Ha
azt mondom, hogy jelenésem volt, és elmesélem, hogy közben nagyon
féltem, az órám mutatói össze-vissza jártak, a jelenés alakja durván
félretaszított az út egyik oldalára, majd a másikra, a megjelenő alak
felé áldásért nyújtott kegytárgyakat tartó kezeim jéghideggé váltak,
vajon a lelkek megkülönböztetésében igen jártas szakértő olvasóim mit
gondolnak, ki jelent meg nekem?
Ugye nem kérdéses? Persze, ha egyáltalán valóban megtörtént az esemény…
És ha azt mondom, hogy mindez nem velem történt meg, hanem a medjugorjei látnokokkal, akkor is ilyen bátran egyenes a válasz?
Pedig az ő állításuk szerint velük ez történt: féltek, és nem mertek közel menni a jelenéshez, „Mirjana úgy vélte, hogy jelet kapott. Az órája a jelenés alatt más időt kezdett mutatni” (1981. június 24.), „Miközben Marija lemegy a hegyről, egy láthatatlan erő rejtélyes módon az ösvény szélére taszítja.” (1981. június 26.); „Ezután
magunkhoz vettünk néhány kegytárgyat, és mind a négyen odamentünk a
Szűzanyához, hogy megáldja őket. Miközben a Szűzanya megáldotta a
tárgyakat, a kezünk nagyon hideg lett.” (Vicka naplója, 1981.07.29, 18.30)
De ha
valaki megpróbál utánajárni, hogy mi is történt, mit üzent a Szűzanya
Medjugorjéban, egymásnak ellentmondó történeteket és üzeneteket talál.
És azt veheti észre, hogy a mai “kanonizált” üzenetek viszonylagos
ortodoxiája időben visszafelé haladva furcsa állításokkal terheltté
válik: a hivatalos oldalon interneten közölt üzenetek régen, a
nyomtatott szövegekben másként hangzottak: valaki, valamiért
megváltoztatta őket, vagy maguktól fejlődtek, ahogy újabban a dogmák
szoktak. A Ressourcement (vissza a forrásokhoz) jegyében célszerű tehát
régebbi dokumentumokat elővenni, és mivel ezekhez nyelvi vagy egyéb
nehézségek miatt nehéz megtalálni, összefoglalásul érdemes az illetékes
egyházmegyei püspök 1990-ben született írását elolvasni, vagy az azzal
egybehangzó írást utódja tollából 2017-ből.
Segítségképpen most az előbbi írás fordítását adom közre megfontolásra.
AZ IGAZSÁG MEDJUGORJÉRÓL
1. Az igazságot a medjugorjei eseményekkel kapcsolatban
a Jugoszláv Püspöki Konferencia (BKJ) bizottsága keresi. Munkájuk
azonban lassan halad. Ezért ezzel a nyilatkozattal szeretnék segíteni a
Bizottságnak abban, hogy minél hamarabb döntésre jusson.
A
Medjugorje mellett szóló propagandát siettetik, hogy az Egyházat és a
világot “kész tények elé állítsák”. Medjugorje védelmezőinek kezdettől
fogva ez volt a szándéka. El kell ismerni, hogy sikerrel jártak, mert a
másik oldal vagy túl lassan dolgozik, vagy hallgat. Ezen okok miatt,
és ama motiváció miatt, amit sokaktól kaptam a világ minden tájáról,
akik felismerték, hogy az igazságot lábbal tiporják, úgy döntöttem,
hogy kötelességemnek és lelkiismeretemnek megfelelően újabb
nyilatkozatot teszek, és segítek a Bizottságnak. Ezzel a nyilatkozattal
szeretném felébreszteni azok lelkiismeretét, akik védik Medjugorjét. Az
ő útjuk könnyű, széles és végig lefelé vezet, míg az enyém nehéz,
tüskés és felfelé visz. Az Egyháznak és a Szűzanyának nincs szüksége
hazugságokra. Jézus azt mondja: “Az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn
8,32). “Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „Arra
születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.” (Jn
18,37).
A
Medjugorjéval kapcsolatos tévhitek rövid leírásához 200 oldalra lenne
szükségünk, de most csak ezt a rövid összefoglalót adom, a
tudományosság igénye nélkül. Kicsit nyugtalanít, hogy egyes
nyilatkozatokban az én nevem szerepel, pedig a “jelenések” kezdetétől
fogva én voltam az események középpontjában, püspöki pozícióm és
feladataim miatt. Én is sajnálom, hogy meg kell említenem néhány
“kellemetlen dolgot”, de ezek nélkül az érvek elveszítik erejüket. A
legkellemetlenebb dolgokat azonban kihagyom.
2. Egy jellegzetes hozzáállás
Marina
B., az Atlas Travel idegenvezetője 1989 augusztusában egy panamai papot
hozott be az irodámba. A neve: Presbitero Rodriguez Teofilo, a Nuestra
Senora de Lourdes plébánosa. Vele jött Carmen Cecilia Capriles –
újságíró, az IATA ügynökség Gerente Generalja, és Averrida Alberto
Navarro, Apartado 1344 Zona 7, Panama. Marina úgy mutatkozott be, mint
idegenvezető, angol nyelvi fordító és Medjugorje által megtérő. A pap
megkérdezte, hogy miért nem hiszek a “jelenésekben”. Elmondtam neki,
hogy legalább húsz okom van arra, hogy ne higgyek, amelyek közül egy is
elég ahhoz, hogy a józan és a hitben jól képzett emberek arra a
következtetésre jussanak, hogy a jelenések nem természetfeletti
eredetűek. Arra kért, hogy legalább egy okot mondjak neki.
Elmondtam
neki Ivica Vego volt ferences pap esetét. Engedetlensége miatt a
Szentatya, a pápa parancsára a generálisa kizárta a ferences rendből,
felmentette fogadalmai alól és felfüggesztette “a divinis”. Nem
engedelmeskedett ennek a parancsnak, és továbbra is misézett, osztotta a
szentségeket, és szeretőjével töltötte az időt. Kellemetlen erről
írni, mégis szükséges, hogy lássuk, kiről beszél a Szűzanya. Vicka
naplója és a “látnokok” nyilatkozatai szerint a Szűzanya 13 alkalommal
említette, hogy (Vego) ártatlan, és hogy a püspök téved. Amikor a
szeretője, Leopolda nővér, egy apáca, teherbe esett, mindketten
elhagyták Medjugorjét és a szerzetesi életet, és együtt kezdtek élni
Medjugorje közelében, ahol gyermekük megszületett. Most már két
gyermekük van. Az ő imakönyvét ma is több százezer példányban árulják
Medjugorjéban és azon kívül. Megkértem Marinát, hogy fordítsa le
angolra. Marina nem hibáztatható, hogy egy olyan közösségbe került,
amelyik eltitkolja az igazságot. Spontán módon válaszolt a medjugorjei
gyakorlatnak megfelelően: “Muszáj elmondanunk nekik ezeket a csúnya
dolgokat?” Erre azt válaszoltam, hogy ha nem tartottátok volna vissza
magatokat, és nem takargattátok volna ezeket a “csúnya eseményeket”,
akkor ezek a panamai emberek hamarabb megtudták volna, és nem kellett
volna a semmiért Medjugorjéba utazniuk. Igazságtalanság és bűn
eltitkolni ezt az igazságot, még ha kellemetlen is, ki kell mondani.
3. Rene Laurentin mariológus teológus ugyanígy viselkedik.
1983
karácsonya körül meglátogatott, és meghívtam vacsorára. Megkérdezte,
hogy miért nem hiszek a jelenésekben. Elmondtam neki, hogy Vicka
naplója és a többi “látnok” szavai szerint ez a “Hölgy” a püspök ellen
szólt. Laurentin gyorsan válaszolt: “Ne tegye ezt közzé, mert sok
zarándok és megtérő van ott”.
Megbotránkoztatott
ennek az ismert mariológusnak ez a kijelentése! Sajnos ez maradt
Laurentin álláspontja: eltitkolni az igazságot, és védeni a
valótlanságokat. Körülbelül tíz könyvet írt Medjugorje témájában, és
szinte mindegyikben az igazságot és Žanić püspököt veszi tűz alá. Jól
tudja, hogy az emberek mit szeretnek hallani. Ezért viszonylag könnyű
volt számára megtalálni azokat, akik hisznek neki. “A veritate quidam
auditum avertent, ad fabulas autem convertentur” – elfordítják fülüket
az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,4). A Laurentin
által vezetett medjugorjei “látnokok” és védők a kezdetektől fogva
látták, hogy a modern hívő egy kommunista országban nagyon könnyen hisz
minden “csodában”, a látszólagos csodás gyógyulásokban és a “Szűzanya”
látszólagos üzeneteiben.
4. A főszereplők, akikre Medjugorje támaszkodik
Franić
nyugalmazott érsek, R. Laurentin, Lj. Rupčić OFM, Amorth, Rastrelli
S.J., valamint néhány ferences és karizmatikus a világ minden tájáról.
Hamarosan számos könyv jelent meg, valamint cikkek, brosúrák, filmek és
emléktárgyak. Mozgásban vannak turisztikai irodák, zarándoklatok,
imakönyvek, amelyeket két ferences, Vego és Prusina írt, akiket
kitettek a ferences rendből, és amelyek sok nyelven, 600.000 példányban
jelentek meg, a fanatikus imacsoportok, amelyeket a Szűzanya
állítólagos üzenetei és mindezek nagy mozgatórugója – a pénz – inspirál.
Senki
sem említi azt, ami kétségbe vonja a “jelenéseket”. A püspök mindenkit
figyelmeztetett, de a “gépezet” mégis előre tört. Említettek 50 csodás
gyógyulást, majd 150-et, 200-at, 300-at és így tovább. Laurentin 56
esetről szóló dossziét választott ki és küldött el a “Bureau medical de
Lourdes”-nak. Dr. Mangiapan az Avril/84-es Bulletinjükben azt
válaszolta, hogy ezeknek a dossziéknak nincs gyakorlati értéke, és nem
használhatók vagy tekinthetők a medjugorjei jelenések komoly
bizonyítékainak.
Diane
Basile gyógyulásáról már sokat írtak. Elküldtem a dossziét Mangiapan
doktornak, aki tanulmányozta az esetet, majd állást foglalt: “opinion
plus que reservee”. Ez egy szklerózis multiplex eset. Erről később egy
könyvben többet fogunk írni.
5. A “látnokok” hitelessége – Mirjana Dragičević.
Egy
hónappal a “jelenések” kezdete után elmentem Medjugorjéba, hogy
kikérdezzem a “látnokokat”. Mindegyiküket megkértem, hogy tegyenek esküt
a feszületre, és követeltem, hogy az igazat mondják. (Ezt a
beszélgetést és az esküt magnóra vettem).
Az első Mirjana volt: “Elmentünk megkeresni a juhainkat, amikor egyszerre…”.
(Az egyházközség káplánja félbeszakította és elmondta, hogy valójában
dohányozni mentek, amit a szüleik elől eltitkoltak). “Várj egy percet
Mirjana, te eskü alatt állsz. Azért mentetek ki, hogy megkeressétek a
birkáitokat?” Az lány a szájára tette a kezét: ” Bocsásson meg, cigizni
mentünk ki”.
Majd
megmutatta az órát, amelyen a “csoda” történt, mert az óra mutatói
megbolondultak. Elvittem az órát egy szakértőhöz, aki azt mondta, hogy
az óra minden bizonnyal leesett és meghibásodott. Miután visszavittem
neki az órát, mondtam, hogy ne terjessze, hogy csoda történt. Mégis, a
később felvett kazettákon tovább beszélt arról, hogy csoda történt az
órával, és hogy kezdetben a juhaikat mentek megkeresni. Később arról
beszélt, hogy a Szűzanya azt mondta, hogy minden vallás egyenlő.
Mennyire hihetünk Mirjanának?
6. Vicka Ivanković
a fő “látnok” a kezdetektől fogva, és Medjugorje megalkotója, Tomislav
Vlašić OFM, rajta keresztül indította el a Medjugorjéval kapcsolatos
tévhitek fő részét. Ő a pápának 1984. május 13-án kelt levelében a
következőképpen mutatkozott be: “Tomislav Vlašić atya vagyok, az, aki az isteni gondviselés akarata alapján a medjugorjei látnokokat vezeti“. Jobb lett volna neki, ha visszavonul a “sivatagba” és hallgat, mert a múltja eleget beszél róla.
Vicka
sokat beszélt és írt, és közben sok ellentmondásba keveredett. Prof.
Nikola Bulat, az első bizottság egyik tagja kikérdezte őt, és írt róla
egy 60 oldalas tanulmányt. Megszámolta a naplójában szereplő összes
logikátlanságot és hazugságot. Itt csak a véres zsebkendőt említem meg.
Elterjedt
a hír, hogy volt egy bizonyos taxisofőr, aki egy vérrel borított
emberrel találkozott. Ez a férfi adott ennek a taxisofőrnek egy véres
zsebkendőt, és azt mondta neki: “dobd ezt a folyóba“. A sofőr
továbbment, és ekkor egy fekete ruhás nővel találkozott. A nő
megállította és megkérte, hogy adjon neki egy zsebkendőt. A férfi
odaadta neki a sajátját, de a nő azt mondta: “nem ezt, hanem a véres zsebkendőt“. A férfi odaadta neki a kért zsebkendőt, mire a nő azt mondta: “Ha ezt a folyóba dobtad volna, akkor most bekövetkezett volna a világvége.“
Vicka
Ivanković azt írta a naplójába, hogy megkérdezték a Szűzanyát, hogy
igaz-e ez az esemény, és ő azt mondta, hogy igen, és hogy “az a vérrel borított férfi az én fiam, Jézus volt, és én (a Szűzanya) voltam az a fekete ruhás nő“.
Miféle
teológia ez? Ebből úgy tűnik, hogy Jézus el akarja pusztítani a
világot, ha egy zsebkendőt egy folyóba dobnak, és a Szűzanya az, aki
megmenti a világot!
7. 1982. január 14-én Vicka, Marija és a kis Jakov meglátogatott. Vicka elég idegesen kezdett beszélni, mert valótlanságokat állított. Azt mondta: “A Szűzanya küldött minket önhöz, hogy elmondjuk, hogy túl keményen bánik a ferencesekkel...”. „Milyen tekintetben?” “Nem tudjuk!”
A két
mostari ferences káplán, Ivica Vego és Ivan Prusina, akiket a püspök
megpróbált eltávolítani Mostarból rendbontás és engedetlenség miatt,
azzal védekeztek elöljáróik előtt, hogy nem hagyják el Mostart, mert a
Szűzanya Vicka által azt mondta nekik, hogy ne menjenek el. Ezt a
ferences rendtartományi tanács egyik tagja említette nekem.
Találkozásunk alkalmával megkérdeztem Vickát: “Említett a Szűzanya valamit a mostari káplánokról, Vegóról és Prusináról?”. “Nem említett, nem ismerjük őket”
– válaszolták mindhárman. Beszélgetésünk 30 percig tartott, és az
egészet felvettem. Többször megismételtem a mostari káplánokra vonatkozó
kérdést, és ők mindig válaszoltak: “Nem ismerjük őket“.
Később Vicka naplójából megtudtam, hogy nagyon jól ismerték a
káplánokat. Világos volt számomra, hogy hazudnak, mégsem akartam ezt
megemlíteni nekik, hogy beszélgetéseink során megőrizzem a bizalmukat.
8. 1982. április 4-én
Vicka és Jakov meglátogatott “a Szűzanya által küldve”. A mostari
káplánokat, Vegot és Prusinát ugyanezen év januárjában rúgták ki
rendjük elöljárói a ferences rendből. Medjugorje és a “Szűzanya” sok
híve védelmébe vette a kirúgott káplánokat. Beszélgetésünk során Vicka
nagyon izgatottan kezdte:
“Amikor
legutóbb jártunk önnél, nem mondtunk el mindent, és emiatt a Szűzanya
megszidott minket. Sok mindenről beszéltünk, és ezért elfelejtettük…”.
“Mit felejtettetek el?”
“A
Szűzanya azt mondta nekünk, hogy mondjuk el önnek, hogy azok a
káplánok, Vego és Prusina papok, és ezért ugyanúgy misézhetnek, mint
más papok.”
“Várjatok egy percet. A Szűzanya ezt a legutóbbi találkozásunk előtt mondta nektek?”
“Igen, ezért küldött minket önhöz. A múltkor sok más dologról beszéltem, és ezt elfelejtettem megemlíteni”.
Az
előző találkozás során többször is egyenesen megkérdeztem tőle, hogy a
Szűzanya említett-e valamit a két káplánról. Világos volt számomra,
hogy Vicka hazudik, és ez elég bizonyíték volt arra, hogy ne bízzak
állításaiban. Marija és Jakov is részt vett ebben a hazugságban.
9. 1983. január vége felé
Grafenauer páter, egy jezsuita pap azzal a szándékával keresett meg,
hogy utána kíván járni a medjugorjei jelenségnek. Meghallgatott 20
kazettát, és miután végighallgatta őket, azt mondta, hogy nem megy
Medjugorjéba, mert arra a következtetésre jutott, hogy a Szűzanya nincs
ott. Az én unszolásomra elment Medjugorjéba, és néhány nap múlva úgy
tért vissza, mint Vlašić atya “megtérője”. Hozott néhány dokumentumot,
az asztalra dobta őket, és azt mondta: “Itt van, amit a Szűzanya szeretne elmondani Önnek!”
Én ezt úgy értelmeztem, mint egy összeesküvést a püspök megbuktatására a
Szűzanya segítségével. A dokumentumok, amelyeket hozott, Vicka
naplójának, a plébániai krónikának és kézzel írt dokumentumoknak
egyvelege volt. Emiatt nehéz megállapítani, hogy hol íródtak először.
Vicka és Medjugorje védelmezői több mint egy évig titkolták ezt a püspök
elől. Íme néhány idézet:
1981.
december 19. A Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás a
hercegovinai zűrzavarért. Azt is mondta, hogy Ivica Vego tiszteletes nem
hibás, mégis a püspöknek van teljes hatalma. A Szűzanya azt mondta,
hogy ő (Vego) maradjon Mostarban és ne menjen el.
1982. január 3. Az összes “látnok” együtt kérdezte a Szűzanyát Ivica Vego atyáról. A Szűzanya válaszolt: “Ivica ártatlan. Ha kiteszik őt a ferences rendből, maradjon bátor… Ivica ártatlan.” A Szűzanya ezt háromszor megismételte.
1982. január 11. Újra rákérdeztünk a két mostari káplánra, és a Szűzanya kétszer is megismételte azt, amit korábban említett velük kapcsolatban.
(Megjegyzés: 1982. január 14-én Vicka a kancellárián volt a püspökkel,
és azon a találkozón megemlítette, hogy nem ismeri Vegót).
1982.
január 20. A gyerekek megkérdezték, hogy mit fog Ivica Vego és Ivan
Prusina csinálni most, hogy kidobták őket a rendből. A Szűzanya
válaszolt: “Ők ártatlanok. A püspök szigorú volt a döntésében. Maradhatnak“.
1982. április 15. Vicka feltett egy kérdést a Szűzanyának. “El tudnál mondani nekem mindent Ivica Vegóról és Ivan Prusináról?” A Szűzanya először mosolygott, majd azt mondta: “Ők ártatlanok.” Ezt kétszer is megismételte: “A
püspök hibázott… hadd maradjanak Mostarban… néha misézhetnek, de
vigyázzanak, hogy ne kerüljenek a figyelem középpontjába, amíg a dolgok
le nem nyugszanak. Nincsenek hibáik…”
1982. április 16. Tegnap,
amikor a Szűzanyánál voltunk, megkérdeztük, hogy imádkozhatnánk-e
értük (“Vegóért” és “Prusináért”) egy Miatyánkot. Ő azonnal válaszolt:
“Igen, lehet”, és imádkozott velünk. Amikor befejeztük az imát,
mosolygott és azt mondta nekem: “Ők ketten állandóan a fejedben
vannak”. Én válaszoltam: “Igazad van”.
1982. április 26. Szűzanya: “A
püspöknek nincs igazi istenszeretet a szívében. Ami a püspököt illeti,
Ivica és Ivan maradjanak nyugodtak. Amit a püspök tesz, az ellentétes
Isten akaratával, mégis azt tehet, amit akar, de egy napon feltárul
majd az igazságosság, amilyet még soha nem láttatok.”
10. Vicka soha nem tagadta, hogy a Szűzanya ezeket a dolgokat mondta,
vagy hogy ezeket a dolgokat feljegyezte a naplójába. Ennek
bizonyosságát és hitelességét legjobban egy kazetta erősíti meg, amelyet
Grafenauer atya vett fel a Vickával és Máriával folytatott
beszélgetései során. A kazetta másolatai közül egyet ott hagyot a
medjugorjei plébánián, egyet a püspöknél, egyet pedig a zágrábi püspöki
konferenciánál. A kazettát meg kell hallgatni!
Egy beszélgetés Vickával: “A püspöknek kötelessége megítélni, hogy ez a Szűzanya-e vagy sem…” – mondta Grafenauer atya.
Vicka: Úgy ítélkezik, ahogy akar, de én tudom, hogy a Szűzanya az.
Graf.: Az Egyház azt mondja, hogy ha valaki ilyen magabiztos, az önmagában is jelzi, hogy itt nem a Szűzanyáról van szó.
Vicka: Aki kételkedik, az maradjon kételkedő, én nem vagyok az.
Graf.: Ez nem jó jel… egyszer azt mondta a püspöknek, hogy jobban kellene hallgatnia a Szűzanyára, mint a pápára.
Vicka: Igen, ezt mondtam.
Graf: Ez azt jelenti, hogy a püspöknek jobban kellene hallgatnia rád, mint a pápára.
Vicka: Nem, nem rám.
Gróf: De a püspök nem tudja, hogy mi a jelenség, és talán nem is a Szűzanya az.
Vicka: De igen, a Szűzanya az.
Graf: Azt
mondta a püspöknek, hogy ő a hibás, és hogy ők ketten (Vego és
Prusina) ártatlanok, és hogy teljesíthetik papi kötelességüket.
Vicka: Igen, ezt mondtam.
Graf: Meghallgathatják a gyónást? Említette ezt a Szűzanya?
Vicka: Igen.
Graf: Ha a Szűzanya ezt mondta, és a pápa azt mondja, hogy nem…
Vicka: A pápa azt mond, amit akar, én úgy mondom, ahogy van!
Graf: Ha
a pápa azt mondja, hogy a Szűzanya nem a Szűzanya… ha a pápa… azt
mondja, hogy nem, nem misézhetnek, és nem hallgathatják meg a gyónást,
és akkor a másik oldalo, a Szűzanya azt mondja, hogy mindkettőt
megtehetik, ez nem lehet!
Vicka: Én tudom, hogy mi a helyes (amit a Szűzanya mondott).
Graf: Ez
nem lehet igaz. A kezemet tűzbe tenném, hogy tanúsítsam, hogy nem a
Szűzanya beszél. Ha valakinek nagyobb ajándéka van, akkor nagyobb a
veszélye annak is, hogy az ördög munkálkodik ezen a személyen.
Micsoda
lealacsonyító megalázása a Szűzanyának! Micsoda lealacsonyító
megalázása a Szűzanyának! Ezekkel a kijelentésekkel rombolja az
engedelmességet az Egyházban, az engedelmességet a püspökkel, a ferences
rend vezetőivel és a Szentatyával szemben. Védi Vegót!
11. A jelenés Cernóban.
Cerno
egy falu, nem messze Medjugorje városától. A medjugorjei jelenések
kezdetét követő nyolcadik napon Cerno közelében volt egy “jelenés”. A
“látók” az esemény estéjén szóltak erről a történésről Jozo Zovko
atyának, Medjugorje akkori lelkipásztorának. Megemlítették, hogy a
Szűzanya négyszer vagy ötször mondta, hogy még három napon, azaz július
1-jén, 2-án és 3-án fog megjelenni. Ezt kazettára vették fel és Ivo
Sivrić OFM atya tette közzé. A kazettát sokszorosították. Néhány évvel
később Rev. Janko Bubalo kiadott egy könyvet: Ezer találkozás a
Szűzanyával címmel. Ez a könyv a Vickával folytatott beszélgetésekről
szól. Vicka nem említi ezt az eseményt, ezért Rev. Bubalo megkérdezte,
hogy a Szűzanya mondta-e azt, hogy “már csak három nap”. Vicka azt
válaszolta, hogy nem emlékszik! Nyilvánvaló, hogy Vicka hazugságokat
beszél, és hogy a Szűzanya nem mondhatja azt, amit Vicka mond. Vicka
kitalálja ezeket a kijelentéseket. Ennek ismeretlenül kell maradnia a
világ többi része előtt? A rosszat (mint például a Szűzanyáról
valótlanságokat mondani) nem szabad megtenni azért, hogy jót érjünk el
(mint például zarándoklatok, imák stb.).
12. Marija Pavlović “látnok”.
Íme, a Grafenauer atya és Marija között felvett beszélgetés írásos összefoglalója:
Graf: A Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás?
Marija: Igen.
Graf: Azt mondta, hogy Vego és Prusina nem hibás?
Marija: Igen.
Graf: Amikor
a Szűzanya azt mondja, hogy a püspök a hibás, az azonnal gyanúsnak
tűnik, és arra következtethetünk, hogy nem a Szűzanya beszél. A
látnokok nyilvánvalóan azt terjesztik, hogy a püspök a hibás.
Marija: A Szűzanya mondta ezt nekünk.
Gróf: Hercegovinában
ez lázadást okoz, és ezek nem jó gyümölcsök. Az emberek haragudni
fognak a püspökre és rágalmazzák, rontják a jó hírnevét. Hogyan tehet
ilyet a Szűzanya? Az Egyház jól tudja, hogy a Szűzanya jó, és hogy soha
nem tenne ilyen dolgokat.
Marija: A Szűzanya ezt mondta nekünk.
F.
Franić érsek, Laurentin és sokan mások mindezt tudják, mégis
hallgatnak. Miféle teológia képes elfogadni a Szűzanya ezen
kijelentéseit a “látnokok” nyilatkozatain keresztül, miszerint
tanítójuknak, lelkipásztoruknak és liturgikusuknak – a püspöknek, aki
törvényesen kapta feladatát Krisztustól az Egyházon keresztül, nincs
Isten szeretete a szívében, hogy az egész világon bűnösnek
nyilvánították, hogy térjen meg, és hogy Medjugorjéban imákat fognak
mondani ezért a szándékért? Még olyan kijelentések is elhangzottak, hogy
maga Jézus fog imádkozni a püspökért, hogy a püspök higgyen, és aztán
jobban cselekedjen a medjugorjei események érdekében. Azt mondani, hogy
a püspöknek meg kell várnia a Szűzanya ítéletét, abszurditás. Ez
sértés a Szűzanya, az Egyház Anyja ellen. Isten tudja, hogy nem vagyok
bűntelen, és hogy a Szűzanya bírálhat engem, mégis egyedül Isten a
bíró. Soha nem kaptam megrovást vagy figyelmeztetést a Szentszéktől a
püspöki szolgálatomért.
13. Medjugorje megteremtője, Tomislav Vlašić atya
többek között kiadott és sok nyelven terjesztett egy tizenhét oldalas
füzetet, melynek címe: Hivatás a Mária évben, Milánó, 1988. március
25-én. Ez egy fiatal férfiak és nők (medjugorjei) imacsoportjának
megalapítására vonatkozik, akik együtt fognak élni, (Pármában,
Olaszországban – amire még nem volt példa az Egyház történetében!). Ők
lennének azok, akik megmentik a világot.
A
Szűzanya nyilvánvalóan Vlašić atyának és Agnes Heupelnek (egy német nő,
aki állítólag Medjugorjéban gyógyult meg) adta az ihletet, hogy
létrehozzák és vezessék ezt a közösséget együtt, Szent Ferenc és Klára
mintájára, ahogyan Vlašić leírta. Annak érdekében, hogy ez az akció
sikerüljön, Vlašić atya arra kérte Mariját, hogy három oldalon tegye
hozzá “tanúságtételét”. Ő is tagja ennek a közösségnek, és 1988. április
21-én ezt írta: “Sento il bisogno…”. – “Szükségét érzem…” – Mint
megállapítható, a Szűzanya meghatározott programot adott a “Béke
Királynője” közösségének, és Vlašić atyán és Agnesen keresztül vezeti
ezt a közösséget, akik üzeneteket adnak a közösségnek. – “Másfél
hónapja vagyok a közösségben. Jelenéseim vannak, és a Szűzanya vezet
engem a szenvedés misztériumában, ami ennek a közösségnek az alapja.
Mindent le kell írnom és közzé kell tennem, amint a Szűzanya azt mondja.
Megértettem Isten tervét, amelyet Mária által kezdett el a medjugorjei
plébánián“. Ez az idézet T. Vlašić atya szövegének 15. és 16. oldaláról származik.
Medjugorje
védelmezői hamar megértették, hogy ez a fiatal férfiakból és nőkből
álló közösség, akik együtt élnek, alszanak, dolgoznak és imádkoznak egy
házban, végül tönkre fogják tenni önmagukat és Medjugorjét. Ezért
elküldték tartományfőnöküket, Jozo Vasilj atyát Pármába. Ő a parmai
püspökkel, Msgr. B. Cochival és Rev. T. Vlašićcsal együtt ment a római
kongregációhoz. Ott közölték velük, hogy az Egyház nem engedheti meg
egy ilyen közösség létezését, majd T. Vlašić atyát felszólították, hogy
oszlassa fel a közösséget, és térjen vissza Hercegovinába. Vlašić nem
engedelmeskedett azonnal, később mégis visszatért. Ezt Jozo Vasilj atya
mondta el nekem a közösséggel kapcsolatban.
14. Ugyanez a Marija Pavlović 1988. július 11-én újabb nyilvános nyilatkozatot tett. Egyetlen lapon, amelyet ugyanúgy osztogatott, mint a korábbi nyilatkozatot, ezt írta: “Erkölcsi
kötelességemnek érzem, hogy Isten, a Szűzanya (Madonna) és az Egyház
előtt kijelentsem… A felhívás szövegéből… úgy tűnik, mintha a Szűzanya
válaszát adtam volna a T. Vlašić tiszteletes által feltett kérdésre stb.
Most kijelentem, hogy soha nem kértem a Szűzanyától (a Madonnától)
megerősítést Vlašić tiszteletes és Agnes Heupel munkájáról… első
kijelentésem… nem felel meg az igazságnak. Rev. Vlašić néhányszor
indítványozta nekem (N.B.), hogy mint az egyik ” látnok” írjak egy olyan
nyilatkozatot, amit a világ elvár… Mindaz, amit mondtam, nem felel meg
az igazságnak. Ezt kijelentem az Oltáriszentség előtt“. Marija Pavlović.
15. Marija nem tagadja,
hogy ő tette az első nyilatkozatot. Rev. T. Vlašić többször is kérte
tőle a nyilatkozatokat, és ez nyilvánvalóan az egyik “látnokkal” való
manipuláció. Tehát arra következtethetünk, hogy Marija tudatosan
mondott valótlanságot az első vagy a második alkalommal. Hazudott, és
ezt a Szűzanyának tulajdonította. Nyilvánvaló, hogy ő (Marija) csak egy
játékszer Vlašić atya kezében. Ez már korábban is világos volt
számomra, de eddig mégsem volt tárgyi bizonyítékom, ami ezt
alátámasztaná.
T.
Vlašić tiszteletes az összes “látnokkal” ugyanígy manipulált. Az ilyen
típusú manipuláció hatása alatt Marija látta, hogy a Szűzanya sírt,
amikor valaki a püspököt említette egy imaórán: “A Szűzanya
szeméből egy nagy könnycsepp folyt ki. A könny végigfolyt az arcán, és
eltűnt egy felhőben a lába alatt. A Szűzanya sírni kezdett, és sírva
szállt fel a mennybe” (1984. aug. 22.). T. Vlašić atya nyilvánvaló koholmánya, amelynek célja a püspök megfélemlítése.
Miért
nem említik Medjugorje védelmezői Mária e két kijelentését? Muszáj
ezeket a “csúnya” dolgokat eltitkolni a világ elől, mert Medjugorjéban
sok “megtérés” van? (Laurentin). Laurentin írja a Dernieres Nouvelles
3. kötetében, a 27. oldalon, hogy egy bizonyos monsignore megkérte
Máriát, hogy imádkozzon a Szűzanya üzenetéért a papjai számára. Mária
válaszolt:
“A Szűzanya azt mondta, hogy olvassák el Laurentin könyvét és terjesszék azt”!
Szörnyű
bűn a saját hazugságait a Szűzanyának tulajdonítani. Ha a világ ezt
megtudja, ki fog nekik hinni többé? Már lejáratták magukat. Senki sem
tudja megsemmisíteni ezt a tárgyi bizonyítékot. Sokszorosítani fogják
és szájról szájra terjedni fog. Jól tudom, hogy sokan vannak, akik
figyelmen kívül hagyják az ilyen anyagokat. Irracionálisan, nagy
érzelmekkel és személyes érdekekből fogadják el a medjugorjei
eseményeket. Vakok, de ezek a dokumentumok az Egyház és a mariológia
történetének részei maradnak.
16. A “látnok” Ivan Dragičević.
Ami a
“nagy jelet” illeti, Vicka 13-szor említi ezt a naplókban, 14-szer a
plébániai krónikában, 52-szer a kazettákon, és számtalanszor a
püspökkel folytatott beszélgetések során. 1982 tavaszán megkértem a
“látnokokat”, hogy írjanak le mindent, amit a jelről tudnak, anélkül,
hogy a “titkot” nyilvánosságra hoznák. Azt javasoltam nekik, hogy ezt
úgy tegyék, hogy az információkat két példányban írják le papírra. Ezt
aztán egy borítékba zárták volna, és egy példány náluk, egy pedig a
püspöknél maradt volna. Amikor a “jel” bekövetkezik, akkor kinyitnánk a
borítékokat, és megnéznénk, hogy a “jel” előre megjósolt volt-e vagy
sem.
Tomislav
Vlašić atya, Medjugorje akkori lelkipásztora azt mondta a “látóknak”,
hogy a Szűzanya azt mondta, hogy ne írjanak le semmit senkinek, és így
nem is tették. Ivan Dragičević abban az időben a boszniai Visokóban
lévő ferences kisszemináriumban volt, és erről nem értesült időben. Az
első bizottság két tagja, Dr. M. Zovkić és Dr. Z. Puljić (ma dubrovniki
püspök) meglátogatta Ivant Visokóban. Átadtak neki egy kissé zöldes
színű papírlapot, amelyre kérdéseket gépeltek. Ivan leírta a “jel”
tartalmát, dátummal látta el a dokumentumot, és a jelenlétükben
egyetlen szó és a félelem legkisebb jele nélkül aláírta. Néhány évvel
később Laurentin azt írta, hogy Iván személyesen mondta neki, hogy
egyáltalán nem írt semmit arra a papírlapra, és hogy becsapta a
Bizottság két tagját.
1985.
március 7-én a Bizottság három tagja elment, hogy megkérdezze Ivant,
igaz-e, amit Laurentin ír. Ivan azt mondta, hogy igaz, és hogy
nyugodtan elmehetnek és kinyithatják a borítékot a kancellárián, mert
abban csak egy fehér papírlapot fognak találni. Visszajöttek Mostarba,
ahol a Bizottság éppen ülésezett, és az összes tag előtt felbontották a
borítékot. A borítékban egy zöldes színű papírlapon találták megírva az
üzenet tartalmát: A Szűzanya azt mondta, hogy egy jelet fog hagyni.
Ennek a jelnek a tartalmát feltárom, hogy higgyenek. A jel az, hogy
Medjugorjéban egy nagy kegyhely lesz jelenéseim tiszteletére, egy
kegyhely az én képmásomnak. Mikor fog ez megtörténni? A jel júniusban
fog bekövetkezni. Dátum: 1982. május 9. Ivan Dragičević látnok.
Miután
meghallották ezt a hazugságot, az első bizottság tagjai be akartak
fejezni minden további vizsgálatot, mégis maradtak. Néhány nappal az
esemény után Slavko Barbaric OFM atya, elvitte a “látnokokat” valahová,
és utasította őket, beleértve Ivant is, hogy írjanak egy
nyilatkozatot, hogy Ivan nem fedte fel a jelet!
Iván
üzeneteket küldött a Szűzanyától a püspöknek. 1984. április 24-én a
Szűzanya a következőket mondta a püspökkel kapcsolatban:
“Fiam, Jézus, imádkozik érte, hogy ő (a püspök) higgyen, és ezért jobban cselekedjen Medjugorje érdekében”. Hozzátette: “Hogyan reagálna, ha a fiam megjelenne a földön? Hinne akkor?”
A Bizottsággal kapcsolatban a Szűzanya csak a következőket mondja: “Imádkozzatok,
imádkozzatok, imádkozzatok! Gondoljátok át és éljétek meg az általam
adott üzeneteket, és meg fogjátok érteni, miért jöttem”. Ivan Dragičević, Medjugorje
17. “Mondd meg a püspöknek,
hogy gyors megtérést várok tőle a medjugorjei eseményekkel
kapcsolatban, mielőtt még túl késő lenne. Fogadja ezeket az eseményeket
sok szeretettel, megértéssel és nagy felelősséggel. Szeretném, ha
tartózkodna a papok közötti konfliktusok szításától és abbahagyná a
negatív viselkedésük nyilvánosságra hozatalát. A Szentatya minden
püspöknek azt a feladatot adta, hogy bizonyos feladatokat teljesítsenek
a következőkben a saját egyházmegyéjükben. Ezek között a püspökök
feladata, hogy megoldják a problémákat és a vitákat. A püspök
Hercegovina összes plébániájának lelki atyja. Ezért kérem a megtérését
ezekhez az eseményekhez. Utolsó előtti figyelmeztetésemet küldöm. Ha
nem történik meg, amit kérek, akkor az én ítéletem és Fiam ítélete vár a
püspökre. Ez azt jelenti, hogy nem találta meg az utat Fiamhoz,
Jézushoz.”
A Szűzanya azt mondta nekem, hogy adjam át önnek ezt az üzenetet. Üdvözlettel:
Bijakovići 1983. június 21.
Tomislav
Vlašić tisztelendő úr hozta el nekem ezt a dokumentumot, amelyet több
mint valószínű, hogy ő maga írt az elragadtatás egy pillanatában.
18. Iván saját naplót vezetett
néhány éven keresztül a jelenésekről. Ez nem került nyilvánosságra,
mint ahogy Vicáé sem, és a többiek írásai sem. Ezek eredeti írások az
eseményekről, mégis tele vannak naiv állításokkal, nyilvánvaló
valótlanságokkal és abszurditásokkal. Ezek jó bizonyítékai annak, hogy a
“látnokok” nem látják a Szűzanyát és nem kapnak tőle üzeneteket.
Ezeket az üzeneteket valaki más írta, és átadták Ivánnak, hogy
sajátjaként írja alá.
Miután
Grafenauer atya elhozta nekem Vicka naplójának részleteit, megkértem
Vickát, hogy hozza el nekem a naplóját. Ő 1983. május 7-én ezt írta
nekem: “Megtudtam, hogy naplómból kivonatokat terjesztenek…”. Ez
egy nagyon fontos pont volt, amelyet a Bizottság úgy fogadott el, mint
megfelelő bizonyítékot arra, hogy a naplót maga Vicka írta, vagy hogy a
sajátjának tekintette. Később T. Vlašić atya is erre a következtetésre
jutott, ezért 1984-ben a Bizottság és előttem is kijelentette, hogy
azt a levelet nem Vicka írta nekem, hanem egy ferences tette
(valószínűleg maga Vlašić), és ő adta neki aláírásra! Sok hasonló példa
van a manipulációra, de egyiknek sincs olyan egyértelmű bizonyítéka,
mint ennek.
19. Titkok és titoktartás.
A
“jelenések” kezdetétől fogva a “látnokok” (akiket erre nyilván azért
utasítottak, hogy elkerüljék az ellenőrzést) azt mondták, hogy a
“Szűzanya” mindegyikükhöz másképp beszél. Amikor a “titkokat”
kitalálták, mindenkinek meg kellett kapnia a sajátját (összesen 60-at),
és senki sem fedhette fel azokat senkinek. Mirjana és Ivanka kapott egy
levelet a Szűzanyától, amelyet senkinek sem volt szabad elolvasnia.
Kezdetben nem voltak extázisos pillanatok, sem a nyilvánosság kerülése.
Nyilvánosan beszéltek és hozzájuk is így szóltak. Csak a Bizottságot
kerülték. Miután elismerték, hogy tanácsot kaptak, megkérdezték a
“Szűzanyát”, hogy leírhatják-e a “nagy jel” tartalmát papírra, és
lezárhatják-e egy borítékban. A “Szűzanya” válaszolt: NEM!
Iván
azonban leírta a jelet, és később azt mondta (amit magnóra is
rögzítettek), hogy a “Szűzanya” nem szidta meg őt ezért. A titkokat egy
papnak (egy ferencesnek) kellett volna átadni. Miért nem adták át a
Bizottságnak, a püspöknek vagy a pápának? Az első hónapokban gyakran
mondták, hogy a “nagy jel” el fog jönni: nagyon hamar, gyorsan, és így
tovább…
Amikor
az első év véget ért, megváltoztatták a hangsúlyt. Vicka másfél évig
írta “a Szűzanya életét”, és ez egy nagy titok, amelyet nyilvánosságra
fogunk hozni, “amikor a Szűzanya megengedi”. A Bizottság kérte ezt a
naplót a Szűzanyáról, a “Szűzanya” azonban nem tett eleget a
kérésüknek. „Megnézheti a naplót a Bizottság anélkül, hogy elvenné vagy
kinyitná?” „Nem, nem teheti!”
Kiderült,
hogy ez egy mesterkedés, hogy bolondot csináljanak mindazokból, akik
elég naivak ahhoz, hogy a világ végéig várjanak erre a jelre. Korábban
már kijelentettem, és most megismétlem ugyanezt a kijelentést, hogy ha a
Szűzanya hagy egy jelet, amiről a “látnokok” beszélnek, akkor térden
zarándokolok el Mostartól Medjugorjéig (30 km), és a ferencesek és a
“látnokok” bocsánatáért fogok könyörögni.
20. Rágalmazás a püspök ellen.
“A püspök is hitt kezdetben”.
Ez nem igaz! Amíg a kommunisták üldözték a ferenceseket, a
“látnokokat” és a zarándokokat, én megvédtem mindannyiukat, és ezért
nem változtattam meg a véleményemet “az állami bizottság fenyegetései miatt vagy azért, mert az egyházmegyei papok ezt követelték tőlem“.
Ez egyszerűen sokak által koholt rágalom. Miközben én nyilvánosan
védtem a bebörtönzött ferenceseket, Jozo Zovko atya a vizsgálatok során
azt mondta, hogy a püspök egy “farkas” és egy “képmutató”. Pontosan
ezeket a szavakat írta le. Zovko ügyvédje, Vuković egy kollégáján
keresztül megkérdezte, hogy mit tettem Zovkóval, hogy ilyen súlyos
vádakat érdemel. T. Vlašić tisztelendő gyakran adta a “látnokok” szájába
a “Szűzanya” szavait, például a “Szűzanya” megerősítését, hogy a sátán
(ebben az esetben a püspök) az ő tervét akarja elpusztítani. Ezt
világosabban megírta egy, a vatikáni barátoknak írt levelében. Vlašić és
tartományfőnöke előtt panaszkodtam erre a vádra, arra, hogy sátánnak
nevezte a püspököt. Nem tagadta, hanem azzal indokolta a szavait, hogy
ezt rendkívüli érzelmek hatása alatt írta.
Az ember mondhat valamit érzelmek hatása alatt, de ezt nem lehet leírni és idegen nyelvekre lefordítani.
21. Gyümölcseik révén.
Medjugorje
védelmezőinek leggyakoribb érve az, hogy a medjugorjei események
gyümölcsei bizonyítják, hogy a Szűzanya megjelenik ott.
Azok,
akik egy kicsit többet tudnak, mint a Medjugorjéba érkező zarándokok,
azt mondják: Medjugorje legelszántabb védelmezőinek gyümölcsei azt
mutatják, hogy ők maguk nem hisznek a jelenésekben. Ha minden “csúnya
dolgot” nyilvánosságra lehetne hozni, akkor bizonyára mindenki számára
egyértelműen negatív lenne a válasz. Mégis, Laurentin, Rupčić, Vlašić,
Barbarić és mások gondosan eltitkolják az igazságot. Ha Medjugorje
védelmezői találkoznak valakivel, aki kételkedik a jelenésekben, akkor
gyorsan elszigetelik ezt az embert, megvádolják valamivel, vagy
őrültnek nyilvánítják (J. L. Martin).
A
jámbor hívek nagy része naivan áldozatul esett a nagy propagandának, a
jelenésekről és a gyógyulásokról szóló beszédnek. Ezek az emberek maguk
váltak az események legnagyobb propagandájává. Nem is gondolnak arra,
hogy az igazságot szándékos hazugságokkal leplezték el. Nem tudják,
hogy nem történt egyetlen olyan csodás gyógyulás sem, amelyet illetékes
szakértők és intézmények, mint például a “Bureau medical de Lourdes”,
igazolni tudtak volna. Senki sem tud egyetlen hercegovinai gyógyultról
sem. Mindenki tudja, hogy a kis Daniel, az öreg Jozo Vasilj, Venka
Brajčić és mások, akiket a Medjugorjeról szóló első könyvekben
említettek, nem gyógyultak meg.
22. A gyógyulások ígéretei jellemzőek az eseményekre.
Amikor nem az történik, amit megígértek, akkor letagadják őket, mert
soha nem rögzítették vagy írták le őket papírra. Sok olyan ígéret volt,
amely tragikusan végződött. Ami minket érdekel, az az, hogy a
“Szűzanya” adja-e ezeket az ígéreteket, vagy pedig a “látnokok”
találták ki őket.
Marko
Blažević tragikus vége, ahogyan azt a nyugalmazott belgrádi érsek,
Msgr. Turk leírta, sokat elárul a gyógyulás “ígéreteiről”.
Az
érsek 1984. május 22-én azt írta, hogy 1984. május 22-én került be a
belgrádi kórház kardiológiai klinikájára betegként. Az érsek azt az
ágyat kapta, amelyet korábban Marko Blažević foglalt el a Mostar
melletti Buna városából, akinek műtétre kellett mennie.
Blažević
úr elmondta az érseknek és sok más betegnek, orvosnak és a kórházi
személyzetnek, hogy a Szűzanya a “látnokokon” keresztül megígérte, hogy
a műtét sikerülni fog. Egy apáca, aki a műtőben asszisztált, később
azt írta nekem, hogy Blažević felesége és lánya fanatikus hittel
beszélt neki a “Szűzanya ígéretéről”. Egy bizonyos orvos is meg volt
győződve erről az ígéretről. A beteg a műtét után nem ébredt fel. A
műtét alatt a betegek egy csoportja buzgón imádkozott a műtő ajtaja
előtt. Sokan beszéltek erről az esetről, amely sokakat nagyon
csalódottá és megszégyenültté tett más vallású emberek és ateisták
előtt.
T.
Vlašić atya a rá jellemző módon, az igazság eltitkolásával, sikeresen
meggyőzte a néhai Blažević úr lányát, hogy menjen el a püspökhöz, és
mondja el neki, hogy a Szűzanya csak azt mondta nekik, hogy
imádkozzanak, nem pedig azt, hogy megígérte nekik, hogy a műtét
sikerülni fog!!!
Mondtam neki, hogy ne csináljon hazugot a néhai édesapjából, vagy a többiekből, akikkel beszélt.
23. A ferencesek és az egyházmegyei papság.
A
ferences és az egyházmegyei papság közötti kapcsolatokat a hercegovinai
plébániákon végzett lelkipásztori feladatok tekintetében a Szentszék
1899-ben hozott határozatával alakították ki maguk a ferencesek és az
akkori püspök, Paškal Buconjić OFM javaslatára. E határozat szerint a
plébániákat a híveket két csoportra kellett egyenlően felosztani a
papság között. Mivel akkoriban nem volt egyházmegyei papság, a jogosan
hozzájuk tartozó plébániákat 1923-ban “ad nutum S. Sedis” a
ferencesekre hagyták. Čule püspököt, Mostar első egyházmegyés püspökét
1948-ban 11 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Ebből a büntetésből
nyolc és fél évet letöltött, mielőtt szabadlábra helyezték.
Börtönbüntetése után az egyházmegye papságának száma emelkedni kezdett.
1968-ban a Szentszék elrendelte, hogy a ferencesek adjanak át öt
plébániát az egyházmegyei papságnak. Mindössze két plébániát adtak át.
Sokéves tárgyalások és konzultációk után 1975-ben született meg a
Szentszék rendelete a hercegovinai plébániák felosztásáról.
A
ferencesek nyilvánosan és kollektíven elítélték ezt a rendeletet, annak
ellenére, hogy a mostari egyházmegyében a hívek több mint 80%-át ők
igazgatják. 1976-ban az engedetlenség miatt a ferences tartomány
vezetősége az akkori tartományfőnökkel, Šilićcsel együtt elvesztette
hatáskörét, és azóta a tartomány nem rendelkezik önállósággal, és a rend
generálisa közvetlenül “ad instar” rendelkezik a tartomány felett.
További büntetés volt, hogy 1979-ben a hercegovinai ferencesek nem
vehettek részt a generális megválasztásában. Az első pont, amelyet a
rend új generálisa említett hercegovinai testvéreinek: “a hercegovinai
püspök iránti engedelmesség és a vele való együttműködés kialakítása
vagy megteremtése”. Az engedetlenség ma is ugyanúgy uralkodik, mint
korábban, és a “Szűzanya” kezdettől fogva védelmezi az engedetlen
ferenceseket. Vicka azt írja a jelenésekről szóló naplójában, hogy a
Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás minden rendbontásért
Hercegovinában. (Lásd a 9. számot). Ezt többször is megismétli. Maguk a
ferencesek is megosztottak. A Medjugorjét védő ferences ellenzéknek
sikerült megbuktatnia saját “ad instar” elöljáróikat, akik jó
kapcsolatot alakítottak ki a püspökkel, és egy Medjugorjét védő
csoportot állítottak be. Az új “ad instar” tartományfőnöknek, Jozo
Vasiljnak nem sikerült békét és rendet teremtenie testvérei között,
ezért elmenekült a zaire-i missziókba, és nem jön vissza! (Gyümölcs?!)
Őt a
tartományfőnökhelyettes követte. A generális mindenkitől
engedelmességet követelt, különben a tartományt fel kell számolni. “Itt
az ideje, hogy mindenki vállalja a személyes felelősségét, mielőtt
jogi szankciókat hoznának, vagy megszüntetnék a Tartományt. (Acta Ordinis fasc. I/89). A Provincia nem kap önállóságot, amíg a dekrétum nem teljesül.
A
ferences rend három vizitátora, akik 1988-ban érkeztek a tartományba,
azt mondták, hogy a tartományban nincs egyetlen ferences sem, aki a
dekrétum végrehajtása mellett lenne. Ez a vélemény túlzó, mégis fontos.
24. Ez csak egy része az események “jó gyümölcseinek”.
A
zarándokok azonban csak úgy tudják, hogy a püspök “gyűlöli a
ferenceseket”. Szép számmal vannak ferencesek a tartományban, akik jól
együttműködnek a püspökkel, és ezek a ferencesek sem hisznek a
jelenésekben. Néhányan közülük soha nem tették be a lábukat
Medjugorjéba.
Számos
jó ferences könyörgött nekem, hogy írjak valamit, hogy együtt, közösen
harcot indíthatnánk Medjugorje hazugságai ellen, mert úgy gondolják,
hogy “Isten megbüntet minket, ferenceseket, mert hazugságokat és
hamisságokat terjesztettünk az egész világon és pénzt csináltunk
belőlük”.
A
hercegovinai egyházmegyék száz egyházmegyés papja közül egy sem hisz a
jelenésekben. Jugoszlávia 42 püspöke (ordináriusok, segédpüspökök és
nyugalmazottak) közül csak egy nyilatkozott egyértelműen mellette és
védte meg a történteket. Az első bizottság 15 tagja közül, amelyet a
mostari püspök hozott létre a jugoszláviai püspökök és tartományfőnökök
segítségével, 11 tag azt mondta, hogy nincs semmi természetfeletti a
medjugorjei eseményekben, 2 (ferences) azt állította, hogy a jelenések
hitelesek, 1 tag azt mondta, hogy volt valami “in nucleo” (kezdetben) és
1 tartózkodott. Amin a Bizottság három évig működött, azt a Szentszék
(ellentétben azzal, amit Medjugorje védelmezői terjesztettek) soha nem
kérte be, nem látta, nem hozott róla ítéletet. A Szentszék sem ejtette a
püspököt.
25. Az események kezdetétől fogva
figyelmeztettem a ferenceseket, hogy meg kell várniuk az Egyház
ítéletét, hogy együtt keressük az igazságot. Az események irányítóinak
azonban az volt a céljuk, hogy minél hamarabb tömegeket hozzanak
Medjugorjéba, sok pénzt szerezzenek a propagandára, és a Szűzanyát
használják fel a püspök elleni harcukhoz. Napcsodákat találtak ki. Sok
zarándoknak megsérült a szeme a napba bámulástól. 50, 150, 200 és 300
gyógyulásra hivatkoztak, és mindenféle dolgokról beszéltek, látva, hogy
a hívek mindent elhisznek, amit mondanak, különösen akkor, amikor F.
Franić érsek és Laurentin ott voltak, hogy támogassák őket. A hívek
Medjugorjéban úgy tekintenek az eseményekre, ahogyan arra útmutatást
kaptak, mint ahogyan ez minden más jelenés helyén is így van, legyenek
azok igazak vagy hamisak. A csodálkozást és az izgalmat itt időnként
úgy tekintik, mint ami nagy elvakultsághoz és fanatizmushoz vezet.
26. Az olaszok jól ismerik
Gigliole Ebe Giorgininak, a “Pia Opera di Gesu Misericordioso” hamis
rendjének alapítójának történetét. Elvált és újraházasodott, polgári
házasságot kötött, majd kuruzslással töltötte az idejét. Fiatal nőket
gyűjtött össze a rendje számára, és nagy összegeket kapott és szerzett.
Két pap állt a szolgálatában és sok háza volt. Kettős életet élt, és
hamis stigmái voltak, amelyeket ő maga készített. “Nővérei” fanatikusan
követték őt, és Ebe mamának hívták. Férfihivatásai is voltak, de
néhányan, akik később elhagyták, azt állították, hogy erkölcstelen
életet élt. Sok ékszere és aranya volt, két jachtja, 32 szőrme stb. Az
egyházban sokan ellenezték az életmódját, míg mások fanatikusan
védelmezték őt, jó gyümölcsökre hivatkozva. Még két püspöktől is
dicséretet kapott. Éjszaka kétszer is razziát tartott a rendőrség az
anyaházban lévő szobájában, és az egyik szeminaristájával találták az
ágyban. Botrány tört ki, és kétszer is sokéves börtönbüntetésre ítélték
egy ferencessel együtt, aki a gyóntatója volt. A sajtó évekig írt
erről a botrányról. Egy film is készült, de követői fanatikusan és
vakon védelmezték őt, még akkor is, amikor a rend szétesett. Szerintük
szent volt, aki sok hivatást vonzott, és ez sokak számára elég érv volt
arra, hogy állítsák: a “gyümölcsök” alapján nyilvánvalóan Isten
ihlette! A vallási vakságot rendkívül nehéz gyógyítani. A fanatizmus
hozta az eretnekségek kezdetét az Egyházban, ma pedig ez a szekták
alapja.
A
protestáns lelkész, Jim Jones tiszteletes nagyszerű jótékonysági
szervezetet hozott létre Chicago déli részén, és nagy pénzösszegeket
gyűjtött össze, valamint sok fanatikus követőt a szektájához. Hogy
szabadabban működhessenek, mintegy 1000-en közülük a dél-amerikai
Guyanába mentek, ahol új otthonukként létrehozták “Jonestown”-t.
Diktatúrát és fanatikus engedelmességet építettek ki “Messiásuk” iránt.
Sokat írtak a szörnyű dolgokról, amelyek történtek, Jones
erkölcstelenségéről és arról, hogy néhányan megpróbáltak megszökni a
közösségből, de elfogták és megölték őket. Ezután pénz nélkül maradtak.
Elterjedt a pletyka, hogy az amerikai hadsereg beavatkozik, ezért Jones
elrendelte, hogy vonuljanak vissza a dzsungelbe. Mivel nem látott
kiutat, mindenkit felszólított, hogy adják fel az életüket, hogy az
örökkévalóságba utazhassanak. Több mint 900-an kelyhekkel egy hatalmas
fazékhoz jöttek, hogy mérget igyanak, és holtan estek össze.
Mi
adott nekik erőt az öngyilkossághoz? A fanatizmus! Mégis, amikor a
keresztény hívek jelenésekről és csodákról hallanak, könnyen elfogadják
ezeket az eseményeket tényként, anélkül, hogy egyáltalán kritikusan
viszonyulnának az eseményekhez. Ilyenkor elfogja őket a vakság és a
fanatizmus. Amit mondanak, azt automatikusan elhiszik, például, hogy a
közönséges rózsafüzérek Medjugorjéban arannyá változnak! És az emberek
tényleg elhiszik ezt!
27. Ez a vakság a medjugorjei eseményekkel kapcsolatban néhány papot és püspököket is elért.
Sok
olaszországi pap (pl. Amorth, Rostral és mások) könnyen értesülhetett
volna arról, hogy a püspök, a Bizottság, a jugoszláviai püspökök, a
ferencesek egy része és az összes egyházmegyei pap nem hisz az
eseményekben. Mégis kikerülték az igazságot, annak ellenére, hogy
mindenkit fogadtam, aki az eseményekről érdeklődött, és időt szántam
rájuk. Különösen meglepett a kollegialitás hiánya néhány püspök
részéről. Senkinek sem kell elfogadnia az én ítéletemet, de mindenkinek
lelkiismereti kötelessége, hogy megfelelően tanulmányozza a medjugorjei
eseményeket, mielőtt állást foglal, különösen, ha az illetőnek
tekintélyes pozíciója van az Egyházban, mint a püspököknek.
“Mit
tettek veled Szűzanya!” Kilenc éven át hurcoltak téged, mint
turisztikai látványosságot. Akkor beszéltek veled, amikor csak kedvükre
tartotta, mintha bankpénztáros lennél. Üzeneteket fabrikáltak, és azt
mondják, hogy eljössz és megjelensz ott, de a saját érveiken kívül semmi
sem bizonyítja, hogy amit mondanak, az igaz. Az egész világ egy “nagy
jelre” vár, és a naivak még mindig várnak és hisznek. Sajnos ez a hamis
szenzáció nagy szégyent és botrányt fog hozni az Egyházra. Azok, akik
az eseményeket irányítják, nem térnek meg, még akkor sem, ha a
rendtartomány generális általi megszüntetésének veszélye lebeg felettük.
Ez csak egy kis összeállítás abból, amiről írni szeretnék.
Remélhetőleg lesz alkalmam tovább bővíteni, pontos dokumentációval és
könyvet kiadni ezekről az eseményekről.
28. Medjugorjéban sok ima és jámbor tevékenység folyik.
Egyesek szerint megtérések is történtek. Valóban sok igazán megható
levelet kaptam, és sajnálom azokat, akik előbb-utóbb csalódni fognak.
De a
medjugorjei eseményekben volt fanatizmus, babona és félretájékoztatás
is. Sok durva vádaskodást is kaptam a postán, amelyeket nem említhetek,
mindezt a “Béke Királynője” nevében. Ami pozitív ezekben az
eseményekben, az nem igazolhatja azokat a hamisságokat és hazugságokat,
amelyeket azért terjesztettek, hogy megnyerjék a világot Isten
számára. Jézus mondta: “Azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek
az igazságról”.
Az
Egyház könnyen képes lenne tömegeket vonzani, ha elhagyná a hatodik
parancsolatot, ha megengedné a válást, ha hagyná, hogy mindenki azt
higgyen és tegyen, amit akar. De Jézus az igazságért ment a keresztre,
és a mártírok az igazságért adták életüket. Szent Pál írja a híveknek:
“Ha valaki olyan evangéliumot hirdet nektek, amely ellentétes azzal,
amit kaptatok, az legyen átkozott.” (Gal 1,9). Ma világszerte sok
imacsoport imádkozik Ivica Vego tisztelendő imakönyvéből és elmélkedik a
Szűzanya állítólagos üzeneteiről, mintha ezek a dolgok fontosabbak
lennének, mint a Biblia és az Egyház Tanítóhivatala. Hiszem, hogy a
történtek ellenére a Szűzanya könyörögni fog a szükséges kegyelmekért az
Egyház számára, hogy az megélje Krisztus igazságát.
Tudom,
hogy valószínűleg sok őszintén jámbor lélek lesz, aki félre fog érteni
és a Szűzanya ellenségének fog tartani. Sokszor jártam Lourdes-ban és
más kegyhelyeken, amelyekhez olyan jelenések kapcsolódnak, amelyeket az
Egyház elismert. Amit én teszek, az az igazság védelme, az Egyház
védelme, és imádkozom Istenhez, hogy képes legyek életemet áldozni
ezért.
29. Azok, akik Medjugorjéról írtak,
jól eladták könyveiket, és nagy haszonra tettek szert. Sajnos azok,
akik kritikusan írtak, nem jártak ilyen jól, mert szervezett bojkottba
ütköztek. A történet másik oldaláról az embereknek el kellene olvasniuk
a következőket:
Dr. IVO SIVRIC OFM (egy Medjugorjéban született ferences, aki most az
USA-ban, St. Louisban él), The Hidden Side of Medjugorje, I. kötet,
1989. Editions Psilog, C.P. 300, Saint-Francois-du-Lac, Quebec, Kanada
J0C 1M0. Tel. (514) 568-3036.
E. MICHAEL JONES, Medjugorje: the Untold Story, Fidelity Press, 206 Marquette Ave., South Bend, IN 46617, USA, 1988, 144. o.
P. A. GRAMAGLIA, L’Equivoco di Medjugorje. Apparizioni mariane o fenomeni di medianita? Claudiana, Torino, 1987, pp. 172.
Mostar, 1990.
Msgr. Pavao Žanić
Mostar püspöke
