Sok kérdés merült fel a jelenlegi “szinodális folyamattal” kapcsolatban, és ezért, hogy Krisztus nyájának szolgálatára legyek, szeretnék szólni a Szinodális Szinódus 2023. októberi ülésszakára összeállított Instrumentum Laboris néhány fontos pontjáról. Úgy tűnik, hogy ez a munkadokumentum aláássa a Katolikus Egyház életének és küldetésének isteni alkotmányát és apostoli jellegét, és helyébe egy kitalált “szinodális egyházat” állít, amelyet túlnyomórészt protestáns, szociális és antropocentrikus kategóriák ihlettek. Az alábbiakban néhány fő aggályos pontot érintek.

Aláássa az Egyház isteni alkotmányát

A püspöki tekintélyt az Instrumentum Laboris két fő módon ássa alá. Először is azáltal, hogy “az összes hívő nagyobb mértékű bevonását és ezáltal a püspökök szerepének ’kevésbé kizárólagos’ gyakorlását” (B 2.5, c) követeli meg, valamint azáltal, hogy “közösségi megkülönböztető folyamatot” (B 3.2, 7) ösztönöz. Másodszor, azáltal, hogy a püspöki tekintélyt függővé és számonkérhetővé teszi nem hierarchikus tanácsadó testületektől, a világi intézményekhez hasonlóan. (Lásd B 3.3.8)

A pápai tekintélyt két fő módon ássa alá. Először is azzal, hogy azt sugallja, hogy “a helyi egyházak több csoportjának (részegyházi zsinatok, püspöki konferenciák stb.) valamely kérdésben való egyetértése” “kötelezze Róma püspökét arra, hogy az egyetemes egyház szintjén foglalkozzon vele”. (B 3.4) Másodszor, azzal a javaslattal, hogy a különböző régiók “helyi intézményei” “más megközelítést” alkalmazhatnak, mint Róma püspöke, amit neki el kellene fogadnia. (B 3.4.)

  • A következő tanítóhivatali kijelentés azonban továbbra is érvényes: “Péter utóda az a szikla, amely garantálja az Isten Igéjéhez való szigorú hűséget az önkényességgel és a konformizmussal szemben.”[i].

Az Egyház hierarchikus felépítését aláássa a “szolgálat” kifejezés kétértelmű használata, amelyet nem szerencsés módon mind a felszentelteknek, mind a fel nem szentelteknek egyaránt tulajdonít, mint amikor megpróbálja “a szolgálatok olyan értelmezését előmozdítani, amely nem korlátozódik a felszentelt szolgálatra“. (B 2.4, 6.)[ii]

  • A következő tanítóhivatali kijelentések azonban továbbra is érvényesek maradnak: “El kell ismerni, hogy a nyelv bizonytalanná, zavarossá válik, és ezért nem használható a hit tanításának kifejezésére, valahányszor az általános papság és a felszentelt papság közötti “lényegi és nem pusztán fokozati” különbség bármilyen módon elmosódik.”[iii] “Csak a szentelés erejével nyeri el [a szolgálat] azt a teljességet és egységes jelentéstartalmat, amelyet a hagyomány mindig is tulajdonított neki.”[iv]

Az egyház hierarchikus struktúráját az is aláássa, a “segítők” bevezetésével, akik “kísérik a közösségeket. . az egyházi élet minden szintjén” (42. n.); és azáltal, hogy prioritássá teszi a “felhív[ást] a nők részvételének kérdését a vezetésben, a döntéshozatalban, a misszióban és a szolgálatokban az Egyház minden szintjén”. (B 2.3. 3)

  • A következő tanítóhivatali nyilatkozat azonban továbbra is érvényes: “biztosítani kell azt is, hogy minden szinten – a nyelvben, a tanításban, a lelkipásztori gyakorlatban, a kormányzati döntésekben – a szent szolgálat a maga ontológiai sajátosságában jelenjen meg, ami nem engedi meg a széttagoltságot vagy az indokolatlan kisajátítást.”[v]

A szent rendek szentségének egységét aláássa azzal, hogy “felszólítja” az egyházat, hogy “fontolja meg a nők diakónussá szentelését“: “felhívás a nők diakonátusba való felvételének kérdésének megfontolására“. (B 2.3, 4)

  • A következő tanítóhivatali megnyilatkozás azonban továbbra is érvényes marad: “az Egyháznak semmiféle felhatalmazása nincs arra, hogy nőket pappá szenteljen, és hogy ezt az ítéletet az Egyház minden hívének véglegesen meg kell tartania“, és mivel a szent rendek szentsége egy, a nők egyáltalán nem szentelhetők szentségileg[vi].

Az isteni kinyilatkoztatott erkölcsi törvényt három fő módon ássa alá

Először is, a bűn, a Tízparancsolat és a tisztaság erényének tárgyalásának hiányában megnyilvánuló súlyos mulasztással.

Másodszor, hallgatólagosan támogatják az úgynevezett LMBTQ mozgalmat, ami magában foglalja a homoszexuális tevékenység és a jelenlegi, világszerte elterjedt totalitárius “gender-ideológia” támogatását. Így az Instrumentum Laboris sajnálkozik “azok miatt, akik nem érzik magukat elfogadottnak az Egyházban, mint például … az LMBTQ+ katolikusok” (B 1.2 a); és felszólítja az Egyházat, hogy “fogadják be azokat, akik úgy érzik, hogy státuszuk vagy szexualitásuk miatt kirekesztettek az Egyházból (pl. …LMBTQ+ emberek stb.”(B 1.2, 6)

  • A következő tanítóhivatali nyilatkozat azonban továbbra is érvényes: “A tisztelet és a megkülönböztetésmentesség elvére nem lehet hivatkozni a homoszexuálisok egyesülésének jogi elismerése érdekében. … A házasság társadalmi és jogi státuszának megtagadása az együttélési formáktól, amelyek nem házasságiak és nem is lehetnek azok, nem ellentétes az igazságossággal, sőt, az igazságosság éppen ellenkezőleg, megköveteli ezt.”[vii]

Harmadszor, a házassággal kapcsolatos erkölcstelenséget hallgatólagosan támogatják, amikor a dokumentum azok fölött lamentál, “akik nem érzik magukat elfogadottnak az Egyházban, mint például az elváltak és újraházasodottak, a többnejűségben élők” (B 1.2 a); és amikor felszólítja az Egyházat, hogy “fogadják be azokat, akik kirekesztve érzik magukat… státuszuk vagy szexualitásuk miatt (például az újraházasodott elváltak, a többnejű házasságban élők stb.“. (B 1.2, 6)

  • A következő tanítóhivatali megnyilatkozások azonban továbbra is érvényben maradnak: “Ami a szexuális szférát illeti, ismerjük azt a határozott álláspontot, amelyet [Jézus Krisztus] a házasság felbonthatatlanságának védelmében foglalt el (vö. Mt 19,3-9), valamint az egyszerű szívbeli házasságtörés ellen is kimondott elítélést (vö. Mt 5,27-28). … [Reális-e] elképzelni egy “megengedő” Krisztust a házasélet területén, az abortusz, a házasság előtti, házasságon kívüli vagy homoszexuális szexuális kapcsolatok kérdésében? Az őskeresztény közösség, amelyet azok tanítottak, akik személyesen ismerték Krisztust, természetesen nem volt megengedő… a páli levelek számos olyan szakasza, amely érinti ezt a kérdést (vö. Róm 1,26 és köv.; 1Kor 6,9; Gal 5,19)… bizonyára nem nélkülözik a világosságot és a szigort. És ezek felülről ihletett szavak. Normatívak maradnak minden idők egyháza számára.”[viii].

“Nem szabad áldást osztani olyan kapcsolatokra, vagy akár stabil élettársi kapcsolatokra, amelyek a házasságon kívüli (azaz a férfi és a nő felbonthatatlan, önmagában az élet továbbadására nyitott szövetségén kívüli) szexuális tevékenységgel járnak. …a homoszexuális kapcsolatok megáldása nem tekinthető törvényesnek. Ez azért van így, mert ezek a házasság szentségében egyesült férfira és nőre hivatkozott nászáldás bizonyos utánzását vagy analógiáját jelentenék, miközben valójában “egyáltalán nincs ok arra, hogy a homoszexuális egyesüléseket bármilyen módon hasonlónak vagy akár csak távolról is analógnak tekintsük Isten házasságra és családra vonatkozó tervével”. (Ferenc pápa, Amoris laetitia apostoli buzdítás, 251)[ix].

Aláássa az Egyház életét és küldetését

Az Egyház életének és küldetésének apostoli és természetfeletti jellegét három fő módon ássa alá.

Először is, súlyos mulasztás történik azáltal, hogy nincs szó az eucharisztikus imádásról, Krisztus keresztjéről és az ember örökkévalóságban megvalósuló végső céljáról.

Másodszor, az Egyház világi bürokratizálása, a cselekvés egyfajta neopelagiánus eretnekségének előmozdítása a struktúrák és a gyűlések számának növekelése révén, a “konszenzuskeresés” és a “döntéshozatal” kulcsszavakkal, mintha az Egyház egy emberközpontú vállalkozás lenne.

Harmadszor, az Egyház életének szubjektivista “pünkösdiesítése” azáltal, hogy az emberi párbeszédnek, a nem hivatalos imáknak és a kölcsönös eszmecserének olyan homályos spirituális minőséget tulajdonítanak, mint a “Lélekben való beszélgetés” (vö. 32-42. sz.), “a Szentlélek által elhívott“, “a Lélek főszerepe“.

  • A következő tanítóhivatali kijelentések azonban továbbra is érvényesek maradnak: “Az Egyház “természeténél fogva olyan valóság, amely különbözik az egyszerű emberi társadalmaktól”, és ezért “meg kell állapítani, hogy a korunk bizonyos kulturális, társadalmi-politikai áramlataiban meglévő mentalitás és gyakorlat nem vihető át automatikusan magára az Egyházra.”[x]”.

Más súlyos károkat is okoz

Először is, a latin egyházban a papi cölibátus apostoli törvényét ássák alá azzal, hogy felszólítanak “a házas férfiak papságra bocsájtásának fegyelméről való gondolkodás megindítására, legalábbis bizonyos területeken“. (B 2.4, 9)

Másodszor, az ökológia materialista ideológiáját támogatják azzal, hogy “a közös otthonról való gondoskodást” helyezik előtérbe (4. sz.), és azzal az állítással, hogy “az éghajlatváltozás, az egész emberi család elkötelezettségét követeli meg. Együtt dolgozzunk közös otthonunk gondozásáért“. (B 1.1. b)

  • A következő tanítóhivatali nyilatkozat azonban továbbra is érvényes marad: “Ha hiányzik az élethez és a természetes halálhoz való jog tiszteletben tartása, ha az emberi fogantatást, terhességet és születést mesterségessé teszik, ha az emberi embriókat feláldozzák a kutatás számára, a társadalom lelkiismerete végül elveszíti az emberi ökológia és vele együtt a környezeti ökológia fogalmát. . . . A környezettel szembeni kötelességeink összekapcsolódnak az emberi személy iránti kötelességeinkkel, önmagában és másokkal szemben vizsgálva.”[xi].

Következtetés

A 2023. októberi szinódusi ülésszakra készített Instrumentum Laboris lényegében ugyanazokat a heterodox gondolatokat támogatja, bár kifinomultabb módon, mint amelyeket a német szinódusi út terjesztett. Az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyházat egy képzeletbeli “szinodális egyházzal” helyettesíti, amely világi, bürokratikus, antropocentrikus, neopelagiánus, hierarchikusan és doktrinálisan homályos – miközben ezeket a tulajdonságokat olyan ízetlen kifejezések mögé rejti, mint a “lélekben való párbeszéd“.

De mi nem hiszünk egy “szinodális egyházban” – és senki sem adná az életét érte. Mi az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyházban hiszünk, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus alapított, és ragaszkodunk az Ő változatlan isteni igazságához, amelyért számtalan katolikus vértanú ontotta vérét.

2023. június 29. – Szent Péter és Pál apostolok ünnepén.

+ Athanasius Schneider, az Asztanai Szűz Mária Főegyházmegye segédpüspöke

__________

[i] Teljes idézet: “A római pápa – mint minden hívő – alá van vetve Isten Igéjének, a katolikus hitnek, és az Egyház engedelmességének a letéteményese; ebben az értelemben servus servorum Dei. Nem önkényesen hoz döntéseket, hanem az Úr akaratának szószólója, aki a megélt és a Hagyomány által értelmezett Szentírásban szól az emberhez; más szóval a primátus episzkopéjának az isteni törvény és az Egyház isteni, sérthetetlen alkotmánya által meghatározott határai vannak, amelyet a Kinyilatkoztatásban találhatunk meg. Péter utóda az a szikla, amely garantálja az Isten Igéjéhez való szigorú hűséget az önkény és a konformizmus ellen: innen ered primátusának mártirológiai jellege”. (Hittani Kongregáció, Péter utódjának primátusa az Egyház misztériumában, 1998. október 31., n. 7).

[ii] Lásd még a következő nyilatkozatokat: “leküzdeni azt a látásmódot, amely az Egyházban minden aktív funkciót kizárólag a felszentelt szolgálattevőknek (püspökök, papok, diakónusok) tart fenn, és a megkereszteltek részvételét alárendelt együttműködésre csökkenti” (B 2.2. a); “A helyi egyházban való együtt járás tapasztalata lehetővé teszi, hogy új szolgálatokat képzeljünk el a zsinati egyház szolgálatában” (B 2.2. c); “spontán szolgálatokat és más elismert, nem intézményesített szolgálatokat” (B 2.2. d).

[iii] Teljes idézet: “Ahhoz tehát, hogy “a laikus híveknek a papok lelkipásztori szolgálatában való részvételéről” beszéljünk, mindenekelőtt alaposan át kell gondolni a “szolgálat” fogalmát és a különböző jelentéseket, amelyeket a teológiai és kánonjogi nyelvezetben felvehet. … Fel kell ismerni, hogy a nyelvezet bizonytalanná, zavarossá válik, és ezért nem használható a hit tanításának kifejezésére, valahányszor bármilyen módon elmosódik a “lényegi és nem pusztán fokozati” különbség az általános papság és a felszentelt papság között (vö. Lumen gentium, 10). Ugyanakkor azzal, hogy még a lelkipásztori gyakorlatban sem különböztetjük meg világosan az általános papságot a hierarchikus papságtól, azt is kockáztatjuk, hogy leértékeljük a laikusok teológiai ‘propriumát’, és elfelejtjük ‘azt a sajátos ontológiai köteléket, amely a papot Krisztussal, a Főpappal és Jó Pásztorral egyesíti’ (II. János Pál, Pastores dabo vobis, 1)” (II. János Pál, A Papi Kongregáció által támogatott találkozó résztvevőihez intézett beszéd, 1994. április 22., sz. 4).

[iv] Teljes idézet: “Ha viszont a fogalmat a különböző ‘munera’ és ‘officia’ viszonylatában és összevetésében differenciáljuk, akkor világosan észre kell vennünk, hogy csak a szent rendek révén nyeri el azt a jelentésbeli teljességet és egyöntetűséget, amelyet a hagyomány mindig is tulajdonított neki. A szóhasználat tisztázása és megtisztítása pasztorálisan sürgetővé válik, mert mögötte sokkal veszélyesebb buktatók rejtőzhetnek, mint gondolnánk. A hétköznapi nyelvtől a fogalomalkotásig rövid a lépés” (II. János Pál, A Papi Kongregáció által szorgalmazott találkozó résztvevőihez intézett beszéd, 1994. április 22., 4. n.).

[v] II. János Pál, A Papi Kongregáció által támogatott találkozó résztvevőihez intézett beszéd, 1994. április 22., 6. sz.

[vi] II. János Pál, Ordinatio Sacerdotalis, 1994. május 22., n. 4.

[vii] Teljes idézet: “A tisztelet és a megkülönböztetés-mentesség elvére nem lehet hivatkozni a homoszexuális egyesülések jogi elismerésének támogatása érdekében. A személyek közötti különbségtétel, a társadalmi elismerés vagy előnyök megtagadása csak akkor elfogadhatatlan, ha ellentétes az igazságossággal (vö. Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, II-II, q. 63, a.1, c.). A házasság társadalmi és jogi státuszának megtagadása olyan együttélési formáktól, amelyek nem házasságiak és nem is lehetnek azok, nem ellentétes az igazságossággal, sőt, az igazságosság ezt követeli meg” (Hittani Kongregáció, Megfontolások a homoszexuális személyek közötti egyesülések jogi elismerésére irányuló javaslatokról, 2003. június 3., n. 8).

[viii] Teljes idézet: “Különösen ami a szexuális szférát illeti, ismerjük azt a határozott álláspontot, amelyet [Jézus Krisztus] a házasság felbonthatatlanságának védelmében foglalt el (vö. Mt 19,3-9), és az elmarasztaló ítéletet, amelyet az egyszerű szívbeli házasságtörés ellen is kimondott (vö. Mt 5,27-28). És hogyan ne hatna ránk az a parancsolat, hogy “vájjuk ki a szemünket” vagy “vágjuk le a kezünket”, ha ezek a tagjaink “botrányra” adnak alkalmat (vö. Mt 5,29-30)? E pontos evangéliumi utalások birtokában reális-e elképzelni egy “megengedő” Krisztust a házasélet, az abortusz, a házasság előtti, házasságon kívüli vagy homoszexuális szexuális kapcsolatok terén? Az biztos, hogy az őskeresztény közösség, amelyet azok tanítottak, akik személyesen ismerték Krisztust, nem volt megengedő. Elég, ha itt a páli levelek számos olyan szakaszára utalunk, amelyek érintik ezt a kérdést (vö. Róm 1,26 ff; 1 Kor 6,9; Gal 5,19). Az apostol szavai bizonyára nem nélkülözik a világosságot és a szigort. És ezek felülről ihletett szavak. Normatívak maradnak minden idők Egyháza számára” (II. János Pál pápa, Találkozó a fiatalokkal Amersfoortban, Hollandia, 1985. május 14.).

[ix] Teljes idézet: “A szentségek természetének való megfelelés érdekében, amikor áldást kérnek bizonyos emberi kapcsolatokra, a résztvevők helyes szándékán túlmenően szükséges, hogy amit megáldanak, az objektíven és pozitívan legyen elrendelve a kegyelem befogadására és kifejezésére, Isten teremtésbe bevésett és Krisztus, az Úr által teljesen kinyilatkoztatott tervei szerint. Ezért csak azok a valóságok, amelyek önmagukban rendezettek e célok szolgálatára, vannak összhangban az Egyház által közvetített áldás lényegével. Ezért nem szabad áldást osztani olyan kapcsolatokra, vagy akár tartós élettársi kapcsolatokra, amelyek a házasságon kívüli (azaz a férfi és a nő felbonthatatlan, önmagában az élet továbbadására nyitott szövetségén kívüli) szexuális tevékenységet foglalnak magukban, mint például az azonos nemű személyek közötti együttélések (vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357). Az ilyen kapcsolatokban a pozitív elemek jelenléte, amelyek önmagukban értékelendőek és megbecsülendőek, nem igazolhatják ezeket a kapcsolatokat és nem tehetik őket az egyházi áldás legitim tárgyává, mivel a pozitív elemek egy olyan egyesülés kontextusában léteznek, amely nem a Teremtő tervének megfelelően van elrendelve. Továbbá, mivel a személyekre vonatkozó áldások a szentségekkel állnak kapcsolatban, a homoszexuális egyesülések megáldása nem tekinthető törvényesnek. Ez azért van így, mert ezek a házasság szentségében egyesült férfira és nőre adott nászáldás bizonyos utánzását vagy analógiáját jelentenék, miközben valójában “egyáltalán nincs ok arra, hogy a homoszexuális egyesüléseket bármilyen módon hasonlónak vagy akár csak távolról is analógnak tekintsük Isten házasságra és családra vonatkozó tervével” (Ferenc pápa, Amoris laetitia apostoli buzdítás, 251)” (Hittani Kongregáció, Responsum egy dubiumra az azonos neműek egyesüléseinek megáldásával kapcsolatban, 2021. március 15.)”.

[x] Teljes idézet: “Mindig szem előtt kell tartani, hogy az Egyház “természeténél fogva olyan valóság, amely különbözik az egyszerű emberi társadalmaktól”, és ezért “szükséges megerősíteni, hogy a korunk bizonyos kulturális, társadalmi-politikai áramlataiban meglévő mentalitás és gyakorlat nem vihető át automatikusan magára az Egyházra” (vö. Kléruskongregáció, A papok szolgálatának és életének irányelve, 17) (II. János Pál, A Kléruskongregáció által szorgalmazott találkozó résztvevőihez intézett beszéd, 1994. április 22., n. 3)”.

[xi] “Ha nem tisztelik az élethez és a természetes halálhoz való jogot, ha az emberi fogantatást, terhességet és születést mesterségessé teszik, ha az emberi embriókat feláldozzák a kutatás céljaira, akkor a társadalom lelkiismerete elveszíti az emberi ökológia és ezzel együtt a környezeti ökológia fogalmát. Ellentmondásos a jövő nemzedékeitől a természeti környezet tiszteletben tartását követelni, amikor oktatási rendszereink és törvényeink nem segítik őket abban, hogy saját magukat is tiszteletben tartsák. A természet könyve egy és oszthatatlan: nemcsak a környezetet foglalja magában, hanem az életet, a szexualitást, a házasságot, a családot, a társadalmi kapcsolatokat is: egyszóval az egész emberi fejlődést. A környezettel szembeni kötelességeink összekapcsolódnak az emberi személy iránti kötelességeinkkel, önmagában és másokkal szemben vizsgálva.” (XVI. Benedek pápa, Caritas in Veritate enciklika, 51).

https://invocabo.wordpress.com/2023/06/30/athanasius-schneider-a-katolikus-egyhazat-alaaso-uj-szinodalis-egyhazrol/