Hittani Kongregáció
FATIMA ÜZENETE
A fordítás a L'Osservatore Romano 2000. június 30-i, heti kiadásának szövegéből készült.
Tartalom
Bevezetés
Belépvén
a harmadik évezredbe, II. János Pál pápa elhatározta, hogy
nyilvánosságra hozza a "fatimai titok" harmadik részének szövegét. A 20.
századnak, az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának
drámai és véres eseményei után, melyek "a földön járó édes Krisztus"
elleni merényletben érték el csúcspontjukat, lehull a lepel egy
valóságról, mely történelmet formál és mélységében értelmezi azt, olyan
lelki dimenzióban, amelyet a mai - gyakran racionalizmussal fertőzött -
közgondolkodás nem akar elfogadni.
A
természetfölötti jelenések és jelek a történelem írásjelei. Az emberi
dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, s a hívőket és nem
hívőket egyaránt ámulatra késztetik. E megnyilvánulásoknak, melyek nem
mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír központi tárgya
felé kell irányulniuk: az Atya szeretetére, mely megtérést ébreszt az
emberekben és megajándékozza őket a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével.
Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra inditó
fölszólításával az evangélium szíve felé irányít és indít.
A
modern kor jelenései között kétségtelenül Fatima a leginkább prófétai. A
"titok" első és második része - melyeket e dokumentum megfelelő helyén a
teljesség kedvéért közlünk - elsősorban a pokol rettenetes látomásáról,
Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, a második világháborúról és
azokról az előre látható, mérhetetlen károkról szólnak, melyeket
Oroszország okoz az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény
hittől és a totalitárius, kommunista rendszert építi ki.
1917-ben
mindezt senki nem képzelhette el: a három fatimai pásztorgyermek látja,
hallja, megjegyzi, és Lúcia, a ma is élő tanú, írásba foglalja, amikor a
leiriai püspöktől parancsot, a Szűzanyától pedig engedélyt kap erre.
Ami a már közzétett, s ezért ismert "titok" két első részét illeti, azt a
szöveget választottuk közlésre, melyet Lúcia nővér 1941. augusztus
31-én, a harmadik emlékezésben írt le; az 1941. december 8-án kelt,
negyedik emlékezésben néhány megjegyzés fűzött hozzá.
A
"titok" harmadik része 1944. január 3-án a "leiriai Püspök
Őexcellenciája és a szentséges Szűz parancsára" lett írásban rögzítve.
Ennek egyetlen kézirata van, melyet itt másolatban közlünk. A
lepecsételt borítékot először a leiriai Püspök őrizte. A "titok"
biztonságosabb őrzése végett a borítékot 1957. április 4-én átadták a
Szent Offícium Titkos Levéltárának. Erre Lúcia nővér indította a leiriai
Püspököt.
A
levéltári följegyzések szerint Őeminenciája Alfredo Ottaviano bíboros
beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP atya
elvitte XXIII. János pápához a "fatimai titok" harmadik részét
tartalmazó borítékot. Őszentsége "kis habozás után" ezt mondta: "Várunk.
Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit dönöttem."
XXIII.
János pápa úgy határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a
Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a "titok" harmadik részét. VI. Pál
pápa 1965. március 27-én Őexcellenciája Msgr. Angelo Dell'Acqua
helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a
Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem
szabad nyilvánosságra hozni.
II.
János Pál pápa a "titok" harmadik részét tartalmazó borítékot az 1981.
május 13-i merénylet után magához kérette. Őemeninciája Franjo Seper
bíboros, a Kongregáció prefektusa két borítékot adott át a helyettes
államtitkárnak, Őexcellenciája Msgr. Eduardo Martinez Somalónak: egy
fehér borítékot Lúcia nővér eredeti, portugál nyelvű szövegével; s egy
narancsszínű borítékot, a "titok" olasz nyelvű fordításával. Augusztus
11-én Msgr. Eduardo Martinez Somalo a két borítékot visszajuttatta a
Szent Offícium Levéltárának.
Mint
tudjuk, II. János Pál pápában azonnal megfogant a gondolat, hogy a
világot Mária Szeplőtelen Szívének szenteli, s ő maga írt egy imádságot
az általa "Atto di affidamento"-nak nevezett alkalomra, melynek helyéül a
Santa Maria Maggiore-bazilikát, időpontjául 1981. június 7-ét, Pünkösd
ünnepét jelölte meg a konstaninápolyi zsinat 1600. és az efezusi zsinat
1550. évfordulója alkalmából. Mivel a pápa (a merénylet miatt) nem
lehetett jelen, beszédét hangfelvételről mondta el. Itt közöljük a
fölajánlásról szóló beszéd pontos szöveget:
"Ó
emberek és népek Anyja, aki ismered minden szenvedésüket és reményüket,
anyai szívvel érzed a világban folyó összes harcot a jó és a rossz, a
világosság és a sötétség között, halld meg a Szentlélekben közvetlenül
Szívedhez intézett kiáltásunkat. ťÖleld át az Anya és az Úr
Szolgálóleánya szeretetével azokat, akik leginkább várják ezt a
szeretetteljes lehajlástŤ, és azokat is, akiknek odaadására te különösen
is vársz. Vedd anyai oltalmadba az egész emberiséget, melyet, ó Anyánk,
bizalommal fölajánlunk neked. Jöjjön el mindenki számára a béke és a
szabadság ideje, az igazság, az igazságosság és a remény ideje."
A
Szentatya azonban, hogy még inkább megfeleljen a Szent Szűz kérésének, a
Megváltás Szent Éve folyamán kifejezettebbé akarta tenni az 1981.
június 7-i, Fatimában 1982. május 13-án megismételt fölajánlást. 1984.
március 25-én, megemlékezve Máriának az angyali üdvözlet percében
kimondott igen-jéről - lélekben a világ összes, előzőleg "összehívott"
püspökével együtt - a pápa Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta mind az
embereket, mind a népeket az 1981-ben tett fölajánlás szavaival:
"Ezért,
ó emberek és népek Anyja, te, aki ismered minden szenvedésüket és
reményüket, te, aki anyai szíveddel érzed a mai világban folyó összes
harcot a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, halld meg
kiáltásunkat, melyet a Szentlélektől indítva közvetlenül a te Szívedhez
intézünk: öleld át az Anya és az Úr Szolgálóleánya szeretetével emberi
világunkat, melyet - az emberek és népek földi és örök sorsa miatti
nyugtalansággal - fölajánlunk és neked szentelünk. Különösen neked
ajánljuk és szenteljük azokat az embereket és nemzeteket, melyeknek
különlegesen szükségük van erre a fölajánlásra és neked szentelésre.
ťOltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején!Ť"
Ezután
a pápa még határozottabban és konkrétabb utalásokkal folytatta, mintha
el akarná magyarázni, hogy a fatimai üzenet mennyire fájdalmasan
megvalósult.
"Íme,
Krisztusnak Anyja, Szeplőtelen Szíved színe előtt az egész Egyházzal
együtt egyesülni akarunk azzal a felajánlással, melyet irántunk való
szeretetből a te Fiad tett, amikor önmagát ajánlotta föl az Atyának:
ťÉrtük szentelem magam - mondta - , hogy ők is megszenteltek legyenek az
igazságban.Ť (Jn 17 - 19) Egyesülni akarunk Megváltónkkal a világért és
az emberekért tett fölajánlásban, melynek az Ő isteni szívében van
hatalma megbocsátani a bűnöket és megvalósítani a megváltást.
E
fölajánlás hatalma minden időkben érvényes, és átölel minden embert,
népet és nemzetet, legyőz minden rosszat, amit a sötétség szelleme tud
föllobbantani az emberi szívben és a történelemben, s ténylegesen föl is
lobbantott a mi korunkban.
Ó,
mennyire mélyen átérezzük annak szükségességét, hogy az emberiségért és
a világért szenteljük magunkat: mai világunkért egységben Krisztussal!
Krisztus megváltó művében ugyanis a világnak az Egyház által kell
részesednie. Ezt fejezi ki a megváltás idei szent éve: az egész Egyház
rendkívüli jubileuma.
Minden
teremtmény fölött légy áldott ebben a szent évben, te, az Úr
szolgálóleánya, aki a legtökéletesebben engedelmeskedtél az isteni
szónak! Üdvözlégy te, aki teljesen eggyé lettél Fiad megváltó
fölajánlásával! Egyház Anyja! Világosítsd meg Isten népét a hit, a
remény és a szeretet útjain! Különösen azokat a népeket világosítsd meg,
akiknek fölajánlását és neked szentelését várod tőlünk. Segíts nekünk
annak a fölajánlásnak igazságában élnünk, melyet Krisztus a mai világ
egész emberi családjáért végez. Miként fölajánljuk neked, ó Anyánk, a
világot, minden embert és minden népet, úgy e világfölajánlást is a te
anyai szívedre bízzuk. Ó Szeplőtelen Szív! Segíts legyőzni a fenyegető
rosszat, mely oly könnyen gyökeret ver a mai ember szívében, s melynek
fölmérhetetlen hatásai már ránehezednek jelen életünkre, s úgy tűnik,
elzárják a jövő útjait!
Az éhségtől és a háborútól - ments meg minket!
Az atomháborútól - ments meg minket!
A kiszámíthatatlan önpusztítástól és mindenfajta háborútól - ments meg minket!
A kezdődő emberi élet ellen elkövetett bűnöktől - ments meg minket!
A gyűlölettől és Isten fiai méltóságának megvetésétől - ments meg minket!
A társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben elkövetett igazságtalanságoktól - ments meg minket!
Isten parancsolatainak könnyelmű megszegésétől - ments meg minket!
A próbálkozástól, hogy az emberi szívekben elhomályosítsák Isten igazságát - ments meg minket!
A jót a rossztól megkülönböztetni képes lelkiismeret elvesztésétől - ments meg minket!
A Szentlélek elleni bűnöktől - ments meg minket! Ments meg minket!
Az atomháborútól - ments meg minket!
A kiszámíthatatlan önpusztítástól és mindenfajta háborútól - ments meg minket!
A kezdődő emberi élet ellen elkövetett bűnöktől - ments meg minket!
A gyűlölettől és Isten fiai méltóságának megvetésétől - ments meg minket!
A társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben elkövetett igazságtalanságoktól - ments meg minket!
Isten parancsolatainak könnyelmű megszegésétől - ments meg minket!
A próbálkozástól, hogy az emberi szívekben elhomályosítsák Isten igazságát - ments meg minket!
A jót a rossztól megkülönböztetni képes lelkiismeret elvesztésétől - ments meg minket!
A Szentlélek elleni bűnöktől - ments meg minket! Ments meg minket!
Hallgasd
meg, ó Krisztus Anyja, minden ember szenvedésének e segélykiáltását!
Egész társadalmak szenvedésének segélykiáltását! Segíts nekünk a
Szentlélek erejével legyőzni minden bűnt: az ember bűneit és a "világ
bűnét", a bűnt minden formájában.
Nyilatkozzék
meg még egyszer a világ történelmében a megváltás végtelen megmentő
hatalma: az irgalmas Szeretet hatalma! Parancsoljon megállást a
rossznak! Alakítsa át a lelkiismereteket! A te Szeplőtelen Szívedben
mutatkozzék meg ťa remény fényeŤ mindenkinek."
Lúcia
nővér személyesen megerősítette, hogy ez az egyetemes és ünnepélyes
fölajánlás megfelelt a Szűzanya kívánságának ("Sim, estŕ feita, tal como
Nossa Senhora a pediu, desde o dia 25 de Março de 1984." ,Igen, 1984.
március 25-én megtörtént az, amit Miasszonyunk kért'. 1989. november
8-án kelt levél). Ezek után minden további vita és minden várakozás
alaptalan.
Az alább közölt dokumentációban Lúcia nővér kéziratához négy további szöveg kapcsolódik:
1. a Szentatya 2000. április 19-én kelt levele Lúcia nővérhez;
2. a Lúcia nővérrel 2000. április 27-én folytatott beszélgetés leírása;
3. a közlemény, melyet Fatimában 2000. május 13-án a Szentatya megbízásából Őeminenciája Angelo Sodano bíboros államtitkár úr olvasott föl;
4.Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros úrnak, a Hittani Kongregáció prefektusának teológiai kommentárja.
2. a Lúcia nővérrel 2000. április 27-én folytatott beszélgetés leírása;
3. a közlemény, melyet Fatimában 2000. május 13-án a Szentatya megbízásából Őeminenciája Angelo Sodano bíboros államtitkár úr olvasott föl;
4.Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros úrnak, a Hittani Kongregáció prefektusának teológiai kommentárja.
A
"titok" harmadik részének magyarázatára már a Szentatyához intézett
1982. május 12-én kelt levelében utalt Lúcia nővér. Ezt mondta:
"A
titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: ťHa nem,
(Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével
és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat
kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulniŤ" (1917. július 13.) A
titok harmadik része szimbolikus kinyilatkoztatás, mely az üzenet e
részére vonatkozik, s attól függ, hogy elfogadjuk-e, amit maga az üzenet
kér tőlünk: "Ha elfogadjátok kéréseimet, Oroszország megtér és béke
lesz; ha nem, tévedéseit világra fogja szórni..."
"Attól
a perctől kezdve, hogy nem fogadtuk meg az üzenet e fölszólítását,
tanúsítjuk, hogy beteljesedett, Oroszország elárasztotta a világot
tévedéseivel. S ha nem is láthatjuk e prófécia teljes beteljesedését,
annyit látunk, hogy lépésről lépésre teljesedik. Ha nem térünk le a bűn,
a gyűlölet, a bosszú, az emberi személy jogait tipró igazságtalanság,
az erkölcstelenség és az erőszak útjáról. És nem mondhatjuk, hogy Isten
büntet minket így; ellenkezőleg, maguk az emberek készítik a büntetést.
Isten jóságosan figyelmeztet és hív a jó útjára, tiszteletben tartva a
nekünk adott szabadságot; ezért az emberek nem bújhatnak ki a felelősség
alól." A Szentatyának, II. János Pál pápának a döntése Fatima "titka"
harmadik részének közzétételére, lezár egy történelmi korszakot, melyet
hatalmaskodó és gonosz emberi akaratok tragédiái határoznak meg, de
áthatotta Isten irgalmas szeretete, s Jézus és az Egyház Anyjának aggodó
virrasztása is. Isten, a történelem Urának munkálkodása és az ember
felelős együttműködése drámai és termékeny szabadságban két oszlop,
melyekre az emberiség történelme épül.
A
Fatimában megjelent Szűzanya ezekhez az elfelejtett értékekhez hív
vissza minket. Az embernek Istenben rejlő jövőjére, melynek aktív
részesei vagyunk, s felelősek érte.
Tarcisio Bertone SDB kiérdemesült vercelli érsek a Hittani Kongregáció titkára
Fatima "titka"
A
fatimai "titok" első és második része, ahogyan azt Lúcia nővér 1941.
augusztus 31-én a leiriai Püspöknek "Harmadik emlékezés" címmel leírta.
Beszélnem kell tehát egy keveset a titokról, és válaszolnom kell az első kérdőpontra.
Mi
a "titok"? Úgy gondolom, elmondhatom, mert az Égből engedélyt kaptam
rá. Isten földi képviselői is fölhatalmaztak, többször, különböző
levelekkel, közülük egyet, úgy hiszem, Excellenciád őriz, azt, amelyiket
P. Giuseppe Bernardo Gonçalves írta, és arra utasított, hogy írjak a
Szentatyának. A levél egyik pontja a "titok" föltárására vonatkozik.
Valamit elmondtam, de hogy hosszúra ne nyúljon az írás, melynek rövidnek
kellett lennie, a legszükségesebbekre szorítkoztam, Istenre bízva az
alkalmas és kedvező időpontot.
Már a második írásomban szóltam a kétségről, ami június 13-tól július 13-ig gyötört, s ennél a jelenésnél teljesen megszűnt.
Igen. A "titok" három különböző részből áll, melyekből kettőt most föltárok. Az első a pokol látomása volt.
A
Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld
alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha
átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s
hányódtak a lángok között, melyek mint hullámok vitték őket. Magukból
az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki.
Minden irányba hullottak, mint a szikrák hatalmas tűzvészben:
súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben reszketve jajgattak
iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban.
Az ördögök szörnyű és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és
visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és feketék.
Ez
a látomás csak egy pillanatig tartott. És hála a mi jóságos Mennyei
Anyánknak, aki korábban (az első jelenéskor) megígérte nekünk, hogy az
Égbe visz, különben azt hiszem, meghaltunk volna az iszonyattól és a
félelemtől. Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és
szomorúsággal telve ezeket mondta:
"Láttátok
a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentsükre akarja
megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha
megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A
háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius
pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy
éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez
a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a
világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen
irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl
Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő
szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország
meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni
háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk
lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak
elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl
fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy
békés korszakot kap ajándékul."
A "titok" harmadik része
"J. M. J.
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az
én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a
Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám
által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.
A
két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy
kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal;
szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a
világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk
nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre
mutatva hangos szóval mondta: "Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!" Egy igen
nagy fényességben, ami Isten, láttunk "valami olyasmit, mintha tükör
előtt vonultak volna emberek", láttunk egy fehérbe öltözött püspököt
"akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya". Sok más püspök, pap, szerzetes és
szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt
állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya,
mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment
keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve
imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére,
térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona
lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.
Ugyanígy
haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és
szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi
osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára
alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe
összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő
lelkeket.
Kelt Tuyban, 1944. március 1."
A "titok" értelmezése
II. János Pál pápa levele Lúcia nővérhez
Tisztelendő
Mária Lúcia nővérnek a coimbrai konventben. A húsvéti ünnepnapok
örömében köszöntöm Önt a föltámadott Jézus tanítványainak szóló
kívánságával: "Béke veled!"
Örülök
annak, hogy Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának várva várt napján,
mely ha Isten akarja, a következő május 13-a lesz, találkozhatom Önnel.
Mivel azonban akkor nem lesz idő hosszabb beszélgetésre, hanem csak egy
rövid üdvözlésre, megbíztam Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertonét, a
Hittani Kongregáció titkárát, hogy keresse fel Önt, és beszéljen Önnel. E
Kongregáció a legszorosabban együttműködik a pápával a katolikus hit
védelméért, s miként Ön is tudja, 1957 óta őrzi az Ön kézírásos levelét,
mely az 1917. július 13-án a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott
titok harmadik részét tartalmazza. Msgr. Tarcisio Bertone, akit elkísér a
leiriai püspök, Őexcellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva,
az én nevemben megy, hogy föltegyen néhány kérdést a "titok" harmadik
részének értelmezésével kapcsolatban.
Tisztelendő
Mária Lúcia Nővér! Őszintén és egészen nyíltan beszéljen Msgr.
Bertonéval, aki az Ön válaszait közvetlenül nekem fogja elmondani.
Buzgón imádkozom a Föltámadott Anyjához Önért, a coimbrai közösségért és
az egész Egyházért. Mária, a zarándok emberiség Anyja kapcsoljon minket
szorosan mindig az Ő szeretett Fiához és a mi Testvérünkhöz, az Élet és
a Dicsőség Urához.
Különleges apostoli áldással
Vatikán, 2000. április 19.
II. János Pál
Beszélgetés Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Mária Lúcia nővérrel
Lúcia
nővér találkozása a Szentatya megbízottjával, Őexcellenciája Msgr.
Tarcisio Bertonéval, a Hittani Kongregáció titkárával és Őexcellenciája
Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva leiria-fatimai püspökkel április
27-én, Coimbrában a Szent Terézről nevezett Kármelben történt. Lúcia
nővér szellemileg friss volt és nyugodt. Nagyon örült annak, hogy a
Szentatya Fatimába megy Ferenc és Jácinta boldoggá avatására, amit ő már
annyira várt.
A
leiria-fatimai Püspök fölolvasta a Szentatya sajátkezűleg írt levelét a
látogatás indítékairól. Lúcia nővér megtisztelve érezte magát, majd
kézbe véve a levelet, maga is még egyszer elolvasta. Készségesnek
nyilvánította magát arra, hogy minden kérdésre szabadon válaszol.
Ekkor
Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertone megmutatta neki a két borítékot, a
külsőt és a belsőt, melyben a fatimai "titok" harmadik része volt.
Amint ujjaival érintette, Lúcia nővér azonnal mondta: "az én papírom".
Majd amikor elolvasta: "az én írásom."
A
leiria-fatimai Püspök segítségével elolvasták és magyarázták az eredeti
szöveget, mely portugálul fogalmazódott. Lúcia nővér egyetértett a
magyarázattal, mely szerint a "titok" harmadik része egy prófétai
látomás, amely az üdvtörténet próféciáihoz hasonlítható. Lúcia nővér
hangsúlyozza meggyőződését, hogy a fatimai látomás elsősorban az ateista
kommunizmus Egyház- és keresztény-ellenességére vonatkozik, valamint a
hit 20. századi vértanúainak mérhetetlen szenvedéseit írja le.
A
kérdésre: "A látomás főszereplője a pápa?" - Lúcia nővér azonnal azt
válaszolja: "Igen!" És emlékszik rá, hogy a három pásztorgyermek nagyon
elszomorodott a pápa szenvedése miatt, s Jácinta ezt ismételgette:
"Coitadinho do Santo Padre, tenho muita pena dos pecadores!" (,Szegény
Szentatya! Sokat kell szenvednem a bűnösökért!') Lúcia nővér így
folytatja: "Mi nem tudtuk a pápa nevét, az Úrnő nem mondta meg a pápa
nevét, nem tudtuk, hogy XV. Benedek, vagy XII. Pius, vagy VI. Pál, vagy
II. János Pál pápa volt-e, de a pápa volt az, aki sokat szenvedett, és
minket is szenvedésre késztetett."
Ami
a fehérbe öltözött püspökkel, azaz a pápával - amint őt a kis pásztorok
a "látomás" során hamar fölismerték - történteket illeti, akit lelőttek
és a földre zuhant, Lúcia nővér teljesen egyetért a pápa
megállapításával: "egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló
pápa megállt a halál küszöbén." (II. János Pál: Elmélkedés az itáliai
püspökökkel 1994. május 13-án a Gemelli klinikán.)
Mielőtt
Lúcia nővér a "titok" harmadik részét tartalmazó lepecsételt borítékot
átadta volna az akkori leiria-fatimai Püspöknek, a külső borítékra
ráírta, hogy csak 1960 után bonthatja föl a lisszaboni pátriárka vagy a
leiriai Püspök. Ezért Őexcellenciája Msgr. Bertone megkérdezi: "Miért
éppen 1960? A Madonna határozta meg ezt a dátumot?" Lúcia nővér válasza:
"Nem az Úrnő, hanem én határoztam meg 1960-at, mert meglátásom szerint
1960 előtt nem értették volna meg, csak később érthették meg. Most már
jobban meg lehet érteni. Én leírtam, amit láttam, a magyarázat nem rám
tartozik, hanem a Pápára." Végül szó került arra a kiadatlan kéziratra,
melyet Lúcia nővér sok Szűzanya tisztelő és zarándok leveleire
válaszolva írt. A mű címe: "Os apelos da Mensagen de Fatima", mely
oktató és nevelő céllal összegyűjti a nővér gondolatait, reflexióit és
lelkiségének sajátosságait. A kérdésre, örülne-e a könyv megjelenésének,
azt felelte: "Ha a Szentatya egyetért vele, örülök neki. Egyébként
engedelmeskedem a Szentatya döntésének." Lúcia nővér a szöveget
egyházilag jóvá akarja hagyatni és reménykedik abban, hogy írásával a
jóakaratú embereket vezetheti Isten felé, aki minden ember végső célja. A
beszélgetés végén rózsafüzércsere történt: Lúcia nővér a Szentatyától
kapott ajándékba egy rózsafüzért, ő maga pedig sajátkezűleg készített
rózsafüzéreket adott át.
A találkozást a Szentatya nevében adott áldás zárta.
Angelo Sodano bíboros szavai a harmadik fatimai titokról a pápai szentmise végén
Testvéreim az Úrban!
Ezen
ünnepi szentmise végén kötelességemnek érzem, hogy az összes jelenlévő
nevében szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki szeretett
Szentatyánknak 80. születésnapja alkalmából. Köszönetet mondunk Isten
egész szent Egyháza javára végzett értékes lelkipásztori szolgálatáért.
Fatimai
útjának ünnepével kapcsolatban a Szentatya megbízott azzal, hogy
átadjak nektek egy üzenetet. Mint tudjuk, Fatimába jövetelének célja a
két kis pásztorgyermek boldoggá avatása. Zarándoklatával azonban a Pápa
ismételten ki akarta fejezni a Szűzanya iránti háláját is az oltalomért,
melyet pápasága éveiben tőle kapott. Ez az oltalom érinti a harmadik
fatimai titkot is.
Harmadik
fatimai titoknak nevezünk egy látomást, mely hasonló a Szentírás
próféciáihoz, melyek nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő
eseményeket, hanem összefoglalva és sűrítve mondanak el valamit, ami az
időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és
időtartamban. A szöveg megértésének kulcsa tehát a szimbolikus
értelmezés. A fatimai látomás elsősorban az ateista rendszerek harcáról
szól az Egyház és a keresztények ellen, s megmutatta a második évezred
utolsó százada tanúságtevő híveinek mérhetetlen szenvedését. Határtalan
keresztút, melyet a 20. sz. pápái vezetnek.
A
pásztorgyermekek értelmezése szerint, amit újólag Lúcia nővér
értelmezése is megerősített, a "fehérbe öltözött püspök", aki minden
hívőért imádkozik, a pápa. Ő is, aki fáradsággal halad a kereszt felé a
hitükért megöltek (püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és sok
laikus) holttestei között, szinte holtan esik össze lőfegyverek
golyóitól.
Az
1981. május 13-i merénylet után Őszentségének világos lett, hogy "egy
anyai kéz irányította a golyó pályáját", megengedve a "haldokló
pápának", hogy megálljon a halál küszöbén (II. János Pál pápa:
Elmélkedés az olasz püspökökkel a Gemelli klinikán. Insegnamenti,
XVII/1. 1994, 1061.). Amikor egy alkalommal az akkor leiria-fatimai
püspök Rómában járt, a pápa úgy határozott, hogy neki adja azt a golyót,
ami a merénylet után az autóban maradt, hogy a fatimai szentélyben
őrizzék. Később a püspök kezdeményezésére a fatimai Szűzanya-szobor
koronájába foglalták bele.
1989
eseményei a Szovjetunióban és számos keleti országban a harcosan
ateista kommunista rendszerek bukásához vezettek. A Szentatya ezért is a
Szentséges Szűznek ad hálát szíve mélyéből. A világ más részein azonban
az Egyház és a keresztények elleni támadások s a belőlük fakadó
szenvedés nem szűntek meg. Ha tehát úgy is látszik, hogy amiről a
harmadik fatimai titok szól, már a múlté, a Szűzanyának a 20. sz. elején
elhangzott felszólítása a megtérésre és a bűnbánatra ma is nagyon
aktuális. "Az üzenet Úrnője, úgy látszik, nagyon pontosan érti az idők
jeleit, korunk jeleit. (...) A Szent Szűz sürgetése a bűnbánatra nem
más, mint az emberiség - megtérésre és bűnbocsánatra szoruló - családja
sorsa iránti anyai aggódásának megnyilvánulása." (II. János Pál pápa:
Üzenet a betegek világnapjára 1997-ben. 1. p. Insegnamenti, XIX/2. 1996,
561.).
Annak
érdekében, hogy a hívők jobban megérthessék a fatimai Szűzanya
üzenetét, a pápa megbízta a Hittani Kongregációt, hogy tegye közzé a
harmadik titkot megfelelő kommentárral.
Adjunk
hálát a fatimai Szűzanyának oltalmáért. Bízzuk anyai oltalmára a
harmadik évezred Egyházát. "Oltalmad alá futunk, Istennek Szent
Szülője!"
Fatima, 2000. május 13.
A fatimai "titok" teológiai kommentárja
Aki
figyelmesen olvassa az úgynevezett harmadik fatimai "titok" szövegét,
melyet itt a Szentatya rendelkezésére először közlünk teljes egészében, a
sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik.
Semmiféle nagy titok nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a
jövő elől. Az imént elmúlt évszázad vértanúinak Egyházát látjuk egy
nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetben. Ez minden,
amit az Úr Anyja közölni akart a kereszténységgel, az emberiséggel egy
nagy kérdésekkel és szorongatásokkal teli korban? Segít ez nekünk az új
évszázad kezdetén? Vagy csupán egy nagyon jámbor környezetben
felnövekedő, de a kor készülő viharait is érzékelő gyermekek belső
világának kivetítéséről van szó? Hogyan kell értenünk a látomást, mit
kell gondolnunk róla?
Hivatalos kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások - helyük a teológiában.
Mielőtt
a magyarázattal próbálkoznánk - melynek alapvonalait megtaláljuk abban a
beszédben, melyet Sodano bíboros úr május 13-án, a Szentatya
szentmiséjének végén Fatimában mondott - , alapvetően tisztáznunk kell,
hogy az Egyház tanítása szerint hol van a helye a hívő életben az olyan
jelenségeknek, mint a fatimai.
Az
Egyház tanítása különbséget tesz a "hivatalos kinyilatkoztatás" és a
"magánkinyilatkoztatások" között. A kettő között nem csupán fokozati,
hanem lényegi különbség van. A "hivatalos kinyilatkoztatás" Istennek azt
a kinyilatkoztató tevékenységét jelenti, mely az egész emberiségnek
szól, s az Ó- és Újszövetségből álló Szentírásban nyert írott formát.
"Kinyilatkoztatásról"
van szó, mert benne Isten lépésről lépésre ismerteti meg magát az
emberekkel, egészen addig a pontig, ahol maga is ember lesz, hogy az
emberré lett Fiú, Jézus Krisztus által az egész világot magához vonja és
egyesítse magával. Tehát nem intellektuális közlésről, hanem egy
életfolyamatról van szó, melyben Isten közeledik az emberekhez; e
folyamatban természetesen az ész és az értelem számára is láthatóvá
válnak tartalmak Isten titkából. E folyamat az egész emberre irányul,
így az értelemre is, de nem csak arra. Mivel csak egy Isten van, a
történelem is, melyben Ő az emberiséghez közeledik, egyetlen, minden
időkre szól, s Jézus Krisztus életével, halálával és föltámadásával érte
el tökéletességét. Jézus Krisztusban Isten mindent elmondott -
tudniillik elmondta önmagát - ezért a Krisztus-misztérium
megvalósulásával az Újszövetségben a kinyilatkoztatás lezárult. A
Katolikus Egyház Katekizmusa Keresztes Szent Jánost idézi a
kinyilatkoztatás végleges és tökéletes voltának megvilágítására: "Nekünk
adván, ahogyan adta, a Fiát, aki az ő egyetlen Igéje, ebben az egyetlen
Igében mindent elmondott, és más mondanivalója nincs többé. (...) Amit
ugyanis korábban csak részletekben mondott a Prófétáknak, azt most
egészében elmondta, amikor a teljességet, tudniillik a Fiát adta nekünk.
Ha ezek után valaki most kérdezni akarná Istent, vagy látomásokat,
kinyilatkoztatásokat akarna Tőle, az nemcsak esztelenül cselekedne,
hanem egyenesen megsértené Őt, nem Krisztusra szegezvén a szemeit,
illetve valami mást vagy újdonságot keresve rajta kívül." (KEK 65. p.)
Krisztussal
és az Újszövetség könyveiben róla szóló tanúságtétellel a minden népnek
szóló isteni kinyilatkoztatás lezárult. Ez a tény az Egyházat a szent
történelem egyszeri eseményéhez, s az ezt az eseményt igazoló és
magyarázó szentírási szóhoz köti, de ez nem jelenti azt, hogy az Egyház
csak a múltba tekinthet, s terméketlen ismétlésekre van ítélve. A
Katekizmus erről azt mondja: "Jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult,
tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy
századok folyamán lépésről lépésre fölfogja teljes tartalmát." (66. p.)
Az egyszeri eseményhez kötöttség, s a megértésben való előbbre jutás
kettős szempontja nagyon szépen látható az Úr búcsúbeszédében, amikor a
búcsúzó Krisztus tanítványainak mondja: "Még sok mondanivalóm volna, de
most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke,
bevezet titeket a teljes igazságba. Mert nem magától fog beszélni, hanem
(...) megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet
nektek."(Jn 16,12 - 14) Így tehát a Lélek egyrészt vezet és olyan
megismerést ad, melynek elviseléséhez korábban nem volt meg a feltétel -
ez a keresztény hit mindig kimeríthetetlen tágassága és mélysége.
Másrészt ez a vezetés "merítést" jelent Jézus Krisztus kincseiből,
melynek kimeríthetetlen mélysége épp e vezetés által nyilvánul meg.
A
Katekizmus erre vonatkozóan Nagy Szent Gergely pápának egy mélytartalmú
mondását idézi: "Az isteni Ige az olvasókkal együtt növekszik" (94. p.)
A II. Vatikáni Zsinat három alapvető utat ismer: melyeken a Szentlélek
vezetése - s ezáltal "az Ige növekedése" - történik az Egyházban: a
hívők elmélkedése és tanulása, a lelki tapasztalatokból származó belső
belátás és azok igehirdetése, akik "a püspöki utódlással együtt
megkapták az igazság biztos karizmáját" (DV 8).
Ezek
után megfelelő helyre tudjuk beilleszteni a "magánkinyilatkoztatások"
fogalmát, mely magában foglalja az Újszövetség lezárása utáni összes
látomást és kinyilatkoztatást, tehát az a kategória, mely alá a fatimai
üzenetet is be kell sorolnunk. Hallgassuk csak meg először, mit mond a
Katekizmus: "A századok folyamán történtek úgynevezett
,magánkinyilatkoztatások', melyek közül néhányat az egyházi tekintély
elismert (...). Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges
kinyilatkoztatását ,kiegészítsék' vagy ,tökéletesítsék', hanem azt kell
elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni."
(67. p.) Ebből két dolog válik világossá:
1. A
magánkinyilatkoztatás tekintélye lényegesen különbözik a hivatalos
kinyilatkoztatásétól. Ez utóbbi a hitünket követeli, mert benne emberi
szavakkal és az Egyház élő közösségének közvetítésével maga Isten szól
hozzánk. Az Isten és az Ő szavába vetett hit különbözik minden emberi
hittől, bizalomtól, vélekedéstől. Az a bizonyosság, hogy Isten beszél,
biztonságot ad nekem, hogy magával az igazsággal találkozom, s olyan
bizonyosságot ad, mely semmiféle emberi megismerésben nem fordulhat elő.
Olyan bizonyosság ez, melyre az életemet építem, s melyben a halálomkor
is megbízom.
2. A
magánkinyilatkoztatás ehhez a hithez nyújt segítséget, s éppen azáltal
válik hihetővé, hogy az egyetlen hivatalos kinyilatkoztatásra irányítja
az embert. Prosper Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa a
boldoggá és szenttéavatásról szóló klasszikus, sőt törvénnyé vált
értekezésében ide vonatkozóan ezt mondja: "Nem tartozunk katolikus
hittel fogadni az elismert magánkinyilatkoztatásokat, s ez nem is
lehetséges. E kinyilatkoztatások az okosság szabályait követő emberi
hitet igényelnek, mely szerint a dolog valószínű és teljesen hihető." E
téma kiemelkedő ismerője E. Dhanis, flamand teológus összefoglalóan
megállapítja, hogy egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása három
elemet tartalmaz: a szóbanforgó üzenetben nincs semmi, ami a hittel és a
jó erkölcsökkel ellenkezne; nyilvánosságra hozható; s a hívők
fölhatalmazást nyernek arra, hogy okosan elfogadják. ("Sguardo su Fatima
e bilancio di una discussione", in: La Civiltŕ cattolica 104, 1953. II.
392 - 406, különösen 397.) Egy ilyen üzenet értékes segítség lehet az
evangélium jobb megértéséhez és megéléséhez egy adott történelmi korban;
ezért nem szabad minden további nélkül figyelmen kívül hagyni.
Fölkínált segítség, használata azonban nem kötelező.
Ennek
megfelelően egy magánkinyilatkoztatás igazságának és értékének mércéje a
Krisztusra irányultsága. Ha eltávolít Krisztustól, ha önállósodik vagy
egyenesen más és "jobb" irányba akar vinni, mint amit az Evangélium
mond, akkor biztosan nem a Szentlélektől való, aki bevezet az
Evangéliumba és nem kivezet belőle minket. Ez nem zárja ki, hogy egy
magánkinyilatkoztatás új hangsúlyokat adjon, a jámborság új formáit
jelenítse meg vagy régi formákat mélyítsen el és bővítsen. De mindig
táplálnia kell a hitet, a reményt és a szeretetet, melyek mindenki
számára az üdvösség állandó útját jelentik. Hozzáfűzhetjük, hogy a
magánkinyilatkoztatások elsősorban a népi jámborságból jönnek, és arra
hatnak vissza, új lendületet adnak és új formákat nyitnak számára. Ez
azonban nem zárja ki azt, hogy a liturgiára is hassanak, mint például
Úrnapja és Jézus Szíve ünnepe mutatja. Bizonyos vonatkozásban a liturgia
és a népi jámborság példázza a kinyilatkoztatás és a
magánkinyilatkoztatás közötti kapcsolatot: a liturgia a mérce, az Egyház
evangéliumból táplálkozó életmegnyilvánulásának egésze. A népi
jámborság azt jelenti, hogy a hit gyökeret vert egy nép szívében,
annyira, hogy átvitte a mindennapok világába. A népi jámborság a hit
"inkulturációjának" első és alapvető módja, melynek mindig igazodnia
kell a liturgia rendjéhez és vezetéséhez, de a szíveken keresztül
visszahatva meg is termékenyíti azt. A szükséges negatív elhatárolások
után áttérhetünk a magánkinyilatkoztatások pozitív meghatározására:
Hogyan lehet a Szentírásból kiindulva helyesen besorolni őket? Mi a
nekik megfelelő teológiai kategória? Úgy látom, hogy Szent Pál
legkorábbi fennmaradt levele, mely az egész Újszövetség első írása, az
első Tesszaloniki levél eligazít. Az Apostol ezt mondja: "Ne oltsátok ki
a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok meg
mindent, és a jót tartsátok meg!"(5,19 - 21.) Az Egyház mindig megkapja a
prófécia karizmáját, melyet meg kell vizsgálni, de nem szabad
megvetnie. Ehhez meg kell gondolnunk, hogy a prófécia a Szentírásban nem
jövendőmondás, hanem Isten akaratának megvilágosítása a jelen számára,
ami a jövőbe is megmutatja a helyes utat. A jós az értelem kiváncsiságát
elégíti ki, a jövőt takaró fátylat akarja eltávolítani; a próféta az
akarat és a gondolkodás vakságával találkozik, és Isten akaratát úgy
tárja föl, mint a jelennek szóló felszólítást és útmutatást. A jövendő
dolgok előre megmondásának mozzanata másodlagos. A lényeg az egyetlen
kinyilatkoztatás konkrét megjelenítése: a prófétai szó figyelmeztetés
vagy vigasztalás, vagy mindkettő egyszerre. E tekintetben
összekapcsolhatjuk a prófécia karizmáját az "idők jeleivel", melyre a
II. Vatikáni Zsinat világított rá: "A föld és az ég jeleiből tudtok
következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok fölismerni?"(Lk 12,56)
Ennek az időnek a jelei Jézus szavában az Ő élete, Ő maga. Az idők
jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott
időben Krisztus jelenlétét. Az Egyház által elismert
magánkinyilatkoztatásokban - tehát Fatimában is - erről van szó:
segítséget adni az idők jeleinek megértéséhez, s a hitben a megfelelő
válasz megtalálásához.
A magánkinyilatkoztatások antropológiai struktúrája
Az
előbbiekben megkíséreltük a magánkinyilatkoztatások teológiai helyének
meghatározását. Mielőtt azonban a fatimai üzenet magyarázatába fognánk, a
magánkinyilatkoztatások antropológiai (pszichológiai) jellegéről is
kell valamit mondanunk.
A
teológiai antropológia ebben az összefüggésben az észlelésnek, a
"látásnak" három fajtáját különbözteti meg: az érzékelő látást, azaz a
külső, testekből álló világ észlelését; a belső látást és az értelmi
látást (visio sensibilis - visio imaginativa - visio intellectualis).
Világos, hogy a lourdesi, fatimai és egyéb látomások esetében nem a
szokásos érzéki észlelésről van szó: a látott képek és alakok nincsenek
testként jelen a külső térben, mint a fák vagy a házak. Ez pl. a pokol
látomásánál, vagy a harmadik titokban látottaknál egészen nyilvánvaló,
de a többi látomások esetében is bizonyítható, hiszen nem minden
jelenlévő látja az elmondottakat, hanem csak a "látnok".
Ugyanígy
világos, hogy nem képek nélküli értelmi "látásról" van szó, miként a
misztika magas szintjein. Tehát a középső látásmódról, a belső látásról
van szó, amely a látnokok számára természetesen annyira valóságos, mint
az érzéki látás tárgyai.
A
belső látás nem azt jelenti, hogy a fantázia jelenít meg szubjektív
elképzeléseket. Hanem a lelket valóságos, de érzékfeletti valóságból
eredő hatás éri, és megnyílik az érzékelhetetlen, az érzékek számára
láthatatlan valóság látására - "belső látással" kezd látni. Valóságos,
de nem a megszokott érzéki világunkhoz tartozó "tárgyak" érintik meg a
lelket. Ehhez azonban a szív belső éberségére van szükség, ami a külső
valóság erőszakos behatásai és a lelket betöltő képek és gondolatok
közepette általában nincs meg. Az embert kivezetik a pusztán külső
megnyilvánulások világából, a valóság mélyebb dimenziói érintik meg és
válnak számára láthatóvá. Ebből talán érthetővé is válik, hogy miért
éppen gyermekek fogékonyak az ilyen jelenségekre: a lelket még kevés
behatás érte, kevés sebet kapott. Amikor a főpapok és a vének
méltatlankodtak a gyermekek Hozsanna-kiáltásai miatt, Jézusa zsoltáros
szavával válaszolt nekik: "Gyermekek és csecsemők szájából fakasztasz
magadnak dícséretet" (Zsolt 8,3; Mt 21,16).
Mint
mondtuk , a "belső látás" nem fantázia, hanem sajátos és valóságos
észlelés, de megvannak a maga korlátai. A szemmel való külső látásnak is
mindig megvan a szubjektív összetevője: nem a puszta tárgyat látjuk,
hanem saját érzékeink szűrőin keresztül látunk, amelyek lefordítják
számunkra a tárgyat. Ez a belső látásnál még világosabb, főleg olyan
esetekben, amikor horizontunkat felülmúló valóságokról van szó.
A
látó személy, a látnok fokozott igénybevételnek van kitéve. Saját
lehetőségei, képzelete és értelme számára lehetséges módon lát. A belső
látásnál lefordítási folyamat fokozottabb mint az érzéki látásnál, úgy
hogy a látnok személyének lényeges része van a megmutatkozó valóság
képének megalkotásában. A kép csak az ő mértékei és lehetőségei szerint
alakulhat ki. Ezért az ilyen látomások nem egyszerű "fényképek" a másik
világról, hanem magukon viselik a látnok lehetőségeinek és korlátainak a
nyomait. Ez a szentek minden nagy látomásáról, s természetesen a
fatimai gyermekek látomásánál is kimutatható. Az általuk látott képek
egyáltalán nem csupán fantáziájuk alkotásai, hanem egy felülről eredő,
belső, valóságos észlelés eredményei; de nem is szabad úgy elképzelnünk,
mintha egy pillanatra föllebentették előttük a másvilágot takaró
fátyolt, és a mennyország a maga valóságában mutakozott volna meg
előttük, ahogyan - reményünk szerint - majd az Istennel való végső
egyesülés állapotában történik. Inkább azt kell mondanunk, hogy a képek a
felülről érkező hatásból és az észlelő személyben, azaz a gyermekekben
rejlő lehetőségekből tevődik össze. Ezért e látásmód képi nyelve
szimbolikus nyelv. Sodano bíboros úr erről ezt mondta: "nem fényképszerű
részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalóan és
sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg
nem határozott sorrendben és időtartamban." Az időnek és térnek egy
képbe sürítése az ilyen látomások sajátossága, s a látomások csak
utólagosan értékelhetők és fejthetők meg. Nem kell a kép minden egyes
elemének konkrét történeti jelentést adni. A látomás egésze fontos és a
kép egészéből kell a részleteket értelmezni. Hogy mi egy kép lényege,
végső soron abból olvasható ki, ami a keresztény prófécia mindenkori
lényege: a kép középpontja ott van, ahol a látomás felszólítássá válik
és odavezet Isten akaratához.
A fatimai "titok" megfejtésének kísérlete
A
fatimai titok első és második részének már olyan kimerítő irodalma van,
hogy itt nem kell velük foglalkoznunk. Csak a legfontosabb mozzanatokra
szeretném fölhívni a figyelmet.
A
gyermekek egy szempillantás alatt átélték a pokol iszonyatos látomását.
Látták "a szegény bűnös lelkek" vesztét. Megmondták nekik, miért
kellett ezt a pillanatot átélniük: "per salvare" - hogy meglássák
megmentésük útját. Eszünkbe jut Szent Péter első levelének mondata:
"hitetek célja a lelkek megmentése" (1,9). Ennek útja - az angolszász és
német kultúrában élő emberek számára meglepő módon - : Mária
Szeplőtelen Szívének tisztelete. Ennek megértéséhez itt meg kell
elégednünk egy rövid utalással. A "szív" a biblia nyelvén az ember
középpontja, az értelem, akarat, érzület, ézékek együttese, ahol az
ember a maga belső egységét és irányultságát megtalálja. A "Szeplőtelen
Szív" Mt 5,8 szerint olyan szív, amely megtalálta a belső egységet
Istennel, s ezért "látja Istent". Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete
nem más, mint közeledés ahhoz a szivbéli állapothoz, amelyben a "fiat", a
"legyen nekem a te igéd szerint" az egész emberi életet meghatározó
központtá válik.
Ha
valaki azt az ellenvetést tenné, hogy mégsem kellene embert állítani
közénk és Krisztus közé, emlékeztetjük arra, hogy Pál nem habozott azt
mondani közösségeinek: legyetek a követőim (1Kor 4,16; Fil 3,17; 1Tesz
1,6; 2Tesz 3,7.9). Az Apostolról konkréten leolvashatjuk, mit jelent
Krisztust követni. S vajon kitől tanulhatnánk meg ezt bármikor jobban,
mint az Úr Édesanyjától?
Így
érkezünk el végre a fatimai titok teljes terjedelmében először itt
közzétett harmadik részéhez. Mint a fentebbi dokumentációból kitűnt, a
Sodano bíboros úr által május 13-án adott magyarázatot először Lúcia
nővérrel ismertették meg. Amire Lúcia nővér megjegyzése az volt, hogy ő a
látomást és nem a magyarázatát kapta ajándékba. A magyarázat nem a
látnok, hanem az Egyház dolga. A szöveg elolvasása után azonban azt
mondta, hogy a magyarázat megfelel annak, amit ő látott, s a maga
részéről ezt az értelmezést helyesnek ismeri el. A következőkben tehát
csak azzal próbálkozhatunk, hogy e magyarázatot a fentebb mondottak
mértéke szerint megalapozzuk és elmélyítsük.
Miként
az első két titok kulcsszava a "salvare le anime", a ,lelkek
megmentése', úgy a harmadik titok kulcsa a háromszoros felszólítás:
"Penitenza, Penitenza, Penitenza", ,Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat'! Az
evangélium kezdetére kell emlékeznünk: "Tartsatok bűnbánatot és
higgyetek az evangéliumnak!" (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt
jelenti: megérteni a bűnbánat - megtérés - hit sürgető voltát. Ez a
megfelelő válasz arra a történelmi pillanatra, melyet a következő
képekben vázolt nagy veszedelmek fenyegetnek. Hadd idézzem föl itt egy
személyes emlékemet: egyik beszélgetésünk alkalmával Lúcia nővér azt
mondta nekem: egyre világosabbá válik számára, hogy az egész jelenés
célja az volt, hogy erősödjék a hit, a remény és szeretet gyakorlása -
minden egyéb csak hozzáadás. Vegyük csak szemügyre közelebbről az egyes
képeket. A Szűzanya balján álló angyal a lángpallossal a Jelenések
könyvének hasonló képeire emlékeztet. A világra váró ítélet fenyegetését
jeleníti meg. Az, hogy a Föld lángtengerben pusztulhat el, ma már
semmiképpen sem fantáziakép: az ember a maga találmányaival már
elkészítette a lángpallost.
A
látomás megmutatja a pusztító hatalommal ellentétes erőt - egyrészt a
Szűzanya ragyogását, másrészt az ugyancsak tőle eredő fölszólítást a
bűnbánatra. Ez pedig megmutatja az emberi szabadság fontosságát: a jövő
nincs megváltoztathatalanul megszabva, s a kép, amit a gyermekek láttak,
nem előre elkészített filmfelvétel az elkerülhetetlen jövőről. Az egész
látomás arra szolgál, hogy mozgósítsa és a jóra irányítsa az emberi
szabadságot. A látomás nem filmet akar bemutatni a meg nem változtatható
jövőről. Értelme épp az ellenkezője, a jóra fordításért akarja
mozgósítani az erőket. Ezért teljesen tévesek a titok fatalista
értelmezései, amelyek plédául azt mondják, hogy a merénylő 1981. május
13-án az isteni terv gondviseléstől vezérelt eszköze volt, ezért
egyáltalán nem cselekedhetett szabadon; s egyéb hasonló elképzelések. A
látomás sokkal inkább a veszélyekről és elkerülésük lehetőségeiről
beszél.
A
szöveg következő mondatai még világosabbá teszik a látomás kép
jellegét: Isten megmarad a mérhetetlen és minden látásunkat felülmúló
fényességnek. Az emberek mintegy tükörben jelennek meg. A látomás e
belső korlátoltságát, e nyilvánvaló határokat mindig észben kell
tartanunk. A jövő csak "tükörben és homályosan" mutatkozik meg (vö. 1Kor
13,12).
S
most nézzük az egyes képeket, melyek a titok leírásában követik
egymást. A helyszínt három szimbólum mutatja be: egy meredek hegy, egy
félig romokban heverő nagy város, s egy hatalmas, bárdolatlan
fatörzsekből ácsolt kereszt. A hegy és a város az emberi történelem
színhelye: a történelemé, ami fáradságos hegymászás, a történelemé, ami
az emberi építés és együttélés helye, s ugyanakkor a rombolásé is, ahol
az ember megsemmisíti alkotásait. A város lehet a közösség és a haladás,
de a veszedelmek és a legnagyobb fenyegetettség helye is. A hegyen áll a
kereszt - a történelem célja és tájékozódási pontja. A kereszten a
pusztítás megváltássá változik; a történelem nyomorúságának jeleként
áll, ugyanakkor ígéret is a történelem számára.
Ezután
emberek jelennek meg: a fehérbe öltözött püspök ("úgy gondoltuk, hogy a
pápa az"), további püspökök, papok, szerzetesek, s végül minden rendű
és rangú férfiak és nők. A pápa nyilvánvalóan előttük megy, az őt
körülvevő iszonyattól reszketve és szenvedve. Nemcsak a környező házak
és a város hever félig romokban - útja a megöltek holttestei között
vezet előre. Az Egyház útját tehát keresztútként mutatja be, mint utat
az erőszak, a pusztítás és az üldözések korában.
E
képben egy egész évszázad történelmének képét láthatjuk. Miként a hegy
és a város képében a Föld helyei együttesen irányulnak a keresztre, az
idők is összetartoznak: a látomásban fölismerhetjük az elmúlt évszázadot
mint a vértanúk, a szenvedés és az egyházüldözés századát, a
világháborúk és helyi háborúk századát, melyek az évszázad második felét
teljesen kitöltötték és a kegyetlenség új formáit hozták felszínre. E
látomás "tükrében" évtizedek vértanúi vonulnak el előttünk.
Most alkalmasnak látszik idézni egy mondatot abból a levélből, amelyet Lúcia nővér a Szentatyának írt 1982. május 12-én:
"A
titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: ťHa nem,
(Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével
és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat
kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni.Ť"
Egy
évszázad keresztútján a pápa egészen különös szerepet tölt be. A hegy
csúcsa felé igyekvő, meggyötört személyben több pápát is láthatunk
összefoglalóan, akik X. Piusztól kezdve a mai pápáig az évszázad
szenvedéseit viselték és vitték a kereszt felé. A vértanúk útján a
látomásban a pápát is megölik. Nem kellett-e a Szentatyának saját
sorsára ismernie ebben, amikor 1981. május 13-i merénylet után
felolvastatta magának a harmadik titok szövegét? Nagyon közel állt a
halálhoz, és megmenekülését e szavakkal magyarázta: "egy anyai kéz
vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén."
Hogy egy ťmano maternaŤ (anyai kéz) a halálos golyót másfelé terelte,
újra azt bizonyítja, hogy nincs megváltoztathatlan végzet, hogy a hitnek
és az imádságnak van hatalma beavatkozni a történelembe, s végül az
imádság erősebb, mint a fegyvergolyók, a hit erősebb, mint a
megoszlások.
A
titok befejezése olyan képekre emlékeztet, amelyeket Lúcia jámbor
könyvekben láthatott, s jelentésük a hit nagyon régi felismeréseiből
való. Vígasztaló kép, mely a vérből és könnyből álló történelmet Isten
üdvözítő hatalma befogadójává teszi. A kereszt szárai alatt angyalok
fogják föl a vértanúk vérét és az Isten felé igyekvő lelkekre öntözik.
Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk
vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összatartozik Krisztus
szenvedésével, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus
szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük
Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába és
részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység
magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő
megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála
az Egyház további életében. A riasztóan kezdődő harmadik titok tehát a
remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a
szenvedő Egyház, a vértanúk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek
számára. Nem csak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint
Lázár, aki igen nagy vigaszatalást talált, és titokzatosan Krisztust
jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk
szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert
szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti
üdvözítő hatását.
Elérkeztünk
az utolsó kérdéshez: Mit jelent a fatimai titok egésze (három része
együtt)? Mit mond nekünk? Mindenekelőtt Sodano bíboros úrral együtt meg
kell állapítanunk: "úgy látszik, hogy az, amiről a harmadik fatimai
titok szólt, már a múlté". Amennyiben egy-egy eseményt mutatnak meg,
most már a múlthoz tartoznak: aki meghökkentő apokaliptikus
titokfeltárásokat várt a világ végéről, annak csalódnia kell. Az ilyen
kiváncsiságot Fatima nem elégíti ki, mint ahogy a keresztény hit
általában nem a kiváncsiságot táplálja, s nem is teheti meg. A lényeget a
titok szövegét bemutató reflexiónk elején már elmondtuk: buzdítás a
lelkek megmentésére az imádság útján, s felhívás a bűnbánatra és
megtérésre.
Végezetül
még szeretném idézni a titok joggal híressé vált mondását: "Az én
Szeplőtelen Szívem győzni fog". Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten
számára nyitott, az Isten szemlélése által megtisztult szív erősebb
minden fegyvernél. Mária "igenje", szívének szava megváltoztatta a
világtörténelmet, mert bebocsátotta a Megváltót e világba - mert ennek
az igennek a terében Isten emberré tudott lenni és örökre az marad. A
Gonosznak van hatalma a világban, látjuk, újra meg újra megtapasztaljuk;
van hatalma, mert a mi szabadságunk eltéríthető Istentől. Mióta azonban
Istennek emberi szíve van és az emberi szabadságot a jóra, Isten felé
fordította, nem a rosszra való szabadságé az utolsó szó. Azóta érvényes:
"A világban üldözést fogtok szenvedni, de bízzatok, én legyőztem a
világot" (Jn 16,33). Fatima üzenete arra biztat, hogy merjünk bízni
ebben az ígéretben.
Joseph Ratzinger bíboros
a Hittani Kongregáció prefektusa
a Hittani Kongregáció prefektusa
