Még tavaly érkezett meg hozzám Eminenciás Dr. Erdő Bíboros Úr figyelmeztetése, amelyet Varga Norbert irodaigazgatón keresztül intézett az egyházmegye klerikusaihoz (2022. március 17-i körlevél), amely most, az ökumenikus imahét kezdetén különösen is időszerű. Ezért engedelmeskedve Eminenciás Dr. Erdő Péter bíboros úr felszólításának magam is közzéteszem, hogy terjedjen a főpásztori figyelmeztetés. Akinek füle van, hallja meg, mit kíván a Lélek!

„Tisztelettel kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy körültekintően járjanak el, ha ismeretlen papnak adnak engedélyt a területükön (…)  prédikálásra, hogy híveinket megóvjuk az elszakadástól.”

Az idegen prédikátorok elleni figyelemfelhívás teológiai megalapozottságának felismeréséhez elegendő visszaemlékeznünk a gyerekkorunkban és azóta is széles körben tanított Trienti Káté „Hogyan kísérti az ördög az embereket” című fejezetére (Trienti Káté 488. o), és annak eme sorait megfontolni:

néha küldönczök és futárokul használja a gonosz embereket, főleg az eretnekeket, kik a ragály tanszékén ülve a gonosz tanok halálos magvait hintegetik, hogy azokat, kik már magoktól hajlandók a roszra, s az erény és gonoszság közt semmi választást és különbséget nem tesznek, ingadozókká tegyék és veszélybe sodorják.”

Dicséretes, hogy a Bíboros úr tisztában van azzal is, hogy a Miatyánkban „azt kérjük pedig Istentől, hogy Krisztus országa, t. i. az egyház terjedjen; hogy a hitetlenek és zsidók Krisztus Urunk hitére és az igaz Isten ismeretének elfogadására térjenek, és a szakadárok s eretnekek az igazságra és Isten egyházának egyességére, a melytől elszakadtak, visszatérjenek” (T.K. 446.o).

Mert a Bíboros Úr, különös tekintettel az idei Ökumenikus Imahét szlogenjéül választott mondatban elhangzó igazsággal (“Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra (Ézs/Iz 1,17)“) kapcsolatban Réginald Marie Garrigou-Lagrange atyával, a legnagyobb XX. századi katolikus teológussal egyetértve vallja azt is, hogy:

“Minden vélemény tisztelete, bármilyen hamis vagy perverz is legyen az, csak az Igazságnak kijáró tisztelet gőgös megtagadása. Ahhoz, hogy őszintén szeressük az igazat és a jót, nem szabad rokonszenveznünk a tévedéssel és a gonosszal.”

Eddig a szomorkás irónia.

A szomorú valóság pedig az, hogy a Bíboros Úr a fenti figyelmeztetést nem az ökumenikus imahét veszélyeire való figyelmeztetésként adta ki, hanem egy internetes oldalon megjelent cikkre reagálva, amelyben beszámoltak a budai várban indult elsőszombati szentmisékről és rózsafüzér-körmenetről. És igen, a fent idézett eredeti felhívásban a (…) helyén a „misézésre” szó szerepelt.

Mert a valóság az, hogy a bíborosnak és a püspököknek nem jelent problémát az ökumenikus imahét. Ahogy a papok jelentős részének sem. Mert simán előfordul például Budapest agglomerációjában lévő “virágzó” plébánián, hogy azért marad el mise a katolikus templomban, mert helyette ökumenikus alkalmat tartanak, amelyen a református vagy evangélikus lelkész prédikál.

Problémát jelent viszont a Bíborosnak a minden korok örök szentmiséje, vagy egy pap, aki nem hajlandó kézbe áldoztatni. Nem félti a híveket a protestáns gondolatoktól, félti viszont minden korok örök szentmiséjétől és a rózsafüzértől. Nem jelent problémát megfosztania az elsőpénteki és elsőszombati régi rítusú szentmisétől a híveket, de aggodalmat kelt benne, ha valahol mégis ilyen szentmisét tartanak.

Pedig egy jó pásztor nem hagyja éhesen nyáját, hanem legelteti, és egy akolba terelgeti őket. Olyan szakértelemmel és buzgósággal, ahogy ez a videó mutatja (Köszönet Zuhlsdorf atyának a megosztásért).

Hogy aztán a végén a főszereplőhöz hasonlóan lihegve, fáradtan, sárosan elnyerje jutalmat Urától:

“Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.”

 

P.S. Az írás megjelenése után számolt be a Magyar Kurír az ökumenikus imahét nyitórendezvényéről, amelyen a bíboros úr jelenlétében “Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára bevezető imádságában rámutatott: Isten kegyelmére szorulunk, hogy legyőzhessük a megosztottságot, és felszámoljuk azokat a rendszereket és felépítményeket, amelyek révén közösségeink széttagozódtak.

A széttagozódás az elvesztett katolikus hit és az emiatt megváltozott tanításuk miatt alakult ki. Ennek fényében vajon milyen rendszereket és felépítményeket kell felszámolnunk az egység érdekében? A hitről szóló tanítás rendszerét, a dogmákat, netán magát az Egyházat?

https://invocabo.wordpress.com/2023/01/15/surgos-biborosi-felhivas-az-okumenikus-imahetre/