2013. október 16., szerda

Fellay püspök végre megszólalt.

"Nagy lesz a megosztottság a papok, püspökök, érsekek és bíborosok soraiban. Egyik oldal a másik ellen.
Igaz tanítványaimnak el kell majd rejtőzködniük, és magán helyeken kell majd prédikálniuk – vagy megölik őket.
Igaz Egyházam annyira el lesz rejtve, hogy az igaz hitűeknek szorosan össze kell tartaniuk annak érdekében, hogy Örök Atyám iránti hűségüket gyakorolhassák.
A Föld minden sarka meg fog remegni Mennyei Atyám haragjától e paródia miatt." (2012. január 18., szerda, 9:50)

Fellay püspök végre megszólalt

A Pius Közösség frontális támadása Ferenc pápa ellen

Bernard Fellay püspök a hétvégén frontális támadást intézett Ferenc pápa [?] ellen. Az elmúlt hét hónapban az FSSPX hallgatásba burkolózott, és csendben figyelte az új pápa [?] pontifikátusát és irányvonalát. Úgy tűnik, hogy mostanra a közösség minden reményt feladott a Rómával való egyességgel kapcsolatban. Ezt a következtetést vonta le a megfigyelésekből Fellay püspök egy Kansas City-ben megtartott konferencián, ahol Ferenc pápát [?] „valódi modernistának” nevezte. Ez olyan vád, mellyel ebben a formában még soha nem illettek egyetlen pápát sem. [A honlap újságírója, Nardi, ezek szerint roppant keveset ismer az FSSPX elveiből, Lefebvre érsek irányvonalából. A tipikus modernistára az jellemző, hogy miközben a tanbeli kérdésekben abszolút liberális, az erkölcsi kérdésekben konzervatív. Pontosan ilyen volt II. János Pál pápa, akit az FSSPX mindig is a modernisták legjobb példájának tartott. Még XVI. Benedek pápa is megfelelt nagyjából ennek a típusnak – róla azt mondta Fellay püspök, hogy nagyon kedves ember, de fejében sziklaszilárd modernista –, bár nála már az erkölcsi hozzáállás sem volt annyira egyértelműen konzervatív. Bergoglio azonban már több mint modernista, előtte már semmi sem „szent”, se a tan, se az erkölcs.]
A rendfőnök „nagyon borzasztó időkről” beszélt, melyek szerinte most uralkodnak. Az egyház helyzetét Fellay püspök „valódi katasztrófának nevezte, és a mostani pápa [?] mindent tízezerszer rosszabbá tesz”. XVI. Benedek pontifikátusának kezdetén, folytatta Fellay püspök, ő ezt mondta: „Az egyház válsága folytatódik, de a pápa megpróbálja a féket meghúzni. Azt is mondhatjuk, hogy az egyház tovább esik lefelé, de ejtőernyővel. Ferenc pápa [?] kezdetével ezt mondom: ő levágja az ejtőernyőt, és begyújtott egy rakétát, hogy a szabadesést meggyorsítsa”, mondta Fellay püspök.
„Ha a mostani pápa [?] úgy folytatja tovább, ahogy elkezdte, az egyház kettészakad. Minden felrobban. Az emberek akkor ezt fogják mondani: lehetetlen, hogy ez pápa, mi nem fogadjuk el őt. Mások azt fogják mondani: várjunk, tekintsük pápának, de ne kövessük…” – folytatta Fellay püspök.
Úgy tűnik az utóbbi a rendfőnök álláspontja is: „Isten annyival nagyobb, mint mi, és Ő ezen nem perfekt papokon keresztül is tud működni”. De csak akkor szabad őket követni, „ha az igazságot mondják”, és akkor nem, ha csak „szemetet” kínálnak. Fellay püspök fejtegetéseit azzal zárta, hogy a Pius Közösség számára azt jelentené az uralkodó pápa [?] követése, hogy „hitünket veszélyeztetjük”.

A rendfőnök a múlt évben meghiúsult kiegyezésről is beszélt: „Annak láttán, ami most történik, hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évben mindenfajta kiegyezéstől megóvott bennünket. És azt mondhatjuk, hogy a rózsafüzér-hadjárat egyik gyümölcse volt, hogy ettől a szerencsétlenségtől megvédett minket.”


[Vajon most mi jön? Fellay püspök beszéde azt jelenti, hogy már a GREC és Krah izraeli pártfogói sem tudnak hatni az eseményekre? És akkor ezzel minden megint olyan lesz, mint régen? Fellay püspök ebben a beszédében azt mondja, hogy azt kövessük, aki az igazságot mondja. Akkor őt és társait hogyan követhetjük? Például az FSSPX központja kiadta a közösség több mint 40 éves történetének krónikáját. Annak utolsó éveit tárgyaló fejezetében csak olyan „kis csip-csup ügyeket” nem említenek meg, mint például az egyetlen németnyelvű fiúgimnázium megszűnése, az osztrák salzburgi priorátus megszűnése – amelynek megalakulását évekkel korábban felvették a krónikába –, csomó pap kilépése, Williamson püspök úr kizárása, a Brilon Wald-i apácák kiválása stb. stb. és az, hogy Fellay püspök úr a 2012. április 15-i doktrinális nyilatkozatában elfogadta a NOM jogszerűségét. Ha valaki a múltjával kapcsolatban ilyen furcsán értelmezi az igazságmondást, akkor annak mekkora marad a szavahihetősége?
A német és osztrák, és állítólag más, például indiai disztriktek hivatalos lapjai ma is tele vannak még Bergoglio beszédeivel és tetteivel, mint örvendetes eseményekkel. Ezeket olvasva, hogyan kell Fellay püspök szavait érteni? Ha mostantól megint szabad lesz Rómával kapcsolatban az igazat megírni, akkor ezekkel a beszámolókkal mit fognak csinálni? Úgy tesznek, mintha nem is léteztek volna? És ha ezután le lehet írni az igazságot, akkor nem kéne a kirúgott papoktól és Williamson püspöktől bocsánatot kérni? Hiszen, ha Isten megóvta őket a kiegyezéstől, akkor e kirúgott papoknak nem kéne ugyancsak hálásnak lenniük, akiknek bűne csupán az, hogy korábban megértették Isten figyelmeztetését, mert mondjuk értelmesebbek és alkalmasabbak voltak a helyzet megítélésére, mint a közösség vezetői?]

(forrás: www.katholisches.info – 2013. október 15.)


http://www.katolikus-honlap.hu/1302/kansas.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése