2018. január 22., hétfő

Grandiózus fényinstalláció a kanadai Notre-Dame bazilikában

Egy katolikus templom más. A mennyországon inneni világ egyedüli helyei, ahol az Úr Jézus valóságosan és fizikailag jelen van (az Oltáriszentségben a tabernákulumban), és ahol minden egyes szentmisén az Ég megnyílik és betekintést enged.
Felismerve ezt, megértjük, miért írja ezt a szeretet féltő szigorúságával az Egyház, a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium konstitúciójában: "A püspököknek szigorúan távol kell tartaniuk a templomoktól és más szent helyektől az olyan műalkotásokat, melyek ellenkeznek a keresztény hittel, erkölcsökkel és jámborsággal; melyek a józan vallásos érzést sértik akár azzal, hogy a formákat elcsúfítják, akár azzal, hogy művészi szempontból nem kielégítőek, középszerűek vagy utánzatok."
Nem tudjuk, hogy az alább ismertetett kanadai produkció minden elemében megfelel-e az Egyház vonatkozó irányelveinek. Szeretnénk, ha a hasonló installációk nem csupán öncélúan gyönyörködtetnének, de egyúttal megmutatnák és tanítanák Krisztus és az Egyház önmagában is csodálatra méltó tanítását, a figyelmet a mi Urunkra irányítva, és nem Őróla elvonva. Hisszük, hogy erre a huszonegyedik század digitális művészete hittel, jószándékkal és odafigyeléssel ugyanúgy alkalmas.
Az Aura művészeti installációt az itt bemutatott és linkelt anyagok alapján ajánljuk, megerősítést merítve abból a tényből, hogy a program a helyi egyházi elöljárók támogatásával készült és kerül bemutatásra.
A montréali Notre-Dame Bazilikát méltán a világ egyik legszebb katolikus templomának tartják.
A katedrális szépsége inspirálta a kanadai Moment Factory stúdió digitális művészeit is arra, hogy a helyi egyházközösséggel együttműködve létrehozzák az Aura projektet: egy zenével kiegészített grandiózus belső fényfestést, ami magának a szakrális térnek a kialakítására épít, és annak saját elemeit és vonásait emeli ki (szemben pl. Rómában és Budapesten tartott méltatlan produkciókkal, amelyekben templomokat egyházi asszisztenciával puszta vetítővásznakká degradálnak).
Az Aura projektben a XIX. századi templom statikus elemeit (amelyeket 1824-ben az ír-amerikai konvertita építész, James O'Donnell tervezett) a XXI. század technológiája kelti életre. A fényfestés megalkotói ehhez gondosan elvégezték a templombelső teljes, háromdimenziós digitalizációját. A látványelemek elkészítése négy intenzív hónapon át tartott, amelyet 21 vetítő, 140 fényforrás, négy lézerforrás és húsz tükör beépítése követett, kilencven napon át.
Leghosszabb ideig - mintegy egy évig - az alkotás zenei részének megkomponálása és felvétele zajlott. A zenét Marc Bell és Gabriel Thibaudeau készítették, húsz kórista és harminc zeneművész segítségével, valamint a bazilika saját orgonájának felhasználásával.
A projekt az elejétől a végéig két éven át készült, több, mint száz ember részvételével.
A negyvenöt perces élő program a templomban két részletben valósul meg. Az első részletben a templombelsőt a látogatók saját maguk járják körbe, megtekintve a bazilika fényfestéssel dinamikussá tett elemeit. Az Aura második része a látványos finálé, amiben a látogatók a padsorokból nézve élik át a templombelső teljes megelevenedését.
Az Aura minden héten keddtől csütörtökig du. 6 órakor, pénteken du. 6 és este 8 órakor, szombaton pedig este 7 és 9 órakor tekinthető meg a montréali bazilikában. A részvételhez helyfoglalás szükséges.
Képek és bemutatóvideó az Aura fényfestésről (Forrás: TheCultureTrip):
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/01/22/grandiozus_fenyinstallacio_a_kanadai_notre-dame_bazilikaban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése