Medjugorje, 2016. augusztus 2-án a Szűzanya üzenete
Drága gyermekek! Eljöttem hozzátok, közétek, hogy átadjátok nekem gondjaitokat, hogy Fiam elé tárjam azokat, hogy közbenjárjak Nála a ti javatokért. Tudom, hogy mindnyájatoknak megvan a saját gondja, saját kísértése, ezért édesanyaként hívlak benneteket; jöjjetek Fiam asztalához. Ő megtöri számotokra a kenyeret, önmagát adja, reményt ad, több hitet, reményt és derűt vár tőletek. Belső harcot kér tőletek az önzés, az ítélkezés és az emberi gyengeség ellen. Ezért én, mint édesanya mondom: Imádkozzatok!, mert az ima erőt ad nektek a belső harchoz. Fiam kiskorában sokszor mondta, hogy sokan fognak szeretni engem és édesanyának hívni. Én itt közöttetek érzem a szeretetet. Köszönöm nektek. Ezzel a szeretettel kérem Fiamat, hogy közületek gyermekeim senki ne térjen haza úgy, ahogyan jött; hogy minél több reményt, irgalmat és szeretetet vigyetek magatokkal; hogy az én szeretet-apostolaim legyetek, akik életetekkel tanúságot tesztek arról, hogy a Mennyei Atya az élet forrása és nem a halálé. Drága gyermekek, újra édesanyaként kérlek benneteket imádkozzatok Fiam választottaiért, az ő áldott kezeikért, pásztoraitokért, hogy minél több szeretettel tudják hirdetni Fiamat és ezáltal megtéréseket elérni. Köszönöm nektek.