2016. március 26., szombat

Luther dicsőítése a Szent Péter bazilikában nagypénteken

 Az idei nagypénteki prédikációt Bergoglio jelenlétében a Szent Péter bazilikában csakúgy, mint korábban [Bergoglio régi jóbarátja és harcostársa a hitetlenségben és az eretnekségben] a pápai ház prédikátora, Raniero Cantalamessa OFMCap tartotta [akiről itt olvashatók további adatok: A Lélek új korszaka?].

Cantalamessa beszédében ilyeneket mondott: „Luther érdeme, hogy Isten igazságosságáról az igazságot feltárta”. Luther előtt a Krisztus Egyháza „évszázadokra elvesztette az érzéket Isten igazságossága iránt”. Ezen igazság újrafelfedezése „lényegében az, amit a kereszténység a reformációnak köszönhet”. Ezután emlékeztetett a „reformáció közelgő 500 éves jubileumi ünnepségeire”. Majd idézte Luthert, aki erről a felfedezéséről – Cantalamessa szerint „érdeméről a kereszténység számára” – így írt: „Akkor egészen úgy éreztem magam, mintha újra születtem volna és nyitott kapukon keresztül beléptem magába a paradicsomba.”

Eszerint Cantalamessa Bergoglio, a zsinati egyház „pápájának” és mind a többi „méltóság” jelenlétében a Luther által masszívan támadott Szent Péter bazilika új épületében úgy nyilatkozott, hogy Luther Márton tárt fel először egy, a katolikus Egyházban elveszett igazságot, ami által a keresztény újjászületik és nyitott kapukon keresztül magába a paradicsomba lép be. Ezzel nem csak azt állította, hogy a „reformáció” jogos volt, hanem azt is, hogy Luther több világosságot és igazságot birtokolt, mint a katolikus Egyház.

Cantalamessa szó szerint ezt mondta: „De mindebből semmit nem ért meg az, aki előbb nem fogja fel, mit jelent valójában »Isten igazságossága«. Amikor Isten igazságosságáról beszél valaki és ezt félreérti, akkor abba a veszélybe kerül, hogy elretten inkább tőle, mintsem bátorítást kap. Már Ágoston utalt erre: »Isten igazságossága«, írta, »az, hogy kegyelme által megigazulunk, pont úgy, ahogy ’az Úr mentése’ (salus Domini) az, ami által Isten bennünket megment.« Más szavakkal: Isten igazságossága az az aktus, ami által azok az emberek, akik hisznek Fiában, megigazulnak és Neki tetszőek lesznek. Tehát nem arról van szó, hogy »igazságosságot szerezzünk magunknak«, hanem hogy »igazakat teremtsünk«. .. Luther érdeme, hogy ezt az igazságot megint feltárta, miután a keresztény igehirdetés évszázadokra elvesztette az érzéket Isten igazságossága iránt. Lényegében ez az, amit a kereszténység a reformációnak köszönhet, aminek 500 éves jubileumi ünnepségei előttünk állnak. A reformátor erről a felfedezéséről később így írt: »Akkor egészen úgy éreztem magam, mintha újra születtem volna és nyitott kapukon keresztül beléptem magába a paradicsomba.«”

Cantalamessa már három évvel ezelőtt, 2013. március 29-i nagypénteki beszédében hasonló borzalmakat adott ki magából. Akkor szó szerint ezt mondta:
„Minden tőlünk telhetőt el kell követnünk, hogy az egyház egyre kevésbé hasonlítson ahhoz a komplikált palotához, amit Kafka ír le, és hogy üzenete szabadon és örömmel jöhessen ki belőle, pont úgy, mint a korai időkben. Ismerjük azokat az akadályokat, melyek feltarthatják a hírnököket: a választófalak, kezdve azoknál, melyek a különböző keresztény egyházakat egymástól elválasztják, aztán a túlzott bürokráciát, a rítusok, törvények maradványait és a múlt vitáit, melyek fölött ma már eljárt az idő.”

Cantalamessa 2016-os beszédének teljes szövegét a Zenit hozta nyilvánosságra. A Radio Vatikan videó-csatornája közvetítette az eredeti beszédet. A következő videón Cantalamessa beszéde 51:30-kor kezdődik és 1:17:30-ig tart:

A képen Bergoglio Cantalamessa prédikációját hallgatja




(forrás: www.katholisches.info – 2016. március 26.)
http://katolikus-honlap.hu/1601/np.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése