[A következő cikknek vannak gondolatai, melyekkel nem értek egyet, de mégis közlöm, mert ezek is hozzájárulnak mostani helyzetünk züllöttségének és kilátástalanságának a bemutatására, és azon írások sorába tartozik, melyekről korábban azt mondtam, hogy egyre több ilyen születik.]
A történelemben soha nem volt Németország szellemi, kulturális, politikai és katonai színvonala olyan alacsony, mint ma, és soha nem volt a német nép spirituálisan és intellektuálisan annyira korcs és lezüllött, mint amilyennek mi most megéljük. Miként Róma egykor a császárok bordélya volt, és a barbárok által kellett megtisztulnia, úgy kell most a dekadens Európát az oroszoknak, illetve a szlávoknak [valószínűbb, hogy az iszlámnak, csakhogy azok nem nevelhetők, míg a barbárok, az idézetben szereplő egykori oroszok és szlávok azok voltak] megtisztítania. José Antonio Primo de Rivera (1903-1936), a spanyol katolikus ellenállás alapítója szerint, akit a kommunisták kegyetlenül meggyilkoltak, ez a valóság: „Alighanem csak kétféle módja van a komoly életnek, a vallási és a katonai, vagy, ha úgy akarjátok, csak egy; hiszen ha nincs vallás, akkor nincs katonai szolgálat sem.”
Ma egy istentelen társadalomban élünk egy mindent szabályozó közigazgatás járma alatt. A modern ember eme valóban rémisztő lelki és szellemi kríziséből, mely minden politikai válságot felülmúl, semmilyen kiutat nem látunk. A modern világ a naivitás, a gonoszság és a görénység egyvelege, mely csak egy kollektív öngyilkosság elmebajában végződhet. Az állam és a média által elrendelt totalitárius liberalizmus már régen kiszolgáltatta polgárait a lemészárlásnak, a megerőszakolásnak és a drog által való megmérgezésnek. És ezt az elviselhetetlen állapotot a német képviselőház elnöke „a globalizálással való randevúnak” nevezi (miközben az amerikai titkosszolgálat egykori igazgatója ezen a véleményen van: „Németország megsemmisíti magát”).
A liberálisok álma: „A földi paradicsom vér nélkül. Ha ezt az illúziót elkezdik megvalósítani, még a kemény sziklákból is vér fog folyni.” (Donoso Cortez) Arnold Gehlen (1904-1976) filozófus azt a politikai helyzetet, melyben mi ma élünk, így írta le: „Ördögi, aki a hazugság birodalmát létrehozza és a többi embert arra kényszeríti, hogy ebben éljen. Az ördög nem a gyilkos, hanem ő a Sátán, a rágalmazó, a hazugság atyja, ami egyúttal nem gyávaság, mint az emberben, hanem tényleges uralom. Betemeti a kétségbeesés utolsó kiútját, a felismerést, megalapítja a tébolyodottság birodalmát, hiszen a hazugságban berendezkedni, nem más, mint őrület.”
Az oktatás- és a művelődésügy kulturális mélypontot hozott/hoz létre, a tudomány olyan infantilis, primitív változataival, mint a gender, olyan zagyva fogalmakkal, mint a „színesség”, „sokféleség”, „nyitottság a világra”, „homofóbia”, és a saját elhülyülést szolgáló programok megszámlálhatatlanul sok egyéb formája. Képzetlenebb és szellemileg visszamaradottabb politikusi és újságírói kaszt, mint a mai, még soha egyetlen korban sem létezett. A mindennapi gyűlölet- és uszító-adások a nyomaikban még konzervatívnak tűnő közszereplőkkel szemben, az új klíma-vallás propagálói, az ú. n. Fake-News, azaz hamis és szenzációs hírek, valamint a zöld és liberális politikusok perfid előnyben részesítése a konzervatívok és ú. n. jobboldali közszereplőkkel szemben, csak befejezi azt, amit elkezdtek, nevezetesen a nép teljes elbutítását és manipulálását.
Egyébként az első „klíma-menekülőkről” már a Biblia, a Gilgames-eposz és az indiánok és Aborigines [valamely vidék őslakói, nevüket Itália ősnépeinek egyikéről kapták] többezer éves elbeszéléseiben szó van, a Szahara egykor virágzó kert és egész Észak-Afrika gabona-paradicsom volt. Extrém klímaváltozások, csikorgó fagyok és perzselő hőség minden korban nagy éhínségek, természeti katasztrófák okozói voltak, amióta csak ember él a földön. A történelem első időjárás-naplóját Ptolemaios vezette, és a római légióknak Germánia és Britannia meghódítását az alpesi gleccserek – melyek addig természetes határként védték az északi területeket – éppen akkor zajló nagykiterjedésű olvadása tette lehetővé. A klíma világtörténete egyértelműen bizonyítja, hogy a klímaváltozásokat a nap aktivitásai, a monszunszelek, és mindenekelőtt a vulkánok kitörései okozzák. Krisztus után 536-ban egy Hondurasban található vulkán kitörésének Európában, sőt Kínában is észlelhető kihatásai voltak. A sztratoszférába került vulkáni hamu a földön hideghez és nedvességhez vezetett, és elhomályosította a nap fényét. Ennek következtében a nedves-hideg Európában elterjedt a pestis, melyben a lakosság egyharmada meghalt. A természet csak lassan regenerálódott. Ugyanezen idő alatt a maják az elviselhetetlen hőségtől az Andok felvidékeire menekültek. A 8. században a föld annyira felmelegedett, hogy az Északi tenger egész évben hajózható lett és két évszázaddal később Izlandot és Grönlandot, mely szigetek teljesen jégmentesek lettek, a wikingek népesítették be. [Saját megélt tapasztalataim közül néhány: Kb. 1960-ban két hét fűtési szünetet kaptunk az iskolában, mert olyan hideg volt, hogy nem tudták az iskolákat fűteni. 1971-ben februárban két hétig 20 fokos meleg volt Budapesten, az 1970-es évek végén és 1980-as évek elején 7 teljes évig a hónak színét sem láttuk, Ausztriában és Németországban az összes alacsonyan fekvő sípályát végleg leszerelték. 1986-ban februárban Németországban két hétig folyamatosan mínusz 26 fok volt. Nem sokkal később, az 1990-es években annyi hó esett Magyarországon, hogy én személy szerint nem hittem, hogy ekkora mennyiségű hó valaha is elolvadhat, stb. stb. Arról már nem is beszélve, hogy a média és a politika egyáltalán nem mer a klímaberendezések és a mobilhálózatok időjárásra gyakorolt hatásával foglalkozni.]
A klíma tehát kezdetektől fogva kiszámíthatatlan, de ellentétben a múlttal, amikor a klímakatasztrófák az embereket bűnbánatra és Istenhez fordulásra késztették, a mai világban a félelem nem vallási spiritualitáshoz és tudományosan megalapozott intézkedésekhez vezet, hanem gyermekes hisztériához, melyeknek katasztrofális következményük lesz. A mesterségesen gerjesztett klímahisztéria csak a gátlástalan kalandoroknak és üzletembereknek, az ú. n. világ-klíma-tanács sámánjainak és a hazug zöld maffia tagjainak hajt hasznot.
Úgy tűnik, hogy a németek [és Európa más népei] saját országuk és népük elpusztítását rendben találják, és ahelyett, hogy védekeznének, vagy valamit tennének e folyamat ellen, olyan ostobaságokról tárgyalnak, mint az önjáró autó bevezetése, a dieseljárművek betiltása, és hasonló értelmetlenségek [miközben a média szünet nélkül modern boszorkányperekkel szórakoztatja őket].
Történelmi agylágyulás uralkodik mindenütt. Németországban [és egész Európában] népirtó rendszerek jutottak hatalomra, melyek kirekesztik a közéletből a másképp gondolkodókat, célzottan rágalmaznak, izolálják és megvetik mindazokat, akik nem hajlandók a hazugságaikat elhinni. Miközben gyalázkodó szavakkal illetik a még józan polgáraikat, a bal-terrorista bandákkal nyolc napon túl gyógyuló nyomorékokká veretik őket össze. Ezalatt az államilag finanszírozott baloldali „művészek” gátlástalanul halált követelnek a „jobboldali” érzelmű polgárokra.
Teljesen értelmetlen akár csak egyetlen mondattal is komolyan elkezdeni vitatkozni az uralkodó osztály képviselőivel Európa történelmi örökségéről és az európai népek identitásáról. Valójában polgárháborúhoz hasonló konfliktusban élünk, olyan háborúban, amelyben a szellem és a tradíció fegyvereit kell a kezünkbe fogni, és azokkal kell harcba vonulnunk, ha valamit eredményt akarunk elérni. Nekünk, keresztényeknek harcosoknak kell lennünk, hiszen „ecclesia militans” nélkül nem létezik „ecclesia triumphans”. Nem szabad visszarettennünk attól, hogy azt a tévhitet, hogy a világot és az embereket a „jó akarat” által jobbá és civilizáltabbá lehet nevelni, nevetséges és siralmas igyekezetként leleplezzük, mert mi tudjuk, hogy a gonosz létezik, és az emberi természet Isten hathatós segítsége és kegyelme nélkül mindig rosszra hajlik. Ez válik láthatóvá, amikor a Notre Dame ég, amikor templomokat gyaláznak meg, keresztényeket fejeznek le, köveznek meg vagy feszítenek keresztre, vagy „csak” megaláznak, kigúnyolnak, rágalmaznak és megtámadnak, ha ők a „német történelem” állítólag „legszabadabb országában” a magzatok élethez való jogáért szállnak síkra. E magzatok százezreinek a lemészárlását egyfajta „kannibál humanitásnak” lehet nevezni, mely semmiben sem marad le az „értéktelen élet” náci időkben dívott megsemmisítési intézkedései mögött.
„Megint olyan korok jönnek, melyekben csak az lesz képes a túlélésre, ami hason csúszik. – A baloldali gondolkodásmódhoz hozzáadott néhány csepp kereszténység egy idiótát tökéletes idiótává alakít át”, írta Nicolás Gómez Dávila (1913-1994) kolumbiai filozófus [a huszadik század egyik utolsó ellenforradalmára, aki a felvilágosodás utáni korszak szinte minden eredményét és értékét megkérdőjelezte]. Hogy Dávilának mennyire igaza volt, azt a Németországi Protestáns Egyház tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm (1960) újfent bebizonyította, amikor az egyik NGO-hajón tett látogatásakor nem átállotta a következő elmebajos kijelentést tenni: „Arcukba néztem, és Isten tekintetét láttam bennük.” [Ugyanezt a véleményt szimbolizálja Bergoglio új szobra is a Szent Péter téren.]
Eltekintve attól, hogy csaknem minden afrikai, akik a kalózhajókra nyomulnak, fiatal, erős, egészséges férfiak, akik a szegényeket, betegeket, öregeket magukra hagyják, Bedford-Strohm eme idióta mondata (aki nyilvánosan is elárulta Krisztust, a zsinati szektából való kollégájával, Marx „püspökkel”, amikor a mohamedánok előtt mindketten levették mellkeresztjüket) nem más, mint teológiai gyengeelméjűség, hiszen ki mondja neki, hogy nem éppen a Sátán arcába tekintett? Herbert Marshall McLuhan (1911-1980) kanadai tudós, filozófus, irodalomtanár és irodalomkritikus, rétor és kommunikáció-teoretikus találóan jellemezte ezt a jelenséget: „A morális felháborodás arra szolgáló módszer, hogy az idiótáknak méltóságot kölcsönözzön.” És Dávila ezzel kapcsolatban is pontosan fogalmazott: „Ha a kormányzók az egész emberiség ügyintézőinek kezdik magukat tartani, akkor közel van a terror.”
A népek és nyelvek eltűnésének korában a konzervatívok és a jobboldali nézetűek „a metropolisz lelkileg legkorruptabb osztályával, az intellektuális alternatív-burzsoáziával állnak szemben, melynek egyetlen érdeke saját életstílusok expandálása”. (Rudolp Bahro, a német zöldpárt megalapítója) – Peter Helmes „Németország dögöljön meg – A zöldek tíz halálos bűne a német nép ellen” című könyvecskéjében ezeknek a véleményt-diktáló és -manipuláló embereknek, hazájukat gyűlölő és intellektuálisan nulláknak, akiknek Brüsszel és nem saját országuk fővárosa jelenti a központot, és az általuk minden elképzelhető eszközzel létrehozandó bal-zöld „új társadalmat” nagyon jól leplezte le. A zöldeknek már semmi közük a haza-, természet- és környezetvédelemhez. Ezt bizonyítja az a számtalan, naponta növekvő számú szélmalom-monstrum, amik alig produkálnak energiát, viszont a legszebb és legjobb megművelt területeket teszik tönkre [mint például nálunk a bábolnai zsíros földeket és a Dunántúl többi részét], súlyos egészségi károkat okoznak, és védett denevérek, énekesmadarak százezres elpusztulásáért és rovarok millióinak kiirtásáért felelősek. Hogy napról napra egyre több mezőgazdasági területet vagy erdőt tarolnak le, hogy egyre több ilyen monstrumot állíthassanak fel és a zöld klientúra zsebét még jobban megtöltsék, az korunk egyik legundorítóbb valóságához tartozik.
Hogy a nemzeti és kulturális identitás mit jelent, azt a katolikus író, Gilbert Keith Chesterton így fogalmazta meg: „A tradíció annyit jelent, mint a társadalmi osztályok legmélyebb és leginkább félreismert osztályának, elődeinknek a választójogát elismerni. Ez a halottak számára jelent demokráciát; mert a tradíció megakadályozza, hogy a véletlenül éppen ma ide-oda futkosók arcátlan oligarchája átvehesse a terepet.” [A tradíció tisztelete és ismerete megakadályozhatná, hogy a véletlenül éppen ma ide-oda futkosók arcátlan oligarchája magához ragadhassa az uralmat.]
(forrás: www.einsicht-aktuell.de – 2019. december)
http://katolikus-honlap.hu/1901/konyvek.htm