A karácsonyfa - ahogy talán még nem gondoltál rá

Németországban - ahonnan a karácsonyfa-állítás szokása származik - a karácsonyfának többféle neve van. Az egyik a Weihnachtsbaum, ami szentesti fát jelent, a másik a Tannenbaum, ami jegenye-fenyőfát jelent, a harmadik a Christbaum, ami Krisztus-fát jelent. Engem ez a 3. név nagyon megfogott, mert Jézus életét a fenyőfa életéhez hasonlítja. Hogy milyen okokat, párhuzamokat találtam erre, azt szeretném leírni.

Az örökzöld fenyő a teremtés rendje szerint jóval tovább képes élni, mint bármelyik ember: vagyis emberi szempontból örök életű, mivel születésünk előtt már volt, és halálunk után is lesz.

Az idők teljességében Isten beleültette magát az emberi sorsba, beleültette magát Mária méhébe. Isten megtestesült. Az örök Isten időbeli létezést vállalt: születést, szenvedést és halált.

A fenyőfa élete is az ültetéssel kezdődik. A fenyőt tőben kivágjuk, az alsó ágakat lemetsszük és belefaragjuk a karácsonyfatartóba.

Ez a bűnösségünkre emlékeztet! Ezt a fát nem a vihar döntötte ki, nem azért halt meg, mert megöregedett, nem betegség okozta az élete végét. Mi vágtuk és vágjuk ki, úgy bánva a testével, ahogy nekünk tetszik.

A fenyő nem hal el rögtön. Míg van benne életerő, addig zöldell és árasztja illatát. Isten - mikor emberré lett- elültette magát a földbe, ahol mi élünk. Közénk jött, növekedett, zöldellt és árasztotta az irgalom illatát az emberiségnek. Mi mégis kivettük őt az életet adó földből és halálra ítéltük. /Iz 53,8/ Kínszenvedése hasonló a fenyőfáéhoz, mely fokozatosan elfonnyad és végül összes tűlevelét, szépségét és illatát elveszti értünk.

Aztán a fát bevisszük a nappaliba. Nem eldugjuk az előszobába vagy az éléskamrába! A nappali - ahogy az angol mondja: living room - az a hely, ahol élünk, ahol a lakásban a legtöbb időnket töltjük. Azzal, hogy a fát ott helyezzük el, az életünk középpontjában állítjuk. Leülünk mellé olvasni, talán még imádkozni is, és belélegezzük kellemes illatát. Vendégeket is hívunk, hogy a fa alatt töltsék velünk az időt.

Miért díszítjük a karácsonyfát?

Ez egy jó kérdés. Mivel lehetne ékesíteni a tökéletes embert?

"Úgy nőtt fel színünk előtt, mint a hajtás, mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy csodáljuk őt. Nem volt olyan a külseje, hogy kívánjuk őt." /Iz 53,2/
Talán ezért díszítjük fel.

Miért távolítjuk el a szobából mielőtt a tüskéit lehullajtaná?
Miért dobjuk ki az út szélére, mintha soha semmi közünk nem lett volna hozzá?

"Megvetett volt. Az utolsó az emberek között. Fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől eltakartuk arcunkat. Megvetettük, s már nem becsültük sokra." /Iz 53,3/

Amíg mindenkit meggyógyított és Isten bölcsességével beszélt, tömegeket vonzott. Most - hogy halálra ítélték, megkorbácsolták és eltorzult az arca - már mindenki kerüli. Fáj nekünk látni ekkora nyomorúságot, ezért iszonyodva elfordulunk Tőle.
De vajon mennyire fájhatott Neki a mi bűneink elviselése?!

Ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?! /Lk 23,31/

Ez a költői kérdés nagy titkot rejt. Ha a bűntelen Jézusnak - az örök, zöldellő és illatozó fenyőnek - ez a sors jutott, akkor a mi bűnös életünk sem érdemel jobb sorsot. Megvan a mi életünkben is az ültetés, a növekedés és a kivágás ideje.
Kivágásunk nem egy alkalomból áll, hanem inkább többszöri, fokozatos roncsolódás. Fejszecsapások érik életünket: egy veleszületett betegség, egy-egy lelki trauma, egy autóbaleset vagy egy súlyos megbetegedés alkalmával, amikor megtörik az életünk és veszít az erejéből. Minél több csapáson vagyunk túl, annál inkább gyengülünk és kezdünk kiszáradni, hervadni.
Lehet azonban ezt passzívan elszenvedni és magunkba fordulni, és lehet még jobban kinyílva, illatozva odaajándékozni magunkat a ránkbízottaknak.
Jézus is a 2. utat járta: még a keresztúton is adott, még a kereszten is megbocsátott és imádkozott értünk.

Isten ajándékai vagyunk a környezetünk számára, de véges ideig!
Ezért ki kell használnunk a életünknek rendelt időt, hogy az emberek - látván jótetteinket - dicsőítsék a mennyei Atyát. /Mt 5,16/

Ki tudja, meddig szerethetünk?
Ki tudja, meddig szerethetnek minket?
A kivágott fenyőfa életünk mulandóságára is emlékeztet!

Ezt válaszolnám a címben feltett kérdésre: Azért fenyőfát teszünk a szoba közepére Karácsonykor, mert számunkra az Jézus Krisztus szimbóluma.

De talán nem is ez a válasz a lényeg, hanem az, hogy megértsünk valamit abból, hogy mit jelentett a Fiú számára a megtestesülés, és hogy mit jelentünk mi egymás számára.

Áldott ünneplést kíván: Balics Kornél