Medjugorjei üzenetek 1988. december

1988. december 25.
„Drága gyermekek! A békére hívlak benneteket. Éljétek a békét szívetekben és környezetetekben, hogy mindenki megismerje a békét, ami nem tőletek, hanem Istentől származik. Gyermekeim, nagy nap ez a mai: örvendjetek velem! Ünnepeljétek Jézus születését az én békémmel. A békével, amellyel, mint Édesanyátok, a Béke Királynője jöttem hozzátok. Ma különleges áldásomat adom nektek. Vigyétek el minden teremtményhez, hogy békéjük legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. november

1988. november 25.
„Drága gyermekek! Imádkozni hívlak benneteket, hogy az imában találkozzatok Istennel. Isten nektek adja magát. De azt várja tőletek, hogy szabadon válaszoljatok hívására. Ezért gyermekeim, tűzzetek ki egy időpontot a nap folyamán, amikor békében és alázatban imádkozhattok és találkozhattok Istennel, a Teremtővel. Veletek vagyok, és közbenjárok értetek Istennél. Törekedjetek tehát arra, hogy minden találkozásotok az imádságban az Istennel való találkozás öröme legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Medjugorjei üzenetek 1988. október

1988. október 25.
„Drága gyermekek! Minden napra szól a hívásom, hogy valósítsátok meg az üzeneteket, amelyeket adok, különösen azért, gyermekeim, mert szeretnélek közelebb vezetni benneteket Jézus szívéhez. Gyermekeim, ezért ma arra hívlak benneteket, hogy az imádságban szenteljétek magatokat szeretett Fiamnak, hogy mindegyikőtök szíve az övé lehessen. Azután pedig, hívlak benneteket, hogy szenteljétek magatokat Szeplőtelen Szívemnek. Azt kívánom, hogy ajánljátok föl magatokat személyesen, és úgy is, mint család és plébánia, hogy így kezeim által mindenki Istenhez tartozzon. Imádkozzatok, drága gyermekeim, hogy megértsétek ennek az üzenetnek a fontosságát. Semmit sem magamért, hanem mindent a ti lelketek üdvösségéért akarok. A sátán erős, ezért gyermekeim, kitartó imával bújjatok anyai szívemhez. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Többlet Engesztelő Imaóra A Győri Egyházmegyei Hatóság 255/1991 engedélyével

Az Engesztelő Imaóra történetéből:

1988. október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén, az Úr Jézus többlet engesztelést kérve kívánt segítségünkre lenni, hogy a gonosz lélek a magyarságra vonatkozó tervei meghiúsuljanak.

Az Úr Jézus szavai: „Üzenem, és kérem magyar gyermekeimet, mivel nehéz napok előtt áll az ország, és nem csak az országnak, hanem az egyháznak is szüksége van imára, kilenc hónapon keresztül még nagyobb imaerővel engeszteljenek, kimondottan az ország területén elkövetet bűnökért, heti egy engesztelő imaóra többlettel.”

„A kis idő megéri, hogy elhárítsátok a nagy bajt. Az engesztelés nem az én dicsőségemet, hanem a ti javatokat szolgálja.”

Forrás: Natália Nővér II. kötet 141. oldal. Szent József Kiadó

Engesztelő  Imaszándékok:

Heti egy alkalommal többlet engesztelő imaóra megtartása a Magyarországon elkövetett bűnök engeszteléséért az itt felsorolt szándékok szerint, a szándékokat hetenként váltva, mindig egyet tudatva az imaóra elején.

Engeszteljünk:

1. A káromkodás bűnéért
2. Az Oltáriszentség, Jézus és Mária szent nevének meggyalázásáért
3. Az iszákos állapotban elkövetett súlyos bűnökért
4. Azon édesanyák nagy bűnéért, akik gyermeküket életre születni nem engedik
5. A betörőkért, akik a betörés közben gyilkolnak, az oltáriszentséget a földre szórják, tapossák
6. Azokért, akik a vallásos nevet viselik, de a vallásgyakorlatból semmit sem cselekszenek
7. Azokért, akik szentségi házasságot nem kötnek, és törvénytelen házasságban élnek
8. Azokért, akik Isten létét tagadják, és lelkük üdvösségében nem hisznek
9. A halálra ítélt rabokért, hogy megtérjenek és üdvözüljenek
10. Mindazon bűnökért, amelyeket a korábbi imaórákon felsoroltakon kívül elkövettek Magyarországon

Ének:

Szent vagy, Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy,

Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben

Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok,

Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban

Pap: Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből!

Az Atya, a Fiú  és a Szentlélek nevében. Amen.

Ma a Magyarországon elkövetett bűnök miatt engesztelünk. Elsősorban: ……

Pap: Nyisd meg, Uram, ajkunkat szent neved dicséretére, tisztítsd meg szívünket minden hiú és vétkes gondolattól, hogy tisztelettel és figyelemmel tarthassuk meg imaóránkat, és meghallgatásra találjunk szent színed előtt.

Pap: DÍCSÉRTESSÉK ÉS ÁLDASSÉK JÉZUS!

Hívek: A LEGMÉLTÓSÁGOSABB OLTÁRISZENTSÉGBEN

Hozzád kiáltunk, Úristen,
Jézus szent nevében,
Jézus szentséges Vére által,
Jézus szentséges Szíve által,
Szűz Mária szeplőtelen Szíve által,
amíg meg nem könyörülsz rajtunk.
Hisz csodálatos módon tudsz rajtunk segíteni!
Szent Isten! Szent, erős Isten! Szent és halhatatlan Isten!
Könyörülj rajtunk és az egész világon!
Istenem, hiszek benned, és imádlak téged,
remélek benned, és szeretlek téged.
Bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek,
nem remélnek benned és nem szeretnek téged.

      Gyászoló Szűzanya, Világ Királynője, imádkozzál velünk és megmenekülünk. Imádkozzál velünk, és győzünk.

Szent Mihály főangyal ne engedj elveszni minket a nagy harcban!

Ének:     Jézus Világ Megváltója, Üdvözlégy, élet adója!

Megfeszített Isten Fia, szent kereszted szívem hívja.

Jézus, add, hogy hozzád térjek, veled halljak veled éljek!

JÉZUS SZENT SZÍVÉNEK LITÁNIÁJA

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, kegyelmezz nekünk!

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgadd minket!

Krisztus hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten!                                              Irgalmazz nekünk!

Megváltó Fiúisten!

Szentlélek Úristen!

Szentháromság, egy Isten!

Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve,             Irgalmazz nekünk!

Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív

Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív

Jézus Szíve, végtelen fölségű Szív

Jézus Szíve, Isten szent temploma

Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye

Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország kapuja

Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye              Irgalmazz nekünk!

Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet tárháza

Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív

Jézus Szíve, minden erény mélysége

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív

Jézus Szíve, minden szív királya és középpontja

Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és tudomány összes kincsi megvannak

Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik

Jézus Szíve, amelyben a mennyei Atyának kedve telt

Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk

Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága

Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív

Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak

Jézus Szíve, az élet és szentség forrása

Jézus Szíve, vétkeinkért engesztelő áldozat

Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív

Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív

Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív

Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív

Jézus Szíve, minden vigasztalás kútfeje

Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk

Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk

Jézus Szíve, bűnösök áldozatja

Jézus Szíve, benned reménylők üdvössége

Jézus Szíve, benned kimúlók üdvössége

Jézus Szíve, minden szentek gyönyörűsége

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit.    Kegyelmezz nekünk!

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit.    Hallgass meg minket!

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit.    Irgalmazz nekünk!

Szelíd és alázatos szívű  Jézus, alakítsd szívünket a te Szíved szerint!

Könyörögjünk:

Mindenható örök Isten! Tekints szeretett fiad Szívére, és mindama dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt, és adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek, ugyanazon szent Fiad, jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Amen.

Jézus, az Élő Isten fia, irgalmas megváltója az elesett emberiségnek , bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! A bántalmakat, amelyekkel az emberek illetnek téged, az Isten iránti szeretetben és hűségben való növekedés által igyekszünk jóvátenni.

P. Minél inkább káromolják szent titkaidat,

H. Mi annál erősebben hiszünk bennük!

P. Minél inkább törekszik a hitetlenség, hogy hallhatatlan reményeinket elrabolja tőlünk,

H. Mi annál jobban remélünk benned, Jézus Szíve, emberek reménye!

P. Minél inkább ellenszegülnek a szívek a kegyelem hívásának,

H. Mi annál inkább szeretünk téged!

P. Minél inkább támadja Istenségedet a hitetlenség,

H. Mi annál inkább imádunk téged!

P.  Minél inkább elfelejtik és megszegik szent parancsaidat,

H. Mi annál inkább megtartjuk azokat!

P.  Minél inkább nem tisztelik és elhanyagolják szentségeidet,

H. Mi annál inkább akarunk azokkal szeretettel és tisztelettel élni.

P.  Minél inkább félreismerik a te imádásra méltó erényeidet,  

H. Mi annál inkább fogunk törekedni gyakorlásukra.

P.  Minél inkább fárad a pokol a lelkek romlásán,

H. Annál erősebb legyen a mi buzgalmunk az ő megmentésükre!

P.  Minél inkább törekszik az élvezetvágy és a kevélység, hogy az önmegtagadást és a kötelességteljesítést kiirtsa,

H. Mi annál inkább hozzászegődünk az áldozat és az önmegtagadás szelleméhez,

P.  Minél hevesebben zúdul a pokol hatalma Anyaszentegyházad ellen,

H. Mi annál inkább ragaszkodunk hozzá.

P.  Minél jobban fellázad a világ a tévmentes pápa ellen,

H. Mi annál inkább hallgatunk rá, gyermeki hittel, és annál alázatosabban követjük végzéseit.

P.  Minél inkább elkülöníti egymástól az embereket az önzés bűne,

H. Annál bensőbben akarjuk mi, mint Isten családjának tagjai, egymást benned szeretni, megváltó Istenünk!

Pap: Végezzünk közösen lelkiáldozást:

Hívek magukban: Bánom bűneimet, jöjj az én szívembe!

(rövid csend)

Krisztus lelke, szentelj meg minket!
Krisztus teste, üdvözíts minket!
Krisztus vére, ihless meg minket!
Krisztus oldalaból kifolyó víz, tisztits meg minket!
Krisztus kínszenvedése, erősíts meg minket!
Ó, jóságos Jézus, hallgass meg minket!
A te szent sebeidbe rejts el minket!
Ne engedd, hogy Tőled elszakadjunk!
A gonosz ellenségtől, oltalmazz meg minket!

Halálunk óráján hívj magadhoz minket!

Add, hogy eljussunk hozzád, és szentjeiddel dicsérjünk téged, mindörökkön, örökké! Amen.

FÁJDALMAS RÓZSAFŰZÉR

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Hiszekegy, Miatyánk, három Üdvözlégy Mária

Titkai:

1. Jézus, aki értelmünket megvilágosítsa
2. Jézus, aki emlékezetünket megerősítse
3. Jézus, aki akaratunkat tökéletesítse

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől! Vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.

A tizedek titkai:

1. Jézus, aki érettünk vérrel verejtékezett
2. Jézus, akit érettünk megostoroztak
3. Jézus, akit érettünk tövissel megkoronáztak
4. Jézus, aki érettünk a nehéz keresztet hordozta
5. Jézus, aki érettünk keresztre feszítettek

A tizedek után:

Dicsőség

Ó, Jézusom…

Önfelajánlás Szűz Mária Szeplőtelen Szívének

Fatimai Szűz Mária, Irgalmasság Anyja, Ég és Föld Királynője, Magyarok Nagyasszonya, Királynője, Bűnösök Menedéke! Mi, akik csatlakoztunk az édes hazánkért engesztelők egyre növekvő  családjához, különösképpen felajánljuk magunkat Szeplőtelen Szívednek. E felajánlás által Veled és Általad meg akarunk felelni minden kötelezettségünknek, amelyet keresztségünk révén magunkra vállaltunk. Továbbá megígérjük, hogy bensőleg megváltozunk, és felhagyunk minden rendetlen ragaszkodással, ami magunkhoz, vagy a világgal való könnyű megalkuváshoz köt, hogy hozzád hasonlóan mindig készek legyünk mindenben megtenni az Atya akaratát. Rád, irgalmas Édesanyánkra bízzuk keresztény életünket és hivatásunkat, hogy rendelkezzél vele üdvös terved szerint ebben a döntő  órában, amely a világra nehezedik. Megígérjük, hogy kívánságod szerint fogunk élni, főleg abban, ami a megújult imaéletet, önmegtagadást, a szentmiseáldozatban való buzgó részvételt, az apostolkodást, a rózsafüzér napi elimádkozását, az Evangélium szerinti szigorú  életmódot illeti, s jó példát adunk mindenkinek Isten törvényeinek megtartása és a keresztény erényeknek, főképpen pedig a tisztaságnak gyakorlására. Továbbá megígérjük, hogy egységben akarunk lenni a Szentatyával, Főpapokkal és Papjainkkal, hogy így védőbástya legyünk a széthúzás mozgalma ellen, amely a Tanítótekintély ellen támad, és alapjaiban fenyegeti az Egyházat. Védelmed alatt apostolai kívánnunk lenni ennek a nagyon szükséges ima-és szeretet egységnek a Pápáért, akire kérjük különleges védelmedet. Végül megígérjük, hogy a lelkeket, akikkel kapcsolatba kerülünk, amennyire csak tudjuk, elvezetjük megújult tiszteletedre. Tudjuk, hogy az istentagadás a hívők nagy részében a hit hajótörését idézte elő. Isten szent templomába behatolt a megszentségtelenítés. A gonoszság és a bűn áradata elárasztotta a világot. Bizalommal Rád emeljük szemünket, Jézus Anyja és a mi irgalmas és hatalmas Anyánk. Ma ismét kérünk Téged minden gyermeked üdvösségéért, irgalmas, szerető Szűz Mária. Amen

Pap: Engeszteljünk a káromkodás bűnéért:

Ének: Világnak Királyné Asszonya

Világnak Királyné Asszonya! Költözzél szívünkbe Szűzanya!

Oldozd meg szívünkön bűneink láncát, szüntesd a gyűlölet sátáni táncát!

Mária, Nagyasszony, magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja!

2. Bűneink éjjelén el ne hagyj,
Esengve kérünk, mert tiszta vagy.
Bűnbánat ostoroz, kerget Tehozzád,
Ne sírjon érettünk szép könnyes orcád.
Mária, Nagyasszony...

3. Vezeklő szívünket meg ne vesd,
Jézushoz bennünket elvezess.
Szent kezed fogja meg roskadó vállunk,

Míg Fiad Szívéhez hazatalálunk.
Mária, Nagyasszony...

Áldott legyen az Isten!

Áldott legyen szent neve!

Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember!

Áldott legyen Jézus neve!

Áldott legyen szentséges Szíve!

Áldott legyen drága szent Vére!

Áldott legyen Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek!

Áldott legyen Isten fölséges Anyja, Mária!

Áldott legyen szent és szeplőtelen fogantatása!

Áldott legyen dicsőséges mennybevétele!

Áldott legyen Szűz Mária szent neve!

Áldott legyen Szent József, Mária tisztaságos jegyese!

Áldott legyen Isten az ő angyalaiban és szentjeiben! Amen.

Szentségi áldás

Szentségbetétel

Ének:

Tebenned remélek, szívemből szeretlek!

Készebb vagyok meghalni, mint téged megbántani.

Medjugorjei üzenetek 1988. szeptember

1988. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Kivétel nélkül mindegyikőtöket az életszentségre hívom. Isten megajándékozott benneteket a szentséggel. Imádkozzatok, hogy ezt jobban megértsétek, s akkor tanúságot tudtok majd tenni Istenről az életetekkel. Drága gyermekek, megáldalak benneteket és közbenjárok értetek Istennél, hogy utatok és tanúságtételetek teljes legyen, és Isten örömére szolgáljon. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. augusztus

1988. augusztus 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy örüljetek az életnek, amelyet Isten ad nektek. Gyermekeim, örvendezzetek a teremtő Istenben, aki ilyen csodálatosan megalkotott benneteket. Imádkozzatok, hogy életetek örömteli hála legyen, amely az öröm folyamaként árad a szívetekből. Gyermekeim, szüntelenül adjatok hálát mindazért, amitek van, minden kis ajándékért, amit Isten adott, hogy így mindig leszálljon rátok Istentől az öröm áldása. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. július

1988. július 25.
„Drága gyermekek! Ma az Istenre való teljes ráhagyatkozásra hívlak benneteket. Mindazt, amit tesztek, amit birtokoltok, adjátok át Istennek, hogy királyként uralkodjon mindenetek fölött. Így Isten elvezethet benneteket általam a lelki élet mélységeibe. Gyermekeim, ne féljetek, mert én veletek vagyok akkor is, amikor azt gondoljátok, hogy nincs kiút, s a sátán uralkodik. Békét hozok nektek. Édesanyátok vagyok, a Béke Királynője. Megáldalak benneteket az öröm áldásával. Legyen Isten a mindenetek az életben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. június

1988. június 25. A jelenések hetedik évfordulója
„Drága gyermekek! Ma a szeretetre hívlak benneteket, amely odaadó és kedves Isten előtt. Gyermekeim, a szeretet minden keserűséget és nehézséget elfogad, Jézus kedvéért, aki a szeretet. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok Istenhez, hogy jöjjön a segítségetekre, de ne a ti vágyaitok, hanem az ő szeretete szerint. Adjátok át magatokat Istennek, hogy meggyógyíthasson, megvigasztalhasson és megbocsáthasson mindent, ami akadályoz benneteket a szeretetet útján. Isten így alakíthatja majd életeteket és növekedni fogtok a szeretetben. Gyermekeim, dicsérjétek Istent a szeretet hálaénekével, hogy Isten szeretete napról napra növekedhessen, egészen a beteljesedésig. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. május

1988. május 25.
„Drága gyermekek! Hívlak benneteket, hogy hagyatkozzatok teljesen Istenre. Imádkozzatok kicsinyeim, hogy a sátán ne himbáljon benneteket, mint ágakat a szél. Legyetek erősek Istenben. Azt szeretném, ha általatok az egész világ megismerné az öröm Istenét. Életetekkel tegyetek tanúságot Isten öröméről. Ne aggodalmaskodjatok, ne nyugtalankodjatok. Isten segíteni fog nektek, és megmutatja az utat. Azt akarom, hogy minden embert az én szeretetemmel szeressetek, jókat és rosszakat egyaránt. A szeretet csak így hódíthatja meg a világot. Gyermekeim, az enyéim vagytok. Szeretlek benneteket, s azt kívánom, hagyatkozzatok rám, hogy elvezethesselek benneteket Istenhez. Szüntelenül imádkozzatok, hogy a sátán ne tudjon kihasználni benneteket. Imádkozzatok, hogy megértsétek: hozzám tartoztok. Megáldalak benneteket az öröm áldásával. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. április

1988. április 25.
„Drága gyermekek! Isten szentekké akar tenni benneteket. Ezért általam a teljes önátadásra hív. Legyen a szentmise az életetek! Értsétek meg, hogy a templom Isten palotája; az a hely, ahol összegyűjtelek benneteket, és ahol meg akarom mutatni az utat Istenhez. Jöjjetek és imádkozzatok. Ne másokat figyeljetek, ne szóljátok meg őket, hanem legyen életetek tanúságtétel a szentség útján. A templom tiszteletreméltó, megszentelt hely, mert maga az emberré lett Isten lakik benne éjjel és nappal. Ezért gyermekeim, higgyetek és imádkozzatok, hogy az Atya növelje hiteteket és azután kérjétek, amire szükségetek van. Veletek vagyok. Örülök megtéréseteknek és védelmezlek benneteket anyai palástommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Sartre, az abszurditás apostola

Jean-Paul Sartre valószínűleg a legismertebb 20. századi ateista. Mint ilyen, természetesen kivívja magának azt a tiszteletet, hogy szerepelhet a hitetlenség pillérei között.

Azonban figyelembe kell venni azt is, hogy talán több semleges nézőpontú embert vezetett el a hitre, mint a legtöbb keresztény hitvédő. Ugyanis Sartre az ateizmust olyan megerőltető, csaknem elviselhetetlen tapasztalattá tette, amit csak kevesen tudnak kibírni.

Azok a nyugodt, kényelmes ateisták, akik elkezdtek Sartre-t olvasni, nyugtalan ateistákká váltak, és a nyugtalan ateizmus egy óriási lépés Isten felé. Saját szavai szerint: "Az egzisztencializmus nem más, mint egy kísérlet, hogy felfedjük a következetes ateista nézet következményeit." És ezért hálásaknak kell lennünk neki.

A filozófiáját "egzisztencializmusnak" hívta amiatt a tézis miatt, miszerint "az egzisztencia megelőzi a lényeget". Ami valójában azt jelentt, hogy "az ember semmi más, mint amivé teszi önmagát". Mivel nincs Isten, aki eltervezte volna az embert, az embernek nincs se mintája, se lényege. Az ember lényege vagy természete nem a teremtő Istentől származik, hanem a saját szabad választásából.

Ez lehetne egy nagyon mély és igaz meglátás is, csakhogy Sartre kiforgatta a keresztény nézetet. A jó meglátása az a tény, hogy az ember a szabad választásával határozza meg, hogy ki akar lenni. Isten valójában csak azt teremti meg, hogy mi az összes ember. De a saját egyedülálló egyéniségét az egyén maga alakítja ki. Isten létrehozza, hogy mik vagyunk, mi pedig azt, hogy kik vagyunk. Isten a lét méltóságát adja a saját magunk által való, vagy pedig Istennel közös megteremtésünknél; Isten ugyanis Önmagát adja társul mellénk, hogy a saját magunk létrehozásának feladatát megvalósíthassuk. Ő az objektív nyersanyagot teremti meg az átöröklődés és a környezet közvetítésével. Önmagam végső formáját azonban én alakítom ki a szabad választásom által.

Sajnálatos módon Sartre azt állította, hogy ez megcáfolja Istent, ugyanis, ha volna Isten, akkor az ember ennek az Istennek csak puszta műterméke lenne, s így nem lehetne szabad. Állandóan azzal érvelt, hogy az emberi szabadság és méltóság megköveteli az ateizmust. Hozzáállása ahhoz a vadnyugati cowboyhoz hasonlít, aki Istenhez egy rivális cowboyként szól: "Hé, ez a város nem elég nagy kettőnknek. Egyikünknek mennie kell."

Ezért vezette el Sartrét az ateizmushoz az emberi szabadság valóban helyes meglátása, valamint az, hogy ez a szabadság a személyeket alapvetően különbözteti meg a puszta dolgoktól, ugyanis (1) összekeverte a szabadságot a függetlenséggel, mert (2) Istenre csak úgy tudott gondolni, mint aki - valamiféle kozmikus fasisztaként - elveszi az emberi szabadságot, ahelyett, hogy megteremti és fenntartja azt. Továbbá, (3) Sartre abba a kamaszkorra jellemző hibába esett, hogy egyenlővé tette a szabadságot a lázadással. Azt mondta, hogy a szabadság csakis "szabadság a nem-et mondásra" lehet.

Azonban nem csak ez a szabadság. Van olyan szabadság is, amely igen-t mond. Sartre úgy gondolta, hogy a szabadságunkkal kötünk kompromisszumot akkor, amikor igent mondunk, amikor azt választjuk, hogy jóváhagyjuk azokat az értékeket, amiket a szüleink, társadalmunk vagy az Egyház tanít nekünk. Így az, amit Sartre szabadságnak gondolt, nagyon ahhoz áll közel, amit az 50-es évek beat-nemzedéke és a 60-as évekbeli hippik úgy hívtak, hogy "csak tedd a saját dolgod", vagy amit a 70-es évek nemzedéke úgy hívott, hogy "törődjél csak magaddal".

Egy másik fogalom, amit Sartre komolyan vett, de tévesen használt, az a felelősség fogalma. Úgy vélte, hogy az Istenben való hit szükségszerűen megalkudna az emberi felelősséggel, ugyanis akkor magunk helyett minden tettünkért és mivoltunkért Istennek tehetnénk szemrehányást. De ez egyszerűen nem így van. Az én mennyei Atyám, a földi apámhoz hasonlóan, nem felelős a választásaimért vagy a jellememért, amit ezekkel a választásokkal kiformáltam; én én vagyok. És a felelősségem ténye ugyanúgy nem cáfolja meg a mennyei Atyám létezését, mint ahogy nem cáfolja meg a földi apám létezését se.

Sartre élesen észrevette a gonoszt és az emberi perverzitást. Azt mondta: "Megtanultuk, hogy komolyan vegyük a Rosszat. a Rossz nem egy látomás. Megismerve okait, nem fog eltűnni. A Rosszat nem lehet jóvátenni."

Viszont azt is mondta, hogy mivel nincs Isten és mivel következésképp mi alkotjuk meg saját értékeinket és törvényeinket, valójában nincs rossz se: "Azt választani, hogy ez leszünk vagy amaz, annak az állítása, hogy ebben az időben az az érték számunkra, amit választunk, tehát mi sohasem választhatjuk a rosszat". Így Sartre egyszerre ad túl nagy jelentőséget a rossznak ("A Rosszat nem lehet jóvátenni") és túl kicsit ("Mi sohasem választhatjuk a Rosszat").

Sartre ateizmusa nem pusztán azt mondja, hogy Isten nem létezik, hanem, hogy Isten lehetetlenség. De legalább adózik némi tisztelettel Isten "Én vagyok" bibliai fogalmának azzal, hogy ezt az elképzelhető legellentmondásosabb ideának hívja, ez az önmagáért-való-lét (a szubjektív személyiség, az "Én") és az önmagában-való-lét (az objektív örök tökéletesség, a "Vagyok") "megvalósíthatatlan szintézise".

Isten a tökéletes személyt jelenti, és emiatt Sartre számára ez a terminusok ellentmondása. Tökéletes dolgok vagy ideák, mint az igazságosság vagy az igazság lehetségesek; és tökéletlen személyek, mint Zeusz vagy Apolló, szintén lehetségesek. De a tökéletes személy lehetetlen. Zeusz lehetséges, de nem valós. Isten egyedülálló az istenek között: nem csak valótlan, hanem lehetetlen is.

Mivel Isten lehetetlen, és mivel Isten a szeretet, a szeretet is lehetetlen. A legmegdöbbentőbb dolog Sartréban, hogy minden bizonnyal tagadta az őszinteség, az önzetlenség és a szeretet puszta lehetőségét is. A legtöbb ateista Isten helyére az emberi szeretetet teszi, mint olyan dolgot, amiben hisznek. De Sartre azzal érvel, hogy ez lehetetlen. Miért?

Mert, ha nincs Isten, akkor minden egyes egyén Isten. De csak egyetlen egy Isten lehetséges, egy abszolút Isten. Tehát az összes interperszonális kapcsolat alapvetően rivális kapcsolat. Itt Sartre Machiavellit visszhangozza. Mindannyiunknak Istent kell játszanunk másoknak; mindannyiunk, mint saját életünk színdarabjának szerzői, szükségképpen szereplőkként kell rendeznünk másokat ebben a drámában.

Van egy kis szó, amellyel a hétköznapi emberek valami valósra utalnak, és amelyet a szerelmesek valami csodálatos tapasztalatként élnek át. Sartre úgy gondolta, hogy ez valami lehetetlenre és illuzórikusra utal. Ez a szó a "mi". Szerinte nincs olyan, hogy "mi-alany", se közösség, se önfeledt szerelem, mert mindegyikünk állandóan Isten próbál lenni, az egyedüli, az egyetlen és egyedülálló én-alany.

Sartre leghíresebb színdarabjában, a Zárt tárgyalásban három halott ember van összezárva, és azt figyeli rajtuk, hogyan teszik pokollá a másik életét egyszerűen azáltal, hogy Istent játszanak a többinek - nem a másokon gyakorolt külső hatalom értelmében, hanem pusztán azáltal, hogy mindegyikük a másikat puszta dolognak tekinti. A színdarab megdöbbentő tanulsága, hogy "A pokol a másik ember".

Ez amilyen mélyenszántó gondolat, annyira mélyenszántóan hamis. Valójában a pokol pontosan az emberi és isteni Másik hiánya. A pokol a totális magányosság. A mennyország a másokkal való közösség, mert a mennyország ott van, ahol Isten van, és Isten a Szentháromság. Isten a szeretet, Isten a "másik személy".

Sartre gyakorlatias észjárású őszintesége csaknem vonzóvá tehetné őt az olyan visszataszító konklúziói ellenére is, mint az élet értelmetlensége, az értékek önkényessége és a szeretet lehetetlensége. Csakhogy ezt az őszinteséget, akármilyen mélyen is gyökerezik jellemében, saját maga tette lényegtelenné és értelmetlenné, mivel tagadta Istent, és így az objektív Igazságot is. Ha nincs isteni értelem, akkor nincs igazság se, annak kivételével, ami mindegyikünket önmagává teszi. Így ha semmit sem jelent az, hogy őszinte legyek magamon kívül, akkor mit jelent valójában az őszinteség?

Mégse tudjuk megállni, hogy ne csak elítélő ítéletet mondjunk Sartre-ról, és hogy ne érezzünk egy kis örömet is a következetességéből fakadó visszataszítósága miatt. Megmutatta ugyanis nekünk az ateizmus igazi arcát: abszurditás (ez a pontos szó) és undor (ezt a konkrét képet használta, és ez az első és legnagyobb regényének a címe is).

Az "Undor" annak az embernek a története, aki egy fáradtságos keresés után arra a szörnyű igazságra jutott, hogy az életnek nincs semmi értelme, hogy az egyszerűen csak egy undorító fölösleg, mint amilyen a hányadék vagy az ürülék. (Sartre szándékosan használt ilyen obszcén képeket, mert szerinte az élet maga is obszcén).

Nem tudunk nem egyet érteni William Barett-tel, amikor azt mondta, hogy "azoknak, akik arra készülnek, hogy ezzel (az undorral) kihányják az egész sartre-i filozófiát, rámutathatunk, hogy jobb az ember életében találkozni ezzel az émellyel, mint sohasem találkozni vele".

Más szavakkal Sartre jelentősége a Prédikátoréhoz hasonló: Felteszi a kérdések legfontosabbikát, bátran és rendíthetetlenül, és csak csodálhatjuk őt ezért. Sajnos, a lehető legrosszabb választ adja rá, ahogy a Prédikátor is tette: "Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság".

Csak szánhatjuk őt ezért, és vele együtt a többi ateistát is, akik eléggé tisztafejűek ahhoz, hogy meglássák, ahogy Sartre is tette, hogy "Isten nélkül mindent szabad - de nincs semmi értelme".

Marx, a tömegek hamis Mózese

A keresztény hit számos ellenfele közül a marxizmus biztosan nem a legfontosabb, legimpozánsabb vagy legmegkapóbb filozófia a történelemben.

Viszont egészen mostanáig nyilvánvalóan a leghatásosabb. Összehasonlítva 1917, 1947 és 1987 világtérképeit, megláthatjuk hogy mennyire feltartóztathatatlan volt az eszméknek ez a rendszere, amely elárasztotta a világ egyharmadát mindössze két generáció alatt. Ez egy olyan bravúr, ami eddig csak kétszer sikerült: a korai kereszténységnek és a korai iszlámnak.

Tíz évvel ezelőtt minden politikai és katonai konfliktus a világon, Közép-Amerikától a Közel-Keletig, a kommunizmus versus antikommunizmus tengelyén fordult meg.

Sőt, a fasizmus is javarészt azért válhatott népszerűvé Európában, és ma is azért kell számolni vele Latin-Amerikában, mert szembeszállni látszott a „kommunizmus kísértetével”, ahogy Marx nevezte saját eszméjét a „Kommunista Kiáltvány” első mondatában.

A „Kiáltvány” egy kulcsfontosságú momentum a történelemben. 1848-ban adták ki, az európai „forradalmak évében”, és lényegében – a Bibliához hasonlóan –  a történelem, a múlt és a jövő filozófiája. Minden múltbeli történelmi eseményt az osztályharcra vetített le, ami az elnyomó és az elnyomott között történt, Úr és szolga között, király és nép között, pap és hívő között, céhmester és inas között, sőt férj és feleség vagy szülő és gyermek között.

A történelemnek ezen megítélése még Machiavellinél is cinikusabb. A szeretetet teljesen tagadja vagy figyelmen kívül hagyja: versengés és kizsákmányolás volt az egyetemes szabály.

Most azonban mindez megváltozhat - mondta Marx -, mert most, a történelemben először már csak két fő osztályellentét maradt: a burzsoázia (az „akiknek van”, a termelési eszközök birtokosai) és a proletariátus (az „akiknek nincs”, a termelési eszközökkel nem rendelkezők).

Az utóbbiaknak el kell adniuk magukat és munkájukat a tőkéseknek egészen a kommunista forradalomig, amely majd „felszámolja” (magyarán meggyilkolja) a burzsoáziát, és így mindörökre megszűnnek az osztályok és osztályharcok, és megalakul a béke és az egyenlőség millenniuma. Marx miután teljesen kiábrándult a múltból, teljesen naivvá vált a jövő felé.

Mi késztette Marxot, hogy azzá legyen, ami lett? Mik ennek a hitvallásnak a forrásai?

Marx szándékosan fordult el 180 fokkal a zsidó örökségétől: 1) a természetfelettitől és az 2) egyediségtől, hogy magáévá tegye az 1) ateizmust és a 2) kommunizmust. Marx azonban mégis megtartotta egy szekularizált formában a bibliai vallás összes nagyobb strukturális és érzelmi tényezőit. Marx, miként Mózes, lett az a próféta, aki kivezeti az új kiválasztott népet, a proletariátust a kapitalizmus szolgaságából a kommunista ígéret földjére, a véres világforradalom Vörös-tengerén és az ideiglenes pusztaságon át, felajánlva a szenvedést a pártnak, az új papságnak.

A forradalom napja az új „Jahve-nap”, az ítélet napja; a pártszóvivők az új próféták; és a párton belüli politikai tisztogatások, melyek célja, hogy fenntartsák az ideológiai tisztaságot, új isteni ítéletek, melyek a kiválasztottak és vezetőik makacssága miatt történnek. A kommunizmus messiási hangja strukturálisan és érzelmileg sokkal jobban hasonlít egy vallásra, mint akármely más politikai rendszerre, a fasizmust kivételével.

Miként Marx átvette tartalom nélkül vallási örökségének formáit és szellemét, a hegeli filozófiai örökségével is ugyanezt tette, átalakítva a „dialektikus idealizmus” hegeli filozófiáját „dialektikus materializmussá”. „Marx a fejéről a talpára állította Hegelt” – tartja a mondás. Marx hét radikális ideát örökölt Hegeltől:

Monizmus: az az idea, miszerint minden egy, s hogy az egyszerű ész által tapasztalt különbség az anyag és a szellem között pusztán illuzórikus. Hegel számára az anyag csak a szellem formája; Marx számára a szellem csak az anyag formája.

Panteizmus: az az elképzelés, miszerint téved az a sajátosan zsidó idea, hogy különbség van a Teremtő és a teremtés között. Hegel számára a világ Isten külső megnyilvánulása (Hegel panteista volt); Marx számára Isten a világ megnyilvánulása (Marx ateista volt).

Hisztoricizmus: az az idea, mely szerint minden változik, még az igazság is; hogy semmi sincs, ami a történelem felett ítélkezhetne; és hogy emiatt ami igaz volt egy korban, az hamis lehet egy másikban, vagy fordítva. Más szavakkal az Idő az Isten.

Dialektika: az az idea, hogy a történelem csak szembenálló erők konfliktusai által halad előre, a „tézis” és „antitézis” fejleszti ki a „magasabb szintű szintézist”. Ez vonatkozik az osztályokra, nemzetekre, intézményekre és ideákra egyaránt. Ezt a dialektikus keringőt játszák a történelem báltermében, míg el nem jön végül Isten országa – amit Hegel gyakorlatilag a porosz állammal azonosítot, Marx pedig internacionalizálta ezt az egész világra kiterjedő kommunista államban.

Determinizmus vagy fatalizmus: az az idea, hogy a dialektika és végeredménye elkerülhetetlen és szükségszerű, nem pedig szabad. A marxizmus a kálvinista predestinációhoz hasonlít isteni Predestináló nélkül.

államiság: az az elmélet, miszerint mivel nincs örök, a történelmen átívelő igazság vagy törvény, az állam a legfőbb és kritizálhatatlan való. Marx itt is internacionalizálta Hegel nacionalizmusát.

Militarizmus: az az idea, hogy mivel nincs egyetemes természeti vagy örök törvény, amely megítélhetné az államot és megoldatná a közöttük lévő nézeteltéréseket, a háború elkerülhetetlen és szükségszerű addig, amíg léteznek államok.

Sok más, a francia forradalom utáni vallásellenes gondolkodóhoz hasonlóan, Marx magáévá tette a 18. századi „felvilágosodás” szekularizmusát, ateizmusát és humanizmusát, valamint racionalizmusát és a hitét a potenciális mindentudó tudományban és a potenciális mindenható technikában. Itt ismét a bibliai vallás formáit, érzéseit és funkcióit alakította át egy másik istenre és egy másik hitre. Ugyanis a racionalizmus egy hit, nem pedig egy bizonyított tény. Azt a hitet, hogy az emberi értelem megismerhet mindent, ami valóságos, nem lehet igazolni az emberi értelem által; és azt a hitet, hogy mindent, ami valóságos igazolni lehet a tudományos módszerekkel, nem lehet igazolni a tudományos módszerekkel.

A harmadik hatás Marxra a hegelianizmus és a felvilágosodás racionalizmusán kívül a közgazdasági redukcionizmus volt: hogy minden kérdést közgazdasági kérdésre vezetett vissza. Ha Marx olvasná most ezt az elemzést, akkor azt mondaná, hogy ezeknek a gondolataimnak a valódi oka nem az a szellemi képességem, hogy megismerjem az igazságot, hanem a társadalom kapitalista gazdasági szerkezetei, amelyek „kitermeltek” engem. Marx úgy hitte, hogy az emberben lévő gondolatot totálisan determinálja az anyag; hogy az embert totálisan determinálja a társadalom; s hogy a társadalmat totálisan determinálja a gazdasági élet. Ezzel feje tetejére állította a hagyományos nézetet, miszerint az értelem irányítja a testet, az ember irányítja a társadalmát, és a társadalom irányítja a gazdasági életét.

Végezetül Marx elfogadta a tulajdonok és termelési eszközök közös birtoklásának elméletét a korábbi „utópista szocialista” gondolkodóktól. Marx így mondta: „a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése”. Valójában az egyedüli közösségek a történelemben, melyeknek sikerült megvalósítaniuk a kommunizmust: a monostorok, a kibucok, a törzsközösségek és a családok (amelyet Marx szintén meg akart szüntetni). Az összes kommunista kormány (mint amilyen a szovjet volt) az államra ruházta rá a tulajdonokat, s nem az emberekre. Marx azon hite, hogy az állam saját magától „eltűnik”, amint a kapitalizmus megsemmisül és a kommunizmus lép a helyére, már beigazolódott, hogy meglepően naiv volt.  Ha egyszer valaki a hatalmat megszerzi magának, azt csak a bölcsesség és a szentség által adhatja ki a kezéből.

A kommunizmus terjedésének a legmélyebb oka, főleg a Harmadik Világ országaiban, nem a közös tulajdon elvének akarása, hanem „a hatalom akarása”, ahogy azt Nietzsche hívta. Nietzsche sokkal mélyebben belelátott a kommunizmus szívébe, mint Marx.

Hogyan viszonyult Marx a kommunizmust érő nyilvánvaló ellenvetésekhez: hogy eltörölte a magánéletet, a magántulajdont, az egyéniséget, a szabadságot, s a motivációkat a munkához, a neveléshez, a házassághoz, családhoz, kultúrához, nemzetekhez, valláshoz és filozófiához? Nem tagadta, hogy a kommunizmus eltörölte ezeket a dolgokat, de azt mondta, hogy ezt már a kapitalizmus is ugyanúgy megtette. Pl. azzal érvelt, hogy „A burzsoá puszta termelési szerszámnak tekinti feleségét.”. A legérzékenyebb és legfontosabb kérdésről, a családról és a vallásról inkább csak retorikusan beszélt, mint logikusan; pl.:  „A családról és a nevelésről, a szülők és gyermekek közötti meghitt viszonyról hangoztatott polgári szólamok annál visszataszítóbbak…” és a vallással és a filozófiával kapcsolatos kifogásokra ez volt a válasza: „Azokat a vádakat, amelyeket a kommunizmus ellen vallási, filozófiai és egyáltalában ideológiai szempontból emelnek, nem érdemes részletesen tárgyalni.”

A marxizmus legegyszerűbb cáfolata az, hogy a materializmusa egyszerűen ellentmond önmagának. Ha az eszmék egyáltalán nem számítanak, hanem csak az anyagi termékek és gazdasági erők, mint a kocsik vagy a cipők, akkor a kommunista eszme ugyancsak nem számít. Ha az összes eszménk determinált, nem azáltal, hogy meglátjuk bennük az igazságot, hanem az anyag szükségszerű mozgása által; ha mi aligha tudunk azon segíteni, hogy a nyelvünk éppen hogyan mozdul – akkor Marx gondolatai semmivel sem igazabbak Mózes gondolatainál. A gondolkodás alapjainak a megtámadása saját magunk megtámadása.

Marx is látta ezt, és be is ismerte. Szavait fegyverként értékelte át, s nem igazságokként. A „Kiáltvány” (és az alapvető, jóval hosszabb, még áltudományosabb A tőke) szavainak funkciói nem azt igazolni, hogy mi igaz és mi nem, hanem a forradalomra való buzdítás. „A filozófusok a világot csak értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Marx alapvetően pragmatista.

De még ezen a pragmatikus szinten is önellentmondás van. A „kiáltvány” ezzel a híres sorokkal végződik: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek. Világ proletárjai, egyesüljetek!” Viszont ez a kérés önmagát dönti meg, ugyanis Marx tagadja a szabad akaratot. Minden elrendelt; a forradalom „elkerülhetetlen”, akár csatlakozni akarok hozzá, akár nem. Nem folyamodhatunk a szabad választáshoz úgy, hogy ugyanakkor tagadjuk is azt.

 Komoly gyakorlati kifogások is vannak a kommunizmusra, csakúgy mint ez a két filozófiai kifogás. Egyrészről a jövendölése egyszerűen nem vált be. A forradalom nem akkor és ott történt, ahol azt Marx megjósolta. A kapitalizmus nem tűnt el, sem az állam, a család vagy a vallás. És a kommunizmus nem eredményezett sehol se megelégedettséget és egyenlőséget, akárhol került is hatalomra.

Marx mindössze annyit tudott tenni, hogy eljátszotta Mózest, és a bolondokat visszavezette az egyiptomi szolgaságba (az anyagiasságba). A valódi Felszabadító pedig a színfalak mögött várja az udvari bolondot, kinek szavai társait mint „bolondokat kisértek a halál hamvgödrihez”, és „Ki egy óra hosszant tombol és dühöng, Azzal lelép, s szava se’ hallatik”. Ez az, amivel a marxista filozófusok nem akarnak szembesülni.

Freud, a „szexuális forradalom” megalapozója

Freudot a psziché Kolumbuszának nevezhetnénk. Hatása olyan nagy volt, hogy nincs is élő pszichológus, aki kikerülhetné.

Azonban a zseniális ötletek között Freud írásaiban a legbizarabb ideákat is megtalálhatjuk: mint pl. azt, hogy az anyák csak azért ölelik magukhoz gyermeküket, hogy így az irántuk érzett szexuális vágyaikat helyettesítsék, mellyel érintkezésbe akarnak kerülni velük.

Sigmund Freud tanításai közül a leghatásosabb a szexuális redukcionizmusa volt. Ateistaként Freud Istent az emberek álmának tartotta; materialistaként az embert a puszta testére, az emberi test mozgatórugóit az állati vágyakra, a vágyakat a szexuális vágyra, és a szexuális vágyat a nemző szexre redukálta. Persze ezek közül mindegyik egy szélsőséges leegyszerűsítés.

Freud tudós volt, és bizonyos tekintetben nagy tudós. Azonban engedett a foglalkozásával járó kísértésnek: a vágynak, hogy az összetettet, a bonyolultat minél ellenőrizhetőbb, leírhatóbb keretek közé kényszerítse. A pszichológiát tudománnyá akarta tenni, még ha csak egy egzakt tudománnyá is. Csakhogy ez lehetetlen, hiszen a vizsgálandó tárgy, az objektum, az ember, nem csak objektum, hanem szubjektum is, egy „én”.

Századunk „szexuális forradalmának” a kiindulópontja a kielégülés keresése volt, melynek során azonban össze lettek keverve a szükségletek és az igények. Minden normális embernek vannak igényei vagy vágyai. Viszont az egyszerűen nem igaz - ahogy azt Freud feltételezte -, hogy ezek a vágyak és igények szükségletek és jogok; az, hogy senkitől sem várható el, hogy úgy éljen, hogy ezeket nem elégíti ki; vagy az, hogy ezeknek elfojtása pszichológiailag egészségtelen.

A szükségletek és az igények közötti konfúzió az objektív értékek és az objektív természetes erkölcsi törvény tagadásából ered. Senki sem okozott nagyobb pusztítást ezen a rendkívül fontos területen, mint Freud, különösen a szexuális erkölcs területén. A házasság és a család elleni modern támadás, amelyet Freud alapozott meg, több kárt okozott mint bármely más háború vagy politikai forradalom. Hiszen hol máshol tanulhatnánk meg a legfontosabb leckét az életben – az önzetlen szeretetet –, ha nem a tartós családokban, amelyek a gyakorlattal hirdetik azt.

Mégis, minden hibája ellenére, Freud még mindig azok fölé a pszichológiák fölé magasodik, amelyek felváltották őt a populáris kultúrában. Materializmusa ellenére felfedezte a lélek néhány mélyebb misztériumát is. Igazi érzéke volt a tragédiához, a szenvedéshez és a boldogtalansághoz. A tisztességes ateisták rendszerint boldogtalanok; a tisztességtelen ateisták pedig boldogok. Freud egy tisztességes ateista volt.

és a becsületessége jó tudóssá tette őt. Azt hitte, hogy ha pusztán kiemelkedünk a tudatalatti sötétségébe rejtett elfojtásból vagy félelemből az értelem fényére, akkor ez megszabadít bennünket a hatalmától. Ez az abban való hit, hogy az igazság hatékonyabb mint az illúzió, a fény mint a sötétség. Sajnálatosan Freud minden vallást az emberiség legalapvetőbb illúziói közé sorolta, és a materialista tudományosságot tartotta az egyetlen fénynek.

Határozottan meg kell különböztetnünk Freud személyében három eltérő dimenziót. Elsőként ő a pszichoanalízis gyakorlati, terápiás technikájának a feltalálója, amiért zseninek kell tartanunk, és minden pszichológus adósa ezért. Ahogy egy keresztény filozófus, mint Szent Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás felhasználta olyan nem keresztény filozófusok, mint Platón és Arisztotelész kategóriáit, ugyanígy lehetséges az is, hogy egy keresztény pszichiáter felhasználja Freud technikáit, anélkül, hogy magáévá tenné az ő vallásos nézetét.

Másodszor, Freud mint teoretikus pszichológus Kolumbuszhoz hasonlít, aki feltérképezett egy új kontinenst, viszont súlyos tévedésekbe is esett. Néhány ezek közül megbocsátható, ahogy Kolumbusznak is voltak megbocsátható tévedései, melyeket a terület újdonsága miatt követett el. De Freud több tévedése előítéletekből származik, mint pl. az, hogy az összes bűnt csak egy kóros érzéssé redukálja, valamint, hogy képtelen volt elképzelni azt, hogy az Istenben való hitnek bármiféle köze lehet a szeretethez.

Harmadszor, Freud mint filozófus és vallási gondolkodó határozottan amatőr volt, érvei és gondolatai éppen csak egy kicsit többek mint egy kamaszé.

Most nézzük át ezeket a pontokat egyenként.

Freud legnagyobb műve kétségtelenül az „álomfejtés”. A tudatalatti lenyomataiként tanulmányozni az álmokat ma már evidensnek tűnik. De ez Freud korában teljesen új volt. Freud nem ott tévedett, hogy túlhangsúlyozta a tudatalatti erőit, amelyek mozgatnak bennünket, hanem, hogy leértékelte a mélységüket és komplexitásukat, ahogy egy új kontinens felfedezője is eshet abba a hibába, hogy a felfedezett földet csak egy nagy szigetnek véli.

Freud rájött, hogy azoknak a hisztériás pácienseknek, akiknél nincs ésszerű ok a zavarodottságukra, segíthet azzal, amit ő „beszélgetős gyógymódnak” nevezett, felhasználva a „szabad asszociációkat”, különös figyelmet szentelve a „freudi elszólásokra”, melyek a tudatalattinak a kulcsai. Vagyis rá kitalált teória elégtelensége ellenére működött a dolog.

A pszichológiai elmélet szintjén Freud a pszichét „Id”-re, „Ego”-ra és „Superego”-ra osztotta fel. Ez elsőre eléggé hasonlónak tűnik a hagyományos, és gyakorlati megfontoláson alapuló felosztáshoz, azaz a vágy, az akarat és az értelem (vagy tudat) felosztásához, amely Platónnal kezdődött. Azonban lényeges különbségek vannak közöttük.

Először is Freud „super-ego”-ja nem az értelem vagy tudat, hanem a kényszeredett (nem-szabad), passzív reflexió az egyén lelkében, akit a társadalom korlátoz vágyaiban: „Ezeket nem szabad csinálni”. Amit mi a saját belátásunknak tartunk, hogy mi a valóban jó és rossz, az csak a mesterséges társadalmi törvények tükörképe, legalábbis Freud szerint.

Másodszor, az „ego” nem a szabad akarat, hanem egy puszta külszín. Freud determinista volt, ezért tagadta a szabad akarat létezését, és az embert teljes egészében állat-gépnek tekintette.

Végül az „Id” („az”) az egyedüli valódi én Freud szerint, és ez teljesen az állati vágyakat foglalja magában. Ez a szint személytelen; innét a név: „az”. Freud tehát tagadja a valóságos személyiség létezését, az egyéni én-séget. Ahogy tagadta Istent („én vagyok”), úgy tagadta Isten képét, az emberi „én”-t is.

Freud pszichológiai ideáit a legőszintébben a két leghíresebb vallásellenes könyvében, a „Mózes és az egyistenhit”-ben és az „Egy illúzió jövője”-ben tárta fel. Ahogy Marx, ő is elvetett minden vallást, melyeknek állításait és érveit úgy gondolta gyermeteges lenne komolyabban megvizsgálni. Azonban ennek az „illúziónak” a feltételezett eredetéről részletes magyarázattal hozakodott elő. Ennek alapvetően négy része van: a tudatlanság, a félelem, a fantázia és a bűn-érzet.

Mint tudatlanság, a vallás egy tudomány előtti találgatásból nőtt ki. Az ember elgondolta, hogy hogyan működik a természet: ha van egy villám, akkor kell lennie egy Villámlónak, egy Zeusznak. Mint félelem, a földi atyánk egy mennyeivel való helyettesítésének a kitalálása, amikor az meghal, megöregszik, elmegy vagy elküldi gyermekeit a biztonságos otthonból a felelősség rémítő világába. Mint fantázia, a vágyak fantáziált beteljesedésének a gyümölcse, hogy van egy mindenható gondviselésszerű erő az élet ijesztően személytelen külsőségei mögött. És mint bűnösség, Isten az erkölcsös magatartás garantálója lett.

Freud teóriájának a leggyengébb része a bűnösség eredetéről szóló magyarázat. Úgy meséli el a történetet, hogy egyszer, réges-régen egy fiú megölte az apját, egy nagy törzs fejét. Azóta is ez az első gyilkosság kísérti az emberi faj tudatalatti emlékezetét. Csakhogy ez egyáltalán nem magyarázat; az első gyilkos miért érezte bűnösnek magát?

Freud legfilozofikusabb könyve az utolsó volt, a „Rossz közérzet a kultúrában”. Ebben a  „summum bonum” – a legfőbb jó – nagy kérdésével áll elő, az élet értelmével és az emberi boldogsággal. Azt a következtetést vonta le, amit a Prédikátor könyve is, hogy ezek elérhetetlenek. Gyakorlatilag azt mondja, hogy „hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság”. De helyette megígéri, hogy egy sikeres pszichoterápiával elmozdít bennünket „a kezelhetetlen boldogtalanságtól a kezelhető boldogtalanságig”.

A pesszimizmusának az egyik oka az volt, hogy úgy hitte, hogy az emberi viszonyokban belső ellentmondások vannak; erre utal a „Rossz közérzet a kultúrában” cím is. Egyrészről állatok vagyunk, akik az örömöt hajhásszuk, csak a „gyönyör elvétől” motiválva. Másrészről szükségünk van a civilizáció rendjére, hogy megóvjon bennünket a káosz fájdalmától. Azonban a civilizáció korlátjai csorbítják a vágyainkat. Tehát pont az a dolog, amit a boldogságunk érdekében kitaláltunk, vált akadályunkká.

életének vége felé, amint felfedezte a „Thanatoszt”, a halálvágyat, Freud gondolkodása még sötétebbé és még sejtelmesebbé vált. Úgy gondolta, hogy az örömelv két ellentétes irányba vezet minket: az erosz és a thanatosz felé. Az erosz előre visz minket az életbe, szeretetbe, a jövőbe és a reménybe. A Thanatosz visszafelé visz minket a anyaméhbe, oda, ahol egyedül nem éreztünk fájdalmat.

Neheztelünk az életre és anyáinkra, amiért a fájdalomra szült bennünket. Ez az anyagyűlölet párhuzamos a híres „Oedipus-komplexussal”, azaz azzal a tudatalatti vággyal, hogy megöljük apánkat és elvegyük saját anyánkat – ami tökéletes magyarázat Freud saját ateizmusára, aki a mennyei Atyaistenre neheztelt, majd feleségül vette a Földiesség Anyját.

Freud már haldoklott, amikor Hitler került hatalomra. Azonban prófétaként látta meg a halálvágy hatalmát a modern világban, és nem volt biztos abban, hogy ezek közül a két „mennyei erő” közül, amint hívta őket, melyik fog győzedelmeskedni. Ateistaként, viszont csaknem misztikusként halt meg. Mivel túl sok pogányság volt benne, azt a néhány mély meglátást, amit neki köszönhetünk, rendszerint összekeverte a szörnyű érzéketlenséggel és vaksággal. Felidézi C.S. Lewis leírását a pogány mitológiákról: „a mennyei erő és szépség sugara a szenny és az ostobaság dzsungelébe vetődött”.

Ami kiemeli Freudot, sokkal jobban mint Marxot és a szekuláris humanizmust, az az, hogy meglátta a démont az emberben, az élet tragikus dimenzióját, és hogy szükségünk van a megváltásra. Sajnálatra méltóan a judaizmust elvetendőnek látta, és a kereszténységet is megvetette, mely szerinte egy olyan tündérmese, mint ami túl szép, hogy igaz legyen. Tragédiája az volt, hogy felfogásában szétválasztotta az igazat és a jót, a „realitás elvet” és a boldogságot.

Pedig ezeket Isten a legmagasabb szinten kötötte össze.