A figyelmeztetés víziója A figyelmeztetés látomása vagy a lelkiismeret megvilágosodása

Megjegyzés: Ezt három nap alatt kapta Jennifer három részben (2003. szeptember 12-én és 2003. december 24-25-én). Lelki vezetője megkérte Jennifert, hogy állítsa össze őket egy látomássá, amelyet itt mutatunk be:



Jézus Jennifernek : "Gyermekem, az eljövendő figyelmeztetés látomásának vagy tanúja".

Az ég sötét, és úgy tűnik, mintha éjszaka lenne, de a szívem azt súgja, hogy valamikor délután van. Látom, hogy az ég megnyílik, és hosszú, elnyújtott mennydörgést hallok. Amikor felnézek, látom a kereszten vérző Jézust, és az emberek térdre esnek.

Jézus ekkor azt mondja nekem: "Úgy fogják látni a lelküket, ahogy én látom". Olyan tisztán látom a sebeket Jézuson, majd Jézus azt mondja: "Látni fogják minden egyes sebet, amit Hozzáadtak Legszentebb Szívemhez".

Balra látom a Boldogságos Szűzanyát sírni, majd Jézus ismét szól hozzám és azt mondja: "Készüljetek, készüljetek most, mert az idő hamarosan közeledik. Gyermekem, imádkozz a sok lélekért, akik önző és bűnös életmódjuk miatt fognak elpusztulni".

Ahogy felnézek, látom, hogy vércseppek hullanak le Jézusról és csapódnak a földbe. Emberek millióit látom minden országból származó nemzetekből. Sokan zavartnak tűnnek, ahogy felnéznek az ég felé. Jézus azt mondja,

"A világosságot keresik, mert nem a sötétség ideje kellene, hogy legyen, mégis a bűn sötétsége borítja be ezt a földet, és az egyetlen világosság az lesz, amivel én jövök, mert az emberiség nem veszi észre az ébredést, ami hamarosan megadatik neki. Ez lesz a legnagyobb megtisztulás a teremtés kezdete óta."

Látom, hogy az emberek sírnak és némelyek szörnyű sikolyokat hallatnak, amikor látják a kereszten vérző Jézust. Jézus azt mondja: "Nem a sebeim látványa okozza a szenvedésüket, hanem a lélek mélysége, amely tudja, hogy ő helyezte oda őket. Nem a vérző sebeim látványa okozza a szenvedésüket; hanem a tudat, hogy az ember elutasítása miatt véreznek a sebeim."

"Gyermekem, oly sokan fognak elpusztulni, mert lelkük oly távol került Tőlem, mégis Én, Jézus, vagyok az, aki megmutatom irgalmasságom nagy mélységét."

"Gyermekem, látod, hogy a föld reszket, mert ahogy közeledik a megvilágosodás megtisztulásának eme órája, az oroszlán dühe az Én népem között fog ólálkodni. A kísértés megsokszorozódik, mert sok áldozatot keres. Ez lesz a legnagyobb szellemi csata, amit az ember valaha is átélt. Gyermekem, mondd meg népemnek, hogy ma azt kérem, hogy figyeljenek szavaimra, mert a keleti jel hamarosan fel fog emelkedni. Mondd meg népemnek, hogy ez az az óra, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni."

Ahogy felnézek, továbbra is Jézust látom, amint vérzik a kereszten. Továbbra is látom a Boldogságos Anyát, amint balra sír. A kereszt ragyogó fehér és megvilágított az égen, úgy tűnik, mintha lebegne. Ahogy az ég megnyílik, látom, hogy fényes fény ereszkedik a keresztre, és ebben a fényben látom, hogy a feltámadt Jézus fehérben megjelenik, felnéz az ég felé, felemeli a kezeit, majd lenéz a földre, és a kereszt jelét teszi, megáldva népét.

WordsfromJesus.com

Medjugorjei üzenetek 2003. december

2003. december 25.
„Drága gyermekek! Ma, Fiammal, Jézussal a karjaimban, újra megáldalak benneteket, és elhozom hozzátok Őt, aki a Béke Királya, hogy nektek ajándékozza békéjét. Veletek vagyok, és szeretlek benneteket, gyermekeim. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Molnár V. József - Karácsony

A volt faluban minden esztendőben karácsony éjfélén Krisztus újra megszületett. „Meghallották a hírt az erdőben a vadak! A fák az erdőben egymásnak hajladoztak, köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdőben, az is kinyújtotta a derekát, mert megszületett a Kisjézus… Hogy a csillagok milyen szépek voltak!” – mondta Gari Margit mezőkövesdi parasztasszony Fél Edit néprajzkutatónak a régi karácsonyokra emlékezve.

„A hajdanvolt ember hitte, hogy a Mindenség valamennyi teremtménye Isten akaratából létezik, s velük, általuk is üzen az Úr. Üzen a késő őszön haldokló Nappal, s a halálra készülő mezővel, fákkal, a kora téli, Karácsonyt előző fagyos-fehér tisztulattal; és az ember is tette dolgát, alkata, s szerepe szerint együtt a többi létezővel. Miután szeptember végén Úr Szent Mihály megmérte tetteit – farsangolt Katalinig.

Énekes lármás kedvvel tobzódott; zavartas, űzte teste vágyát – közben csak a Mindenszentek, s a Halottak napja intette csöndre… András muzsikát záró napja után az éjszaka, a szorongató sötétség nagyon hosszúra nyúlik, de Isten fehér abroszt terít a tájra, tiszta, illatos gyolcsát adja a hónak; s a régi ember lelkét beletakargatta. Miképpen megóvta a hó az őszön sarjadt alig-életű vetést, aképpen óvta a vágytalanná tisztult embereket is; és őrizte őket minden hajnalon az adventi áhitat. Jóval napkelte előtt gyerekek csengették végig a falut, s a templomba ment mindenki, aki csak járni tudott. Az „aranyosmiséken” az ő leheletük tette meleggé a kőhideg templomot, mint a hajdani Karácsony éjen Betlehemben a barmok lehelete az istállót, amelynek jászlában a testet-lelket pusztító sötétség kellős közepén világra született Jézusban a Mindent teremtő és igazító Isten. A templom meleg csöndjében várták meg a napfölkeltét. Szent Miklós napján maskarás gyóntató menet járta a tollfosztókat és a fonóházakat. Gyóntatták a legények a lányokat, s akiben pirosan égett még a test öröme, azt aléltra táncoltatták a maskara-ördögök, kezük közül angyalnak öltözött szabadította ki a „vágytalant”.

Lucakor cserépbe búzát vetettek. Némely faluban az asszonyok nyála táplálta a földet, amelyben a Karácsonyt előző legsötétebb tizenkét napon megfogant az élet, sarjadni kezdett a búza. A búza, amely minden nyáron magába rejti a Napot („mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap” – kántálták a hajdani gyerekek), és Jézus képét hordja. Az aratásra készülő nyári határban, „Isten terített asztalán”, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján az érett búzatáblákban az első három vágást a templomban megáldott sarlóval, asszony végezte, s kötötte kévébe a sárarany csudát, s öltöztette szalaggal, virággal „Jézusát” – e Jézus kévét Karácsony éjszaka kibontották: a karácsonyi asztal alatt belőle készítettek Jézusnak ágyat. Fény-Krisztus ágyát, lelkük Megváltót váró szalmaágyát a minden hajnali áhitattal együtt, betlehemesek és a karácsonyböjti kántálók igazították. Jézus szobájukban, bennük született meg minden Karácsonyon. „Begyütt Jézus a házamba, házam közepibe’ megálla” – imádkozták éjféli mise után a karácsonyi asztal körül, amely alatt a megszületett kisded szalmája fénylett, s amelynek advent csöndjében szőtt ünnepi abroszán, a kék szalaggal ékesített lucabúza közepén gyertya égett…

A régiek Karácsony napján „megénekelték” a rokonokat: házról-házra jártak családostól; énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, s énekkel tártak ajtót a fogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra – bocsánatot kért a sértő és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge, gyarló azt ilyenkor tette Jézus bennük – s hálával mindenki csak Neki tartozott.”

Fiala Ferenc: Hunynak a fények

Advent idején várjuk a karácsonyt és emlékezünk a régi karácsonyokra. Ki hol s mikor kapta az első benyomásokat a szeretet nagy ünnepéről, kiben hogyan és mikért maradtak meg a régen elsuhant gyermekkor első képei, hangulatai.

Utazzunk vissza az időben. Aki falun élt, az még hosszú idők múltán is ott tapossa a templomba vezető hol havas, hol sáros falusi utcákat, s az éjféli misén, ő is ott fújja a birkabunda- és tömjénszagú nedves templomban a kis Jézus születéséről szóló öreg énekeket. A kisvárosok szenvedélytelen életében külön színt jelentettek az ünnepek, mert mozgást, izgalmat és olyan hangulatot hoztak magukkal, ami rövid pár napra kizökkentette őket a mindennapok szürke unalmának monoton hangulatából. A kihalt utcák benépesedtek s a templomból jövet a lefüggönyzött ablakok mögött egy fiatal lány Chopin keringőket zongorázott, mintha azzal akarná ébren tartani a gyertyagyújtás előtti percek ünnepi hangulatát. A szomszéd szobában az összegyűlt férfirokonok ősi magyar szokás szerint tarokkoztak és már halványodott az égen a fiastyúk, amikor búcsút vettek a vendégek a vendéglátó családtól.

Pestbudán már a kora délutáni órákban misztikus csend ült az utcákra. Leálltak a villamosok, s csak egy-két — karácsonyfát az utolsó percben vásárló — ember sietett a néptelen utcákon, mert karácsonyfa nélkül nem volt karácsony. A régi képek megmaradtak bennünk, s úgy cipeljük azokat a múlt emlékeit őrző agysejtjeinkben, mint örökre lelkünkhöz nőtt valamit. Legalább is így hisszük.

Azóta azonban sok minden megváltozott és sok minden dolgot átértékelt a száguldó idő. Háborúk dúltak felettünk és új impériumok ültek a régiek romjaira. Az otthoni karácsonyokból Tél apó ünnepe lett és a betlehemi csillag helyett vörös csillag rőtül az elárvult karácsonyfákon. Az új világ félelmetes realizmusa lassan megöli a karácsony misztériumát és a nagy áruházmolochok reklámhadjárata a kettős könyvvitel tartozik-követel rovatába kényszerítette be a krisztusi szeretet legnagyobb ünnepét. A Megváltó-várásból áruházi tülekedés, két könyökkel való törtetés és a „csak azért is megmutatom“ lélektelen ajándékozási hisztéria lett.

Ortega y Gasset, a nagy spanyol filozófus mutatott rá először a nagy üzleti vállalkozások és reklámok tömegátformáló erejére, mely alól senki sem lehet kivétel. Mi magyarok sem, pedig talán a világ legindividuálisabb népe vagyunk. Szép lassan, ahogy múltak az évek úgy hasonultunk hozzá a bennünket körülvevő népek szokásaihoz, életformájához s emigrációs életünk második generációja már sok mindent megtagad, ami egyszer a mi számunkra úgy hozzátartozott életünkhöz, mint a mindennapi kenyér vagy a karácsony ünnepe. Valamelyik költő írta egyszer, hogy a karácsony magyar ünnep, mert talán sehol a világon nem kapcsolta úgy össze a lelkeket a zöld fenyőfákon égő apró gyertyácskák melege, mint nálunk.

Később nemcsak technikai újítás, hanem a lélek mély hangulatát megölő valami volt, amikor a karácsonyi illatot árasztó viaszgyertyácskák helyett már csak hideget sugárzó villanykörtékkel modernizáltuk az apró fényeket. A fény megmaradt, de a gyertyák intim melegséget árasztó vibráló kisugárzása megszűnt.

Áruházi reklámfa lett a karácsonyfából, ami már nem a szívünkön, hanem materialista korunk neonfényes, vasbetonos, rideg alapjain állott. Jó! Ne legyünk maradiak. Ne utasítsuk vissza meglódult világunk benzingőzös, tülekedő, gazdasági és szociális krízisekben vergődő muszáj-eredményeit, de még így is vallhatjuk, hogy életünk nem ma és nem tegnapelőtt, hanem akkor kezdődött, amikor az ember rájött az igazságra, hogy nemcsak húsból és csontból, hanem lélekből is vagyunk. Amikor eszével először tudatosította az Isten fogalmát, amit mi nevezhetünk „első lökésnek“, vagy „ismeretlen törvénynek“, elismerve, hogy fölöttünk álló valami. Csak neve változott, de nem a lényege.

Ennek az ősi hívásnak, az embertárs iránti szeretetnek egyik anakronisztikus formája — talán egyik legszebb hagyatéka, a mindjobban hunyófényű karácsony. Pogány korba visszanyúló szokás, amit Krisztus fényével magasztosítottak azzá, ami ma már csak nagyon kevéssé az: a szeretet ünnepévé. És minél jobban hunynak a fények, annál kevesebbet jelent ez a szó: Ember.

Ember, aki mindig gyilkolta egymást, háborút viselt és hódított. Oktalan zsarnokok pusztították Isten képmását. Kínpadra feszítették és meggyalázták, de nem emelték törvénnyé a gyilkolást, sőt a szemérmük utolsó sugarával legalább letagadták gaztetteiket és nemes célok csalfa ábrázatával kendőzték a rosszat.

És ma? Keresztény kultúránkat végképp elnyeléssel fenyegető civilizációnk holdatjáró, rakétás, kompjuteres világában állami szolgálatban álló, hideg józan agyak kiszámították, hogy nincsen semmi baj, mert ha az atomháború el is pusztítja az emberiség háromnegyed részét, azért a megmaradtak új életet kezdhetnek radioaktív sugaraktól elrákosodott lényükkel.

Alig öt évtizede, hogy amikor az óceán vizein elsüllyedt a Titanic és vagy kétezer embert rántott magával a hullámsírba, — évekig gyászolta a világ a szomorú eseményt. És ma? Lezuhan egy repülőgép, elpusztul pár száz ember: rövid újsághír. — Vietnámban a Kissinger—Ge Duc-féle Nobel-díjjal kitüntetett békeakció óta több mint százezer ember gyilkolta le egymást: kissé hosszabb elmélkedés a sokkal több elmélkedést kívánó német-angol futballmeccs előtt. Valahogyan úgy látszik, meghalt az Ember és mechanizált civilizációnkat már nem is olajjal és szénnel, de magával az Emberrel etetik. Az emberrel, akinek felmagasztosult, Istenné lett ideálja ott nyugszik a betlehemi istálló jászlában, hogy majd 33 évvel később mégegyszer felfeszíttesse magát az emberiségért, amely rövid két ezredév alatt könnyelműen eltékozolta az általa ajándékozott isteni fényt.

Dicsőség a magasságban Istennek! 

(betiltva.com)

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Aki a Fényben él, az részévé válik a Fénynek

2003. december 12-15.

Kedvesem, érezd magad szabadnak arra, hogy hozzám gyere. Ő[1] vakmerő, és folyamatosan szítja a tüzet. Úgy látszik, hogy mindig közömbös vagyok? Az ő útjai fellázítanak Engem… most leányom ígérd meg Nekem, hogy időt szentelsz arra, hogy az érdekemben cselekedj, és tisztelj Engem. Szeress Engem, és maradj Fényemben! Közel vagyunk hozzád, és veled vagyunk, vezetünk téged.

Én vagyok a Fény, és aki a Fényben él, az részévé válik a Fénynek… Bennem nyoma sincs a sötétségnek, sem az árnyéknak. A kegyelem az Én részem, és a fény is. Mikor a kegyelem csökken abban, aki folyamatosan támad Engem, akkor a neki adott fény csökken, és fokozatosan el is halványul… ha valaki megmarad a kegyelmemben, az a Fényemben marad, ami növeli a bölcsességét a lelki valóságban és gazdagságban, mivel egy erőteljes átalakulás megy végbe benne a Fény által, mely egyre magasabbra emeli őt, és elmélyül Bennem. A te Istened neveli őt, felüdíti, tűzbe hozza, és ahogyan a tűz felemeli a szalmaszálat, úgy emelem fel őt a szentség magasságába. De azok, akik kiesnek a kegyelemből, kiesnek a látókörömből, és az aztán a vég! Mély homályba süllyednek, a sötétség fátyla takarja őket…

Mindnyájan meghívást kaptatok, hogy Fényemben járjatok, és lángoljatok. Amilyen kegyelem a Fény, olyanok az erények, melyek a Fényben vannak. Ezeket azok fogadják el, akik Bennem laknak, a Fényemben élnek a bensőséges kapcsolatunk által. Ezek[2] felüdítenek téged, hogy fénnyé válj, belenövekedj a jámborságba, hogy igazán Rám hasonlíts, istenivé[3] alakulj, és átalakítsd az elmédet, a lelkedet és a szívedet, hogy a dicsőségemet sugározzák. Mert benned lesz a Fenségesség Maga[4], a Királyságom és a Trónom. És mindenki, aki lát téged, Engem fog érzékelni, látni, nem téged. Tehát egyek leszünk. Fényem, Kegyelmem és Erényeim a te önmegtagadásod által sugározni fognak benned, olyan mértékben elárasztják lelkedet, hogy a szellemed tudatában lesz az Én istenségemnek. Amint egyszer már elmagyaráztam neked, mikor a menyasszony, aki belép a nász-szobába, felfedheti a vőlegénye fátylát, és felfedezheti az ő Istenségét a fátyol alatt. Tehát ez olyan, mint amikor a kegyelem által a lelkedet a Fényem mélységébe bevonom, kegyeskedtem megláttatni veled Szent Arckifejezésemet, mely egy félelmetes tekintetet.

Ha kiesik valaki a kegyelemből, és az Én Fényemből, a lélekben olyan sötétség támad, hogy nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, és ez akadálya lesz a kegyelemnek, és hacsak nem vezeti ki valaki[5], ez a lélek sötétségben marad. Ahhoz, hogy a lélek visszaszerezze a kegyelmet és a Fényt, szüntelenül törekednie kell rá. Ez egy nehéz lelki felemelkedés, de nem lehetetlen. Vassula, Én és te így fogjuk folytatni a munkát az Egyházam javára. Fáj a Lelkem mindaz miatt, amit Magam körül látok[6]. Dolgozz Velem, gyönyörködöm semmiségedben. Ne feledd, én vagyok a Kegyelem Végtelen Tengere. ÉN veled vagyok. IC

 

---

[1] ez az a pap volt, aki 1985 óta elégedetlen volt az Úrral, annak ellenére, hogy az Úr kegyelme megpróbálta őt egyenesbe hozni. El kell határolódnunk tőle…

[2] az erények

[3] az isteni részesedés: a Magasságbeli fogadott fiai és leányai

[4] Isten

[5] egy lelki vezető

[6] Jézus Krisztus szomorú a világ miatt, az Egyház (az emberek) állapota miatt, és egyes egyházi emberek helytelen viselkedése és hűtlensége miatt is

http://ichtys.hu/index.php/113-2003-december-12-15