1. réteg: a bolsevizmushoz vezető történelmi fejlődés

A bolsevizmushoz vezető történelmi fejlődés összekapcsolódik az első világháború tragédiájával, amelyből a XX. század sok szerencsétlensége kiindult. Ezért dolgozott Rudolf Steiner annyira erőteljesen azon, hogy felderítse a háború gyökereit, és hogy ismertté váljon az indítékok minden részlete. Ezzel ebben a cikkben nem tudunk részletesen foglalkozni. Mindenesetre sok minden másképpen néz ki, mint ahogy általában a történelmi leírások mutatják.

A XX. század elején elsősorban két európai hatalom volt, amelynek érdekében állt a háború. Franciaország az 1870-71-es háború után, amelynek következménye lett a német császárság megalapítása, abban volt érdekelt, hogy elégtételt vegyen, és végül Elzászt és Lotharingiát visszahódítsa. Oroszországban is erős volt a háborús párt, amely az ún. pánszláv áramlatból származott, és amelyet abban az összefüggésben kell látni, ami Nagy Péter pszeudo-testamentumaként vált ismertté. Ebben az áramlatban azt a gondolatot ápolták, hogy egy nagy pánszláv föderációt teremtsenek Nyugat- és Dél-Európában, hogy ezt szembeállíthassák Európa többi részével. Ennek a szándéknak Ausztria-Magyarország állt útjában, amelynek el kellett volna buknia ahhoz, hogy a Duna-monarchia szláv népei és azok, amelyek ezek befolyása alatt álltak, később egy pánszláv szövetségbe tömörülhessenek Oroszország vezetésével.

A harmadik európai hatalom, amely jelentős szerepet játszott a háború kitörésében, Nagy-Britannia volt, minthogy jelentős hatást gyakorolt Európára, és így a háborúra és békére is. Anglia abban a helyzetben volt, hogy megakadályozhatta volna az első világháborút, ezt azonban különböző politikai okokból nem akarta. És végül Európa közepén helyezkedett el a Német Császári Birodalom, amely az alatt a lidércnyomás alatt állt, hogy harapófogóba szorítva két fronton kelljen küzdenie. Ez volt a helyzet Európában az első világháború előestéjén.

Már hamarabb, 1895-ben megjelent Szentpéterváron a cári udvarban a német császár megbízásából Helmuth von Moltke, mint császári követ. Ó úgy mutatta be Európát a cárnak, hogy „Európa népei megvédik az önök legszentebb javait”. Ez a kép egészen más Európát jelzett, mint amilyennek 1914-ben mutatkozott.

Oroszországban a pánszláv mozgalmon belül egy bizonyos csoport tudatosan háborút akart. Ezek a pánszláv pártnak azok a tagjai voltak, akik ugyanakkor tagjai voltak a francia szabadkőműves páholynak is, a „Grand Orient de France”-nak. Hogy céljukat elérjék, megpróbáltak nyomást gyakorolni a cárra. II. Miklós cár környezetében volt Raszputyin is, egy igencsak sötét figura, aki azonban rendelkezett bizonyos látnoki képességekkel. Ezért átlátta, hogy a cár milyen személyekre támaszkodhat, akkor is, ha ezek bizonyos politikai feladatokra teljesen alkalmatlanok voltak. Megmondta a cárnak, hogy kikben nem bízhat, azok ugyanis a valóságban is hűtlenek voltak hozzá. Ha az ember figyelmen kívül hagyja Raszputyin eme tulajdonságait, akkor teljesen értelmetlennek tűnnek javaslatai bizonyos emberek alkalmazását illetően. Általában így mutatják be a cár-Raszputyin viszonyát. De Raszputyinnak abban igaza volt, hogy a pánszláv mozgalom legtöbb tagja hűtlen lett a cárhoz, mert páholyuk révén elkötelezték magukat arra, hogy Franciaország érdekeit tartsák szem előtt, és ezeket minden egyéb fölé helyezzék. Így Raszputyin útjában volt ezeknek a személyeknek, és ezért követték el ellene az első merényletet. Sérülései gyógyítása végett hazájába, Észak-Oroszországba utazott. Erre az időre esik a francia mozgósítás, és a pánszláv körök arra kényszerítették a gyenge cárt, hogy szintén mozgósítson. Így Németország közel került a kétfrontos harc veszélyéhez, mire kiút hiányában szintén mozgósított.

Ahogy Raszputyin ezt megtudta Észak-Oroszországban, egy híressé vált levelet írt II. Miklósnak. Ebben a levélben a Németországgal folytatott háborút a legnagyobb szerencsétlenségnek nevezte, ami Oroszországot csak érheti. Egy víziójában látta Oroszországot vértengerbe fulladni. Itt szeretném azt a nézetemet megemlíteni, hogy Raszputyin látnoki képességeivel nemcsak az első világháborút sejtette meg előre, hanem a bolsevizmus rémét is.

Ezzel a háborús párt elérte, amit akart, mert a háborús események következtében a cárnak vissza kellett vonulnia, és ők jutottak hatalomra. Már 1917-ben az volt a helyzet, hogy az orosz-német front megmerevedett és gyakran le is állt. Az orosz és a német katonák mindenütt összebarátkoztak, mert nem látták értelmét a háborúnak. Ekkor az egyetlen értelmes politika Oroszország részéről az lett volna, ha békét köt Németországgal. De az uralkodótársak, akik egyben a „Grand Orient de France” tagjai is voltak, a páholyba történt felvételükkor esküt tettek arra, hogy elsősorban a francia érdekeket védik. És Franciaország félt a német északi hadsereg áthelyezésétől Németország nyugati részére, és ennek következtében Párizs bevételétől. Ezért Oroszország nem fejezhette be a háborút, minden érdeke ellenére sem. Így az orosz vezetés a háború folytatásával elárulta Oroszországot.

A háború folytatása különleges belpolitikai helyzethez vezetett Oroszországban. A nép békevágyához, mint alaphangulathoz még hozzáadódott a földreform reménye, ami lehetővé tette volna számára, hogy saját földjén, szabadon végezhessen mezőgazdasági munkát. Ebben a hangulatban az orosz népet könnyen meg lehetett nyerni a „béke” és a „föld” jelszavakkal. És ezzel a mottóval a zászlajukon nyerték el a hatalmat a bolsevikok. Békét azonban nem hoztak, hanem polgárháborút, amely több emberáldozatba került, mint az első világháború. És ami ezután történt, az nem a földreform volt, hanem a „háborús kommunizmus” kényszerű bevezetése minden területen. A kenyeret és az élelmet elkobozták. Ennek következménye pedig olyan éhezés lett, amilyet Oroszország már évszázadok óta nem ismert. Dél-Oroszországban több millió ember halt éhen. Ezek a valódi következményei a „béke és föld” jelszavának. Azt lehet mondani: a bolsevikok zseniálisan használták ki maguk számára a világháborús helyzetet, mert e nélkül és az ígéretek nélkül Lenin és társai sohasem ragadhatták volna meg a teljes hatalmat az országban.