A bűnbeeséssel az ember képességei is sérültek, rendezetlenné váltak. Így akaratunk rosszra hajlik, emlékezetünk és képzeletünk elszórakoztat, szétszórttá tesz minket ima közben, sőt, megzavar a következetes gondolkodásban is. Gondolkodásunkat rendezetlenné vált érzékeink, meder nélkül áradó érzelmeink is összekuszálják.  De emlékezetünk nem csak a zavarodott működésében, az alkalmatlan időben és módon mutatott aktivitásában, hanem gyengeségében is következménye természetünk bűnbeesés miatti leromlásának.

Hogy miről jutott mindez eszembe? Folytatva az örvendetes rózsafüzér titkaiban való elmélyedést Lukács evangéliumának olvasásával, most először gondolkodtam azon, hogy Mária hálaéneke, a Magnificat (Lk 1,46-55) is a Szűzanya áteredő bűntől való mentességét támasztja alá. Kissé meredek állítás, nem? De kifejtem jobban.

Lukács, a kedves orvos (Kol 4,14), evangéliuma megírásakor támaszkodott a Szűzanya elbeszélésére, emlékeire is. Ezt onnan tudhatjuk, hogy bizonyos történetek, köztük az örvendetes rózsafüzér titkai alapjául szolgáló események, így éppen az angyali üdvözlet is, csakis a Szűzanya révén válhattak ismertté, hiszen ő volt a történet egyetlen emberi résztvevője, aki később továbbadhatta mindezt. És a Szűzanya jól emlékezett ezekre a történésekre. Mondhatnánk, hogy ez természetes is, hiszen általános emberi tapasztalat, hogy életünk komolyabb eseményei gyakran mélyen belevésődnek emlékezetünkbe. Na, de ennyire?

Mert a Szűzanya nem pusztán az eseményre, a benyomásokra emlékezett, hanem több mint négy évtizeddel az esemény után pontosan felidézte a hálaéneket, amellyel felujjongott a Szentlélek működését látva. Mondhatná valaki, hogy talán azért, mert ez egy bevett imája lehetett a Szűzanyának. De ez utóbbinak ellentmond a tartalma, amely nagyon eseményspecifikus: látszik rajta, hogy a szeme előtt lezajló kegyelmi pillanat hatása alatt született, és arra reagál.

Mondhatnánk azt is, hogy a Szentlélek mondatta vele, és a Szentlélek emlékeztette is őt rá évtizedekkel később, és ez biztosan igaz is. De a „kegyelem feltételezi a természetet”: a Szentlélek nem üzenetrögzítőt használ, hanem épít a természetesre, amely ebben az esetben a Szűzanya romlatlan természetéből fakadó tökéletes emlékezete. Még mindig meredek?

A Magnificat szövege a 89., 98., 103., 107., 109., 111., 147. zsoltárból vett részeket tartalmaz, de ezen kívül van benne idézet vagy utalás Habakuk könyvére, Izajás könyvére, Sámuel első könyvére, a Teremtés könyvére, vagy éppen a Második törvénykönyvre: az egész Magnificat a Szentlélek által ihletett szentírási szövegekből áll. Nekem, mint aranyhal-memóriával megáldottnak persze ez akkor is imponáló, ha csak elmélyült ismeretanyagról és átlagon felüli memóriáról lenne szó, de meggyőződésem szerint ez annál minőségileg több. Ez a Szűzanya romlatlan természetéről szóló bizonyság is: ő ugyanis kívülről (szívből) ismerte az egész Szentírást. Mert Isten bármely szavát, amelyet kiskorától felolvasni hallott, amely elhangzott Istenről és Istentől, szivacsként itta be, és többé sosem feledte: „megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében” (Lk 2, 19). És ezek a szavak, mondatok éltek benne.

Erre a tökéletes emlékezetre, erre a tudásra és erre az istenszeretetre alapozott a Szentlélek, és emiatt zenghetett fel ez a hálaének Mária ajkáról. És ezért tudta Mária több mint négy évtized után is gond nélkül felidézni a Szentlélek által ihletett dicsőítést.

Benne azt láthatjuk, hogy milyen lehetett az ember a bűnbeesés előtt: hogyan növekedhetett volna bölcsességben az ember az időben és korban előrehaladva, elmélyülve Isten megismerésében, amelyet nem zavart volna a képességek rendezetlensége, a lefele húzó megromlott természet. Mert ez történt a bűn nélkül fogantatott és romlatlan természetű Szűzanyával már földi életében is.

És őt, az ő Istenkeresését látva azt is elképzelhetjük, hogy milyen lesz az üdvösség, amikor lehullanak a bilincsek az emberi értelemről, emlékezetről és a boldogító színelátásban részünk lesz, amikor Isten tökéletességének megismerésében örökké növekedhetünk, vég nélkül fokozódó boldogsággal. Örökké.

https://invocabo.wordpress.com/2022/10/24/a-sertetlen-emlekezet/