Református és bencés szerzetes

Olyan, mint a denevér: repül, mégsem madár - a találó hasonlattal saját magát jellemzi Toókos Péter, pontosabban János testvér. Hogy lehet egy református teológushallgató bencés szerzetes? Mi vonzotta e felé az életpálya felé egy református gimnázium egykori vallástanárát? Hogyan zajlik az élet egy mai monostorban? Többek között erről kérdeztük az első református szerzetest.

A nyakas kálvinista fogadalma
Komoly, mégis barátságos és humoros; szerzetesi küllemű, mégis civil benyomást keltő; diák, de idősebb, mint csoporttársai - a budapesti református teológia falai között találkoztam Toókos Péterrel, vagy ahogy már második alkalommal megszólítottam: János testvérrel. A református teológus szak hallgatója reformátusnak vallja magát, ám egyben bencés szerzetes is, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor tagja immár két és fél éve. Hogy hogyan lehetséges ez, arról ő maga mesélt:
- Két egyházjogi kiskapunak köszönhető, hogy szerzetes lettem, hiszen a bencés harmadrendbe felvehető protestáns is, a harmadrendi pedig kérheti, hogy beköltözzön a monostorba. (A harmadrendiek a világban élő bencések, akik választhatják, hogy házasságban élnek-e, illetve maguk rendelkezhetnek az idejükkel és a vagyonukkal is. - A szerk.) Ezt én magam is kértem, ám mivel nem vagyok katolikus, nem vagyok tagja a hierarchiának, nem lehetek választó és választható, így például pannonhalmi főapát sem - jegyzi meg tréfásan.
Döntése mellé odaálltak az illetékes egyházi méltóságok is: Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Steinbach József dunántúli püspök. János testvér szerzetesi fogadalma magánfogadalomnak minősül, ám mint mondja, nem lenne erkölcsös, ha ezt szem előtt tartaná.
- Amit református ember megígér, azt csinálja becsülettel - jelenti ki.

Az elköteleződés felé
Toókos Péter a fogadalomtétele előtt sok tapasztalatot szerzett az egyházban és azon kívül is. Pápán évekig református vallástanárként dolgozott, de ógörög--francia szakos középiskolai tanár végzettséget is szerzett. Volt újságkihordó, éjjeliőr, diszpécser, szállodai portás és rádióműsort is vezetett már. A tanításról különösen sokat mesél, talán ez a munka volt számára a legszebb, ami ma is hiányzik neki. Valami azonban már akkor is zavarta. Állítja, már nem tudná elképzelni azt az életformát, hogy ha csörög az óra, azonnal nekilásson dolgozatot javítani, este pedig azokkal feküdjön. A döntését megelőző időszakról annyit mond, ha az embernek egyszer fáj a feje, nem foglalkozik vele, ha viszont hetek telnek el így, akkor már elmegy orvoshoz.
- Annyiszor feljött bennem a vágy a szerzetesi életforma iránt, hogy úgy gondoltam, ezzel foglalkozni kell. Ahogy az a házasság és a gyermekvállalás mellett döntő fiataloknál is megfigyelhető, a szerzetesi hivatást választók életkora is kitolódott. Én harminchárom éves voltam, amikor számot vetettem ezzel a kérdéssel.

A vonzalom
Mi vonzotta valójában a szerzetesi létben? - kérdezem János testvért.
- Az, hogy az időm teljességében Istennel foglalkozzak, és ne kössön le más - válaszolja.
- Nekem a minőségi idő a szeretetnyelvem. Istentől megkapni a szeretetet és neki odaadni úgy tudom a legjobban, ha sokat olvasom a Szentírást, sokat imádkozom, sokat vagyok vele. Az imádság számomra az Istennel való kapcsolat megélése, fenntartása, megerősítése, ami két jó barát közt az, hogy elmennek együtt futni, sörözni, horgászni vagy csak beszélgetni. Itt, Bakonybélben napi több mint három órát vagyok a templomban, ami döntően abból áll, hogy a Szentírással, méghozzá zsoltárokkal és himnuszokkal imádkozunk.

Kérdésemre, miszerint nem visszalépés-e a kötött imádság az Istennel való személyes kapcsolatot újra hangsúlyozó protestáns hagyományhoz képest, a református teológus úgy felel: ezeket az imákat Jézus és az apostolok mondták el.
- Bár kényszeres személyiségtípus vagyok, aki szereti a monotonitást, az ismétlődést, nem lennék meg a saját szavakkal elmondott imádság nélkül sem. Mindkét formát legitimnek és szükségesnek tartom. A református énekeskönyv 512 kötött imát tartalmaz, és a miatyánk is az, mégis használjuk protestánsként. A „szüntelen imádkozzatok" parancsot valahogyan meg kell élnünk mindannyiunknak: verbális imával vagy imává alakított szolgálattal, munkával.

Az otthon
Azért, hogy kellő időt és energiát tudjon fordítani kötelezettségeire, János testvér az egyetem miatt egy budapesti bencés tanulmányi házban lakik hét közben, de amikor Bakonybélről beszél, úgy fogalmaz, hazamegy.
- A helyemen érzem magam Bakonybélben, hiszem, hogy Isten hívott el oda.
Szent Benedek, a bencés rend alapítója a fizikai munka-szellemi munka-imádság hármasát javasolja, ezért a református János testvér is így él. Teológiai cikkeket fordít, francia nyelvet tanít, bibliakört és hittantábort vezet, csendesnapokat tart, lelkigyakorlatokrat végez, gyógynövényeket termeszt, és főz. Szemet és lelket gyönyörködtető környezetben él rendtársaival, hiszen Bakonybél a Balaton-fevidéki Nemzeti Park része. A templom közelsége jó érzéssel tölti el és az is vonzó számára, hogy csaknem ezer éve szerzetesi élet van ott, többek között Szent Gellért is ott élt és dolgozott.
- Ha szól a harang, nyomok egy Ctrl+S-t (a számítógépen íródó dokumentum mentésének jele - a szerk.), és tudom, hogy öt perc múlva imádság. Ott ez az idő védve van, ezt tanárként vagy házasemberként nem tudnám biztosítani. Nekem könnyebb, ha külső szabályhoz igazodhatok ebben - árulja el.

Öt testvér
A Szent Mauríciusz Monostorban ötfős szerzetesi közösség él.
- Együtt imádkozunk, eszünk, sportolunk, nyáron együtt megyünk kirándulni, a legtöbb házimunkát is együtt végezzük az egyéni időtöltés mellett - meséli. Feladat van bőven, hiszen a bakonybéli szerzetesek nemcsak önellátóak, de vendégházat is üzemeltetnek.
- Szeretem a vegyes életmódot, hamar ráunnék, ha csak a gyógynövényekkel kellene foglalkoznom, vagy csak az íróasztal mellett ülnék egész nap.
Hozzáteszi, a közösség támogatja abban is, hogy református teológiát végezzen. Úgy véli, részben azért, mert az öt testvér általa másfajta szemléletmóddal gazdagodhat.

Kapocs két felekezet között
A döntés, hogy szerzetes lett, azt sugallja, mintha valami hiányozna a református hitgyakorlatból, amit katolikus szerzetesek között talált meg - vetem fel János testvérnek. Ő azt mondja, nem a hiány miatt állt be a szerzetesek közé.
- Ha a hiány miatt vonzódtam volna oda, ahhoz nem kellett volna szerzetesnek lenni. Kétségtelen, hogy van, amit a református liturgia tud tanulni a katolikustól. Nagyon intellektuális a mi liturgiánk, az igehirdetés pedig sokszor egyetemibeszéd-szerű. Van, amit viszont a katolicizmus tud eltanulni a református gyakorlattól, például azt, hogy a prédikáció az Igét magyarázza, és ne a levegőben lógó vallásos beszéd legyen, ahogy Nagy Pista bácsi szokta mondani. A szerzetesélet utáni vágy vezetett, valamint a megbékéltetés szándéka, hogy ha két fél között volt szakadás, válás, akkor ott jó, ha valaki tud -- még ha a maga szerény eszközeivel is -- valamit enyhíteni a sebeken - árulja el.

Elsősorban keresztyén
János testvért tovább faggatom arról, miért nem váltott felekezetet.
- A katolicizmus rendkívül sokszínű, sokféle lelkiség található benne. A bencés biblikus lelkiséggel, ahol minden nap egy órát szánunk a Szentírás olvasására -- és már a református kalauz szerint -- könnyen tudok párbeszédet folytatni, de ez nem áll meg valamennyi katolikus irányzatra.
Az 1500 éves múlttal rendelkező bencés szerzetesi élet régebbi a nagy egyházszakadásoknál és őriz valamit az egykori keresztyén egységből. A bakonybéli bencések előttem is bibliás lelkiséget folytattak, és ez más felekezetekben is így van. Ez már nagyon jó, ez már közös pont, ahol egymásra lehet találni. Elsősorban keresztyén vagyok, az a jó, ha valaki elsősorban az. A felekezetiségem ezen belül van valahol és nem úgy határozom meg magam, mint aki nem katolikus, nem baptista, nem evangélikus. Azért vagyok református, mert keresztyén ember vagyok, és ezt ennek a felekezetnek a tanításaiban, liturgiájában, gyakorlataiban kaptam meg, élem meg és gyakorlom. A mi felekezetünk hangsúlyozza leginkább, hogy Isten kegyelméből vagyunk azok, amik vagyunk, és az üdvösségünk is Isten kegyelméből van. Ehhez és az Isten szavával való napi táplálkozáshoz nagyon ragaszkodom, és ezt nagyon szeretem a református felekezetben.

A tányér
A bakonybéli bencés szerzetesek elfogadóan álltak református testvérükhöz, befogadták őt és a tanulmányait is szívesen támogatják. Ketten közülük lelkigondozói szakot is végeztek, ahol protestánsokkal tanultak együtt, és a katonaság is olyan tapasztalat volt legtöbbjüknek, ahol felfedezhették: reformátusok, katolikusok és a többi keresztyén egy hajóban eveznek.
- A református tányért ugyanúgy lehet elmosogatni, mint a katolikust, és nincs külön református vagy katolikus gyógynövény sem - összegzi a felekezetiségről vallott nézeteit János testvér.

A szomszéd fia helyett
János testvért a református teológián is szeretik. Nem egy hallgatótársát tanította vallástanárként, és sokan közülük a gyermekei lehetnének, néhányukkal mégis testvéri kapcsolatot ápolnak. Mint mondja, sokáig hétfő reggelente hétkezdő imaközösséget tartottak és örül annak is, hogy a teológusok minden délben megállnak és áhítatot tartanak egymásnak. Ide már szerzetesként került, de hogy hogyan fogadták ismerősei és hozzátartozói a fogadalmát, arról ezt meséli:
- Sokan történelmi okokból nem láthattak olyasmit, hogy a szomszéd gyerek vagy egy osztálytárs szerzetes lesz, és boldog ebben, mert örömmel szolgálja Istent. Egy katolikus pap ismerősöm mondta, hogy hivatások vasárnapján a jó katolikus házaspár azért imádkozik, hogy a szomszéd fiának legyen papi hivatása. Érthető, hogy sokan furcsállották, vagy egyenesen óvtak tőle. Sokan viszont örültek és biztattak.

Lemondások
Míg a református lelkészek alapíthatnak családot, János testvér úgy döntött, nem szeretne házasságban élni. Azt mondja, azért tud örülni más házasságoknak.
- Jó látni a barátaim jól működő házasságait, és hogy azokban mennyire helye van a gyerekeknek is, egymás szeretetének is. Ugyanakkor azt is látom, mennyi kötöttséget jelent családban élni. Nem ők az urai a napirendjüknek, és máshogy dolgozik egy olyan valaki, aki a gyermekéért aggódik. Nekem nincsenek ilyen terheim, és jobban tudok azzal foglalkozni, amivel szeretnék.
És hol helyezkedik el mindebben, amit Isten szeretne? - tudakolom.
- Ő elsősorban azt szeretné, hogy vele kapcsolatban legyek, ismerjem meg, amit értem tett, és ennek alapján lássam a környezetemben élőket is. Ebből a szempontból a házas vagy szerzetesi életállapot mellékes. Nekem személyesen így a könnyebb. Ettől még van lemondás, nem is kevés, például nem én osztom be a pénzem, és az időm sem teljes mértékben. Akkor is ki kell nyitnom a Bibliát, önvizsgálatot kell végeznem, és el kell mennem istentiszteletre, amikor néha úgy érzem, a civil életben kihagytam volna. Az az érzelmi feltöltődés sincs meg, hogy viszem a kislányomat a nyakamban, ő eszi a kukoricát, ami hullik a hajamra, és ő nagyon jól érzi magát ettől; vagy hogy elmennék a kisfiammal horgászni. A lemondás értelme nem önmagában van, hanem abban, hogy valami másra szabadabb leszek. Ha abszolutizálnánk a lemondást, akkor például mindenkinek olyan házastársat kellene választania, akit látni se bír. Isten követése -- akármilyen létállapotban vagyunk is -- kihívást jelent az önmagunkba zárkózásból, az önközpontúságból.

Új név
Toókos Péter a szerzetesi fogadalommal együtt új nevet kapott. Hogy miért pont a János nevet javasolta elöljárójának, arról azt mondja:
- János a szeretett tanítvány, aki ott van Jézus mellett a legkivételezettebb helyzetben is, a színeváltozás hegyén, de akkor ott kellett lennie a keresztnél is. A másik oka a névválasztásnak az a fejlődés, amin János keresztülment. Nagyon vonzó, hogy egy lobbanékony, magát előtérbe helyező emberből olyan valaki lett, aki az élete végén azt hajtogatta, hogy „fiacskáim, szeressétek egymást". Ha valaki Jézus közelében van, hosszú időt vele tölt, ennyire meg tud szelídülni.
Meg kell szelídülnie, mint Jánosnak? - kérdezek vissza. A szerzetes egyszerű választ ad:
- Szent Benedek hasonlatával élve: a monostor kórház, ahol gyógyulunk. A keresztyén élet folyamatos Istenhez szelídülés.

Jakus Ágnes, parokia.hu