Medjugorjei üzenetek 2006. február

2006. február 25.
„Drága gyermekek! Ebben a nagyböjti kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket az ajándékoknak, melyeket Isten szeretne adni nektek. Ne zárkózzatok be, hanem az ima és önmegtagadás által mondjatok igent Istennek, és Ő bőséggel fog adni nektek. Miként a termőföld megnyílik tavasszal a vetőmagnak, és százszoros termést hoz, úgy fog nektek is bőséggel adni Mennyei Atyátok. Veletek vagyok gyermekeim, és gyöngéd szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Vincent Capuano SJ: A klerikalizmus legrosszabb formájáról

Elejét vehetjük-e a liturgikus visszaéléseknek a vallási közösségekben?

Jezsuita vagyok, a marylandi provincia tagja, és Argentínában dolgozom, az Andokban. Egyszer egy kánonjogász azt mondta egy barátomnak, hogy ötszáz kilométerre a tengertől, ezer méterrel a tengerszint felett nem számít a kánonjog. Nehéz körülmények közt nem könnyű tökéletesnek lenni.

Mondtam misét börtönben, üres kápolnában, és olyan helyeken, ahol nincs kápolna, az emberek pedig így csak úgy összegyűlnek imádni Istent. Celebráltam misét kisteherautó platóján, a Szentszív képével, ami a kabinnak volt támasztva, és úgy is, hogy az egybegyűltek között volt egy kecske is. Egyszer a húsvéti szertartásban kávéskannát és vállfát kellett használnunk incenzáláshoz. Sokszor kellett rögtönöznöm pasztorális szükségszerűségből. Nagyon is értem, hogy szükség van a kulturális körülményekhez való alkalmazkodásra, és figyelembe kell venni a pasztorális érdekeket.

Érsekünk, aki az argentin püspöki kar liturgikus bizottságának elnöke, támogatja ezt a fajta rugalmasságot, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a szent liturgiát jól kell végezni, előre kigondoltan, ünnepélyes egyszerűséggel, a római egyház előírásainak megfelelően.

A legjobbat kell nyújtanunk az Úrnak. Isten szent népe érti ezt. Megindító látni, ahogy az egyszerű szegény emberek előkészítik az oltárt az otthonukban, vagy amint legjobb tudásuk szerint feldíszítik a templomot, minden kis javukat beleadva, mint a bibliai özvegyasszony. Minden nyilván nem lenne korrekt a legskrupulusabbak szemében, de az özvegy fillérei, virágai és terítői nagyon értékesek Isten országában.

Miért írom ezt az esszét?

Hat évig olyan helyen éltem és miséztem, ahol a liturgikus szabályokat annak a nehézségek ellenére fontosnak tartották. Aztán belekezdtem a terciába, és visszatértem a jezsuita közösségbe. A tercia a noviciátus egy része, ami azután jön, hogy 10-15 évet tanult a jezsuita és valamiféle apostoli munkát is folytatott. Ekkor benzinnel töltekezünk, mivel lelki tankjaink könnyen kiürülnek a sok olvasástól. Én Salamancában végzem ezt a kurzust.

Mivel a felszentelésem előtt 11 évig állandóan liturgikus visszaélésekkel kellett együtt élnem, nem vártam sokat a salamancai közösségtől e téren. Azt gondolnánk, hogy a liturgikus előírások a kisközösségi misékre is érvényesek. Mégis, számos jezsuita és más szerzetes szabadon kezeli az előírásokat a kisközösségi mise intimitásában, személyességében, és olyan engedményeket tesz, amelyek egyértelműen megengedhetetlenek volnának egy nyilvános plébániai misén, és valószínűleg a megyéspüspök is fokozott figyelmet szentelne neki.

Az ilyen közösségi miséken ugyanis elég gyakori eset, hogy:

• egészséges hívek ülnek akkor is, amikor állniuk vagy térdelniük kellene;
• egészséges papok ülve celebrálják vagy koncelebrálják a misét;
• papok nem koncelebrálnak, pedig jelen vannak a misén;
• a főcelebráns nem ölti magára a kazulát (miseruhát) (pedig volna használható darab);
• koncelebráló papok nem öltik magukra az albát és a stólát (pedig volna használható darab);
• a papok szándékosan megváltoztatják az előírt miseszöveget;
• a pap nem a szentírási részletet olvassa fel, hanem valami mást;
• gyakori a beszélgetős szentbeszéd, amikor a jelenlévő hívek közbeszólhatnak, megbeszélhetnek valamit;
• az Igeliturgiát tanúságtételekkel nyújtják el;
• profán helyet használnak, amikor a közelben van felszentelt kápolna, templom;
• barbár visszaélés a kávésasztalon való misézés;
• Üveg- vagy agyagedényeket használnak az előírt fém helyett;
• Átváltoztatáshoz nem az előírt, tiszta fehér lisztből készült kenyérfajtákat, hanem furcsa, kenyérféle dolgokat használnak;
• gyümölcslét használnak bor helyett.

Ki követi el ezeket a visszaéléseket? Körülnézek magam körül, és olyan rendtársakat látok, akik életüket kockáztatják Krisztusért Timorban, mások az Andokban segítik az ottani indiánokat, megint mások Mozambikban misszióznak. Látok olaszokat, spanyolokat, portugálokat, akik egyre inkább aggódnak a növekvő szekularizmus miatt. A szolgálat és az ima igaz embereit látom, nagyszerű, kedves embereket, akik Krisztust akarják szolgálni.

Túl könnyű volna mindenkit, aki liturgikus visszaéléseket követ el, egyszerűen elítélni, és ugyanabba a skatulyába tenni. Tökéletlen világban, tökéletlen vallási közösségekben élünk. A tökéletlenségek leginkább a liturgiában mutatják meg magukat. Gyom nő a búza között.

A liturgikus visszaéléseknek a spirituális okait kell keresnünk. A visszaélések jelensége kulturális probléma, a rossz szokások eredménye, mondhatjuk, hogy vétkek, és egy egyházon belüli szubkultúra részei. Az elkövetők áldozatai a - Szent Ignác szavaival élve - emberi természetünk ellensége kísértéseinek. Peter Kreeft úgy mondaná ezt, hogy ők nem az ellenségeink, hanem a pácienseink. Szóval mit tud tenni valaki, aki egy vallási közösségben él, ahol jó emberek kezelik hanyagul a liturgiát?

Miért követik el ezeket a visszaéléseket?

Szerintem az elsődleges ok a nem megfelelő felkészítés. Mi, jezsuiták, például hiába tanulunk rengeteget, nem nagyon vagyunk felkészítve a liturgikus szolgálatra. Liturgikus tanulmányaink rövidek, szárazak, lelketlenek, és nincs liturgikus gyakorlat a tanulmányok folyamán. Iskoláink nem szemináriumok. A jezsuita teológiai intézmények úgy tekintenek magukra, mint egy teológiai think-thank tagjai, és úgy képzelik, hogy elsődleges feladatuk új teológiai elméletek gyártása, ahelyett, hogy a jövendő papjainak felkészítőiként tekintenének magukra, amiknek az igaz hitet kell továbbadnia. Mivel rengeteg laikus is tanul nálunk, ezért a hangsúly az általános szolgálaton van, nem a papi teendőkön.

Számos elöljárónak nincs elképzelése arról, milyennek kéne lennie egy római katolikus papnak. Ennek oka, hogy annyi különféle teológiai és morális álláspont található meg iskoláinkban, hogy általános teológiai-filozófiai zűrzavar uralkodik. A tanárok sokszor rossz példával járnak elől, mivel eltérő véleményüket eltérő liturgiában fejezik ki. Vannak persze rosszindulatúak is, de a többség tényleg azt gondolja, hogy mindez rendben van így. A diákok persze ebbe nőnek bele, és kritika nélkül elfogadják mindezt. Ugyancsak hiányzik a gyakorlat. Tíz éves tanulmányaim folyamán egyszer sem szolgáltam a liturgiában beöltözött akolitusként! Nem hiszem, hogy csak én jártam volna így.

A másik ok Ádámig és Éváig megy vissza: ez a gőg bűne. A jezsuitákat, mielőtt még Jézus Társaságának hívták volna őket, csak úgy emlegették, mint „az új, megreformált papság". Loyolai Szent Ignác nagyon is tudatában volt, hogy a papság akkoriban reformra szorult. Az ellenreformáció élharcosainak szánt jezsuiták elitkiképzést kaptak, és ma is rengeteget tanulnak. A jezsuiták közt ma is létezik egyfajta felsőbbségtudat. Számos jezsuita azt gondolja, hogy a másféle liturgia valamiképp a megreformált, új papság kifejeződése, és hogy ők jobban értenek a dolgokhoz, mint a papság többi része, a püspökök és a Vatikán, azok a „tudatlan konzervatívok". Ha jobban értjük a dolgokat, akkor pedig liturgikus elképzeléseinket is Isten szent népén próbálgatjuk - ez pedig a klerikalizmus legrosszabb formája. Az eredmény a liturgikus hanyagság és a tudatos visszaélések szubkultúrája.

A vallási közösségek belső sokszínűsége

A vallási közösségek nem monolitikus, racionális cselekvők, hanem személyek csoportjai, olyan személyeké, akik közös célokat tűztek ki maguk elé, közös ideáik és közös értékeik vannak. Remélhetőleg van közös karizmájuk és hivatásuk. De ugyanakkor tagadhatatlanul nagy különbségek vannak és kevés az egyetértés a tagok közt néhány olyan alapvető kérdésben, mint például a liturgia. Így aztán egyes csoportok a közösségben élik ki liturgikus elképzeléseiket, és álláspontjuk gyakran nem találkozik a római egyház hiteles gyakorlatával.

Papként ha egy közösségi misét érvénytelennek gondolok, mondhatok magánmisét. Nem ideális, de még mindig jobb megoldás, mint a szándékosan érvénytelen vagy tiltott gyakorlatot felvonultató mise. Ez azonban újabb problémákat szül. Így ugyanis döntenünk kell, hogy a római katolikus egyházzal közösségben vagy munkatársainkkal, rendtársainkkal közösségben ünnepeljük az Eucharisztiát. Gyakran követem Aquinói Szent Tamás gyakorlatát, aki sokszor mondott magánmisét a konventmise előtt.

Azonban a világiaknak nincs ilyen lehetőségük. Sokan a tolerancia hamis felfogásából adódóan fogadják el ezeket a közösségi miséket. Az elkövető pap más téren ugyanis igen kiváló lehet, és a világiak megbocsátják neki ezért a liturgikus visszaéléseket, elnézik, ő pedig folytatja azokat. Legrosszabb helyzetben az apácák vannak, nincs más választásuk, és a szabályokat áthágó mise még mindig jobb, mint nem menni misére.

Felmerül itt pár kérdés:

• Ha egy római katolikusnak joga van a római rítus szerinti misét hallgatni, fel kell-e adnia ezt a jogát, amikor belép egy rendbe vagy közösségbe?
• Róma liturgikus előírásai mindenhol érvényesek, ahol misét celebrálnak, vagy vannak kánonjog-mentes övezetek a nem nyilvános közösségi misék számára?
• Köteles-e egy hívő részt venni van koncelebrálni olyan misén, amiről előre tudja, hogy nem fog megfelelni az egyház előírásainak?
• Ha nem tudja ezt előre, de a főcelebráns eltér az előírt rítustól, elfogadható-e a templom vagy kápolna, illetve a mise helyszínének elhagyása? Vagy kötelező részt venni a tiltott gyakorlatot felvonultató, esetleg érvénytelen misén?
• El kell-e fogadnia egy hívőnek a rendje, közössége liturgikus visszaéléseit? Ha az elöljárói is elfogadják ezeket a visszaéléseket, vagy nem hajlandók kivizsgálni az ügyet, milyen lehetőségei maradnak az egyszeri hívőnek?
• Csupán emberszeretetből részt kell-e vennie, és így jelenlétével hitelesítenie kell-e a liturgikus visszaélésekkel mondott misén a hívőnek?
• Köteles-e jelenteni a hívő a liturgikus visszaéléseket? Ha igen, akkor kinek, és a helyi püspök közbe tud-e avatkozni a pápai intézetekben elkövetett liturgikus visszaélések miatt?

Mit tehetünk egy vallási közösségben?

Ami biztos nem működik: a figyelmeztetés. A különböző teológiai álláspontok miatt szinte lehetetlen konszenzust teremteni. A figyelmeztetés nem működik, főleg ha az elöljárók sem tartják fontosnak a liturgikus előírásokat. Ugyancsak nem működik az elöljárók megkérése, hogy járjanak közben a normák betartásáért. Az elöljárók sokszor maguk is a probléma részei.

A probléma kulturális, azaz a közösségi szokásokkal van a baj, jellem és bűn kérdése az egész. Mi vagyunk a nővérek és Krisztus a pszichológus, a visszaélők pedig a pácienseink. Először is: észben kell tartanunk az eredendő bűn dogmáját.

Nem elég előírásokat, dokumentumokat írni, be is kell tartatni azokat. Az Istentiszteleti Kongregáció például felállíthatna szankciókat, és megvédhetné a visszaélések miatt panaszt tevő személyeket. Az engedetlenségnek következménye kell, hogy legyen. Például fel lehetne függeszteni valakinek a jogát arra, hogy közösségi misét mondjon. Esetleg lehetne a közösséget arra kötelezni, hogy egy ideig csak mindenki számára látogatható misét mondhatnak, így a közösség gyakorlata átláthatóbb lesz.

Továbbá az Istentiszteleti Kongregáció szabályozhatná a közösségi misék rendjét, vagy a közösségek, rendek felterjeszthetnék a maguk liturgikus szabályait, amit a kongregáció vagy elfogad, vagy nem. A domonkosoknak és a karthauziaknak a középkor óta saját rítusuk van. De a igen pici közösségek miséit is szabályozni lehetne, például úgy, hogy az ünnepélyesség különböző fokozatait dolgozzák ki, legalul a kisközösségekre vonatkozó szabályokkal.

Továbbá rendes liturgikus képzést kell előírni a novíciusok számára. Ha a liturgia az egyetemes egyház liturgiája, az egyetemes liturgia szolgáinak kiképzése nem szabadna, hogy egyes csoportok kezében maradjon. Talán a helyi püspöknek kellene felügyelnie a rendi növendékek liturgikus képzését. A liturgia túl fontos ahhoz, hogy a liturgikusok kezében maradjon. A liturgiát pedig a professzorral együtt taníthatná egy igényesen miséző plébános is. Vagy a különböző rendek időnként részt vehetnének egymás miséin. És lehetne olyat csinálni, hogy egy Opus Dei-pap miséjén akolitusként szolgál egy jezsuita növendék.

Az első lépés a jó gyakorlat felé a gonosz szellem, gonosz indíték megtalálása és megnevezése. Az első hely, ahol ezt keresni kell, a saját szívünk és a saját közösségeink.

---

Megjelent az Adoremus Bulletin 2006 februári számában.
Fordította: Szilvay Gergely

2006. -A Szentírás éve - “Vedd és olvasd, éld és beszélj Isten Szaváról!”" 2006. február 3-4-5.

12. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap Nagyfaluban.
Februárban: a Szentírásból Szent Márk evangéliumát olvassuk és éljük.
Havi mottó és röpima: “Íme, itt vagyok Istenem, hogy Akaratodat megtegyem!”
Közös imaszándék: a betegekért, beteggondozókért, orvosokért… ajánljuk fel ezt a hónapot.
Konkrét feladatunk: minden imánknál gyújtsunk szentelt gyertyát; minden pénteken este használjuk a szentelt vizet.

I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Megtettél-e mindent azért, hogy Isten legyen az első helyen az életedben? Most, készen vagy-e találkozni az Úr Jézussal? Rendszeresen jársz-e a templomba? Elkezdted-e végezni - lélekben - a Szűzanya által ajánlott imákat, a bűnösök megtéréséért? A jobbra való törekvéseddel erősíted-e Jézus Egyházát? Hálás vagy-e Nagyfaluért - a zarándokhelyért, - amely egyedi Isten Tervében? Lelki közösséggel együtt haladsz-e előre?
Áldozataidat felajánlottad-e az egység megvalósulásáért?

Mit kell tudjunk Isten Akaratáról?
Az igazi engesztelők: keresik és teszik a jót, Isten Akaratát. Ez az életszentség, a Mennyország útja!
Az alvilág fiai: a rosszat, a Gonosz Akaratát teszik. Ha nem térnek meg, ezen az úton a pokolba juthatnak.
Az evilág fiai: néha Isten Akaratát, néha a Gonosz Akaratát teszik! Ha nem döntenek radikálisan Isten mellett, a purgatóriumot nem kerülhetik el!

II. Nagyfalu - jelen.
Az Úr Jézus tanítása, 2006. február elsőpéntekén
Azért gyűlünk össze minden imatalálkozó alkalmával, hogy együtt keressük és tegyük Isten Akaratát. Jézus újra a tudomásomra hozta, hogy hamarosan visszatér a Földre! Készüljünk fel a Vele való találkozásra! Ne féljünk Jézustól! Mi, csak a bűntől féljünk, mert csak az választ el minket Jézustól. Jézus felhívta a figyelmemet három fontos dologra, amit meg kell tanulni és gyakorlatba kell tenni, visszajövetele előtt:
Keressük és ismerjük fel Jézust önmagunkban!
Imádjuk Jézust az Oltáriszentségben!
Fedezzük fel Jézus jelenlétét embertársainkban is!

Elgondolkoztam azon, hogyan lehet mindezeket gyakorlatba tenni. Az Úr Jézus a következőket mondta: “Én Jelen Vagyok bennetek a fogamzásotoktól - a halálotok pillanatáig! Azt, hogy bennetek élek, el kell, hogy higgyétek! Nagyon várom azt a pillanatot, amikor el kezdtek keresni Engem! Necsak a világban és a természetben, hanem elsősorban önmagatokban keressetek Engem. Ha Rám találtok, kérhetitek isteni segítségemet. Amit Én jónak látok üdvösségetek érdekében, azokat a kéréseiteket teljesítem. Megtapasztaljátok: Velem együtt már könnyebb elviselni mindent. Együttlétünket a lelki béke kíséri.”
“Kérlek benneteket: imádjatok Engem az Oltáriszentségben! Ilyen formában, rajtatok kívül vagyok! Ha együtt, a bennetek lévő Jelenlétemmel imádtok az Oltáriszentségben, jobban megszerettek Engem.”
“Így, egymásra találva, fel fogtok ismerni Engem az embertársaitokban is. Akármilyen is az a másik ember, Én benne élek! Egyesekben megkötözve vagyok jelen, a bűnös életük miatt. A bűnös emberek: félnek Tőlem, nem mernek keresni Engem, nem vesznek tudomást Rólam,… A ti jó példátok segíteni fog nekik abban, hogy Reám találjanak. Ne felejtsétek el: Én a bűnösökért jöttem e világra! Ne féljetek Hozzám jönni, mert Én szeretlek titeket. Megismétlem: ne féljetek Tőlem, mert Én nem mondok le rólatok! Én várok rátok! Tudom, Nélkülem árvák vagytok! Ha beismeritek bűneiteket és bocsánatot kértek Tőlem, Én megbocsátok nektek, elfelejtek mindent és Irgalmas Szívemre ölellek benneteket. Már régóta várom, hogy kimondjátok, tettek kíséretében: ‘Íme, itt vagyok Istenem, hogy Akaratodat megtegyem!’ ”

Szűz Mária tanítása, 2006. február elsőszombatján
Ezen az elsőszombaton a Szűzanya tanításait és kéréseit közvetítem nektek:
“Fel akarlak készíteni benneteket, Szent Fiam, Jézus visszajövetelére. Meg akarlak tanítani arra, hogy mit tegyetek gyakorlatba, amíg Jézus vissza nem tér. Jézus Öt Szent Sebének engesztelői, nagyon kedvesek Isten előtt, mert ez az engesztelés gyógyítja leghamarabb Jézus Sebeit. Jézus úgy fog visszatérni, hogy Szent Sebeiből fénysugár fog áradni felétek és az egész világra. Ez a fénysugár fogja begyógyítani a ti sebeiteket, amelyeket a világban kaptatok.” Kéri a Szűzanya: akár fizikailag - akár lelkileg -, járjátok körbe az engesztelő imával a Szentháromság hegynek a három pontját. Sok lelket menthettek meg ezzel az imával.
“Az Irgalmas Szívű Jézus barlangkápolnájánál tudatosítsátok: Jézus bennetek van! Engeszteljetek azokért - Jézus Öt Szent Sebe rózsafüzérével - akik Jézust nem veszik észre, nem értékelik önmagukban.
Az Egység Keresztjénél tudatosítsátok: Jézus jelen van az Oltáriszentségben. Engeszteljetek azokért - A fatimai imával és a Szentháromság rózsafüzérével - akik nem hisznek ebben, nem imádják Őt.
Szeplőtelen Szívem kápolnájánál tudatosítsátok: Jézus jelen van az embertársaitokban is. Engeszteljetek azokért - a betegek imájával és a medjugorjei rózsafüzérrel - akik nem veszik észre, nem értékelik, megbántják Jézust… embertársaikban.
Ezt a három feladatot tudni és tenni kell. Így készüljetek Jézus visszajövetelére.”
A Szűzanya még a következőket is mondta: “Az utolsó időkben, minden bűnös gyermekem fülébe súgom, könnyes szemmel, könyörgő szavakkal: ne féljetek Szent Fiam visszajövetelétől! Ő nem azért jön, hogy elitéljen, hanem azért, hogy megmentsen titeket. Ha bűnbánatot tartotok, megmenekültök a Gonosztól. Értetek síró Édesanyátok szavára, induljon bűnbánatra a szívetek. Azt akarom, hogy Jézus bűnbocsátó Irgalmas Szívén találjátok meg a szívbékét és az örömet. Kérlek benneteket segítsetek Nekünk, hogy az Általunk kért engesztelési forma elterjedjen mindenhol. Ezáltal enyhíthetitek vagy teljesen el is törölhetitek a büntetést, ami a világra vár. Vegyétek komolyan ezt a mentőövet, amit Isten, Végtelen Irgalmában, felkínál az emberiségnek. Elvárom legalább tőletek, hogy higgyétek el, tegyétek meg és adjátok tovább kéréseimet. A Szentháromság teljessége és Édesanyai áldásom töltsön el titeket.”

A mennyei Atya tanítása, 2006. február elsővasárnapján
Újra megkérdeztem a mennyei Atyát: mivel örvendeztethetnénk meg Téged a legjobban? A válasz nem maradt el:
“Tetszenek nekem ‘Jézus Öt Szent Sebe’ engesztelő közösségetek imái és szenvedéseitek felajánlásai. Ha így, közösségben engeszteltek Engem igazságos haragom miatt, reménykedhettek, hogy kiengesztelődök az emberiséggel. Örülök annak is, hogy nemcsak önmagatokban és az Oltáriszentségben akarjátok felismerni Jézust, hanem embertársaitokban is. Tudjátok meg, hogy a világnak szüksége van a ti szeretetteljes szolgálatotokra, hogy így felmelegítsétek a megfagyott szíveket. Így, a bűnösök is rájönnek arra, hogy van Istenük, aki szereti őket is és visszatérnek Hozzám. Minden gyermekemet, akik abban fáradoznak, hogy Engem, mennyei Atyjukat, minél jobban megismerjenek és megszeressenek az emberek, azok életét, munkájukat, családjukat,… megáldom, hogy bő termést hozzanak az örökkévalóság számára. Úgy viszonozzátok Atya-i szeretetemet, hogy keressétek és tegyétek Szent Akaratomat és konkrét tettekkel mondjátok ki: ‘Íme, itt vagyok Istenem, hogy akaratodat megtegyem!’ Szeretetteljes Atya-i áldásom kísérjen benneteket!”

Tanúságtételek a Szentírás évében
“D. Cecíliának hívnak, 41 éves, férjezett vagyok, 2 gyermekünk van. Házi orvosként dolgozom egy községben, Nagyváradtól 25 km-re. Voltam elsőáldozó, szüleimmel rendszeresen jártunk a templomba. Mivel, férjemmel együtt, jobban meg akartuk Istent ismerni, beiratkoztunk a levelező Teológiára. Medjugorjéban, a Szűzanya elvezetett Szent Fiához, Ő pedig a mennyei Atyához. Öt évvel ezelőtt kerültem az engesztelő közösségbe. Ott, azonnal megéreztem: ez az én utam! A tanítások által, változás, fejlődés indult el a lelki életemben. Örömmel mondhatom: megtaláltam az élő Jézust! Az Eucharisztikus Jézust kimondhatatlanul megszerettem! A közösség által megszerettem a Szentírást is, az élő Jézus élő Igéit, Aki választ ad a kérdéseimre.
Hogyan viszonyulok, mint keresztény orvos a betegeimhez? Az a meggyőződésem, hogy a keresztény orvos, elsősorban a beteg testének gyógyításával kell foglalkozzon a legjobb tudása szerint! Ott, ahol látja, hogy a gyógyszerek nem használnak, a keresztény orvos ‘lelki orvosságokat’ ajánlhat. Én a betegeimet: türelmesen meghallgatom, szolgálom és lelkiismeretesen kezelem őket. Jézust akarom látni mindenkiben. Tudom, hogy a beteg Isten Akarata szerint gyógyul meg! Úgy tapasztalom, sok betegséget azért kapunk, hogy megtisztuljunk a bűneinktől és felkészüljünk az Úr Jézussal való találkozásra. Minden nap Isten áldását kérem: a munkatársaimra, betegeimre és az egész községre. Tudom, hogy a fizikai gyógyulásnak a lelki gyógyulás az előfeltétele. Tanácsokat is adok betegeimnek: kereszteljék meg a gyereküket, rendezzék a házasságukat, lebeszélem őket az abortuszról,… A gyógyíthatatlan betegeimet Isten felé, a templomba, a papokhoz irányítom. Hála Istennek, a lelkivezetőimnek és lelkitársaimnak, akik segítségével ‘fénnyé’ változhatunk ebben a sötét világban.
Jelmondatom: ‘Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam szegény bűnösön!’ ”
“B. Simonának hívnak. Nagyváradon vagyok orvos. Drága családom van. Tengerész tiszt a férjem és két gyermekünk van. 40 évi keresés után mondtam ‘Igent’ Istennek. Az elsőszombatokon ismertem meg Jézust, aki szeret engem is, úgy ahogy vagyok. Attól kezdve mondom: ‘Szólj Uram, mert hallja a Te szolgálód.’ Isten útján, mögöttem bezárult egy ajtó és előttem kinyílt egy másik ajtó, amelyen bejött a ‘Fény’.
Az életemben sok ajándékot kaptam, mindenem megvolt és mégsem volt semmim, Isten nélkül. Az Égiek segítségével leszálltam a képzelt magasságomból és Istent tettem az első helyre. Fokozatosan lemondtam mindenről, ami visszatartott Jézus követésében. Bízok a kegyelem mannájában, amelyet minden nap megad az Úr. Minden szentmisében Isten kezébe, a paténára és a kehelybe teszem az életemet. Amikor súlyosan megbetegedtem, elhittem azt, hogy az egyetlen megoldás, a gyógyulásom Istennél van. Amikor megtapasztaltam a csodát Jézus és Mária által, azt írtam a naplómba: ‘Újjászülettem, könnyűnek érzem magam, lebegek, a lelkem tele van Szentlélekkel, boldog vagyok, erőt kaptam, látom az életem értelmét!’
Láttam, hogy Isten mindig mellettem volt! Hálából a teljes gyógyulásom után az életem: imádság, böjt, felajánlás,… A szentáldozás minden napomnak a csúcspontja. Új órarendet állítottam fel magamnak, amelyben minden nap helyet és időt adok Istennek. A rendelőmben, a betegeim lelkéből indulok el a beteg testük gyógyítása felé. Kérem a Szűzanyát, segítsen, hogy minden nap jó eszköze legyek. Betegeimnek bátran ajánlom: az imádságot, a templomot, a szentgyónást,… hogy így megkönnyebbülve, a rossztól megszabadulva, meggyógyuljanak. Meggyőződésem, a legtöbb betegség oka: a bűneink, a túlzásaink, a lelkünk elhanyagolása… és csak nagyon kevés része szervi eredetű. Hiszem azt is, a gyógyíthatatlan betegségekre is van megoldás a Mindenható Istennél. Minden betegség véső Isten kezében, amely által Jézus képmását formálja ki lelkünk kövében.
Jelmondatom: ‘Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!’ ”

III. Nagyfalu - előretekintés.
Márciusban: a szenvedélybetegek megtéréséért, megszabadulásáért, meggyógyulásáért imádkozunk. Hamvazószerdától (március 1) - Húsvétig (április 16) az Égiek meghívnak, hogy mondjunk le teljesen a húsról és a szeszes italról. Ezáltal is sürgetjük Jézus visszatérését a Földre. A kilencedben (1-9) és azután Hétfőn, Szerdán és Pénteken, délig teljes böjt ajánlott. Konkrét feladatunk: Húsvétig végezzünk egy alapos szentgyónást! Márciusban: Szent Lukács evangéliumát olvassuk és éljük. Februári házi feladat:
“JÉZUSOM SEGÍTS, HOGY MINDEN NAP TUDATOSÍTSAM A TE ISTENI JELENLÉTEDET: ÖNMAGAMBAN, AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN ÉS A FELEBARÁTAIMBAN.”

Ha fiaink hibáit korholjuk, csillapítsunk le magunkban minden haragot. Ne legyen izgatottság lelkünkben, megvetés szemünkben, szidalom a szánkban, hanem tanúsítsunk irgalmat a jelenben, és legyünk jó reménnyel a jövőre. Így illik az igazi apához, aki igazán akarja gyermeke javulását és haladását. Igen súlyos estben többet ér, ha alázattal Istenhez esedezünk, mint ha szavak özönét zúdítja a vétkesre. Ezek csak megsebzik a lelket, és semmi hasznára nincsenek.

Bosco Szent János