Mostantól a magzatok még annyira sem lesznek védett helyen édesanyjuk méhében, mint eddig. Legalábbis New Yorkban, ahol a demokrata párti törvényhozók sikerre vitték ügyüket, hogy egészen a szülés-születés pillanatáig lehessen abortuszt végezni, és kiiktatták az ily módon történő halálos beavatkozást az állam büntető törvénykönyvéből.

A legújabb jogszabály eltörli New York államban jelenleg érvényes, 24 hetes limitet az abortuszra vonatkozólag – jelentette a DailyWire. Az eufemisztikus nevet viselő Reproduktív Egészségügyi Törvény (Reproductive Health Act) kimondja, hogy “minden állapotos egyénnek alapvető joga van ahhoz, hogy vagy a terhességet válassza, hogy életet adjon egy gyermeknek, vagy az abortuszt”.
Egy jóhiszeműen cselekvő szakorvos tehát egészen a születése pillanatáig megölheti a magzatot “a páciens élete és egészsége védelmének érdekében”. Bár az “egészség” mint fogalom nincs tisztázva a jogszabályban.
A törvényjavaslat kedden lépett életbe, így tisztelegve a Roe kontra Wade ügyben született döntés 46. évfordulója előtt. A Roe v. Wade-nek nevezik az Egyesül Államok Legfelsőbb Bírósága által, 1973-ban hozott döntést, mely levette az abortuszt a büntetett és tiltott cselekmények listájáról, és törvényes keretet szabott a beavatkozásnak “a nők egészsége és az emberi élet védelme” érdekében.
Andrea Stewart-Cousins szenátor úgy nyilatkozott a The Democrat & Chrinicle-nek, hogy “ez csak a kezdete” a nőket és a környezetet védő intézkedéseiknek, valamint az igazságszolgáltatási és oktatási reformjaiknak.
A törvény a büntető törvénykönyv emberölés fogalma alól is kivonja az abortuszt. Ezt abból a szemszögből is érdemes megvizsgálni, hogy ez mennyire kötné meg a kezét a bűnüldözésnek, például, ha egy olyan személyt akarnának letartóztatni, aki házasságon belül, vagy akár más módokon jelent fenyegetést egy nő magzata számára. A törvényjavaslatot támogatók szerint bőven elegendő egyéb eszköz áll a rendelkezésre, hogy az adott letartóztatást végrehajthassák, írja a Times Union.
Miután novemberben a New York-i republikánusok elvesztették többségüket a Szenátusban, a törvényjavaslatot könnyedén keresztül vitték  a demokraták. Andrew Cuomo kormányzó – katolikus emberként – is a törvényt támogatók közt volt.
Egy New York államban működő pro-life csoport, a Right to Life Facebook-bejegyzésben is szót emelt a kormányzó tette ellen, melyben “életellenes demokratáknak” nevezte a szenátusi többséget, akik segítségével és támogatásával tudta Cuomo végigvinni a törvényalkotási eljárást.
2014-ben Andrew Cuomo egy hírhedt nyilatkozatában úgy fogalmazott; a “szélsőségesen konzervatív” pro-life aktivistáknak semmi keresnivalójuk New York államban.

Forrás: FaithWire, DailyWire
https://s4c.news/2019/01/23/a-gyerekgyilkossag-uj-szintre-lepett-new-york-a-szuletesig-kitolta-a-torvenyes-abortusz-lehetoseget/