1997. március 16-án, a feketevasárnapi szentmisén Magyarországon elhangzott prédikációja
Kedves Hívek!
Húsvét közvetlen előkészületi ideje két hétig tart és ez a két hét a
mai vasárnappal kezdődik. Ennek a vasárnapnak a neve az introitusról
Judica-vasárnap vagy más néven Passio-vasárnap. De ide tartozik már e
vasárnap vigila-ünnepe is, a Sitientes (Szomjúhozók)-szombat. Az egész
elkövetkezendő hetet a szenvedés (passio) hetének nevezzük, mert a
Szentkereszt megdicsőítése és krisztus haláláldozatának gondolata áll a
liturgia előterében. A szentmisében és minden más liturgikus
cselekményben elnémul a dicsőítés, a „Gloria Patri”, az oltárokon és a
templomban lévő kereszteken magát a testet lila színű lepellel takarják
le. Mindezeknek a jeleknek speciális jelentésük van. Ezek segítenek
bennünket lépésről lépésre eljutni nagypéntekhez és húsvéthoz, azaz
Jézus halálához és dicsőséges feltámadásához.
A
zsolozsmában ugyan gyönyörűséges himnuszokat énekelünk a keresztről, de
az oltáron eltakarjuk azon nagy titok iránti hódolat jeléül, amely
rajta nagypénteken végbe fog menni. A kereszt a győzelem jele. A
kereszténység korai időszakában, mintegy a középkor feléig, a keresztet
corpus, azaz Krisztus teste nélkül ábrázolták. Gyönyörű kereszteket
készítettek, nemes anyagból, drágakövekkel ékesítve, hiszen a kereszt a
győzelmet jelképezte. Ugyanezen okból takarjuk le mi is Krisztus testét
keresztjeinken.
A kereszt letakarását a gyász jeléül értelmezni
ellentmond a liturgiának, amely éppen ezeken a napokon a zsolozsmában
és a szentmisében hangosan dicsőíti a keresztet. A győzelem éppen a
győzelmi jel eltakarása által válik világossá. A húsvét után leleplezett
kereszt így lesz a győzelem nyilvánvaló jele, ugyanúgy, ahogy a görög
oltárokon levő feltámadott Krisztus is Megváltónk győzelmét jelképezi. A
húsvét után leleplezett keresztet a római liturgiában úgy kell
értelmeznünk, ahogy a görög liturgiában az ikonokat, melyek mindig a
feltámadott Krisztust ábrázolják.
Az
elkövetkezendő két hét miséinek liturgiája azt mutatja meg, hogyan
közeledett Krisztus egyre jobban ahhoz az órához, melyre egész földi
életében vágyott. Már a Jordánban való megkeresztelkedése után azt
mondta, mennyire vágyik a vérkeresztségre. A Szentírásból látjuk, hogy
minél közelebb kerül Jézus földi életének csúcspontjához, annál
nyugodtabb, annál csendesebb lesz. Figyeljük csak meg a zsidókkal
szembeni szuverén viselkedését, ahogy ezt a mai Evangéliumban hallottuk.
Jézus Krisztus teljesen ura önmagának és nyugodtan vallja meg a
feldühödött zsidók előtt, hogy ő Isten Fia. De, ahogy az órák telnek, és
egyre közelebb jön kereszthalálának ideje, annál szófukarabb lesz. Ha
megfigyeljük viselkedését Pilátus és Heródes előtt a passió végén, akkor
látjuk, hogy Pilátus előtt nagyon keveset beszél és Heródes előtt már
egyáltalán semmit. Ahogy közeledik szenvedésének, halálának ideje, úgy
tartja egyre kevésbé szükségesnek, hogy igazolja magát a zsidók és a
többiek előtt. Ezért nem tartja azt se szükségesnek, hogy Heródesnek
válaszoljon.
Még a kereszten sem nyitja ki a száját, hogy a
körülötte álló és őt csúfoló zsidóknak válaszoljon, hogy védje magát,
mikor a zsidók kigúnyolják. De hogy ez a hallgatás a hatalom hallgatása,
azt az a kiáltása bizonyítja, amely halála pillanatában tör ki belőle.
Tudjuk, hogy orvosilag, biológiailag lehetetlen, hogy kereszthalálnál a
megfeszített kiáltson, mert a kereszthalál fulladásos halál, ami
lehetetlenné teszi, hogy a haldoklónak a kiáltáshoz elegendő levegője
legyen. De Jézus Krisztus mégis kiált és ez a kiáltás tudatos kiáltás,
jele fölényes hatalmának, annak kifejezése, hogy a szenvedést, a halált
tudatosan, saját akaratából vállalta magára.
És
ez számunkra egy természetfeletti, életbe vágóan fontos igazság, hiszen
– úgyszólván – a kereszten függünk mi is mindannyian. a két lator
képében Jézus két oldalán függünk a kereszten. Mindannyian ott függünk a
kereszten, a jók is, a rosszak is. Mi mindannyian ott függünk a
kereszten és Jézus Krisztussal együtt szenvedünk. A döntő különbség
azonban az, hogy Jézus Krisztus mennyei dicsőségéből szállott alá, hogy
érettünk elszenvedje a kereszthalált, míg mi kezdettől fogva bűnben
élünk az áteredő bűn következtében. A bűn vermében vagyunk, ahonnan nem
tudunk a magunk erejéből kimászni. Jézus Krisztus, aki leszállt hozzánk,
csak ő tud bennünket innen kimenteni.
Ez
olyan egyszerű; nem is mondok ezzel semmi újat maguknak. És mégis,
mikor a kereszten függünk, akkor elfelejtkezünk erről az alapvető
igazságról. Abban a pillanatban vagy azokban a pillanatokban, melyekben
mi magunk függünk a kereszten, elfelejtkezünk erről a tényről.
Elfelejtjük, hogy mi magunk semmik vagyunk, hogy magunktól semmire nem
vagyunk képesek. Elfelejtjük, hogy egyedül a saját áldozatunknak
semmilyen értéke nincsen. De az a pillanat, amikor végre belátjuk, hogy
egyedül nem vagyunk képesek semmire, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk
bajunkban, bármilyen természetűek legyenek is azok, betegségek vagy más
gondok, az a pillanat, amelyben lelkiállapotunkat végre feláldozzuk Istennek, az az a pillanat, az a gabonaszem, ami a földbe hull, hogy ott elhaljon és ezzel százszoros termést hozzon.
Ez
az igazi misztika, ez a lélek sötét éjszakája, amiről Keresztes Szent
János beszél. A lelkek sötét éjszakáját a lelkek mindennapi
nyomorúságában, bajaiban kell keresni. Ne keressük a misztikát máshol.
Minden más, a látomások, az álmok, jövendölések, ezek mind csak
kísérőjelenségei a misztikának, ezek mind csak másodrendű dolgok.
Részesedés Jézus Krisztus keresztjében, ez az igazi misztika.
Egy
nagy francia teológus, Pater Garrigou-Lagrange síkra szállt azért, hogy
a világban eloszlassa azt a tévhitet, miszerint a misztika olyan
állapot, amely csak néhány kiválasztott lélek számára van fenntartva.
Valójában mi mindannyian meg vagyunk híva a misztikára, erre a
legmagasabb rendű szemlélődésre, hiszen mi mindannyian meg fogunk halni
és fel fogunk támadni. Olyan jelenségek, mint Isten Anyjának jelenései,
gondolatok olvasása, csodák véghezvitele, ezek mind csak
kísérőjelenségei a misztikának, de nem ezek a misztika lényeges elemei; a
misztikát nem ezek határozzák meg.
Ezt
megértve és megélve ünnepeljük együtt húsvét ünnepét. Mikor legközelebb
Magyarországra jövök, már túl leszünk a húsvéti ünnepeken, ezért már
most kívánok mindannyiuknak kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket a
nehéz körülmények ellenére is, amelyben Önök ünnepelni fognak. Kívánom
Önöknek, hogy a felkelő tavaszi nap, amely a feltámadt Krisztus jelképe,
vidítsa fel lelküket. Örüljenek és ujjongjanak együtt a Boldogságos
Szűz Máriával, akinek Jézus Krisztus feltámadása után legelőször jelent
meg. Ez ugyan nem áll a Szentírásban, de a hagyomány így őrizte meg.
Feltámadt Üdvözítőnk elsőként a mindenkor szeplőtelen Szűz Máriához
ment, aki bár majdnem meghalt a fájdalomtól, mégis megőrizte hitét Jézus
feltámadásában. A Boldogságos Szűz csak lassacskán olvadt fel a
fájdalom jégpáncéljából, hogy egészen harmonikusan töltse el lelkét az
ujjongó öröm.
Ha
mi csak egy keveset megérzünk ebből a húsvéti örömből, ha megérezzük,
hogy Jézus keresztje és feltámadása lelkünk minden nyomorúsága, baja
fölött is diadalmaskodik, akkor ennek a szentmisének, az Önök
idejövetelének már megvolt az értelme. Készüljenek szent húsvét,
megváltásunk ünnepére, Krisztus diadalára minden gonosz fölött, alapos
lelkiismeretvizsgálattal és egy jó gyónással. Teljes szívemből kívánom
Önöknek a húsvéti kegyelmet.
Őrizzenek meg bennünket imáikban, foglaljanak be bennünket továbbra is
imáikba, mert az Önök imája valóban szükséges ahhoz, hogy ez az
apostolkodás itt Magyarországon gyümölcsöt teremjen, hogy ne csüggedjünk
el a nehézségek ellenére sem. Az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen.
http://www.katolikus-honlap.hu/060401/florian.htm