Német diktatúra 2017.
|
|
 Nadrágban a Vatikánban - hivatalos látogatáson. A kép mindent elmond.... |
Alig hittem a fülemnek.
Németországi barátomat hívom telefonon. Hosszan beszélgetünk mindenféle
témáról. Főként egyháztörténet, németországi magyarok, Németországban
élő kitelepített magyarországi svábok kihalása… stb.. de amikor a jelen
történésekről kérdezem, elhallgat. Migránsok, erőszak, gyilkosságok? –
hallgat. Majd kis idő múlva azt mondja… inkább most erről ne
beszéljünk... majd ha átjössz személyesen… ezt a témát itt nagyon nem
szeretik… majd ha személyesen… – és megszakad a vonal…
Skype-on próbálkozom… legnagyobb meglepetésemre kiírja: „ellenőrzés alatt”.
Másik ismerőst próbálok
hívni, aki már bátrabb, mert őt legfeljebb kitehetik, hiszen nem
állampolgár. Elmondom neki, mit tapasztaltam az imént.
– Ez így van öregem –
mondja. – Ezek tiszta hülyék. Nekem a fater mesélte annak idején, hogy
mi volt a rákosi korszakban. Na annak ma már a németek örülnének, mert
ami itt folyik, az ahhoz képest is diktatúra – folytatja. A szomszédom
fia kicsit szereti a "régi világot", és ennek hangot is adott a neten.
Valami haverjának a koszos niggerekről írt… elvitték és három hónapot
kapott. Szerinted megszereti ezeket odabenn? Te! Itt azon vannak a
vezetők, hogy teljesen menjen tönkre az ország és eltűnjenek a németek,
de még a nyelv is. Ezt még két éve sem gondoltam… Én is húzok haza
innen, mert ez már egy élhetetlen, szar ország. Emlékszel, amikor
Stuttgartban, meg Münchenben éjjel is lehetett sétálni, a kutya sem
bántott? Amikor tele voltak a bajor kisvendéglők, és a kereszt ott volt
minden kocsma valamelyik sarkában a falon? Na, ez ma már nincs… vagy
amikor az apáca, rendi ruhában, kis csengettyűs persellyel állt a
templom előtt és gyűjtött a szegényeknek. Aki adott, az kapott egy kis
kitűzőt Caritas felirattal? Na, ezt felejtsd el! Ez már Afrika és Ázsia
keveréke… A minap pofoztak sz…rá ezek a büdös fekák egy apácát… és
rendőrök csak akkor mentek oda hozzá, amikor szegény a földön ülve
szorongatta a Rózsafüzérét. Vörös, felpuffadt arccal. És az emberek
messze kikerülték a helyet is. Milyen nép ez b…. meg? – fakad ki
ismerősöm…
– És te nem félsz, hogy ekkora pofával adod elő ezt telefonon keresztül? – kérdezem.
– Én? Leszarom őket…
mondom, hogy hazamegyek. Még a nyarat végigcsinálom, eladom a kocsmát
és húzok ebből a rákosistánál szarabb országból. Öregem! Ilyen mocskos
világba kellett belevénülnöm… De erről is az a tetves vén k…va tehet…
úgy vették meg kilóra a rohadék liberális sorosisták, ahogy elő van
írva. Igazi rohadt szemét Stasi-ügynök… – és a vonal megszakad… hiába próbálom visszahívni; – „pillanatnyilag nem kapcsolható”.
Valami eddig nem érzett
büszkeség és nyugalom van bennem immár lassan két éve. És egyre
erősödik. Hiszen van hazám, van országon, látok a metrón angyalarcú
nővéreket, rendi ruhában, akiket senki nem bánt – de Isten irgalmazzon
annak, aki megpróbálná. Leülhetek egy kávéházban, bemehetek egy-egy
bevásárlóközpontba félelem nélkül, s szabadtéri rendezvényeken is
biztonságban érezhetem magam. Haza… saját ország… biztonság… szemben a
sokáig irigyelt Nyugattal, amely ma öngyilkosságot követ el, tárt
kapukkal fogadja a megszálló csapatokat, s közben azt hazudja önmagának,
hogy menekülő szerencsétleneken segít… Pedig, akiknek menekülniük
kellene, azok otthon maradtak, várják a szabadulást a pokolból, s közben
tizedelik őket a romlott Nyugat és az azt idegen hadakkal elárasztó
bankárhatalom pénzén. A menekült hálás, köszönetet mond, alkalmazkodik…
ez a pogány had viszont gyilkol, erőszakos, és számára nincs törvény a
sajátján kívül, ami a keresztények legyilkolására, Európa
megsemmisítésére szólítja fel.
Akik valóságos veszélyben
vannak, azok otthon várják Isten irgalmát – a békét. Vagy a halált…
mert megtagadni a hitüket soha nem fogják… Őket nem érintette a
jólétnek és a szabadosságban a sátáni hatalma… mint a Nyugatot, és mint
minket immár harminc esztendeje. Nekünk azért, talán még van
lehetőségünk visszalépni az erkölcstelen, liberális, hit nélküli létből
a normális, Istenhez forduló életre… Talán mi nem veszünk el, ha
látjuk és tapasztaljuk, hová vezet az, amit annyira irigyeltünk
évtizedeken át… Damoklész kardjaként függ a fejünk felett a józanság
elvesztésével, a lelketlen és lélektelen élet folytatásával járó
büntetés, amely lecsapott immár az ostoba, hitetlen és értékeit semmibe
vevő Nyugatra. A kereszténységet nem csak állami vezetők, de papok,
lelkészek és püspökök is megtagadják, azt hazudva és hirdetve, hogy
háborúból menekülők előtt nyissunk kapukat, miközben Kapisztrán Szent
János ma is magasra emelné keresztjét és toborozna… Lelkeket és talán
hamarosan erős karokat is…
Igen! - Van saját hazánk,
van saját Kárpát-medencénk, szabadok vagyunk, s nem kell még félnünk a
mindent letarolni képes pogánytól, a gyilkostól, a vadembertől, akinek
mindegy, ha szamár, ha kecske, ha nő… s akit csak a váci püspök és
evangélikus kollégája, no meg a liberál - bolsevik ellenzék érez
testvérének, támogatandónak. Normális, magyar, keresztény, saját
történelméből tudja mi az, ha százötven évig a pogány uralkodik… Bár,
az a török megszállás a most fenyegető rémséghez képest csak enyhe
tavaszi szellő a történelemben.
A telefont
lehallgatják, a vonalat megszakítják, német liberálisok adják a
tanácsokat arra, hol kell robbantani, ölni és erőszakolni… s mindehhez a
titkosszolgálatok, és maga a legfőbb állami vezető asszisztál. Apácát,
papot vernek és fenyegetnek, templomok berendezését verik szét,
egyházi szertartásokat zavarnak meg. Embereket ölnek halomra vallásuk,
keresztény hitük miatt, s nem esik róla szó sehol a nagy
sajtóorgánumokban. Nem tud róla senki, ha nem hívja fel a figyelmet e
szörnyű gyilkosságsorozatra Böjte Csaba ferences szerzetes és Kocsis
Fülöp érsek-metropolita, akik személyesen látogattak az üldözöttekhez,
elvívén nekik a reményt, hogy vannak még Európában néhányan, akik
figyelnek rájuk, akik lélekben velük vannak, s akik itt sem hagyják el
hitüket néhány ócska áruló, szellemi toprongy eszmeisége és vadonatúj
elveik miatt.
Ez ma a Nyugat… Svédországtól Ausztriáig… és a nép retteg… de nem hiszi, hogy nincs menekülés, csak
a pusztulás lehetséges…
Hit és rend nélkül elvész
minden. Sok a tennivalónk tehát mindkét dologban… reményünk azonban
van. Nekünk még van! S jövőnk is… ha kérjük, és felismerjük azt, kitől
kell kérnünk – és hogyan! Mert egyetlen út van számunkra is: – Isten!
Lehet, hogy ma még sokan
értetlenül néznek e sorokra, és ostoba prédikációnak tartják a fent
írtakat, de előre szólok: – keserves lesz megtapasztalni, felismerni
azt, ami által saját elhatározásból és nem elgondolkodtató
felszólításra fordulunk majd Istenhez… amikor már nem lesz más
kapaszkodó, amikor a halál ott leselkedik majd a kapualjakban, a
házakban, s mindenütt – mint Nyugaton!
Ha
jó érzés tudnunk, hogy ma még van hazánk és biztonságunk, mennyivel
magasabb rendű és értékű érzés és tudat – hogy van gondviselő, teremtő,
irgalmas és megbocsájtó Istenünk, aki szeret… segít, támogat és
megment! Ha kérjük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése