A réselmélet – Egy hézagos elképzelés?

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1.Mózes 1:1-2)

Sokan feltételezik, hogy nagy időbeli eltérés van Mózes első könyvének első és második verse között. A legtöbben azért gondolják ezt, hogy összeegyeztessék a Föld feltételezett több milliárd éves korát a bibliai teremtéstörténettel. Az elméletük valahogy így hangzik: több milliárd éve Isten megteremtette a tér-idő-anyag univerzumot, majd a földtörténet évmilliárdjai során bekövetkeztek a földtani korok. Kialakultak az élet különböző formái, melyeket ma a fosszíliák őriznek. Ezek a létformák képviselik a földtani korokat, a kambriumi gerinctelenek, a krétakori dinoszauruszok, stb. végül a jelenlegi korszakot közvetlenül megelőző harmadidőszakból való emlősök, madarak és „majomemberek”.

Az elmélet szerint azután, e földtani korok végén egy világkatasztrófa következett be, amikor a Sátán fellázadt a mennyben, és sok angyal követte ebben. Ezért Isten levetette őt a mennyből a földre, ahol egy hatalmas kataklizma során a föld „kietlen és puszta” (a Jakab királyi fordítás szerint „alaktalan és üres”) lett, ahogy az 1.Mózes 1:2 leírja. Ezt egyes teóriák Lucifer özönvizének nevezik. (Ezzel az elmélettel további problémák is felmerülnek, amit egy másik írásban elemzünk majd. Az alábbi angol nyelvű cikk részletesen foglalkozik ezzel: LINK)

Az elmélet szerint – melyet általában “rés- vagy hézagelmélet” néven ismernek – ezt követően Isten újjáteremtette vagy megújította a földet az 1. Mózes első fejezetében leírt teremtéstörténetnek megfelelően, szó szerint hat nap alatt. Tehát szerintük a második verset úgy kéne olvasni, hogy „a föld kietlen és puszta LETT” (ezért néhányan ezt úgy fordítják, hogy „a föld puszta és néptelen lett”), mintha előtte egy gyönyörű világ lett volna itt, de a világkatasztrófa miatt lepusztult romhalmazzá vált. Tehát megváltozott az állapota – kietlen és puszta lett.

A „volt” azt jelenti, hogy „volt”

Ezzel az elmélettel kapcsolatban az egyik jelentős probléma, hogy a „volt” szó héber megfelelőjét csakugyan „volt”-nak, nem pedig „lett”-nek kell fordítani. A szó a héber létige (hajah), és rendszerint egyszerűen a „volt” a helyes fordítása. Az Ószövetség összes mértékadó fordításában így hangzik ez az igevers. Egyes szokatlan esetekben a szó fordítása lehet „lett” vagy „vált”, ha a szövegkörnyezet így követeli. Erre van néhány példa az Ószövetségben.

Azonban ezt az igét az esetek túlnyomó többségében egyszerűen a „volt” szóval adják vissza. Ha a közvetlen szövegösszefüggés nem utal arra, hogy állapotváltozásról van szó – vagyis valami olyanná vált, amilyen nem volt –, akkor rendszerint azt kell feltételeznünk, hogy egyszerű kijelentéssel, az akkori aktuális helyzet leírásával van dolgunk. Az Isten teremtő „legyen” szavának hatására létrejött föld eredetileg kietlen és puszta volt.

Néhányan az Ézsaiás 45:18-at hozzák fel érvként az 1. Mózes 1:2-ben található „volt” „lett”-ként történő fordítása érdekében. Ebben a versben Ézsaiás azt mondja, hogy Isten a földet „nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek szánta” az Új Bibliafordítás szerint, a Károli féle fordításban pedig a „hiába” szó szerepel a „kietlen” helyett. A „kietlen” szó megfelelője ugyanaz a “tohu”, amelyet az 1.Mózes 1:2-ben (Károli Bibliában) is „kietlennek” fordítottak. Tehát a réselmélet támogatói azt mondják, hogy mivel Isten nem kietlennek alkotta a földet, nyilván azzá kellett válnia. Azonban ezúttal is fontos a szövegkörnyezet. Az Ézsaiás 45:18-ban a szövegösszefüggés a „nem hiába” fordítást igényli. Vagyis a földet Isten nem ok nélkül teremtette, hanem lakóhelynek. Mózes első könyve ezután elmondja, hogyan formálta meg Isten a kezdetben alaktalan földet, és hogyan népesítette be az üres világot. Valójában csak a teremtés hat napjának leteltével készült el, amikor Ő kijelentette ezt.

Maga a „tohu” szó mintegy 20 helyen szerepel az Ószövetségben, és tízféleképpen fordították. Az Ézsaiás 45:19 is tartalmazza, és ott a „hiába” és a „kietlen” szavak is megfelelnek. Ez a fordítás az Ézsaiás 45:18-ban is helyénvaló. A szövegkörnyezettől függ, hogyan kell értelmezni. Az 1.Mózes 1:2-ben a szövegkörnyezet egyszerűen azt jelzi, hogy a föld még nem volt felépítve. Nem volt megformálva, még csak nem is volt gömb alakú, csupán a föld anyagának alapvető elemeit tartalmazta.

Eseménysorozat

Továbbá fontos megjegyezni, hogy az 1.Mózes 1:2 (az angol fordításban) egy kötőszóval (és) kezdődik, és ez a kötőszó vezet be minden egyes verset az első fejezetben, tehát történések sorozatát lehet megfigyelni. Itt volt ez a történés, aztán az történt, majd ez, és aztán amaz…, mindegyik közvetlenül a másik után jön. Amikor azt olvassuk, hogy Isten megteremtette a mennyet és a földet, s a föld kietlen és puszta volt, az arra utal, hogy ez közvetlenül a teremtés utáni állapot volt.

Egy másik érvet is felhoznak a réselmélet támogatói, mégpedig azt, hogy a „sötétség” szó azt érzékelteti, hogy valami rossz a teremtésben. De az Ézsaiás 45:7 szerint Isten alkotta a sötétséget. Ahhoz, hogy lehessen nappal és éjszaka, ami Isten és az emberek későbbi földi munkálkodásához elkerülhetetlen, szükség volt sötétségre és világosságra. Tehát Istennek ténylegesen létre kellett hoznia a sötétséget. Önmagában nincs semmi gond a sötétséggel. Isten alkotta olyannak, amilyen. A sötétség később vált bizonyos összefüggésben a gonosz jelképévé – a világosság ellentéteként –, mivel „az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1János 1:5). De az 1.Mózes 1-ben a szövegkörnyezet nem sugall semmit, amiből a sötétséget gonoszként értelmezhetnénk.

Ugyanakkor a réselméletből sok komoly problémát vet fel, így nem elfogadható az 1.Mózes 1:2 lehetséges magyarázataként. Azt az elméletet, hogy a földtani korok az 1.Mózes 1 első és második versei között játszódtak le, eleve kizárja a tízparancsolat világos bibliai kijelentése, ahol Isten azt mondja: „Mert hat nap alatt alkotta az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van…” (2Mózes 20:11). Vagyis meghagyta az embernek, hogy hat napon át dolgozzon, és a hetediken pihenjen, mivel Isten is hat napig dolgozott, és egy napig pihent. Azután azt olvassuk a szövegkörnyezetben, hogy hat nap alatt készült el minden az égen és a földön. Nem maradhatott tehát semmi, ami ne a hat nap alatt készült volna el.

Viszont a réselmélet azt állítja, hogy csak a föld felszíne lett újjáteremtve. A föld magja és szerkezete, a dinoszauruszok maradványait tartalmazó fosszilis leletek stb. – mindezek megelőzték a teremtés hat napját. De Isten kimondottan állítja, hogy a földön, az égen és a tengerben minden hat nap alatt teremtetett.

Halál a bűn előtt?

Teológiai szempontból is igen komoly gond van a réselmélettel. A Biblia szerint addig nem volt bűn és halál, amíg az ember be nem hozta a világba. A réselmélet szerint azonban már több milliárd évi szenvedés és halál volt a világban, amint az a fosszíliákból és a földkéreg üledékes kőzeteiből látható, melyek segítségével manapság a földtani korokat próbálják meghatározni. A réselmélet szerint a földtani korszakok végén a Sátán vétkezett, ezért száműzték a földre, melyet emiatt világkatasztrófa sújtott, tehát eszerint a földtani korok a több milliárd éves szenvedéssel és halállal a Sátán bűne előtt és kétségkívül az ember bűnbeesése előtt következtek be.

A Biblia viszont egyértelműen kimondja, hogy „egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál” (Róma 5:12) – tehát nem volt halál a világban, mielőtt az ember be nem hozta. De a réselmélet több milliárd év szenvedést és halált feltételez, mielőtt az ember vagy a Sátán vétkezett volna, és ez azt jelenti, hogy közvetlenül maga Isten lenne felelős a bűn megjelenéséért a világban. Isten nem lehet a bűn szerzője. Tehát a réselmélet teológiailag is kizárható.

Tudománytalan

A réselmélet tudományos szempontból sem működőképes, mivel az egész földtani korrendszer, melyet egyesek a réselmélet segítségével próbálnak elfogadtatni, a geológusok által uniformizmusnak nevezett feltevésen alapul, mely szerint a ma megfigyelhető folyamatok zökkenőmentesen visszavetíthetők az ősi időkbe. A földtani korok rendszerének már a váza is azon a feltételezésen alapul, hogy a múltban is a mai folyamatok zajlottak, méghozzá ugyanilyen sebességgel. A földtani korok rendszerében nincs helye annak, hogy egy világméretű katasztrófa megszakítsa ezeket a folyamatokat.

Ez az oka annak, hogy soha egyetlen geológus se fogadná el a réselméletet. Ahhoz, hogy egy olyan világkatasztrófa jöhessen létre, ami elpusztítja a katasztrófa előtti hegyeket, és a tengerbe veti őket, hogy mindenütt „mélység” legyen, majd több milliárd tonna hordalékot röpíthessen az égbe, hogy sötétség legyen mindenütt a mélység fölött, amint az 1.Mózes 1:2 leírja – ehhez egy óriási atomrobbanásra vagy vulkánkitörésre lenne szükség, ami hatalmas mértékben megrongálná a föld kérgét, a földtani korokat azonosító fosszíliákkal és üledékekkel együtt. Tehát a réselmélet lerombolná a földtani korok „bizonyítékát” annak érdekében, hogy megfeleljen nekik! Tudományos szempontból ez egy önmagát cáfoló elmélet, amely súlyos tudományos problémákat vet föl. Egyetlen geológus sem fogadná el.

Következésképpen el kell utasítanunk a réselméletet, mint az 1.Mózes 1:2 értelmezését. Biztosak lehetünk benne, hogy a bibliai följegyzések egyszerű és lényegre törő, szó szerinti értelmezése minden valódi földtani ténnyel összhangban lesz.

Forrás: answersingenesis.com - Fordította: Hargitai Bálint

http://idokjelei.hu/2014/03/a-reselmelet-egy-hezagos-elkepzeles/