Alapvető vallástörténet

Mi a Biblia?

A biblos görög szó jelentése: könyvek. Arra utal ez az elnevezés, hogy a Biblia tulajdonképpen egy iratgyűjtemény, 66 írásművet tartalmaz, amelyeket bibliai könyveknek nevezünk. A Biblia két fő részből áll: Ószövetség és az Újszövetség.

A 66 irat közül 39 eredetileg héber (egy egészen kis része arám) nyelvű, és Izráel népe körében keletkezett a Kr. e. XV. századtól, a Kr. e. IV. századig. A Bibliának ezt az első részét Ószövetségnek (vagy Ótestamentumnak) nevezzük.

A többi 27 irat az őskeresztény egyház körében keletkezett az Kr. u. I. század folyamán, eredetileg görög nyelven. Ebben az időben a görög volt az első számú világnyelv a Római Birodalom területén. A Biblia második részét Újszövetségnek (vagy Újtestamentumnak) nevezzük. 21 levélformátumú irat található benne, és 6 könyv.

Az Ószövetség a Biblia körülbelül 77%-át teszi ki mennyiségileg.

Történelmi okokból érthető, hogy az Ószövetség van elöl a Bibliában. De a Bibliát ne úgy olvassuk, mint egy hétköznapi könyvet. Az ajánlott olvasási mód, hogy a négy evangéliumot olvassa el először a Biblia iránt érdeklődő. Majd az Újszövetség egyéb részeit. Majd újra és újra és újra… Minél jobban megérteni Jézus tanítását. Ezt a tanítást vesse össze az olvasó a nemzeti oldal alapvető tételeivel, a világ helyzetével, saját élettapasztalatával. Így fénylik fel előttünk a Krisztusi szeretet, és észrevesszük Isten kezét a mindennapokban is. Ezután ajánlott a Biblia egyéb részeinek olvasása.

Kánon

A kánon azt jelenti zsinórmérték. A kanonizáció az a hosszú folyamat volt, amely során a Biblia elnyerte mai formáját. Itt elsősorban az Újszövetségről beszélünk, hiszen az Ószövetség már Kr.e. IV. század körül elnyerte végleges formáját. 367-re tehető a mai Újszövetség kialakulása. Az egyház vezetői elsősorban azt vették figyelembe a kanonizáció során, hogy egy irat mennyire van közel a forráshoz, tehát az olyan iratokat részesítették előnyben, amiket Apostoli (Apostolok: Júdást levonva Jézus 11 legfőbb tanítványa.) eredetűnek gondoltak. Egyszerűbben mondva a minél régebbi iratokat. Ezenkívül fontos szempont volt még, hogy az olyan iratok sem kerülhettek be, amelyek tartalmaztak az egyház által megbélyegzett, vagy nem támogatott szellemiségű tanításokat. Például gnosztikus, marcionista vagy montanista jegyeket mutattak. Itt most néhányan felkiálthatnak, hogy „de hát ez cenzúra!”. De nem feltétlenül rossz dolog ez. Gondolhatjuk, milyen mennyiségű írás keletkezett egy olyan jelentőségű eseményről, mint Jézus működése. Valahogy rendet kellett tenni közöttük. Hogy milyen más rejtett szempontok játszhattak még közre a kanonizáció során, arról most nem találgatunk. Azok az iratok, amik ilyen-olyan okból nem kerültek be a Bibliába, neveztetnek Apokrif iratoknak. Például ilyenek Péter Evangéliuma, Nikodémus Evangéliuma. Minden kanonizált irat az I. században keletkezett.

Érdekes egyháztörténeti adalék ebből az időből Serapion püspök esete a Péter Evangéliuma című apokrif irattal. Ezt megmutatták neki egy látogatáskor az egyik gyülekezetben és első olvasásra nem talált benne semmi kivetnivalót. Később felhívták a figyelmét rá saját gyülekezetében, hogy ebben az iratban gnosztikus elemek is találhatók, mire figyelmesebben átolvasta, maga is rájött ezekre és azután egy levélben írt azoknak, akiktől eredetileg az iratot kapta, hogy felhívja figyelmüket erre a veszélyre.

Fennmaradt kéziratok

A materialista beállítottságú ember számára a Biblia csak egy szép mese, amit azonban (többek között) cáfolni látszik a ránk maradt kéziratok nagy száma.

Az ÚSZ.-i kéziratokból gazdag mennyiség áll rendelkezésünkre. De egyetlen egynek sem maradt fenn eredeti példánya. Nem mintha nem becsülték volna, hanem mert erős használatnak voltak kitéve, anyaguk nem volt tartós. A császárkorban a főbb íróanyagok viasszal bevont fatáblák, melyekre íróvesszővel írtak, valamint agyag-cseréptáblák voltak. Ezek hétköznapi szükségletek kielégítését szolgálták.

Irodalmi célokra szinte kizárólagosan a papiruszt használták, mely a Nilusdelta mocsaras kiöntéseiben termő papyrus-sásból készült. Ez terjedt el a görögök, majd a mediterrán népek között, a hellenizmus korában szinte kizárólagos íróanyaggá lett. Csak ritkán írtak mindkét oldalára, maga az anyag nem volt tartós. Nedvességre, napfényre igen érzékeny volt. Hosszabb iratokhoz több lapot ragasztottak egymás mellé, így keletkezett a tekercs. Ennek végét egy fapálcához erősítették és mindig csak annyit hengerítettek le belőle, amennyi az olvasásához kellett. Az írás lúdtollal, koromtintával történt.

Csak a IV. században jelent meg a pergamen. De már a császárkorban megjelent a könyvforma is, idegen szóval Codex, ahol a lapokat nem egymás mellé, hanem egymás fölé helyezték és összefűzték. A pergamen már jóval tartósabb anyag. Ezen maradt ránk a kéziratok nagy többsége. Fiatal állatok, kecske, juh, borjú, antilop gyengébb bőréből készült. Pergámumban tökéletesítették a készítését, innen kapta nevét is. A pergamen igen drága anyag, olykor nem lehetett hozzájutni és ezért régi, szükségtelennek vélt kéziratok pergamenlapjait újra lecsiszolták, s új szöveget írtak rá. Az archeológia számára legtöbbször a régi szöveg az igazi érték s ezt különböző vegyészeti, fényképészeti eljárásokkal sikerült ismét előhívni. Az ÚSZ. kéziratai között is akadnak ilyenek.

Az ÚSZ. ránkmaradt pergamen kéziratainak száma kb. 2700. Van még 63 papiruszkézirat. Legnagyobb részük IV. századbeli. Hagyományozásuk aránytalanul kedvezőbb minden más ókori mű hagyományozásánál (pl. Homérosz művei és az első ránkmaradt kézirat között több mint két évezred a távolság). Az ÚSZ. esetében alig harmadfél évszázad a távolság a kéziratok és az eredeti autografon, vagyis őspéldány között, néhány papirusz esetében pedig csak néhány évtized. A 2700 kéziratból csak alig több mint 50 tartalmazza a teljes ÚSZ.-et. További 120-ból csak a Jelenések Könyve hiányzik. A leghitelesebb kéziratokat egymástól névvel és jellel különböztetik meg. Eredetileg felfedezőjükről, tulajdonosukról, lelőhelyükről vagy megőrzőhelyükről nevezték el őket.

Említsük meg a három legtekintélyesebbnek mondható fennmaradt kéziratot.

Codex Sinaiticus. A Sínai hegyen levő Katalin kolostorban fedezte fel Tischendorf. Jelenleg a British Múzeumban őrzik. 346 lap, ebből 147 az ÚSZ.-et tartalmazza, majd Barnabás Levele következik és Hermas Pásztorának egy része.

A Codex Sinaiticus

A Codex Alexandrinus négy kötetből áll, 773 lapot tartalmaz, ebből 143 ÚSZ.-i szöveget ad, kisebb kihagyásokkal. A kézirat az V.században keletkezett, valószínűleg Egyiptomban.

A Codex Vaticanus, jele V03, a Vatikáni Könyvtárban őrzött kézirat. 759 lapjából 142-ben van ÚSZ.-i szöveg. Kb. 50 évvel lehet idősebb a Sinaiticus-nál, így ez a legrégebbi fennmaradt kézirata nem csak a Bibliának, de az antik irodalomnak is.

János evangéliumának 7-ik és 8-ik fejezetének egy része a Codex Vaticanus lapjain

Katona Mátyás
Felhasznált irodalom: Újszövetségi Bevezetés (Farkas Péter)