Mártírium és társadalom

A mártírium, mint hitelesítő tényező mindig nagy jelentőséggel bírt a társadalmi változások történeteiben. Az eszmeiségek, vallások térnyerését, az igazság érvényesítési folyamatait, a fejlődést és az örök igazságok fenntartását a mártírok áldozatánál jobban semmi nem segítheti. Az elszenvedett halál, kínzás, gyötrelem, megpróbáltatás ha megfelelő nyilvánosságot kap, akkor erős hatást gyakorol a közösségre. 

Mert a mártírium soha nem az egyén saját ügye, hanem mindig azé a közösségé, melyben megvannak a mártír által képviselt szellemiség alapjai. Ezeket az alapokat erősíti a személyes áldozat, olyan ez mint egy ősi rítus, melyben a legnagyobb értékét helyezi valaki az oltárra, úgymint az életét, a szabadságát, a teljes sorsát. Ezért minden mártírt tisztelet övez, még akkor is, ha tőlünk idegen, általunk nem ismert, fel nem fogható célokért hozta meg áldozatát.

Minden nagy vallás, eszme győzelmét a mártírok vére, áldozata alapozta meg. A történelem végül is a mártíriumok sorozatának a története, és mindig azok a korszakok voltak a legtermékenyebbek, a legfelemelőbbek, a legemberibbek, melyek bővelkedtek a mártírokban. Ha egy korszak nem képes mártírokat teremteni, az a történelem legmélyebb időszakait idézi fel. Azokat az időket, amikor nincsenek nagy eszmék, amikor a közöny az úr, és az egyéni érdek a közösségi érdeket teljesen elnyomja. Ezek a szellemi pangás időszakai, melyet szinte törvényszerűen egy szellemi forradalom követ, sok önként vállalt áldozattal, szenvedéssel, halállal, de egy új világ megszületése -úgy mint minden szülés- csak így történhet meg.

Az egyéni mártíriumvállalás az erős hit mellett olyan közösségi elkötelezettséget kíván, mellyel csak kivételes személyek rendelkeznek. Változtatni akarnak a számukra, illetve a hitük számára elviselhetetlen helyzetek ellen. Szinte minden egyéni mártír a mártíromság vállalása előtt igyekezett közösségi szinten megjeleníteni mindazt, melyért később vállalta akár még a kínhalált is. Ezek a közösségépítési kísérletek nem sikerültek, ezért a közösség felrázása, elgondolkodtatása céljával egyénileg vállalták a mártíriumot. Sok ezer egyéni mártír közül érdemes kiemelni Thích Quang Duc vietnami buddhista szerzetest, aki Saigon egyik forgalmas kereszteződésében 1963. június 11-én végrehajtott, magát felgyújtó öngyilkosságával vált nevezetessé. Tettével a buddhistákat megfélemlítő dél-vietnami rezsim ellen tiltakozott. Halála felrázta a társadalmat, sokan követték a példáját és szentté avatták. Szívét kivették és ereklyeként őrizte az a fegyveres felszabadító csoport, mely végül elérte a szerzetes által kitűzött célt, megbuktatta a rendszert. Quang Duc példáját azóta sok ezren követték világszerte, legismertebbek közülük Jan Palach, Alain Escoffier, és a magyar Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló. Mártírhaláluk nem volt hiábavaló, hatása a társadalomra a társadalom mentális állapotától függően viszont nem volt egyforma.

A mártír végrehajtja az egyéni áldozatot és annak eredményessége a közösség állásfoglalásától függ. Ha a közösség magáénak érzi ezt az áldozatot, akkor azt olyan magasságokba képes felemelni, mely a legvalószínűtlenebb változások kiváltó okaivá válhatnak. A sok ezernyi vallási mártír mellett a hungarizmusnak, a kommunizmusnak, a nemzetiszocializmusnak, a gyarmati szabadságharcoknak, a társadalmi változásoknak is voltak és vannak mártírjai. Horst Wessel mártíromsága nélkül a német nemzetiszocializmus talán nem is tudott volna hatalmi pozícióba kerülni. A nagy, világtörténelmet befolyásoló eszmék vezetői is szinte kivétel nélkül meghozták a maguk áldozatait. Sok mártír mellett a vezetők szabadságának elvesztése -mely már egy majdnem halál állapot- emelte fel Hitlert, Sztálint, Rákosit, Szálasit, Mandelát és még sokakat. 

A magyarság mentális állapota rossz. Ezért egy általánosan elfogadható mártírt nehezen lehetne találni történelmünkben, de erre talán nincs is szükség. Elég, ha egy kis csoport kialakítja a mártírkultuszt és azt minden eszközzel a közösség elé tárja. Ez más népeknél jól bevált, a zsidók esetében a holokauszt, az arab-iszlám népek esetében a sok kamikaze jellegű harcos, és az egyik legismertebb szervezet: az al-Aksza Mártírjainak Brigádja.

Az elmúlt 25 év hazánkban is adott olyan személyeket és szervezeteket, melyeket mártír szintre lehetett volna emelni egy erősen elkötelezett háttérszervezet által. Példaként egyet emeljünk ki: a Budaházy csoportot. Igaz, hogy nem hoztak különösebb áldozatot, de a cél elfogadható lett volna sokak számára, mivel életet nem oltottak ki, maradandó sérüléseket senkinek sem okoztak. A gyenge és rossz propagandával rendelkező háttérszervezet nagyon hibásan Budaházy szabadlábra helyezéséért harcolt, pedig ezzel pontosan a mártír szereptől fosztotta meg őt és társait. Mártírrá kellet volna emelni őket, és akkor a műveleteik nem lettek volna hiába valóak. Ebből tanulni kell a jövő eseményeire gondolva, és mindazokat, akik vállalják az áldozatot népünk szabadságáért és az igazságosság érvényesüléséért, mártírrá kell emelnünk. 

Addig azonban maradjon meg nekünk a Kitörés mártírjainak példája, a legyilkolt magyarok mártíromságának égő emléke, az elveszett országrészeink magyarságának mártírsorsa. Készüljünk az új mártírjaink eljövetelére azzal az erős elhatározással, hogy mint a vietnámi szerzetes szívét a harcosok, mi is szíveiket a zászlóinkra tűzzük.

Kassai Ferenc