Családfa gyógyítás - Szabadulás a büntető Istenképtől

Már egy hete imában hordoztam a Családfa- gyógyító alkalmat. De mi egy hét ahhoz képest, hogy saját életemben felkutassam őseimet. Évszázadok. Mire eljött a nap, megöregedtem és meggörnyedtem az elfelejtett, könnyek és szabadulás nélkül maradt bűnök alatt. A "Ki is vagyok én valójában" kérdés súlyt kapott, Isteni nehezéket. Nagy út visszanézni, de még nagyobb bátorság egy kis lépést megtenni a templomig.
Délután elmentem mise előtt a dicsőítésre.

Szorongó, görcsös ember vagyok, hova máshova menekülhetnék? Támaszra vágytam, a templom illatára, a falak biztonságára, az Isteni jelenlétre. Súlyos láncokat húztam végig a padban, a végük már kopott volt, rozsdás, de mindegyik mérge elevenen hatott. Bőrömön, kezemen, arcomon, lelkemen hordozom őseim képét, számot kellett hát adnom magamban a negatív lelki- és szellemi örökségeimmel. Ének közben Isten hatalmas szeretete rámutatott arra a kiindulási pontomra, ami összeroppantani látszott engem: "Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!" (Kiv. 34,7) - ez a büntető Istenkép és negatív énkép élt bennem rokonaim életén át bennem. Mindezek következtében sokszor feleslegesen hordozott bűntudat- és elégedetlenségérzés bélyegét sütötte rám. Szüleim, nagyszüleim istenképére irányulva Isten leleplezte a generációkon keresztül továbbadódott büntető, megbetegítő istenképet. Ez volt ott konkrétan az a csodálatos megtapasztalás, aminek fényében ezt írom: a kegyelem nem az ember fáradozásához társul (természetesen szükséges a fáradozás), hanem képessé teszi az embert az üdvösség felé vezető első lépésre, és ez minden további lépés feltétele, sőt a kegyelem maga az üdvösség. Megmutatta számomra, hogy ne csupán önmagam elítélése, az önmegvetés legyen jelen a bűnbánattartásban, a rokonok megbánatlan bűneinek sokaságában, hanem Isten jóságának fényében lássam magam reálisan, mégis elfogadottan. Valaki egy képet látott imában, és szíven talált. A láncait hordozó ember, aki így érkezett a templomba. Erre kaptam választ az ige folytatásában: "Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!" (Kiv. 34,9)
Megkönnyebbülés volt hallani az imákban a bűnök, félelmek, vétkek sorát, amiket Isten a megigazulásnál elenged, és amit valóban meg is szüntet elszakító hatalmánál fogva.
A papírra vetett lelki sebeket Isten elé vihettem, s cserébe egy igét kaptam, reményt: "Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket." (Lk 4, 40).
Mise végén az Ámen százak szájából szólt. Istenem, köszönöm, hogy nem vagyok egyedül.

E.
http://www.szentimreplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=386:csaladfa-gyogyitas-szabadulas-a-buentet-istenkeptl&catid=104:qerints-meg-engemq-tanusagtetelek&Itemid=242

Részlet Varga László: A szentségimádás című füzetéből:

Többek kérésére megfogalmaztam néhány gondolatot abból a tapasztalatból, amit nekem jelent a szentségimádás, és szeretettel adom közre az eukarisztia évében azoknak, akik már gyakorolják ezt, vagy vágyakoznak az Élet forrása után.

"1986 nyarán fedeztem fel a szentségimádást és tettem napi gyakorlattá papi életemben. Felismertem, hogy ez nem egy, a sok jámborsági gyakorlat közül, nem egy újabb lelki program, amit el kell végezni, nem biztos recept és módszer a lelki- pásztorkodás gyümölcsözővé tételéhez, hanem ez maga az Élet. Személyes és bensőséges kapcsolat azzal, aki annyira szeretett, hogy meghalt értem, és odaadta magát nekem.

Először csak egyedül végeztem. Teljes csendben, eszköztelenül. Szerettem volna találkozni azzal, akitől addigra már rengeteg ajándékot kaptam, és aki mérhetetlenül több minden ajándéknál.

Hónapokon át alig vártam, hogy leteljen az az egy óra, amit odaígértem neki. Semmi béke, semmi vigasztalás, semmi látványos gyümölcs nem termett, sőt napról napra nehezebb volt kitartani, mert szívem minden sötétsége felszínre tört. Fél évbe telt, amikor végre béke lett s „csendesen és váratlanul átölelt az Isten”.

Első plébánosi helyemen megértettem, hogy nem egyedül kell végeznem, hanem közösséggel. Minden hónap harmadik hétvégéjén csendes napot tartottunk zsolozsmával, böjttel és szentségimádással. Számtalan gyümölcsöt termett azoknak az életében, akik eljöttek.

Kaposváron, 1993. augusztus 4-e óta végezzük szép csendben. Először csak az erre a célra kialakított kápolnában, majd 1998. január 4-től egész nap, nyilvánosan, mindenki számára nyitott lehetőségként a Szent Imre templomban. Több mint hetven testvérem évek óta, hétről hétre hűségesen válaszol Isten szeretetére, visszaadva neki egy órát, az Ő tulajdonából. Szolgál kitartóan másokért, a közösségért, a városért.

Közös tapasztalatunkká vált, amit Kalkuttai Boldog Teréz anya így fogalmazott meg:

„Isten a szív csendjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit ő mond nekünk, és amit ő rajtunk keresztül mond.” "

***

Laci Atya levele szentségimádást végző testvéreinknek.

Kedves Testvérem!

Hálásan köszönöm, hogy meghallottad és elfogadtad a hívást a Szentségimádásra templomunkban. A csoport védőszentjének az arsi plébánost, Vianney Szent Jánost és Szent Filoménát választottam. Mindketten nagy segítői szolgálatunknak.

SZENTSÉGIMÁDÁSRA HÍVLAK! Azaz,

SZERETETVÁLASZRA! Ő állandó Jelenlét – mi itt tanuljuk a jelenlétet, ezzel is válaszolva a szeretetére. Adj időt, teret és lehetőséget Istennek a veled való találkozásra. Szemléld szeretettel a Titkot, az Oltáriszentségben köztünk maradó Jézus titkát, amit soha ki nem sajátíthatsz, de befogadhatsz.

SZOLGÁLATRA! Másokért, az Egyház, az egész Test, a Közösséged és a családod javára. Aki térdel, az egyben áldás mások, a közösség számára. Vidd az Úr elé szeretteidet, ellenségeidet, testvéreidet és ügyeiket, közbenjárva értük Nála!

ASZKÉZISRE! Lemondás a jóról, egy nagyobb jó kedvéért. Menni mindent elintézhetnél, megoldhatnál ez alatt az idő alatt… Mégis, belépni Isten nyugalmának a helyére, a szív békéjébe, a benső ima csendjébe, mindennél nagyobb jó, ami hosszútávon termi meg gyümölcseit, a hűségben való kitartás által.

Ebben az órában, amit vállaltál, törekedj a belső csendre. A külső valószínűleg nem lesz teljesen biztosítva, de ne veszítsd el a kedvedet. Először a szívedet próbáld meg lecsendesíteni és ne a másik embert. Ebben az órában ne végezz hangos imát!

Gyakorlati tennivalók:

Amelyik órára beiratkoztál, az a te időd, azzal te rendelkezel. Amennyiben nem alkalmas, rosszul választottál, próbálj cserélni egy jobbra!

Amikor közbejön valami, amit előre nem tudhattál, próbálj beszervezni magad helyett mást, aki erre alkalmas. Szolgálótársaid neveit és időbeosztását a templomi faliújságon olvashatod.

Próbálj meg személyesen megismerkedni azzal, akit váltasz és azzal, aki téged fog váltani.

Érkezz pontosan!!! Inkább pár perccel előbb, mint később!!! A késéseddel romokba tudod dönteni az előtted lévő szívének békéjét.

Fontos, hogy amennyiben rajtad múlik, ne hagyd őrizetlenül az Oltáriszentséget és a templomot. Ha rendbontást tapasztalsz, próbálj tapintatosan megoldást találni, és a plébánián mindenképp jelezd!

Kérem hasznos javaslataidat, türelmedet, szeretettel teli megértésedet a többiek iránt és irántam!

Köszönettel:

Laci atya