33. Üzenet.
A chur-i /Svájc/ Székesegyház.
1997. március 19. Szent József ünnepe.
Az Ember:
" A székesegyházban fény jelenik meg, amely az Oltáriszekrényből sugárzik. Egyre fényesebb lesz és szétterjed minden irányban. Az Oltár fölött három fehér liliom jelenik meg, ezek fölött három Szent Angyal áll. Hirtelen megjelenik a szivárvány, átíveli az egész égboltot. Sok Angyal áll rajta. Az Oltáriszekrényből teljes méltóságában Urunk lép elő. Fehér ruhát és vörös köpenyt visel. Kezein a Sebhelyek arany fénnyel világítanak. Urunk mellett áll Édesanyja. Öltözete, mint Fatimában, de korona nélkül. Kezei imádságra kulcsolva, hosszú rózsafűzérrel. A Szent Angyalok térdre borulnak. Egy gyönyörű Himnuszt hallok Szent József tiszteletére."
A Szent Angyalok:
" Üdvözlégy Szent József, az Anyaszentegyház patrónusa. Dicsértessék a Te tisztaságos Szíved, ami az engedelmesség és szeretet példaképévé vált az emberiség és az Anyaszentegyház számára. Ó,Te, a Szeplőtelen Szűz Mária csodálatos vőlegénye, az Isteni Gyermek Jézus nagyszerű nevelőapja, milyen óriásiak műveid és milyen hatalmas a közbenjárásod. Nevelt Fiadnál. Te mindent kieszközölhetsz. Ő Téged , Menyasszonya az Anyaszentegyház patrónusává választott, melynek Te hatalmas őrzője vagy. Szíveden viseled az Egyház minden gondját. Tisztaságos Szívedet betölti az Isten akarata iránti teljes odaadás, Szívedbe fogadtad a mostani idők minden gondját. Ezért az Örök Atya a jelen idők patrónusává tett Téged. Ahogy annak idején meghallottad az üzenetet, hogy vedd a Gyermeket és meneküljetek, úgy az Örök Atyának akarata, hogy magad köré gyűjtsd minden gyermekét, mielőtt az Asszonynak a pusztába kell menekülnie. Rád bízta a Világosság összes gyermekének a sorsát ,mert Te mindnyájukat oltalmadba fogadod. Te szeplőtele vőlegény, áldassál és dicsértessél."
Az Ember:
" Egy hatalmas Szent Angyal jelenik meg a szivárvány közepén, ugyancsak megjelenik a világító kereszt az égen. A Szent Angyal egy nagy könyvet tart a kezében. Rám néz, és azt mondja:
A Szent Angyal:
" Ember, halld meg szavam és hirdesd, elsősorban az Anyaszentegyházban. Az Ige tanúsága nagy, Istentől származik. Az igazság és a szeretet tanúsága az Ő Igéjéből ered, ami útmutatás az egész emberiség számára. A szavak felemelkednek és elérkezik az idő, amikor az Ige hatni kezd. Eljött az Ige órája és a pusztaságé, melyben mindenkinek meg kell találnia a helyét. Az Asszony felkészült, hogy a pusztába vonuljon. Vele megy egy bátor és igaz ember, aki meg akarja menteni a Gyermeket, ahogy azt annak idején már megtette. Tisztelőinek hada felemeli kezeit és a vadállat kardja, melyet a Menyasszonyra emelt, el fog törni. A vadállat egyik szarvát letörik, és a párduc megvakul a sötétségben. Az Igaz Ember, gyermekeivel együtt a templom udvarának közepén fog állni és szívére öleli a Menyasszonyt. Amikor megérkezik a Vőlegény, visszaadja majd neki. Ez akkor teljesül majd, amikor a "MÁSODIK IDŐ" bealkonyodik. Te,"Ember", add hírül ezeket a szavakat az Egyháznak és a Hét Közösségnek, hogy felkészülhessenek, és fülüket jól kinyissák. Nem te beszélsz, az Úr szól"
Az Ember:
" A Szent Angyal kinyitja a könyvet: fölötte egy mérleg jelenik meg. Ebben a pillanatban teljes fényárban Szent József jelenik meg. Nagyon fiatalnak tűnik. Kezeit szélesen kitárja, ránk mosolyog. Jézusra és Máriára néz, majd a hívekre. Feltűnik a jel:"
Szent József:
" Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Kedves Gyermekeim!
Mélyen meghatódott szívvel jövök hozzátok Isten megbízásából. Szívem szeretetét hozom nektek és meghívást a nagy közös munkára. Kedves gyermekeim, ütött működésetek órája. Köszöntelek benneteket és köszöntelek téged, kicsiny fiam, Tisztaságos Szívem szeretetének hősét. Köszöntöm az Anyaszentegyház minden gyermekét és a közösségeket, amelyek most az én nevemre alakulnak. Kedves gyermekeim, meghívlak benneteket Tisztaságos Szívembe, amelyben megtaláljátok a választ elhivatottságotokra. Szívemben meg fogjátok találni az útmutatást a harc idejére. Az Én Tisztaságos Szívem útmutató, mely megtanít az Anyaszentegyház és az igaz tanítás és hagyomány iránti engedelmességre. Az Egyház és ti, kedves gyermekei a Világosságnak, a hit, a szeretet és a az igazságosság zászlaja alatt fogtok győzni. Csak munkálkodjatok bátran! Az Anyaszentegyháznak szüksége van a támogatásotokra és segítségetekre, mint ahogy nektek is szükségetek van az Egyház áldására munkátok és lépteitek megerősítésére. Az Egyház válsága a Misztikus Test válsága, mert a gyermekek elárulják az Egyházat és elárulják Szent Mesterüket. Minden gyermeket munkálkodásra hívok fel. Most jött el a ti órátok. Engeditek, hogy a Misztikus Testet továbbra is szemetek láttára így szétszaggassák és megostorozzák? Engeditek, hogy Krisztust figyelmen kívül hagyják és leköpdössék? Most, amikor elérkezett az Anyaszentegyház golgotai órája és az ellenség már győzelmét kezdi ünnepelni: most kell erőtöket az Egyház köré gyűjteni. Az Egyháznak sok ellensége van, belülről is. "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok."/Mt.10,16/. Az ellenség már a döntő támadást készíti elő és összegyűjti minden erejét. De nagyot fog bukni és mindenkit magával ragad, aki a vadállat előtt meghajol. Az Anyaszentegyház készül már a pusztaságba vonulni. Ott már elő van készítve számára a menedékhely. EZ A MENEDÉKHELY PEDIG SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVE.Az Én Tisztaságos Szívem fog benneteket odavezetni,mert ott vannak az Anyaszentegyház gondozottjai. Szívembe viszlek oda benneteket a menedékhelyre, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szívével egyesüljetek és az Ő szeretetében várjátok Isteni Fiának dicsőséges eljövetelét.
Gyülekezzetek az Én nevem alatt, kedves gyermekek, és szívetek legyen nyitott. Köpenyem alatt nem érhet benneteket semmi baj. Ó, mennyire szeretném, hogy ezek a szavak mindenkihez eljussanak, aki Szűz Máriát és engem szeretnek. Működésetek ideje elérkezett és csak a beleegyezésetekre van szükségünk. A Szent Angyalok már készen állnak, hogy szolgáljanak nektek. Most van az a nagy idő, amikor Isten terve a legkisebb részletekig beteljesedik. Ti szerepeltek az emberiség megmentésének tervében. Segítsetek az Egyháznak, mert az ellenség már előkészítette a megsemmisítés tervét. Ne legyen kétségetek! Krisztus az Egyházával marad, még abban az órában is, amikor azok is elárulják Őt, akiknek Őt kellene szolgálni! Ennek a próbatételnek be kell következnie, hogy az Egyház győzelme még nagyobb legyen!
Kedves gyermekeim, csatlakozzatok a megmentés e nagy művéhez! Jöjjetek a közösségekbe, amelyeket most szerte a világon alapítanak, mert ezek menedékül szolgálnak majd a nehéz napokban. Szeressétek Istent teljes szívetekből és szolgáljatok Neki mindennel, amitek csak van. Meghívlak benneteket Szívembe, ahol megtaláljátok a munkátokhoz szükséges erőt, hogy Isten Szent akaratát teljesíthessétek.
Megáldalak benneteket és az egész Anyaszentegyházat Tisztaságos Szívemből.
Dicsértessék a JÉZUS KRISZTUS
és a mindörökké SZŰZ MÁRIA!"