Minél jobban közeledünk Nagyböjtben Virágvasárnap ünnepéhez, annál gyakrabban lehet a prédikációkban és a katekizmus oktatásban arról hallani, hogy Jézus alázatból és szerénységből vonult be Jeruzsálembe egy egyszerű szamár hátán, ami ugye „csak” igavonó állat volt. Sőt, ehhez még gyakran azt is hozzáteszik, hogy ezzel már előre világossá akarta tenni, hogy nem tart igényt világi hatalomra, és ezért azoknak az embereknek, akik őt királyként akarták látni, már a szamár kiválasztásával tudtára adta, hogy Ő a világnak nem a királya. Mert Ő azért jött, hogy szolgáljon, ne pedig uralkodjon – miközben elfeledkeznek arról, hogy nem sokkal ezután Pilátus előtt maga jelenti ki király voltát (lásd Mk 15,2)
Jézus életének ezen epizódját olykor még arra is felhasználják, hogy teológiailag bizonyítsák az állam és Egyház totális szétválasztásának helyességét, sőt akár még az Egyháznak az állammal szembeni alávetettségét is: Vagyis azt állítják, hogy Jézus lemondott a maga számára a földi királyságról, nem tartott erre igényt, hanem pont ellenkezőleg tudatosan rendelte magát alá az államnak. Ezt a tételt aztán az Egyházra is átviszik, aminek értelmében tehát az Egyháznak is ellenvetés nélkül alá kell vetnie magát az állami törvényeknek. (Ezt a jámbornak hangzó érvelést a korona-őrület alatt számos helyen alkalmazták az ú. n. klerikusok.)

Alaposabban utánanézve azonban fel kell ismerni, hogy ez a szentírási rész éppen hogy nem Jézus alázatosságát vagy a királyi méltóságról való lemondását jelenti! Az, hogy Jézus qua homo (emberléténél fogva) alázatos volt, teljesen nyilvánvaló (bár kiegészítve hozzá kell tenni, hogy az alázat bibliai értelemben gyakran egészen mást jelent, mint amit ma e tulajdonság alatt értenek). De Jézus alázatosságának semmi köze a szamáron való lovagláshoz, és az sokkal inkább saját emberi akaratának Isten akarata alá való rendelését fejezi ki (lásd Mt 26,39). Az evangéliumi alázatosság tehát nem a lehető legkevesebbel való megelégedéssel egyenlő, hanem azt jelenti, hogy valaki tetteit, kívánságait mindig Istenre vonatkoztatja. Vagyis életét az Isten szent rendjével szembeni alávetettség igazgatja.
Ezt a sokat hallott mondatot. „Jézus soha nem Porschét, hanem kerékpárt használna”, tehát semmi esetre sem lehet Jézus szamáron való bevonulásával igazolni. Jézusnak Jeruzsálembe a „szamár vemhén ülve” (Jn 12,15) való bevonulása sokkal mélyebb és lelkibb értelmet hordoz.

Jézus választása, hogy szamáron akar Jeruzsálembe bevonulni, egy egészen tudatos, a megváltástant kifejező ceremónia volt (lásd: Mt 21, Mk 11, Lk 19 és Jn 12), amit annak idején mindenki megértett és így értelmezett. És aminek az volt a célja, hogy egy egészen konkrét igényt jelentsen be. Mert Jézus e választásával valódi, igazi bíróként, a világot megítélő, élet és halál, a lelkek fölötti úrként akart megjelenni. Ugyanis a szamár az Ószövetségben mindig szorosan összefügg a bírói hivatallal (lásd Bírák 10,1ff).
Jeruzsálem zsidó lakossága ismerte a prófétákat és a messiási ígéreteket. És ismerték őseik régi szokásait és törvényeit. Jézus tudatos döntése, hogy egy szamár hátán vonul be Jeruzsálembe a kinyilatkoztatás beteljesedése volt, és egyúttal azon igényének szándékos érvényre juttatása, hogy Ő a megígért Messiás. Ez az ígéret, mely most Krisztusban beteljesült, szorosan össze volt kötve a bírói tisztséggel – ráadásul a világi bíró volt az, akinek Jeruzsálembe való bevonulásával eléje ment. De miért? Ennek megválaszolásához vessünk egy pillantást az Ószövetségbe.

Az Ószövetségben a szamár volt az az állat, mely ugyan elsősorban a királyokkal volt kapcsolatba hozható (lásd 1 Sám 9,1ff és 10), ugyanakkor azonban a bírákkal, illetve a bíró tisztséggel is össze volt kapcsolva. Akkoriban, szemben a mai korral, a szamár nagyra becsült állat volt – ezért élvezett a törvény szerint különböző privilégiumokat –, ami Isten különleges védelme alatt állt, és amit a hívő embereket is kötelezte: „Ha látod, hogy ellenséged szamara a teher alatt összerogyott, ne kerüld ki ellenségedet, hanem segíts neki felállítani.” (Ex 23,5)
A nagy királyról szóló jövendölés Zak 9,9-10-ből – „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, Eufrátesztől egészen a föld határáig” – kitűnik, hogy a nagy király, a népek megmentő királya szamáron fog belovagolni, mely állatot a béke idején használták a királyok, és ezalatt a harci mének meg lesznek semmisítve. Jézus tehát a béke fejedelmeként lovagol be, aki azért jött, hogy a világot magával megbékítse. Zak 9,16: „Az Úr, az ő Istenük megszabadítja őket azon a napon, nyájként legelteti népét a saját földjén.”
Ha Jézus valóban el akarta volna kerülni annak mindennemű látszatát, hogy igényt tart a bírói- vagy királyi hivatalra, akkor bármilyen más állatot választhatott volna, csak nem a szamarat – különösen, ha meggondoljuk, hogy Pilátus előtt nem sokkal később megerősítette valóságos királyi voltát. Ehelyett tanítványainak pontos leírást ad arról, hogy olyan szamarat hozzanak számára, amiről a próféciákban szó volt. (lásd Mt 11,2, Lk 19,30)
Szent János még ennél is világosabb: „Másnap a nagy sereg, mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat vőn és elébe méne és kiáltozá: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jő, Izrael királya!" És találván Jézus egy szamárvemhet, felüle arra, amint meg van írva: "Ne félj, Sion leánya! Íme, a te királyod jő, szamárvemhén ülve." Ezeket tanítványai eleinte nem értették, hanem mikor megdicsőült Jézus, ráeszméltek, hogy ezek meg voltak írva róla, és hogy ezeket cselekedték neki.” (Jn 12,12-16)

A Fiú királysága, melyre Jézus igényt tart, nem absztrakt, hanem nagyonis valóságos királyság. Ez a „mennyek országa”, illetve „Isten országa”, ami nem csupán vigasztalás egy távoli és bizonytalan jövőre nézve, hanem Jézus megszerzett győzelmével már betört ebbe a világba. Ennek meghirdetése Jézus nyilvános működésének egészen az elején megtörténik, Ő maga jelentette be: „Mivelhogy betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)
Isten országa természetesen az örök mennyország, de a Fiú eljövetelével már a földi világba is benyúlik. „Isten mennyországa” nem csak az örök üdvösség, a láthatatlan Egyház, hanem a mi földi jelenünkbe is benyúló Isten országa: a látható Egyház a maga hét szentségével, és Istentől kapott hierarchikus struktúrájával.

Jézus Krisztus királysága mind veleszületett jog, mind megszerzett rang. Mindarra kiterjed, amire az Atya teremtői hatalma kiterjed, hiszen a Fiú egylényegű az Atyával. Ez Isten egész teremtése fölött uralkodó királyság.
És éppen e teremtés fölött fogja a király a nagy bírói ítéletét kimondani. Krisztus király és bíró egyben, ahogy a szamár a királyok és a bírák állata volt.
Amennyiben Krisztus igaz Isten, királysága öröktől fogva megilleti Őt. Amennyiben Krisztus igaz ember, ezt a királyságot Isten ruházta Rá. És amennyiben Ő a Megváltó, a kereszt győzelmével ezt még meg is szerezte és ki is vívta magának.

Éppen, mert minden szempontból Ő a felkent király, minden szempontból Ő a bíró is, a Messiás, az Atyától a Szentlélekkel felkent Fiú. A szenvedés eseményeit előre látva ezt a megígért Messiást Izajás a nagy bíróval hozza kapcsolatba: „A te ítéleteid ösvényén várunk téged, Uram! A te neved és emlékezeted a lélek kívánsága. Az én a lelkem kíván téged éjjel, de szellememmel is belsőmben már reggel hozzád ébredek; mert midőn végrehajtod ítéletedet a földön, igazságot tanulnak a föld kerekségének lakói.” (Iz 26,8-9)
És ezzel be is zárul a kör, és hirtelen minden tökéletes értelmet nyer: az ószövetségi ígéretek, melyeknek megvalósulása zajlik, Jézusnak Pilátus előtt kijelentett király-volta, a szamár mint meglovagolt állat, a pálmaágak mint a győzelem jelei, melyek az Egyiptomból való kivonulásra is emlékeztetnek, mint a provizórikus kunyhókhoz használt pálmák, csakúgy ahogy a pálmalegyezőkkel egybekötött ujjongás a megszentségtelenített templom megtisztítására emlékeztet: „…borostyánnal díszített botokat, zöld ágakat és pálmát vittek, és dicsőítő éneket zengtek annak, aki megadta nekik a templom megtisztításának örömét.” (2 Mak 10,7)

Jézus a szamár tudatos kiválasztásával fejezte ki igényét a királyi és bírói címre és hatalomra, amit az ujjongó tömeg hozsánna kiáltásaival és a pálmalevelek lobogtatásával ismert fel és fogadott el.
Mindezen tartalmilag rendkívül tömörített üdv-kijelentések ismeretében, amik a legapróbb részletekig írják le előre Jézus passióját, mely a mi üdvösségünket érinti és a világ folyását döntően megváltoztatta, igencsak furcsának tűnik a szamáron való lovaglásnak Jézus alázatosságával való kimagyarázása.

(forrás: www.katholisches.info – 2023. március 29.)

Függelék:
A tárgyalt szentírási részről az elmúlt 120 évben kiadott Bibliákban található magyarázatok bemutatására álljon itt két példa, melyek kitűnően bemutatják azt az igazságot, amit Blazovich Jákó atya így foglalt össze: „Miből fakad a mi tragikumunk? – Apai-anyai örökségünkből. Mi a XIX. századtól végzetes tévedésekben fogant világot örököltünk telítve démonikus erőkkel.”

– Az 1916-ban megjelent Szentírásból Zak 9,9: Jézus „nem a földi királyok és harcosok délceg lován vonul be, hanem oly állaton, melyet leginkább csak a szegények használnak. Mindez Krisztus szegény állapotára mutat az ő első eljövetelénél (Mt 21,5, Jn 12,15), hol az ő szegény bevonulása leíratik. Azon városba, hova Dávid és Salamon oly gyakorta pompásan fölszerszámozott öszvéren vagy lovon, kevély lovagok csoportjától kísértetve vonultak be, az Úr egy kölcsönzött s még ülésre nem használt szamáron vonult be, melynek takarója az ő tanítványainak szegényes ruháiból állott, kísértetét olyanok tették, kiket a világ köznépnek, csőcseléknek tart.”

– Az 1992-ben megjelent Bibliából: Zak 9,9: „A messiáskirály alázatos lesz, amint népe is alázatos ('szegény' vö Szof 3,12). Minden királyi pompát elvet, és a régi fejedelmek módjára szamárháton érkezik (Ter 49,11; Bir 5,10; 10,4; 12,14)
Mt 21,1-11: „A szamáron való bevonulás azt akarja jelezni, hogy a Messiás nem hadvezér, hanem békét hozó fejedelem, s ezért idézi az író Izajás (62,1) és Zakariás (9,9) jövendölését.” [A szerző tökéletesen elsiklik amellett a tény mellett, hogy ez utóbbi fejezet arról szól, hogyan semmisíti meg az eljövendő Úr az ellenségeit – mielőtt az övéinek békét szerez – senkit sem kímélve].

https://www.katolikus-honlap.hu/2401/szamar.htm