A konformista klérus exhibicionizmusa

Egy pap legfontosabb gondja Isten imádása és hódolata után a rábízott lelkek üdve kell legyen. „Úgy tűnik, ebben valami megváltozott, mert ma meg kell állapítanunk, hogy túl sok pap mindenekelőtt arra törekszik, hogy minél konformistább legyen, illedelmesen együtt üvöltsön a világnak tetsző kórussal, és mindenhez alkalmazkodjon, ami a szakadék felé rohanó társadalomban történik, miközben saját papságának lényegét és hitének hiányosságát az »irgalmasság« mindent igazolni igyekvő fogalma mögé rejti. Pedig az igazi irgalmasság szinte már bosszúért kiállt, és nem csak a mennyben, hanem a józan paraszti ész szerint is.”
     E drámai szavakkal kommentálta Michael Majno egy transzszexuális prostituáltnak Rómában december 27-én lezajlott egyházi temetését.

Az elhunyt egy 28 éves kolumbiai származású férfi, akinek neve Andrea Quintero, és akit július 29-én a római főpályaudvaron gyilkoltak meg. A halála óta eltelt időben rokonai közül senki nem akart a holttestről gondoskodni. Végül Szent János evangélista ünnepén a római egyházmegye Caritasa és a Szent Egyed közösség [már megint a Szent Egyed! Lásd a honlap róla szóló cikkeit] kezdeményezésére megtörtént a temetés.
     Ez becsületére válik a katolikus kezdeményezőknek. „Mit tehet az egyház egy kétségbeesettért, aki erőszakos halállal halt meg, és akinek senkije nincs, aki megkönyörülne rajta, és legalább holttestét eltemetné, minthogy lelkét Isten irgalmasságára bízza?” – írja Majno.

[Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem tudom, hogy a cikk írója és német nyelven közlője, Michael Majno és Giuseppe Nardi elfelejtették már, vagy nem érdekli őket Erich Priebke esete? – Lásd a honlap számos írását, melyek erről a cikkről elérhetők: Miért tagadta meg egy katolikustól a végtisztességet Bergoglio. Ugyanez az egyházmegye volt, amelyik megtagadta egy gyakorló katolikus eltemetését, csak azért, mert a világ előtt akkor ezzel tudtak hajbókolni. Ilyen körülmények között „a katolikus kezdeményezők becsületéről” beszélni, illetve legalább megemlékezni arról az irgalmatlanságról, amit Priebkével tettek, kissé érthetetlen.]

A szertartást bemutató két pap, Giovanni La Manna és Enrico Feroci azonban nem elégedtek meg azzal, hogy a szerencsétlen halottat Isten irgalmába ajánlják, hanem be akarták bizonyítani, hogy ők minden kétséget kizáróan kifogástalan konformizmusban állnak a mostani korszellemmel. Egy ismeretlen ember tragikus sorsából látványos műsort készítettek a gender-ideológia számára. Az újságok – például a Corriere della Sera és ANSA – ilyen címmel tudósítottak az eseményről: „Templomi prédikáció nőnemben”.
     „A gyászmise nyilvánvalóan csábító volt a dögkeselyűk klubja számára, akik hajszálpontosan rávetették magukat a hullára”, írta Majno. Úgy tűnik, hogy az ismert transzvesztita és egykori radikális parlamenti képviselő, a magát buddhistának valló Vladimiro Guadagni, jobban ismert „művészneve”, Vladimir Luxuria alatt, a nem kevésbé botrányos Don Gallo temetése után az „új egyház” szóvivője lett. [Don Galloról és Luxuria-ról a honlap következő cikkében van szó: A római egyházmegye megtagadta egy katolikus nyilvános eltemetését – politikailag korrekt a halálon túl is]
     Luxuria áradozott a kolumbiai transzvesztita, Andrea Quintero gyászmiséjéről: „Ez az ünnepség gyönyörű szép volt, a papok mindig nőnemben beszéltek az elhunytról. Ez Andrea történelmi hagyatéka. Olyan pápánk van, aki azt mondta: »Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?« És ehhez még ez a mai mise, ez óriási lépés, a tisztelet jele, amely az elkötelezett papoktól jön, hogy a legkisebbeket elkísérjék Ferenc példáját követve.”
     „Ezzel tehát minden a legnagyobb rendben van. Luxuria dicséretével és elismerésével a két »New-Age-pap« megkönnyebbülve fellélegezhet. Megállták a próbát” – írja Majno.

„A dögkeselyűk klubjából” Róma új bal-katolikus polgármestere, Ignazio Marino sem hiányozhat. Természetesen Rómában sem szokás, hogy a polgármester személyesen részt vegyen minden tökéletesen ismeretlen temetésén, akkor sem, ha az illetőt meggyilkolták. De egy transzszexuális esete természetesen egészen más. Hiszen Marino bal-demokrata pártkollégája és a Latium régió korábbi kormányzója mégiscsak lelkesen ápolta a kapcsolatot a transszexuális prostituáltakkal. Marino tehát szintén részt vett a gyászmisén, és utána meghatottan ezt sugdosta a mikrofonba: „Ők (m. m. a papok) a templomban mindig nőről beszéltek [azaz egyes szám harmadik személyben a nőnemű névmást használták az elhunytra], úgy hiszem, ilyesmi most történt először, és ez fontos jelzés.”
     De jelen volt a vitatott, az olasz bevándorlási minisztériumnak a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó bal-demokrata miniszternője is, Cécile Kyenge is, akit bírálói „Európa afrikanizálódásának és a gender-ideológia miniszternőjének” neveznek. „De most kivételesen nem szólalt fel”, írja Majno.

A pap prédikációjában úgy gondolta, hogy a prostituált zónában meggyilkolt kolumbiai személyes, szomorú életkörülményeit Jézus Krisztus szenvedésével és halálával kell összehasonlítania. Radio Vatikan részletesen beszámolt az UKW-adóján, ami Róma egész területén fogható. Radio Vatikán is folyamatosan és politikailag korrektül a nőnemű formát használta: „Andrea [ez olaszul férfinév, annyit jelent, mint András], a transzszexuális története, akit agyonütöttek, most azonban Isten vacsoraasztalánál ül.” – Igencsak merész megfogalmazása a szokásos „mindenki meg van váltva tannak”.
     A transzszexuális prostituáltat minden huzavona nélkül „áldozatnak” kiáltották ki. Ha halálát tekintve valóban az is volt, azért a gyászmise üzenetében másképp értették ezt: „A transzszexuálisok általánosan »áldozatok«, mert diszkriminálják őket.” Egy szó sem hangzott el a prostitúciós üzletről, a gyorsan szerzett pénz utáni vágyról, jómódú férfiak perverz vágyairól, akik a szegény körülményekből származó fiatal férfiakat arra késztetnek, hogy hormonokkal bombázzák agyon magukat.

„Az irgalmasságot vak, keresztényietlen jóemberséggé torzították, és ezzel megint egyszer a zűrzavart és a kétértelműséget támogatták. A halottat és eltemetését a papok tiszteletlenségre használták ki, elsősorban Urunk Jézus Krisztus ellen, ami biztosan a legsúlyosabb volt a bizonyos »nyilvánosság« számára rendezett előadásban. Rendkívül súlyos azonban az a kétértelmű üzenet is, amit a híveknek adtak, üzenet, mely nem tesz többé különbséget jó és rossz között. Mindent a helyes, azaz politikailag korrekt látásmódra redukáltak. Akármennyire is parancs az elhunyt lelki üdvéért imádkozni, ugyanannyira romboló eltévelyedett életéből kusza dicslötyögést csinálni. Ezzel kitakarták, hogy a kolumbiai élete, akár tetszik, akár nem, a perverzióban töltött élet volt”, írta Majno.

A papok ezzel mélyen térdet hajtottak a gender-ideológia előtt. Azt senki sem gondolhatja, hogy nem tudták, hogy mit tesznek, hogy nincsenek informálva, és nem tudják, hogy a gender-ideológia ellene mond a természettörvénynek és az isteni rendet támadja?
     A két pap botrányos viselkedése „annak termése, amit az egyház azon részei vetettek el, akiknek fő gondjuk abból áll, hogy tessenek a világnak és a hangadó körök elismerjék őket. [Nem ezt teszi pont Bergoglio a leginkább, akit az év emberének választottak több hangadó újságban, közösségben is?] Ez azonban olyan egyház, amely magát pusztítja el. A transzvesztita Luxuria, akinek erkölcsi nívóját számtalan interjú és kijelentés dokumentálja, diadalittas hangnemben mondta ezt ki: »Olyan pápánk van, aki azt mondta: "Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?"«”

„Sajnálatraméltó a fiatal kolumbiai marad, aki tévútra tévedt, a romlottság szakadékába zuhant, meggyilkolták, halottként dögkeselyűk használták ki ideológiai propagandájuk számára és hűtlen papok a világ tapsai iránti hitvány vágyuk miatt”, írja Majno.
     És még egy mondat a sokat strapált „szegénységhez”: „Mi mind szegények vagyunk, akik ilyen botrányokat kell megélnünk. Az Immaculata ferenceseinek üldözése eközben megy tovább, mialatt a klérusban a konformizmus nagy tempóban terjed. Kérjük az Urat, hogy hamar küldjön nekünk egy szentet, aki házát újra felépíti”, fejezi be cikkét Michael Majno.

(forrás: www.katholisches.info – 2013. december 30.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/temetes.htm