"Középutas" próbálkozás a brazil püspöki kar új Amoris Laetitia értelmezése

Újabb "színnel" bővült az a spektrum, ahogyan nemzeti püspöki karok Ferenc pápa Amoris Laetitia (AL) szinódus utáni apostoli buzdítását értelmezik.

Ismeretes, hogy a máltai, a német, és a belga püspöki karok az AL-t értelmező instrukcióikban (különböző fokozatokban ugyan, de végeredményben) a házasságon kívül és a házasságtörésben együttélők saját lelkiismereti döntésének rendelték alá a szentségekhez engedésüket. A lengyel püspöki kar eközben az Egyház korábbi tanításának megfelelően úgy értelmezte az AL-t, hogy az újraházasodott elváltak közül a kizárólag a súlyos okból különválni nem tudó, egyúttal a szexuális élettől tartózkodó párok számára teszi lehetővé a szentségek vételét. Az AL értelmezésére a világ több püspöke is többféle instrukciót kiadott, amelyek között a hagyományos közel teljes tiltástól a házasságtörésben élők áldoztatására külön ünnepi szentmise megszervezéséig mindenféle "árnyalat" szerepelt.

Az első, egyben legszélsőségesebb püspökkari választ az AL-re a háromfős máltai püspöki kar adta: ők -- megfeledkezve Isten segítő kegyelméről, amelyet minden katolikus hisz és vall -- arra hivatkoztak, hogy a párok testvérként való együttélése "emberileg lehetetlen", és ezzel egyenesen szükségtelen feltételnek ítélték az önmegtartóztató életmód folytatását az ilyen párok áldoztathatóságához. A német püspökök, hangsúlyozva a párok lelkiismereti döntése tiszteletben tartásának kötelezettségét, az egyedi elbírálást a plébánosokra bízták, azzal, hogy csak azok a párok részesülhetnek így szentáldozásban, akik a helyzetükért nem "súlyosan vétkesek" [akármit is jelentsen ez - a szerk.]. A belga püspöki kar szintén plébánosi "kíséréssel" szintén szabad döntést hagyott az újraházasodott pároknak abban, hogy szentáldozáshoz járulnak-e, jótékonyan figyelmeztetve azonban őket Szent Pál szavaival, hogy méltatlanul azért ezt ők se tegyék [ismét: akármit is jelentsen náluk ez - a szerk.].

Az Egyház tanítása a kérdésben az AL-ig világos és egyértelmű, a jóváhagyott pásztori gyakorlat pedig egységes volt. Mivel mind a házasságon kívüli, mind a házasságtörő együttélést az Egyház (Krisztus kinyilatkoztatásával összhangban) a belső természete szerint -- azaz a körülményektől és szándéktól függetlenül -- bűnösnek ismerte el, csak az abból való kilépés szándéka mellett, és legfeljebb a különválást külső kényszerből halogató, a házasfeleket megillető szexuális érintkezéstől tartózkodó (azaz "testvérként és nővérként" együttélő) pároknak tette lehetővé a szentségekhez járulást. Az Egyház egyúttal elvárta a pásztoroktól azt is, hogy még az e feltételeknek megfelelő szentségkiszolgáltatásokban is kerüljék a botrányokozást - azaz annak még látszatát is, hogy az Anyaszentegyház bűnös cselekedeteket és életállapotokat jóváhagy.

A Hittani Kongregáció frissen menesztett prefektusa, Gerhard Müller bíboros az AL-nek az Egyház hagyománnyal összhangban lévő értelmezését hangsúlyozta a menesztése előtt, és azóta is folyamatosan. Az AL kijelentéseinek zavarosságát, és a nyomában a liberális püspökök által eszkalált zűrzavart látva az Egyház négy bíborosa tisztázást kért Ferenc pápától, amelyre a Szentatya, többek és többszöri kérés ellenére, máig válaszolni, a bíborosokkal pedig -- immár kétségtelen tudatossággal -- szóba állni sem volt hajlandó. A négy bíboros egyike, Carlo Caffara, az AL-válságot a Ferenc pápának írt legutóbbi levelében így foglalta össze: "[A] helyzet az - milyen fájdalmas ezt látni! - hogy ami bűn Lengyelországban, az jó Németországban, és ami tilos a philadelphiai érsekség területén, az megengedett Máltán."

Az AL gyakorlatba ültetéséhez az elmúlt héten ezúttal a brazil püspöki kar adott ki hivatalos instrukciót. Az instrukció tartalma a püspökök április 26-án és május 5-én tartott rendes találkozóin állt össze.

A brazil püspökök útmutatója egyfajta "középutat" látszik követni a teljes tanításbeli hagyományhoz világosan ragaszkodó lengyel püspökök, és az újító német és belga püspöki kar között. A püspöki kar dokumentuma több lényeges ponton (értelmezés és az Egyház korábbi tanításának nyílt megerősítése nélkül) visszhangozza csupán az AL sokféleképpen értelmezett, hiányos és kétértelmű szavait; helyenként pedig saját maga is ilyen szabados, újító nyelvezetet használ. Miközben azonban a (liberális) Crux katolikus magazin már a tudósításuk címében is azt hangsúlyozza, hogy a brazil püspökök "nyitva hagyták az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetőségét", a leírt részletekből már inkább tűnik úgy, hogy ez a lehetőség csak a hagyományos tanításnak megfelelő esetekre "maradt nyitva".

A brazil püspökök is azt (az AL-vitában többféle kontextusban is előkerült) kijelentést hangsúlyozzák, hogy a buzdítás összhangban van az Egyház eddigi tanításával. Mint írják, az AL "nincs szakadásban" a korábbi tanítással, hanem annak további kifejtését jelenti.

"Semmi sem áll jobban az Amoris Laetitia 8. fejezetének tartalmával szemben, mint az a gondolat, hogy erkölcsi relativizmust vagy egyenesen szituációs etikát képviselne. Épp ellenkezőleg: megerősíti a tanítást a házasság felbonthatatlanságáról, és a házasságtörés belsőleg bűnös voltáról." - írja a püspöki kar a dokumentum 39. bekezdésében [a kiemelés tőlünk - KV].

A dokumentum a pásztorokat az egyedi esetek vizsgálatára hívja fel, "megtalálva a megfelelő utat rá, hogy segítsék a hívek lelkiismeretének formálását". A pásztorok a "megkülönböztetés folyamatán" hat pontot követve kell, hogy végigvezessék az "irreguláris" együttélésben lévő párokat: megtérés a Krisztussal való "személyes találkozáson" keresztül [ez zavaros protestáns érzelmi szóhasználat; mi, katolikusok, a mi Urunkkal az Egyházban találkozunk misztikusan, és az Oltáriszentségben "személyesen" - KV]; kísérés az erkölcsi és lelki növekedésben [ez is újító szóhasználat; az Egyház növekedésre "tanít" és "vezet", nem "kísér" a növekedésben - KV]; az egyedi helyzetük megértése és átgondolása; az első házasság érvénytelenségét kimondani [kizárólagosan - KV] jogosult egyházi eljárás esetleges megindítása; a szükséges feltételek és enyhítő körülmények számbavétele; a szexuális önmegtartóztatás.

A brazil püspökök nem mondják ki nyíltan, hogy az újraházasodott elváltak egyes esetekben szentáldozáshoz járulhatnak. Ehelyett azt írják, hogy a megkülönböztetési folyamat "nem szimplán visszatérést jelent a szentségi élethez, mivel az nem mindig lehetséges". A dokumentum 45. bekezdésében azonban azt írják: "Vannak olyan korlátozott esetek, ahol az együttélés megszakítatlanságára felmentő körülmények vannak, mint amilyen például a gyermekek léte, vagy bizonyos erkölcsi körülmények, amik csökkenthetik vagy akár semmissé is tehetik az erkölcsi felelősséget, és a törvénytelen cselekedetek felróhatóságát." [A bűnös együttélési forma fenntartásában nem pusztán a közös (pl. akár nagykorú és különélő) gyermekek léte, hanem a közös gyermekek károsodásának reális veszélye jelent enyhítő külső kényszert, ami ugyanakkor nem ment fel az önmegtartóztató életvitel erkölcsi kötelezettsége alól. Ez a külső kényszer is csak a párkapcsolat megszakításának elmaradására jelent enyhítő vagy felmentő körülményt, de nem a megvalósult házasságon kívüli paráznaság vagy házasságtörés tényére, ami mindkettő szándéktól és körülményektől függetlenül menthetetlenül (ti. belső természeténél fogva) bűnös. - KV]

A dokumentum ilyen, erkölcsi felelősséget csökkentő tényezőkért az AL 301. és 303. pontjait idézi, ami azonban ugyanúgy semmiféle konkrétumot nem tartalmaz arról, mik lehetnek ezek, miközben azt a tévesen [a "belsőleg bűnös" erkölcsi kategória igazságával, objektivitásával, és sajátosságaival szemben - KV] értelmezhető és idézhető kijelentést teszi, hogy "többé nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy mindazok, akik valamilyen 'irreguláris' élethelyzetben vannak, halálos bűn állapotában élnek, és meg vannak fosztva a megszentelő kegyelemtől." Az AL e kijelentése és ezen pontjai pontosan azok közé tartoznak, amelyek tisztázását a négy "dubia" bíboros és sokan mások is kérték.

Az "irreguláris" együttélési formák közül az újraházasodott elváltak helyzetével explicite a püspökkari dokumentum 46. bekezdése foglalkozik, ami a szexuális önmegtartóztatásról azt írja: "A szexuális önmegtartóztatás gyakorlata a második együttélésben lévő párok számára nem elhagyható. Ilyen pároknál a gyóntató irgalmasságot gyakorolhat az esetenkénti elbukással szemben."

Egyéb források híján a beszámolónk a brazil püspöki kar instrukciójáról lényegében egyedül a Crux magazin tudósítására támaszkodik. Ha a dokumentumról más forrásból több is kiderül, vagy rá más érdemi reakció érkezik, igyekszünk majd arról is tájékoztatást adni. - KV