Semmi, de abszolút semmi nem ássa alá gyorsabban és alaposabban a magisterium erkölcsi és teológiai tekintélyét, mint a botrány és képmutatás ördögi összjátéka
Szemben Donald Wuerl [Washington „bíboros-érseke”] sokat idézett kijelentésével [miszerint a mostani amerikai botrány néhány ember magánproblémája], a „katolikus egyház” [azaz a zsinati szekta, de mivel, sajnos, a világ ezt tekinti a katolikus Egyháznak, így egyúttal Krisztus Egyháza is] valóban „hatalmas-hatalmas válságban” van. E válság karakteréről nagyobb világosságot nyerünk, ha a szélesebb körű erkölcsi-történelmi perspektívát vesszük szemügyre.
Csak egyetlen ok van, ami miatt ma a pedofília egyáltalán erkölcsi problémát jelent. Történelmileg nézve a katolikus Egyház tette ezzé. A nemi kapcsolat fiatal fiúkkal és lányokkal, de mindenekelőtt fiúkkal, a régi görög-római kultúrkörökben elfogadott, általánosan gyakorolt praxis volt. Maga Krisztus, és ily módon az Egyház is, ebbe a kultúrkörbe született bele. Ezt az általános pogány szexuális praktikát, mint a szexualitás deformációját a kereszténység elítélte és ezért evangelizálta. A kereszténység evangelizációjáért végzett fáradozás sikere nélkül a pedofília elleni, még ma is érvényes törvények egyáltalán soha meg sem születtek volna.
Még néhány részlet ehhez a történelmi vázlathoz: Az ókori Görögországban és Rómában a férfiak a 12 és 18 év közötti fiúkkal folytatott szexre vágytak, olyan korú fiúkkal, akik nemi érése éppen kibontakozóban volt. Magyarul: a homoszexuális cselekmények első sorban a pedofília definíciójába tartoztak. …
Ráadásul a pedofília nem néhány homoszexuális perverz egyénre korlátozódott, hanem a férfiak túlnyomó többsége űzte ezt, mint a görög-római kultúra részét, függetlenül attól, hogy ők maguk homoszexuálisok voltak-e vagy sem [Szókratész és Platón „fiúinak” neve is ismert]. Magyarul a pedofília nem jelentett erkölcsi problémát, hanem az akkori kulturális gyakorlathoz tartozott (ez egy fontos pont, amiről később még írok egy cikket – mondja Benjamin Wiker –, mert ez azt is jelenti, hogy egy deformált társadalomban a homoszexualitás és pedofília a többséget érintheti – nem csak a lakosság 2 vagy maximum 10 százalékát, mint manapság –, mint például Szodomában és Gomorrában történt).
Ez volt tehát a helyzet az antik pogány Görögországban és Rómában. És ekkor jött Krisztus. A kereszténység tette a pedofíliát erkölcsi problémává. A pogány római birodalom lassú, de feltartozhatatlan evangelizációja a férfiak és fiúk közötti nemi érintkezés világméretű elfogadását ugyanilyen elterjedésű erkölcsi undorral váltotta fel. Ugyanez vonatkozott a homoszexualitásra, a sexrabszolgaságra, az abortuszra, a gyermekgyilkosságra és az eutanáziára (melyek minden pogány társadalomban elfogadottak voltak). Csakis a keresztény evangelizáció következményeként váltak ezek a társadalmakban erkölcsi problémává, és többé nem elfogadott, elítélt pogány praktikákká.
Nekünk tehát ebből a történelemből tanulnunk kell.
Az egyetlen oka tehát annak, hogy még mindig léteznek világi törvények, melyek tiltják és büntetik a pedofíliát, az az, hogy a kereszténység formálta a nyugati kultúrát. És az egyetlen ok, ami miatt mi a kultúránkban és törvényeinkben a homoszexualitást újra elfogadottá tettük, az, hogy javában folyik nyugati kultúránk elkeresztényietlenítése. Ha ez tovább folytatódik, akkor nemsokára a pedofíliát is újra el fogjuk fogadni, ugyanúgy, ahogy a homoszexualitást, az abortuszt, a gyermekgyilkosságot és az eutanáziát is újra jóváhagytuk.
Ez egy hatalmas, óriási válság az egyház számára, hiszen „papok”, „püspökök”, „bíborosok” mélyen gyökerező homoszexuális hálózata foglalkozik évtizedek óta aktívan azzal, hogy a világot tökéletesen elkeresztényietlenítse, amikor 12 és 18 év közötti fiúkkal fajtalankodik. Így történt, hogy „pap”-szemináriumainkban és egyházmegyéinkben egy görög-római szexuális kultúra terjedt el. Aki tudni akarja, milyenek voltak az antik Görögország és Róma szánalmas-szexis mindennapjai, az olvassa el a most napvilágra került Pennsylvania riportot.
Nemde, borzalmas irónia?! Pont azok a férfiak, akik a legmagasabb tekintéllyel azzal lettek megbízva, hogy minden népet evangelizáljanak, egy idő óta teljes gőzzel azon buzgólkodnak, hogy a nemzetek elkeresztényietlenítését megvalósítsák. Ezek a „papok”, „püspökök” és „bíborosok” készséges ügynökök a pogányság visszahozatalában és kétezer évnyi egyháztörténelem megsemmisítésében.
Sőt, nem csak mások ügynökei ebben a tevékenységükben, hanem ők maguk a fő szereplői. Semmi, de abszolút semmi nem ássa alá gyorsabban és alaposabban a magisterium erkölcsi és teológiai tekintélyét, mint a botrány és képmutatás ördögi összjátéka.
Hogyan vehetne bárki bármit is komolyan ezek után, ami ettől a magisteriumtól jön, legyen ez az egyház tanítása a szexualitásról, vagy a Legszentebb Szentháromságról?
Elég hatalmas, elég nagy Önnek ez a válság, Wuerl „bíboros”? Vagy el tud képzelni akár egy picivel is nagyobbat?
[E honlap számára ez az utolsó kérdés természetesen semmit nem mond, hiszen tudjuk, hogy a hitehagyás, az újpogányság terjesztése és propagálása nem ma kezdődött a szexuális problémák feltárásával – ezek csak következmények –, hanem jóval, jóval korábban: az Isten iránti feltétlen bizalom és engedelmesség gyengülésével, majd teljes megtagadásával. Mindazonáltal, ez a cikk olyasvalamit tárgyal, ami mára érte el – emberi mértékkel nézve – a tetőpontját (innen már nemigen tudom, hova lehet még visszamenni): a pogány kultúra és élet újrabevezetését az élet minden területére. Vagyis a kereszténység után nem az egyszerű hitetlenség, vagy közöny következik, hanem a pogányság, azaz a legocsmányabb, legdrasztikusabb barbárság.]
National Catholic Register(forrás: www.kath.net – 2018. szeptember 8.)
http://katolikus-honlap.hu/1801/bwiker.htm