odaszentelte magát a sátánnak. A II. Vatikáni Zsinatot annak kell nevezni ami volt és ami: heretikusnak!

Krisztus győz! Krisztus uralkodik! Krisztus kormányoz!

 

+ Illés

A Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód            + Timóteus

Püspök-titkárok

 

2023. 10. 18.

 

Letöltés: BKP: Bergoglio Ferenc, a gayek megáldása és a II. Vatikáni Zsinat (2023. 10. 18.)