2011. október 8., szombat

Megindult az új fegyverkezési verseny

A hadseregre költött éves költségvetési összegek világszinten nagyon nagy eltolódást mutattak. Néhány kisebb ország erején felül fektetett hadserege fejlesztésébe, többnyire azért, mert kénytelenek voltak - számítva egy USA/NATO agresszióra. Volt olyan fejlett ország, mely nagyon kevés összeget költött erre. Viszont az Egyesült Államok katonai költségvetése messze kimagasló az egész világon. Ennek azonban nyomós oka volt. Az amerikai gazdaság hadi gazdaság, ahogyan azt két nappal ezelőtt Soros György milliárdos, cionista üzletember kifejtette. Miután az Egyesült Államok a harmincas években nem volt képes a gazdasági világválságból kiverekedni, kieszközölte a második világháborút. A hadi termelés megoldotta a problémáit. A II. VH után azonban az USA teljesen a hadi gazdaság állapotában maradt, ezért volt kénytelen háborúkat kezdeményezni, kiprovokálni és kirobbantani. A fegyvergyárak tekintetében teljesen mindegy volt, hogy győznek vagy vesztenek, a lényeg, fogyjon a lőszer, a fegyver, az eszköz.
Ez a gondolkodás vezetett a túlzott katonai költségvetésekhez. Valamennyi országnak, amely nem kívánt a nyugati (cion-imperialista) tömb része lenni, és nem adta önként és dalolva nyersanyagait, nos, az kénytelen volt fegyverkezni. Lehetne itt újra elővenni a 'kommunistázást', de meg kell nézni, hogy hány háborút kezdett az USA, és hányat a volt Szovjetunió, majd Oroszország. Ebben a nyilatkozatában Soros György ezt egyértelműen kifejti (azt mellékesen nem teszi hozzá, hány ilyen háborúban volt benne a keze).
A Szovjetunió szétesése lényegében megoldhatta volna ezt a problémát. Csakhogy a világbéke helyett a szabad rablás tört ki. A cionizmus kimutatta foga fehérjét, bebizonyítva valódi arcát és céljait, amit évtizedeken keresztül leplezett. Nyomorba döntött népek, erkölcsi széthullás (Lengyelország állapotát látva még II. János Pál pápa is kikelt magából, pedig korábban ő aztán tolta a Nyugat szekerét - a halál kultúrájának hívta a kapitalizmust). Alkohol, drogok, nemi eltévelyedések, kuplerájok. Meg kell nézni, évente hány gyerek, és fiatal lány tűnik el. Ilyen azelőtt soha nem volt, az ember egy kezén megszámolhatta egy évtized alatt mennyi gyerek tűnt el. Tönkretett nemzeti ipar, kifosztott állami nyersanyag tulajdonok, lezüllesztett társadalom. Ez a cionizmus igazi arca. A zsidó mézes-mázas mosolygó álarca mögött ez az igazi arc.
A most megjelent tanulmányunkban kifejtettük, Oroszország kitörése a cionista csapdából és példamutatása újra kétpólusúvá tette a világot. Az elmúlt napokban, mintha 'nekünk dolgozna' az orosz sajtó, sorra kapjuk a válaszokat felvetéseinkre az orosz védelmi képességekkel kapcsolatban. Új típusú stratégiai ballisztikus rakéták a tengeralattjárókra, újabb ezredekkel bővül a fekete-tengeri haderő, az S-400-as rendszer telepítése jó ütemben halad, közös irányítás alá helyezik a teljes űr- és légvédelmet, beleértve a légierőt is, amely megszűnik mint önálló haderő, újabb és újabb milliárdokat utalnak ki a hadsereg és a védelmi ipar számára, valamint a Balti térségbe nagyarányú szárazföldi csapaterősítéseket hajtanak végre. De ez már versenyfutás az idővel.
Vlagyimír Putyin egy évvel ezelőtt interjút adott a sajtónak, melyben arról beszélt, már nem hisz a Nyugatnak. Akkor a nyilatkozatra koncentráltunk. Azóta megnéztük a videómegosztókon található Putyin nyilatkozatokat, és ha valaki tud oroszul egy kicsit, akkor megdöbbentő dolgokkal fog találkozni. Tudta-e valaki, hogy a Szovjetunió és a Nyugat között volt egy egyesség, hogy amennyiben hagyják a demokratikus átalakulásokat végbemenni, a Nyugat nem terjeszkedik katonailag kelet felé. Sem Európában, sem máshol. Ahonnan orosz katonákat vonnak ki, oda nyugati katona sem mehet. Ezzel szemben Putyin elnök felsorolja a Nyugat szószegéseit. Miközben Oroszország tételesen végrehajtott mindent, amit felvállalt, a Nyugat szószegő módon megkezdi a katonai terjeszkedést. Taszári légibázis (már nem használják), Romániában és Bulgáriában több mint ötezer légi bevetésű gyalogsági egység tartózkodik. Lengyelországot valósággal ellepik az amerikai katonák. A Kaukázus térségében több országban repülőterek, gyalogsági bázisok vannak. Grúziában szintén. Ezekkel minden esetben szószegést követett el a Nyugat. Egy interjú alkalmával Putyin megjegyzi: Amerika leszerelt atom-robbanófejeit vajon hol keressük? Csak nem az Egyesült Államok elnökének párnája alatt?
A világ először erkölcsileg, majd gazdaságilag, végül katonailag kezd két részre válni. Nézzük meg az utóbbi idők eseményeit.
Soros György szintén ebben az interjúban kifejti, hogy az USA jelenlegi hadi gazdasági berendezkedése már nem tartható tovább. Most már nem egyszerűen arról van szó, hogy a fegyverek gyártása megoldja a nehézségeket. Látható, hogy az elmúlt pár évben nem történt semmilyen elmozdulás a holtpontról, pedig háborúk tömkelegébe bonyolódott az ország. Az Egyesült Államok valamennyi háborúját kölcsönökből fedezi, amelyeket egyszer bizony vissza is kell fizetni. Az USA kiárusítja az országot azoknak, akik pénzt adnak neki, így elsősorban Kínának. Ezzel egyidőben sorban érkeznek a katonai költségvetést megnyirbáló hírek. Pillanatnyilag az USA hatalmas háborúkban edződött, és nagy tapasztalattal rendelkező haderővel bír. A lakosság azonban hozzászokott egy életvitelhez, amelyről nyugodtan jelentsük ki, a zabálás és a pazarlás társadalma. A kettőt együtt egy hanyatló gazdaság nem tudja fenntartani. A katonai költségvetések szinte napról napra csökkenek. Leállított űrprogram (még örülhet az USA, hogy egye fene, beengedik az űrállomásra, ahová az orosz rakéták viszik fel őket - jó pénzért persze), felszámolt alakulatok.
Az orosz oldalon ezzel szemben növekvő termelésről, javuló gazdasági mutatókról lehet beszélni. Putyin elnök tegnap több katonai vonatkozó bejelentést tett. Az egyik, hogy azonnal átutalnak 100 milliárd dollárt a védelmi képességek javításra, és csak ez a szektor évi száz milliárd dollárral fog gazdálkodni. Ez több, mint a haderő egy éves költségvetése volt eddig. A haderő szintén évi száz milliárd dollár többlettel fog gazdálkodni. A két ország költségvetése között még így is hatalmas a különbség, csak azért egy dolgot vegyünk figyelembe: mit kapunk Oroszországban egy dollárért, és mit az USA-ban. Hasonló képességű fegyverek mennyivel olcsóbbak az oroszoknál, mint az Egyesült Államokban. Így szemlélve a kérdést, a különbség már nem is olyan nagy. Viszont ugyanebben az időben Oroszország szinte békében fejleszthet, míg az USA költségvetésének nagyon nagy hányada folyik el magára a háborúkra, elpöfékelt üzemanyagként, vagy elfüstölt bombaként végezve.
Pontosan ez a hatalmas különbség, amely felébreszti, és egyre inkább arra sarkalja a Nyugattal szemben álló országokat, hogy igenis költsenek saját védelmükre. Ugyanis egy hadiiparra berendezkedett ország, amelynek hanyatlik a gazdasága, minden valószínűség szerint egy újabb, még nagyobb háborúban gondolkodik, aminek fő célja az orosz nyersanyag.
Az orosz elnök bejelentései a haderő védelmi képességének fejlesztéséről, a többlet ráfordításokról azt mutatja, hogy az emberiség félelme egy újabb nagy háborútól teljesen jogos. Egy-két évvel ezelőtt még olyan cikkek jelentek meg, hogy kiújulhat az űrverseny, a fegyverkezési hajsza, mára pedig már nem kell feltételes módban beszélni erről. A hajsza már elkezdődött. Ez azonban már szó szerint fegyverkezési verseny.
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése