William
Shomali jeruzsálemi segédpüspök, Palesztina és a jeruzsálemi latin
patriarkátus helynöke közölt néhány adatot a Sir-nek adott interjújában:
„Izraelben a keresztények aránya 2 %, Palesztinában 1,25%, Jordániában
3%. A három országban ez összesen 400 ezer keresztényt jelent. Nem csak a
számok jelentenek kihívást a közel-keleti keresztényeknek – állapította
meg–, hanem az állandó konfliktus helyzetek. Egyfajta nyomást jelent az
arab tavasz is, amely nem kevés aggodalmat kelt bennük látva az
egyiptomi, szíriai, tunéziai eseményeket, ahol az iszlám egyre inkább
megveti lábát. Az óriási kihívásokon keresztül gyakorlatilag létük forog
kockán.
Az első az, hogy felülemelkedjünk a hit társadalmi dimenzióján, amely igen meghatározó jellemző a Közel-Keleten. A hitet itt úgy fogják fel, mint egy társadalmi csoporthoz való tartozás jelét, csakhogy a hitet el is kell mélyíteni. Enélkül hiába beszélünk Egyházról és közösségről. Ezen kívül fontos, hogy megpróbáljuk begyógyítani a kisebbségi érzést, amely a kisebbségi lét tényéből fakad, és arra ösztönzi a híveinket, hogy bezárkózzanak lakónegyedeikbe. Ellenben a lehető legjobban meg kellene nyílnunk” – mutatott rá a püspök.
„Ez a nyitottság odaadottságot jelent az ökumenizmus
és a vallásközi párbeszéd terén. Kevesen vagyunk és még megosztottak
is, 13 különböző egyházhoz tartozunk, amelyek 3 nagy csoporthoz
tartoznak: a katolikushoz, az ortodoxhoz és a protestánshoz. A más
felekezetű keresztényekkel való kapcsolat terén jelentős előrelépések
történtek, mint például a helyi katolikus egyház azon döntése, hogy már
ettől az évtől a juliánus naptár szerint ünnepli a húsvétot az
ortodoxokkal együtt.
A zsidókkal és a muzulmánokkal való dialógus elengedhetetlen. De nem azért kell párbeszédet folytatnunk, mert kisebbség vagyunk, hanem mert Krisztus ezt tanította nekünk. Ezen a téren II. János Pál és XVI. Benedek nyomdokain kell járnunk, akik kitartóan keresték a párbeszéd útját a találkozásokon keresztül is.”
William
Shomali véleménye szerint a legnagyobb kihívás a térségben a béke
megteremtése. „A helyzet egyre összetettebb, mivel a kérdés nem csak
ideológia, hanem politikai jellegű, számos csomóponttal. Az egyik ilyen
pont Jeruzsálem státusza, hogy hova tartozzon. Rengeteg kísérlet történt
már a konfliktus megoldására, sok amerikai államtitkár járt itt ezzel a
céllal, és egyiknek sem sikerült. „Úgy vélem, minden Isten kezében van.
Ha a berlini fal leomlott, akkor az itteni béke is lehetséges, de csak
Istennek köszönhetően.”
Hogyan
lehetne meggyőzni a keresztényeket, hogy súlyos társadalmi, politikai,
vallási helyzet ellenére a térségben maradjanak? „Nem elég, hogy
otthonnal rendelkeznek, a békére van szükség. És fontos megérteniük,
hogy itt kereszténynek lenni kiváltságot, hivatást jelent. Paradoxon,
hogy több szentföldi származású keresztény él Chilében, mint a
Szentföldön.
A
Gázai övezetnek sajátos helyzete van. Az itt élő 1500 keresztényből
csak 200 katolikus. Nekik ott kell maradniuk, ahol laknak, ahol
dolgoznak, és van egy kis földjük, nem hagyhatják el az övezetet. Az
ottani helyzet súlyos, egy iszlám fordulatnak vagyunk tanúi, amit a
Hamasz irányít. Pár nappal ezelőtt részt vettünk egy találkozón a
kormánnyal, amely azt kérte a magániskoláktól, hogy külön oktassák a
lányokat és a fiúkat. Nem járhatnak többet ugyanabba az iskolába. A
Hamasz azt hiszi, hogy így távol tartja a kísértéseket. Gázában három
iskolánk van, világos, hogy most nem tudunk másik hármat építeni. Tavaly
a kormány ugyanezt kérte, akkor sikerült elodáznunk, de most nem
tudjuk, mit tegyünk. Az iszlamizáció nyilvánvaló: betiltották az
alkoholt árusító üzletek működését,
az éttermeknek zárva kell lenniük a Ramadan idején, az utcán nem lehet
dohányozni, a jövőben a fátyol hordását is kérhetik.” Az arab tavaszra
utalva a püspök azon reményét fejezete ki, hogy az arab világ ugyanúgy
élje meg tavaszát, ahogy egykor a kelet-európai országok kijutottak a kommunizmusból, azaz egy cseppnyi vérontás nélkül, békés úton.
(Magyar Kurír)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése