2013. július 21., vasárnap

Az írókról

Az írók élete nem fenékig tejfel, hogy őszinte legyek. No, nem kívánom magamat és más írókat felmagasztalni, de tényleg nem könnyű ezzel a művészeti ággal élni. Ha megy az írás, akkor semmi sem számít, ezt főleg Hrabal írta le rendkívül szemléletesen: Ha megy az írás, akkor csak gépelés van, szaporodnak a teleírt papírlapok, és a világ le van szarva…”
De olyan is előfordulhat, hogy az ember egyetlen sort sem tud írni, hetekig, hónapokig csak az üres papírlapot nézi, nem jut előbbre. Én már átéltem egy kisebb válságot, amikor három hónapon keresztül egyetlen betűt sem írtam, pedig a regény ott feszített az agyam hátsó fertályában, mégsem tudtam írni a szövegeimet. Nem kellemes érzés, olyankor ittam, sokat olvastam nagyszerű alkotóktól, például Hrabaltól, vagy Simenont is említhetném; alapjaiban véve rengeteg kedvenc íróm van, de leginkább azokat az írókat szeretem, amelyek sokat írtak a szeretetről, és a műveikből süt az emberek megbecsülése.
   Azt hiszem, az íróknak komoly feladataik, kötelességeik vannak: az abszolút, tökéletes igazságra kell törekedniük. És minden írónak… Aki krimiket ír, és akik tudományos, politikai esszéket, aki gyermekekhez szól, annak ez még hatványozottabban fontos. Manapság az a divat, hogy az írók, újságírók egy megveszekedett igazságot nem hajlandóak leírni, jobb esetben féligazságokkal traktálnak, vagy egy az egyben hazudnak, velősen és tömören. Az én gondolatom a következő: ha egy író hazudik az oldalain, amelyeket teleír, akkor megbecsteleníti, elárulja az olvasókat, márpedig egy író az olvasóiból él, nem csak anyagi, hanem szellemi téren is. Jó lenne felnőni a feladathoz, és a hazugságokat átformálni a valóság hirdetésére, mert az igazság sokkal szebb, még akkor is, hogyha ezért fejek hullnak a porba.
   Van egy régi mondás, miszerint a toll hatalmasabb fegyver, mint a kard… Egy írónak borzasztóan nagy felelőssége van, mert az emberekhez szólva, nekik írva, elindíthatja őket egy útra, amely lehet rossz és lehet jó (nem szeretem a jó és a rossz fogalmát); egyes művek képesek előrébb vinni egy egész társadalmat, és akár egy tisztességes regény segíthet felépíteni egy országot. Én, személy szerint, a kortársaim között, tehát a velem egykorú fiatalok között, még egyetlen íróval vagy költővel sem találkoztam, de hiszem, hogy fogunk még találkozni, és ha közösek a céljaink, akkor dolgozhatunk együtt.
   Nem vagyok az irodalmi társaságok híve, leginkább azért nem, mert túlságosan sokat politizálnak az ilyen helyeken; meg egyébként is, valahogy hamar megunnám a társaságot, főleg, ha valaki fényezné a regényét egész délután vagy este… Azért remek lenne ismerni mai fiatal költőket, írókat, szívesen írok azért, hogy akár mások rájöjjenek, írni jó, és egyébként is, szeretek adni; valamit, bármit…
   Hiszem, hogy lesznek még olyan férfiak és nők, akik ezért az országért hajlandóak alkotni, fognak még versek, regények, színdarabok születni Magyarországról Magyarországnak, csak ki kell várni a megfelelő időt, ezek a művészek jelentkezni fognak. Külön ildomosnak tartanám, ha a különböző művészek, alkotók valóban élvezhető témákban, a valóságról készítenék el a műveiket; a legjobb hely, ahol anyag után lehet kutatni, az az élet. A régi időkben megkövesedett hagyományokat fel lehet rúgni, és attól még, hogy valaki nem szépíró, még írhat jól. Különösen várom, hogy felbukkanjon néhány valódi színdarabíró, akik aztán elárasztják a színházainkat jobbnál jobb darabokkal. És nem kell feltétlenül a magyarságról szólniuk a daraboknak, lehet írni kapcsolatokról, barátságokról, akár a politikáról, de még a családról is, annyi téma van, szerte a világban annyi mindent lehetne kiragadni és felemelni, csak legyenek ehhez megfelelő emberek.
   Az írók minden korban, minden időben felelősek voltak a társadalom fejlődéséért, már csak ezért sem tehetik meg, hogy hazugságokat írjanak, már ezért kötelező, úgyszólván szükségszerű az igazságra törekedniük. Ha egy ország irodalma, azon belül írói tisztaszívű emberek, akkor annak az országnak egészséges társadalma lesz, mert az emberek, legyenek bármilyen rendűek, rangúak, tiszta érzéseket fognak olvasni, valódi élethelyzeteket tárnak eléjük az írók.
   Az igaz, hogy a régi korokban egyes írók, költők kiszolgálták az éppen aktuális hatalmat, politizálásra adták a fejüket, csakhogy a művészembereknek muszáj felülemelkedni a politikán, mert a tisztaszívűség nem engedi, hogy az ember arcátlan, hazug, észjáték politikának legyen eszköze. Ha egy író szívből ír, akkor egy politikus fogadja meg az útmutatásait, de ne egy politikus mondja meg az írónak, hogy miről szóljanak a művek. Éppen ezért a szerzők ne menjenek bértollnoknak, már csak azért sem, mert megölik az ihletet…
   Én erre tettem fel az életemet, hogy magyar író legyek, minden korban, minden időben, és csatlakoznék Wass Alberthez, aki minden egyes művét a magyarságra hagyta örökségként. Az én örökségem minden egyes novellám, minden regényem, a darabjaim, ezek a Magyar Nemzeté, annak minden tagjáé…
 
                                                                                      Sz. Kovács Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése