Bárdossy Endre 2019. november 23-án a katholisches.info blogon megjelent cikkében (címe: Mi ez – a jezsuita módszer szerinti inkulturáció?) tér ki arra a megkérdőjelezhetetlen tényre, hogy katolicizmus nélkül nincs civilizáció, de civilizáció nélkül sincs katolicizmus. Magyarul: csak az maradhat katolikus, aki gyakorolva vallását, ennek következtében civilizálttá válik; másfelől, csak azoknál talál termő talajra a katolikus vallás, csak azoknál teremhet gyümölcsöt, akik már eljutottak a civilizáció bizonyos fokára.
Bárdossy cikkéből valók a következő idézetek:
[ebben a cikkben „kultúra” alatt a többnyire a keresztény kultúrát, mint az emberhez – Krisztus megtestesülése után – egyedül méltó, mert Isten által egyedül „előírt” kultúrát kell érteni]
T. S. Eliot (1888-1965) mondta, hogy a kultúra nem csak a művészetek, a tudomány és a jó modor produktumainak gyűjtőfogalma, vagyis nem a görögök, rómaiak, föníciaiak, kelták ú. n. kulturális javainak leltára, hanem egy ember egész életmódja, ami, természetesen, népe vallásába van beleágyazva. A kultúra, mint életmód nem más, mint az a folyamat, mely során egy gyermek egész élete folyamán az őt körülvevő kultúrába igyekszik beilleszkedni, annak értékei, elvárásai szerint élni. E folyamat során az újszülött először szüleitől tanulja meg az őket körülvevő kultúra hagyományos tartalmát, majd növekedése során ennek – a felnőttek és környezete által képviselt – praktikáit és értékeit gyakorolni és tovább terjeszteni. Ez a folyamat részben – a gyermek első éveiben – irányítatlanul folyik, nagyobb részben azonban már irányítottan, tervezetten, az iskolákban, a közéletben, az egyházban, az íratlan és írt szabályok eszköztára, a nyelv, a történelem és a hagyomány segítségével. Minden kultúrának megvannak a maga értékei, melyek a hagyomány és a rend őrei, melyek a közösség minden tagjára érvényesek, és melyek az érintett kultúra milyenségét, sajátságos konzisztenciáját megadják.
Egy ilyen, egy adott közösség életét szabályozó és meghatározó rend jelentős megváltoztatása – egy idegen kultúrába, vallásba vagy életmódba történő önkéntes vagy kierőszakolt beilleszkedéssel – ugyan lehetséges, de legtöbbször konfliktusoktól terhes.
Minden idők egyetlen ilyen különleges esete a fiatal kereszténységnek a görög-római kultúrával való találkozása volt. Mindazonáltal a megszilárdult keresztény vallás a görög-római civilizációban zseniális befogadó talajra talált. A fiatal kereszténység tanítása az emberré lett Igéről könnyen visszhangra talált az antik világban, melyet a görög és római civilizáció erényei, az okosság, a mértékletesség, az igazságosság, a bátorság és a ráció formált naggyá. Ez az Istentől kapott közös hullámhossz, amit mi megismételhetetlenül és utolérhetetlenül keresztény egzisztenciánknak nevezhetünk, az egyedüli biztosíték egy értelmes és biztonságos jelennek és jövőnek.
A keresztény misszió autentikus feladatai minden időben kétfélék voltak: Mialatt elsődleges feladataként a kereszt jelében kompromisszumok nélkül a megváltás boldog üzenetét hirdette, egyúttal az európai keresztény civilizáció értékrendszerét, eredményeit is közvetítette a pogányoknak.
Jean-Jacques Rousseau (1712-1778), a felvilágosodás, majd a francia forradalom és a liberalizmus romantikus, hazug illúziói a „nemes vademberekről” és a „bennszülöttek értékes szokásairól” (no meg a jezsuiták már egész korán bevezetett missziós „taktikája”) oda hatottak, hogy a zsinati szekta tagjai már több mint 50 éve azt hiszik, hogy a keresztény tanítást anélkül is át lehet ültetni bármilyen bennszülött, pogány kultúrába, hogy a civilizációs nevelés folyamatát, melyek a kereszténység elengedhetetlen előfeltételei, illetve következményei, ezzel egyidőben vagy előtte elindítanák. Holott a kereszténységet – éppen rendkívüli magasröptű és igényes tanai és elvárásai miatt – nem lehet a hozzátartozó értékek közvetítése nélkül másokkal elfogadtatni. Aki keresztény akar lenni, annak feltétlenül késznek kell lennie arra, hogy életmódját, magatartását, szemléletét, értékítéletét – és ezekkel szívét és komplett kultúráját – jelentősen újrarendezze, és megváltoztassa és a katolikus erkölcsöt, rendet a magáévá tegye. Valóságosan újra kell születnie, mint ahogy ezt Jézus követeli: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3-5)
Ezért minden konvertálásnak el kell indítania az ú. n. ad-kulturáció [magyarul civilizálttá válás, amennyiben valljuk, hogy kétezer év óta egyedül a katolikus vallás alkalmas a civilizáció megteremtésére és hosszútávú fenntartására] hosszú folyamát. Szent Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2 Kor 5,17) – A katolikussá válásnál egzisztenciális átalakulásról van szó: az újonnan megtért életének fokozatos egybeolvadásáról az új vallás igazságával.
A valódi konvertálás tehát nem mehet vége „kultúrforradalom” nélkül, a komplett identitás megújulása nélkül. Ezt még a kínai kommunisták is tudják, azért tiltják most meg minden egyetemistának a kereszténység felvételét [csak a zsinati szekta vezetői nincsenek ezzel tisztában]. Ha a konvertita nem hajlandó, vagy nem képes erre, akkor csak „keresztlevél-katolikus” marad, Jézus igazi követője, Isten gyermeke nem válhat belőle.
Végezetül egy nagyon fontos megfigyelés: A szekuláris „felvilágosodást” se nem a francia forradalom, se nem Napóleon terroruralma segítette győzelemre, az „ipari forradalom”, jobban mondva, annak kényelmi szolgáltatásai voltak azok, amik a világot valóban istentelenné tették.

Bárdossy Endrének eme utolsó kijelentése rávilágít a kereszténység, illetve az emberiség egész történelmére, de leginkább korunk teljes körű elpogányosodásának okaira. Ahhoz, hogy egy ember, vagy egy kis közösség katolikussá váljon, eleve „civilizáltnak”, azaz értelmesebbnek, érzékenyebbnek, „jobbnak” kell lennie, mint az átlag, mint a környezete – így tért meg az első háromszáz évben csaknem minden ember, és így tértek meg később a barbár népek – köztük a missziós területek – vezetői! Majd ők tették kereszténnyé az uralmuk alatt álló népeket, ekkor már sokszor parancsszóra, esetleg még erőszakkal is. A második szakaszban azonban ezek az olykor erőszakkal megtérített népek már a keresztény vallásgyakorlat, és még később, saját megerősödött hitük miatt váltak maguk is civilizálttá, azaz értelmesebbé, érzékenyebbé, jobbá, mint amilyenek pogány korukban voltak. A harmadik szakasz akkor következett el, amikor a népek vezetői, a negyedik szakasz pedig, amikor a hivatalos egyház tisztségviselői kezdték elveszteni a hitüket, és váltak pásztorokból fokozatosan béresekké, értelmesekből ostobákká, érzékenyekből gátlástalanokká, jókból hitványakká.
Az Egyház fő ellenségének, Sátánnak a nagy problémája abból adódott, hogy az egyszerű, de már civilizált, és vallásában megszilárdult népet még mindig nem sikerült megfelelő mértékben elpogányosítani. És ekkor jött az ipari forradalom, majd az evolúciós elmélet, és ennek minden hozománya; a mintegy 120 évvel ezelőtt megállíthatatlanul elindult technikai átalakulás, ami a 2000. év beköszöntével az antikrisztusi látszatcsodák szintjére emelkedett, és az embereknek soha nem képzelt látványosságokat és figyelemelterelő, butító játékokat kínált. És mivel a pásztorok árulása miatt, ezek az emberek eddigre már teljesen hitehagyottá váltak, ez a sátáni látszatvilág olyan embereket ért el, akik már nem csak nem civilizáltak, de már nem is ismerik az értelmes, érzékeny, jó fogalmát. Mára már elképzelésük sincs arról, hogy ezek a szavak mit fejeznek ki. Így jutottunk el mára vissza, egészen a kezdetekig: százalékarányosan nézve ma körülbelül annyi katolikus ember maradt a világon, mint amennyi „katolikus” az első Pünkösdkor élt. És mára már csak ez a néhány, százalékban szinte ki sem fejezhetően kevés ember őrzi makacsul – hite hozományaként – civilizált életmódját egy teljesen barbárrá vált világ közepén.
Azt sokszor hallani, hogy Jézus először azért pont kétezer évvel ezelőtt jött el a földre, mert a római birodalom teremtette egység, kiépített utak és a közös nyelv kiválóan alkalmas volt a kereszténység elterjedésére. De a fent leírtak azt is világossá teszik, hogy legalább, vagy talán még fontosabb is volt, hogy Jézus akkor jöjjön el, amikor már tömegével éltek olyan emberek, akik „befogadó-képesek” voltak szavaira, a kereszténység – igenis – fennkölt, magasztos tanítására. És ahhoz, hogy legyenek ilyen emberek, szükség volt az előző korok, elsősorban a görög és a római idők kulturális fejlettségére.
Katolikus gondolkodók mondják, hogy pont a kereszténység, a teremtő egy Istenben való hit tette lehetővé a tudományok fejlődését, hiszen a keresztény vallás volt az egyetlen, ami rendszert, okokat vitt az élet menetébe. Addig a korábbi vallások szerint vagy kiismerhetetlen szeszélyes istenek, vagy gondolkodni nem képes élettelen dolgok „irányították” az emberek és a világ sorsát. Nos, ezek mind azt a feltételezést támasztják alá, hogy – miként ez a cikk elején olvasható – Isten közvetlen közbelépése nélkül a világóra mostanra lejárt: emberi erővel a katolicizmust nem lehet feltámasztani, a hitetlenné vált, technikailag szuper módon ellátott tömegeket lehetetlen már megtéríteni. Következésképpen beléptünk a föld egészét elöntő barbarizmus korába, amikor már csak az dönt, hogy ki az erősebb, az aljasabb, az erőszakosabb.
Erre egy kitűnő konkrét példa: Az egyik rádióadó, a Klasszik Rádió, korábban Kínát reklámozta. Akkori egyik műsorvezetője mondta el a következőket: „Kínának elege lett abból, hogy európai szokások szerint kereskedjenek, üzleteljenek a világgal. Mivel ma már ők a leggazdagabbak, azt akarják, hogy ezentúl a kínai szokások szerint folyjon a kereskedés.” Az illető úr csak azt nem tudta, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak „európai szokások” illetve „kínai szokások”: az első a kereszténységből itt maradt szokásokat: betartani a szabályokat, az adott szót, nem csalni, nem hazudni, nem mérni hamisan, nem ledöfni a gyengébbet stb. A második pedig ezeket: csalni, annyit és olyan nagyot és sokat, amennyit csak lehet, hazudni mindenütt, mindig hamisan mérni, a gyengébbet eltiporni stb.
Hogy végül a (volt) civilizált világot a kínaiak eddiginél is erőteljesebb előretörése, az afrikai és ázsiai muzulmán tömegek beáradása, vagy saját tömegeinek ostobasága, netán e három egyszerre fogja eltiporni, nem tudjuk; de azt, hogy ennek a pogány világnak a percei meg vannak számlálva, nem lehet többé tagadni.
(forrás: www.katholisches.info – 2019. november 23.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/konyvek.htm