A
hit isteni erény, amely fokozat szerinti, így növekedhet is bennünk,
és bár nem mi vagyunk ennek közvetlen okai, mégis alkalmassá tehetjük
magunkat a befogadására. Például azzal, hogy olvasunk és tanulunk róla.
Ehhez kiváló segítség Jordan Aumann: Spiritual theology című művének
vonatkozó fejezete.
A hit természetfeletti erénye
Ha a
keresztény életet csak azzal a természetfeletti céllal kapcsolatban
lehet megérteni, amelyre irányul, és amelynek fényében értékelni kell,
akkor „a keletkezés sorrendjében” az első helyet a hit erényének kell
elfoglalnia. Az Egyház a hit erényét a következőképpen határozta meg:
Olyan
természetfeletti erény, amely által Isten kegyelmének indíttatása és
segítsége révén elhisszük azt, amit Isten igaznak nyilatkoztat ki, nem
azért, mert annak belső igazsága az értelem természetes fénye szerinti
vizsgálat során nyilvánvaló, hanem magának a kinyilatkoztató Istennek a
tekintélye alapján.
Az
isteni és katolikus hit alapján mindazokat a dolgokat el kell hinni,
amelyeket Isten igéje – akár az írott, akár a hagyományos szó –
tartalmaz, és amelyeket az Egyház hitre javasol.(1)
A hit erénye Isten belénk oltott ajándéka, azonban „az
ember nem tud ragaszkodni Istenhez, amikor kinyilatkoztatja magát,
hacsak az Atya által vonzva nem engedelmeskedik Istennek ésszerű és
szabad hittel.”(2) A hit cselekedete az Isten által
kinyilatkoztatott igazságok elfogadása, ezért az értelem beleegyezését
igényli. A hitaktus azonban nem az értelem bármiféle levezetéséből vagy
a hitet szükségszerűen megalapozó bizonyítékból következik; a hit az
Isten kinyilatkoztatásának tekintélyén nyugszik, és ezért a hitaktust
megelőzően az akarat parancsára van szükség. De mivel ezek egy
természetfeletti erényből indulnak ki, mind az akarat parancsa, mind az
értelemnek a hithez való hozzájárulása természetfeletti cselekedet, és
ezért a hit aktusának harmadik eleme az isteni kegyelem mozzanata,
mert a tényleges kegyelem minden természetfeletti cselekedet belső
elve. Ahogy Szent Pál mondja: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.” (Ef 2,8).
A hit
erényének tökéletes működéséhez a megszentelő kegyelem állapotára és a
szeretet működésére van szükség. Ezért jelentette ki a tridenti zsinat,
hogy a reménységgel és szeretettel nem egyesült hit nem egyesít
bennünket tökéletesen Krisztussal, és nem tesz bennünket az ő misztikus
testének élő tagjaivá.(3) Ugyanez a zsinat azonban kijelentette, hogy a
halálos bűnben élő személyek még mindig rendelkezhetnek formátlan (a
szeretet által nem éltetett) hittel. Ők még hisznek a hit igazságaiban a
kinyilatkoztató Isten tekintélye alapján, de megszentelő kegyelem
híján cselekedeteik nem érdemszerzőek.(4) Csak a hit ellen irányuló
súlyos bűn semmisíti meg a hit erényét.
A
tridenti zsinat kimondja, hogy a hit a megigazulás kezdete, alapja és
gyökere, és hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni és gyermekei közé
tartozni.(5) Azért kezdet, mert ez teremti meg az első kapcsolatot
köztünk és Isten, a természetfeletti rend szerzője között. A legelső
dolog az Istenbe vetett hit. Ez az alap, amennyiben az összes többi
erény, beleértve a szeretetet is, feltételezi a hitet, és erre épül,
mint egy épület az alapjára. Hit nélkül lehetetlen remélni vagy
szeretni. Ez a gyökér, mert a szeretet által megelevenítve benne él az
összes többi erény. Ha a hitet a szeretet élteti, a hit többek között
két nagy hatást vált ki a lélekben: Isten iránti gyermeki tiszteletet,
amely segít a léleknek megőrizni magát a bűntől, és a szív
megtisztulását, amely a magasba emeli és megtisztítja a földi dolgok
iránti vonzalmától.
A hit
mind tárgyilag, mind pedig alanyilag növekedhet és fejlődhet
lelkünkben, amíg rendkívüli mértéket nem ér el, de ezt a tanítást
helyesen kell érteni. Senki sem magyarázta meg jobban, mint Szent Tamás,
ezért mi az ő tanítását foglaljuk össze.
Egy
szokás vagy erény kétféleképpen tekinthető: a tárgy szempontjából és az
alanyban való részvétele alapján (objektív hit és szubjektív hit). A
hit tárgyát (objektív hit) pedig kétféleképpen lehet vizsgálni: annak
formális indítéka szerint (a kinyilatkoztató Isten tekintélye) vagy a
hitre javasolt dolgok szerint (a hit igazságai). A hit formai motívuma
(Isten tekintélye) egy, és ebből a szempontból a hit nem különbözik a
hívőkben, hanem mindenkiben ugyanaz (valaki vagy elfogadja Isten
tekintélyét, vagy nem). A hitünk számára kínált igazságok azonban
sokfélék, és többé-kevésbé egyértelműen megismerhetők (egy teológus
sokkal többet ismer, és világosabban ismeri őket, mint az egyszerű
hívő).
Ennek
megfelelően az egyik ember több igazságot hihet kifejezetten, mint a
másik, és így nagyobb hitet gyakorolhat a hit nagyobb mértékű
kifejtettsége szerint.
De ha a
hitet az alanyban való részvétele szerint tekintjük (szubjektív hit),
akkor is két módja lehet, mert a tevékeny hit az értelemből (az értelem
elfogadja a kinyilatkoztatott igazságokat) és az akaratból (amely
Isten és a mi szabad választásunk által mozgatva ezt az elfogadást az
értelemre kényszeríti) indul ki. Ebben az értelemben is lehet a hit
nagyobb az egyik emberben, mint a másikban, annak okán, hogy az akarat
nagyobb készséggel parancsolja az értelemnek az beleegyezést. (6)
A fenti
tanításhoz nincs semmi érdemleges hozzáfűznivalónk. Most azt fogjuk
megvizsgálni, hogy a keresztény élet különböző szakaszaiban a lelkek
milyen módon tudják hitüket elmélyíteni.
A
kezdők legfőbb gondja az, hogy táplálják és erősítsék a hitüket, hogy
az ne vesszen el vagy sérüljön meg. Ehhez bizonyos dolgokra van
szükség:
1.
Felismerve, hogy a hit Isten ajándéka, ahogyan Szent Pál tanítja (Ef
2,8), kérni fogják Istentől a kegyelmet, hogy erősítse meg hitüket.
2. Az
isteni kegyelem segítségével határozottan elutasítanak mindent, ami
veszélyt jelenthet a hitükre: a hit elleni kétségeket és kísértéseket; a
veszélyes irodalmat, amely világi vagy keresztényellenes értékeket
hirdet; az intellektuális gőgöt, amely az isteni kinyilatkoztatás
engedelmes elofgadásának legfőbb akadálya. „Isten a kevélyeknek
ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.” (1Pt 5,5).
3. A
katolikus tanítás tehetségük szerinti tanulmányozásával igyekeznek
bővíteni a hitigazságok ismeretét, és ezáltal egyre több konkrét
igazságra kiterjesztik beleegyezésüket.
4. Arra
törekszenek, hogy a szubjektív hitet a hit áhítatos cselekedeteivel és
az Egyház tanítóhivatalának való engedelmességgel gyarapítsák.
A haladó lelkek a
hit olyan szellemét fogják ápolni, amely egy szigorúan
természetfeletti síkra helyezi őket, ahonnan minden dolgot láthatnak és
megítélhetnek. Ehhez a következő dolgok szükségesek:
1. Istent a hit fényében kell látniuk,
anélkül, hogy figyelembe vennék az önszeretetet vagy az önző
szempontokat. Isten mindig ugyanaz, végtelenül jóságos és irgalmas,
függetlenül attól, hogy milyen vigasztalást vagy szárazságot
tapasztalunk az imádságban, és függetlenül a nehézségektől vagy a
jóléttől.
2. Mindent a hit tanításai szerint kell értékelniük,
mindannak ellenére, amit a világ mond vagy gondol. Például
meggyőződésük kell legyen, hogy a szegénység, a szelídség, a bűnbánat,
az irgalmasság, a szív tisztasága és a békesség (Mt 5,3-10) nagyobb
értéket képvisel az örök élet szempontjából, mint bármi, amit a világ
kínálhat. Le kell mondaniuk minden világi szempontról és minden olyan
szemléletről, amely tisztán emberi. „Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk” (1Jn 5,4).
3. Az intenzíven megélt hit szelleme vigasztalás forrása lesz
az élet szenvedéseiben, a testi gyengeségben, a lélek keserűségében és
megpróbáltatásaiban, az emberek hálátlansága vagy gyűlölete közepette, a
rokonok és barátok elvesztésekor. A szenvedés elmúlik, de a jól
szenvedés jutalma soha nem múlik el. Sőt, a szent élet sokkal fontosabb,
mint a hosszú élet. Az apostolok és az őket követő összes vértanú, a
hit fényétől megvilágosítva, állhatatosan és nyugodtan mentek a halálba,
örömmel, hogy Jézus nevéért szenvedhettek (ApCsel 5,41).
A tökéletes lelkekben,
akiket az értelem és a tudomány ajándékai megvilágítanak, a hit eléri a
legnagyobb intenzitását. Fényesen ragyog, mint a boldogító színelátás
és a dicsőség fényének (lumen gloriae) kezdete.
Az értelem ajándéka
Az
értelem ajándéka egy természetfeletti habitus, amelyet a megszentelő
kegyelem olt a lélekbe, és amely által az emberi értelem a Szentlélek
megvilágosító hatása alatt alkalmassá válik a kinyilatkoztatott
igazságok, vagy akár a természetes igazságok beható megismerésére is,
amennyiben azok a természetfeletti célhoz kapcsolódnak. Az értelem
ajándéka a spekulatív értelemben lakozik, amelyet tökéletesít (az
értelem előzőleg a hit erénye által megvilágosítva lévén), hogy az a
természetének megfelelően fogadhassa a Szentlélek indítását.
Az
értelem ajándékának lényege a mélyrehatoló intuíció, és ez képezi a
sajátos különbséget ezen ajándék és a hit erénye között. A hit a
természetfeletti igazságok megismerését biztosítja tökéletlen módon (modo humano),
ami a belénk öntött erények sajátja és jellemzője; az értelem ajándéka
alkalmassá teszi az értelmet ugyanezen kinyilatkoztatott igazságok
mélyreható és intuitív megismerésére (modo divino). Egyszerűen szólva, ez a belénk öntött szemlélődés egy fajtája, az igazság egyszerű és mély megértése.
Az
értelem ajándéka abban különbözik a többi értelmi ajándéktól
(bölcsesség, tudomány és jótanács), hogy a hit igazságainak mélyreható
megismerése azok egyszerű felfogása révén történik, anélkül, hogy
azokról ítéletet hoznánk. Az ítélőképesség, amennyiben az isteni
dolgokra vonatkozik, a bölcsesség ajándékához tartozik; ha a teremtett
dolgokra vonatkozik, akkor a tudomány ajándékához; amennyiben pedig ezen
igazságoknak a konkrét cselekedetekre való alkalmazására vonatkozik,
akkor a jótanács ajándékához tartozik.
Az
értelem ajándékának tárgya a spekulatív és gyakorlati kinyilatkoztatott
igazságokat foglalja magában, sőt a természetes igazságokat is,
amennyiben azok a természetfeletti célhoz kapcsolódnak. Magába foglal
mindent, ami Istenre, Krisztusra, az emberre és minden teremtményre
vonatkozik, de elsősorban a hit igazságaira, másodsorban pedig minden
más dologra, amennyiben az a természetfeletti céllal kapcsolatos.
Az
értelem ajándéka csodálatra méltó hatásokat vált ki a lélekben, és ezek
mindegyike tökéletesíti a hit erényét. Aquinói Szent Tamás különböző
módokat sorol fel, amelyekkel az értelem ajándéka lehetővé teszi
számunkra, hogy behatoljunk a hit igazságaiba.(7)
1. Feltárja a Szentírás rejtett értelmét. Ez
az, amit az Úr az emmauszi tanítványokkal kapcsolatban tett, amikor
megnyitotta értelmüket, hogy megértsék a Szentírást (Lk 24, 45).
Valamely szentírási szakasz mély megértésében sok szent megtalálta egész
lelki életének vezérelvét: „Az Úr kegyelmeit éneklem örökké” Szent Teréz (Zsolt 89,2); „Aki tudatlan, jöjjön hozzám!” Lisieux-i Szent Teréz (Péld 9,4); „magasztaljuk dicsőséges kegyelmét” Szentháromságról
nevezett Erzsébet nővér (Ef 1,6). Ezért ezek a misztikusok nagy
megelégedést találtak a Szentírás ihletett szavaiban, és különösen
magának Krisztusnak a szavaiban.
2. Feltárja a szimbólumok és jelképek titokzatos jelentőségét. Így Szent Pál Krisztust látta a sziklában, amelyből élő víz ömlött, hogy csillapítsa az izraeliták szomját a pusztában: „A szikla pedig Krisztus volt” (1Kor 10,4).
Keresztes Szent János az Ószövetség számos szimbólumát és alakját
magyarázza, amelyek az Újszövetségben vagy a kegyelmi életben nyerték el
teljes megvalósulásukat.
3. Feltárja az érzékelhető látszat mögötti szellemi valóságokat.
Az Egyház liturgiája tele van fenséges szimbólumokkal, amelyek
többnyire elkerülik a felületes lelkek figyelmét. A szentek azonban nagy
áhítatot és tiszteletet tanúsítottak az Egyház legapróbb szertartása
iránt is. Az értelem ajándéka képessé tette őket arra, hogy meglássák e
szimbólumok és érzékelhető jelek mögött rejtőző magasztos valóságokat.
4. Képessé tesz az okokban rejlő hatások szemlélésére. Ez
különösen a szemlélődőknél és az imádkozó teológusoknál figyelhető
meg. Az elmélkedés és elmélyült tanulmányozás hosszú órái után a Lélek
sugallatára hirtelen minden világossá válik. Egy szó vagy kijelentés
ekkor teljes mélységében és jelentésében láthatóvá válik.
5. Az okokat a hatásukon keresztül teszi láthatóvá. Az
értelem ajándéka itt éppen az előbbi ponttal ellenkező módon, a
hatásaiban tárja fel Istent és az ő mindenható ok-okozati összefüggéseit
anélkül, hogy hosszas levezetésekhez folyamodnánk. A lélek egy
egyszerű pillantással és isteni intuíció révén felfedezi a látható
alatt rejtőző láthatatlant.
Ezek
azok a fő hatások, amelyeket a lélekben az értelem ajándékának működése
vált ki. Ezen ajándék által tökéletesítve a hit erénye elképesztő
intenzitást ér el. Szent Tamás mondta: „Már ebben az életben, amikor a lélek szeme az értelem ajándéka által megtisztul, az ember bizonyos módon meglátja Istent.”(8)
E magasságok elérésével a hit hatása kiterjed a lélek minden
mozdulatára, minden cselekedete megvilágosodik, és mindent a hit
prizmáján keresztül lát. Úgy tűnik, hogy ezeket a lelkeket teljesen az
isteni ösztön vezeti, ahogyan a saját életük eseményeire vagy mások
életére gondolkodnak, beszélnek vagy reagálnak.
Az
ajándékok működése teljes mértékben a Szentlélektől függ, de a lélek
sokat tehet azért, hogy a kegyelem segítségével felkészüljön erre az
isteni mozgásra. Ezek a legfőbb eszközei az alkalmassá tételnek:
1. Az eleven hit hétköznapi gyakorlása a kegyelem segítségével. A
belénk oltott erények a megfelelő cselekedetek egyre intenzívebb
gyakorlása által tökéletesednek. És bár igaz, hogy ha nem lépik túl az
emberi működési módot, sohasem érhetik el tökéletességüket, a Szentlélek
az erényeket az ő ajándékaival tökéletesíti, ha a lélek mindent
megtesz, amit csak tud a természetfölötti erények gyakorlása által.
Isten a kegyelmeit azoknak adja, akik a leginkább hajlamosak befogadni
azokat.
2. A lélek és a test tökéletes tisztasága. A
hatodik boldogság, amely a szív tisztaságára vonatkozik, megfelel az
értelem ajándékának. Csak a lélek és a test tökéletes tisztasága teszi
képessé az embert arra, hogy meglássa Istent: ebben az életben a hit
homályában az értelem ajándékának mély megvilágítása által; a következő
életben a dicsőség tiszta látása által.
3. Belső szemlélődés. A
Szentlélek az elmélyedés és a magány barátja. Csak ott beszél halkan a
lelkekhez. Az a lélek, amely a szétszórtság és a világiasság barátja,
soha nem fogja érzékelni Isten szavát a bensőjében. Ki kell üresedni a
teremtett dolgoktól, vissza kell vonulni a saját szívünk cellájába,
hogy ott az isteni vendéggel együtt élhessünk. Amikor a lélek mindent
megtett, amit csak tud, hogy összeszedetté váljon és elszakadjon a
világtól, a Szentlélek elvégzi a többit.
4. Hűség a kegyelemhez. A
léleknek mindig figyelmesnek és óvatosnak kell lennie, hogy ne tagadja
meg a Szentlélektől azt az áldozatot, amelyet ő kérhet. A léleknek
nemcsak kerülnie kell minden olyan szándékos gondolatot, bármilyen
csekély is legyen az, amely a Szentlelket elszomorítaná – Szent Pál
titokzatos kifejezése szerint: „Ne tegyetek semmit, ami a Szentlelket elszomorítja” (Ef 4,30) -, hanem kifejezetten követnie kell minden isteni indíttatást, amíg nem mondhatja Krisztussal együtt: „Mindig azt teszem, ami neki tetszik” (Jn 8,29).
5. A Szentlélek segítségül hívása. E
módszerek egyikét sem tudjuk gyakorolni a Szentlélek segítsége és
megelőző kegyelme nélkül. Ezért gyakran és a lehető legnagyobb
buzgalommal kell őt segítségül hívnunk, emlékezve Jézus ígéretére, hogy
elküldi hozzánk a Szentlelket (Jn14,16-1). Az apostolokat utánozva,
amikor visszavonultak a Cenákulumba, hogy várják a Paraklétosz
eljövetelét, könyörgéseinket Mária Szeplőtelen Szívéhez (ApCsel 1,14), a
leghűségesebb Szűzhöz és a Szentlélek mennyei Jegyeséhez kell
intéznünk. Az isteni Lélek a kegyelemhez való hűségünk mértékében fog
minket vezetni, és ezt a hűséget Márián, minden kegyelem egyetemes
Közvetítőjén keresztül kell megszereznünk.
A tudomány ajándéka
Egyes
szerzők a tudomány ajándékának a reménység erényének tökéletesítésére
szolgáló funkciót tulajdonítanak, Szent Tamás azonban a hit erényéhez
rendeli, a reményhez pedig az istenfélelem erényét társítja.(9) Ebben a
kérdésben követjük az Angyali Doktor tanítását, elismerve ugynakkor
azt is, hogy ez az ajándék az okossággal, az igazságossággal és a
mértékletességgel is összefüggésbe hozható.
A
tudomány ajándéka olyan természetfeletti habitus, amelynek révén az
emberi értelem a Szentlélek hatására helyesen ítél azon teremtett
dolgokról, amelyek az örök élethez és a keresztény tökéletességhez
kapcsolódnak.
Nem
emberi vagy filozófiai ismeretről van szó, amely a dolgok biztos és
nyilvánvaló ismeretét nyújtja, amelyet a természetes ész a dolgok
alapelveiből vagy közeli okaiból vezet le. Nem is teológiai
megismerésről van szó, amely a kinyilatkoztatott igazságokból
természetes észérvek felhasználásával vezeti le az azokban bennfoglalt
lehetőségeket. Természetfeletti tudásról vagy „isteni ösztönről” van
szó, amely a Szentlélek különleges megvilágosításából ered, aki képessé
tesz bennünket arra, hogy helyesen ítéljük meg a teremtett dolgok és a
természetfeletti végső cél közötti kapcsolatot. Szokásként az
értelemben lakozik, akárcsak a hit erénye, amelyet tökéletesít.
Elsősorban spekulatív és másodsorban gyakorlati.
Ennek
az ajándéknak a hatására az egyén nem az észérvek alapján jár el, hanem
egy felsőbbrendű ösztönzés és a hit által megvilágított egyszerű
értelemnél magasabb rendű világosság alapján ítél helyesen minden
teremtett dologról. Ez különbözteti meg a tudomány ajándékát az értelem
ajándékától. Az utóbbi, mint láttuk, természetfeletti intuícióval
hatol be a kinyilatkoztatott igazságokba, de anélkül, hogy ítéletet
alkotna. A tudomány ajándéka ezzel szemben helyesen ítél a teremtett
dolgokról a természetfeletti céllal kapcsolatban, és így különbözik a
bölcsesség ajándékától, amelynek feladata az isteni dolgok megítélése,
nem pedig a teremtett dolgoké. A teremtményeknek ez a helyes megítélése
a „szentek tudománya”, és alapja a szeretet, amely nemcsak Istenhez,
hanem a teremtményekhez is viszonyul, a tulajdonságaik szerint alkotva
ítéletet róluk, majd mindegyiket Isten felé irányítja. Ennek az
adománynak hatásai csodálatra méltóak, és mindegyiknek nagy megszentelő
értéke van. A főbb hatások a következők:
1. Megtanít minket arra, hogyan ítéljünk helyesen a teremtett dolgokról Istenhez viszonyítva. Ez
a tudomány ajándékához tartozik. Ennek ösztönzésére kettős tudatosság
keletkezik a lélekben: felismeri a teremtett dolgok ürességét, és
meglátja rajtuk keresztül az Istent, aki teremtette azokat.
2. Bizonyossággal vezet bennünket arra, amit hinnünk kell vagy nem szabad hinnünk. A
lélek ösztönösen rendelkezik a hit érzékével (sensus fidei). Anélkül,
hogy teológiát tanult volna, vagy bármilyen oktatásban részesült volna,
az ilyen lelkek tisztában vannak azzal, hogy egy ima, egy tanítás, egy
tanács vagy bármiféle kijelentés összhangban van-e a hittel vagy
esetleg ellentétes vele.
3. Lehetővé teszi, hogy azonnal és bizonyossággal lássuk lelkünk állapotát. A
tudomány ajándékának átható önvizsgálata előtt minden világos. Belső
cselekedeteink és szívünk titkos rezdülései láthatóvá válnak előtte a
maguk jóságában vagy gonoszságában. Ily módon felfedezzük a rosszat vagy
a jót, ami korábban elkerülte a figyelmünket. Joggal mondta Szent
Teréz, hogy „ott, ahová a nap bejut, nincs rejtett por”.
4. Arra ösztönöz bennünket, ami a felebarátainkkal szembeni legjobb magatartásmód az örök élet szempontjából.
Ebben a tekintetben a tudomány ajándéka hatással van az okosság
erényére, amelynek tökéletesedése közvetlenül a jótanács ajándéka által
irányított. E képesség által az igehirdetők tudják, hogy mit kell
mondaniuk hallgatóiknak, és mire kell ösztönözniük őket. A lelkivezetők
érzékelik a felügyeletük alatt álló lelkek állapotát, lelki
szükségleteiket és a hibáik ellenszereit. Az elöljárók tudják, hogy
milyen módon kell irányítaniuk az alattvalóikat, és a szülők, hogyan
kell nevelniük gyermekeiket. A tudomány adománya itt az igazságossággal
is összefüggésben áll.
5. Eloldoz bennünket a földi dolgoktól.
Ez a dolgok helyes megítélésének következménye, amely a tudomány
ajándékának sajátos jellemzője. Istenhez képest minden teremtmény
olyan, mintha nem is lenne. Ezért szükséges a teremtett dolgok fölé
emelkedni, hogy egyedül Istenben találjunk nyugalmat. A tudomány
ajándéka tanítja a szenteket az elszakadás szükségességére, amelyet
például Keresztes Szent Jánosnál is megcsodálhatunk. A tudomány
ajándékától megvilágosodott lélek túllép a teremtményeken, hogy ne
tartóztassák fel az Istenhez vezető úton. Az egész teremtett világ nem
ér egy pillantást sem attól, aki megtapasztalta Istent.
6. Megtanít minket arra, hogyan használjuk szentül a teremtett dolgokat.
Bizonyos, hogy a teremtett dolgok Istenhez képest semmiségek, mégis
Isten nyomai, és hozzá vezethetnek bennünket, ha helyesen használjuk
őket. Erre számtalan példát találunk a szentek életében. A teremtett
dolgok szemlélése Istenhez emelte lelküket, mert a teremtésben meg
tudták látni Isten kezenyomát. Néha a legjelentéktelenebb részlet is,
amely egy hétköznapi ember számára észrevétlen maradna, erős benyomást
tett rájuk, és Istenhez vezette őket. Ebben a vonatkozásában ez az
ajándék a mértékletesség erényéhez kapcsolódik.
7. Bűnbánattal és fájdalommal tölt el bennünket a múltbeli hibáink miatt. Ez
elkerülhetetlen következménye a teremtett dolgok helyes megítélésének.
A tudomány ajándékának fényében a lelkek felfedezik a teremtett dolgok
ürességét, rövid idejét, azt, hogy képtelenek igazán boldoggá tenni
bennünket, és azt, hogy a hozzájuk való ragaszkodás milyen károkat
okozhat a léleknek. Ilyenkor, felidézve azokat az időket, amikor a
teremtett dolgokhoz ragaszkodtak, a legmélyebb bűnbánatot érzik, amely a
bűnbánat intenzív cselekedeteiben nyilvánul meg. A Miserere patetikus
hangsúlyai spontán módon felcsendülnek ajkukon, mint a bánatuk
enyhítésére szolgáló lelki szükségszerűség.
Ezek a
tudomány ajándékának legfőbb hatásai. A lélek a teremtményekben nem az
Istennel való egyesülés akadályait látja, hanem eszközként használja
őket az Istennel való egyesüléshez. Az értelem és a tudomány ajándékai
által tökéletesítve a hit erénye eléri a legnagyobb intenzitását.
Az
elmélkedésen, a kegyelemhez való hűségen és a Szentlélek segítségül
hívásán kívül, amelyek a Szentlélek ajándékainak szítására szolgáló
általános eszközök, megjelölhetünk néhány különleges eszközt,
amelyekkel a tudomány ajándékának működésére lehet felkészülni.
1. Fontoljuk meg a teremtett dolgok hiábavalóságát.
A tudomány ajándékának teremtett dolgok hiábavalóságára vonatkozó
mélyreható intuícióját saját erőnkből soha nem érhetjük el. Mégis
eljuthatunk valamire, ha komolyan elmélkedünk ezen a kérdésen. Isten nem
kér tőlünk többet, mint amennyit egy adott pillanatban meg tudunk
tenni, és azoktól, akik megteszik, amit megtehetnek, nem fogja
megtagadni az isteni segítséget a további fejlődéshez.
2. Szokjunk hozzá, hogy minden teremtett dolgot Istenre vonatkoztassunk.
Soha nem szabad megrekednünk a teremtményekben, hanem rajtuk keresztül
Istenhez kell jutnunk. A teremtett szépségek nem az isteni szépség
fakó tükörképei? Törekednünk kell arra, hogy minden dologban
felfedezzük Isten nyomait vagy lenyomatait, és így előkészítsük az utat
a Szentlélek bennünk való működéséhez.
3. Határozottan szálljunk szembe a világ szellemével.
A világ semmi mással nem foglalkozik, mint a teremtett dolgok
élvezetével, minden boldogságát ezekbe helyezi. Nincs olyan magatartás,
amely jobban ellenkezne a tudomány ajándékának szellemével. Kerülnünk
kell a hamis eszméket, amelyek teljesen ellentétesek Isten szellemével.
Mindig ébernek kell lennünk, nehogy meglepjen bennünket a ravasz
ellenség, aki állandóan arra törekszik, hogy elfordítsa tekintetünket a
természetfeletti világról.
4. Lássuk Isten kezét a világ kormányzásában és életünk minden eseményében,
legyen az kedvező vagy akár kedvezőtlen esemény. Ennek a szemléletnek
az elsajátítása sokba kerül, és soha nem lesz teljesen elsajátítható,
amíg a bölcsesség ajándéka nem működik bennünk a tudomány ajándékához
hasonlóan. Mindazonáltal törekednünk kell arra, hogy e tekintetben minél
többet tegyünk. Isten szerető gondviseléssel gondoskodik rólunk. Ő a
mi Atyánk, és sokkal jobban tudja nálunk, hogy mi a jó nekünk. Végtelen
szeretettel vezet minket, bár sokszor nem tudjuk felfedezni a titkos
tervet abban, amit elrendel vagy megenged, hogy velünk történjen.
5. Műveljük a szív egyszerűségét.
Ez vonzza Isten áldását, és Ő nem fogja elmulasztani, hogy megadja
nekünk a szív tökéletes tisztaságának eléréséhez szükséges ajándékokat,
ha hűségesek vagyunk kegyelméhez. Szoros kapcsolat van a szív őrzése
és minden kötelezettségünk pontos teljesítése között. „Több belátásom van, mint a véneknek, mert megtartom a te parancsolataidat” (Zsolt 119,100).
Jegyzetek
- I. vatikáni zsinat, Denz.-Schön. 3008, 3011.
- II. vatikáni zsinat, NyVSz. n. 10.
- Cf. Denz.-Schön. 1530.
- Ibid., 1544; 1578.
- Ibid., 1532.
- Summa theologiae, II-II, q. 5, a. 4.
- Ibid., q. 8, a. 1.
- Ibid., q. 69, a. 2, ad 3.
- Ibid., qq. 9 és 19.