Nem tudják a keresztyén asszonyok, hogy mit köszönhetnek Jézusnak! Egy könyvet olvastam a nők helyzetéről a nagy világvallásokban. Nők írták, ki-ki a maga vallásáról. A hindu panaszolta, hogy még ma is előfordul, hogy a feleséget elégetik a férje holttestével. A mohamedán természetesnek tartotta, hogy ha a nő beteg, a férje más feleséget hoz a házhoz. A zsidó örömmel írja, hogy asszonyaikat már a X. század óta nem szokás verni. Jézus ebben az igében teszi Isten előtt egyenlővé a nőket. Márta még a régi szabályt tartja: Nem illik, hogy Mária a férfiaknak szóló beszédet hallgassa. Jézust itt is mosolyogni látom. Annak ad igazat, aki elég bátor volt ahhoz, hogy ne törődjön semmivel, amikor alkalma nyílt arra, hogy hallgassa a Jézus tanítását. Ezt a jogot az ő tanítványai körében soha nem fogják tőle és utódaitól elvenni. Azóta írhatta Pál: „Nincs férfi, sem no, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban” (Gal 3,28). Ugyancsak ő: „Ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége” (1Kor 7,4). Ma sincs más olyan vallás, melyben ezt így le lehetne írni. Krisztusom, Megváltóm, köszönöm, hogy nem csak az örök életet adtad meg nekem, asszonynak, de megváltottál az alacsonyabbrendűség emberi ítéletétől is. Köszönöm a jogot, hogy igédet ugyanúgy hallgathatom, tanulhatom, mint bárki más. Köszönöm, hogy feleség lehetek, nem kevesebb, mint fele a családnak. Szeretném ezt azzal hálálni meg, hogy mikor a férfiak kevésbé törődnek veled, mikor elhanyagolják a te követésedet, én álljak elő, én tanítsam meg gyermekeimet ismeretedre és szeretetedre, mellyel megajándékoztál, én biztassam hanyag férjemet a te szolgálatodra, s végül egy hittel fogadjuk el ajándékaidat. Segíts, hogy meg tudjak felelni saját rendeltetésemnek, mint a hit szent lángjának őrizője, mint a te hűséges szolgáló leányod. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)