Medjugorjei üzenetek 1999. július

1999. július 25.
Drága gyermekek! Ma is veletek örvendezem, és arra hívlak mindnyájatokat, szívből imádkozzatok. Hívlak benneteket, gyermekeim hogy itt mindannyian velem együtt köszönjétek meg Istennek a kegyelmeket, amelyeket általam adott. Szeretném, ha megértenétek hogy itt nem csak az imádság helyét, hanem a szívek találkozásának helyét szeretném megvalósítani. Szeretném, ha az én szívem, Jézus Szíve és a ti szívetek egy szívvé válna: a szeretet és a béke szívévé. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, és mindennek örüljetek, amit Isten itt cselekszik, annak ellenére, hogy a sátán veszekedést, és békétlenséget szít. Veletek vagyok és a Szeretet útján vezetlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

manduriai Debóra által

1999. július 16.

Ezen a napon égek a vágytól, hogy végigjárjam a Keresztutat és ezzel az imádsággal ajándékozzam meg Kedvesemet.

Egyedül indulok el Mária Fájdalmas Keresztútján és a lehető legnagyobb buzgalommal merülök el Jézus, a Megfeszített Szeretet fájdalmain való elmélkedésben.

Az utolsó előtti állomásnál, a kis szentélynél, ahol az Eukarisztia Szüzének márványszobra áll egy rusztikus oltáron, megzavar valaki: felém tart, de nem jön közel hozzám, így szól: „Kérlek, mondass értem kilenc Szent­misét és ajánld fel értem ezt a nagyon értékes keresztutadat!”. „Ha ez a kérésed, szívesen teljesítem. De miért nem járod végig te is ezt az utat?” - kérdem. Erre ő: „Csak mögötted jöhetek, egyedül nem tehetem többé!” Erre én, kissé nyugtalanul: „Mi történt veled, mit tettél, hogy ilyen zaklatott vagy?”

„Földi létem idején megakadályoztam, hogy egyetlen lányom odaajánlja magát az Urnák, szűzi tisztaság­ban. Nagyon sok rosszat tettem vele, míg végleg el nem térítettem a Magasságos Jézus Krisztustól kapott hivatá­sától. Boldogtalan volt és számtalanszor megátkozott, amiért gyengesége miatt nem szállt szembe velem. Én nagyon erős jellem voltam és minden lehetséges eszközt felhasználtam, hogy eltávolítsam az Egyháztól. Most „Isteni Parancsra” a szent helyeken kell bujdokolnom, imát, bűnbánatot és áldozatokat koldulva üdvössége­mért. „

Már az első szavak után tisztában voltam vele, hogy nem élő emberrel állok szemben, hanem egy halottal és torkomban dobogó szívvel válaszoltam: Jól van, de ígérd meg, hogy ezen a helyen észrevétlen maradsz, mert az ide érkező híveket nem szabad megzavarni és nem akarom, hogy megint elterjedjen valami légből kapott hír, mint ahogy gyakran megesik!” A lélek bólintott és így szólt: „Ha te felajánlod nekem vigaszodat, nem kell máshová kóborolnom, mert az Úr mondja, hogy ez az olajfaliget félelmetes és nagyon nagy erő árad belőle!”

Erre eltűnt, különös érzést keltve bennem.

A Keresztutat befejezve hazamentem és intézkedni kezdtem, hogy néhány pap, aki már ismeri az Oltáriszentség Szüzének Művét, celebrálja a kért miséket.