2017
június17. Pebble:" A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él
bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és
zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba
léptem be. Amint mentem fel a lépcsőkön a Szűzanya úgy jelent nekem
mint a Lourdesi Szűzanya. Letérdeltem és extázisba estem.A Szűzanya
elkezdett beszélni hozzám.Ezt látva az emberek körém gyűltek, kiknek
száma folyamatosan több ezerre nőtt. A Szűzanya a következőket mondta:"
Fiam! Én azért jöttem, hogy gyermekeimet arra hívjam, hogy imádkozzanak
papfiainkért. Imádkozzatok a pápáért (Ferenc pápa) a bíborosokért és a
püspökökért, mert bűneiket, amelyeket Fiam Egyházába,fognak behozni
megadásra fogja kényszeríteni az Egyházat.Gyermekeim, imádkozzátok a
Szent Rózsafüzéremet!" Pebble: Ezen szavak után a Szűzanya elkezdett
sírni. Annyira sírt, hogy könnyei patakokban folytak a padlóra, majd én
is elkezdtem sírni. A Szűzanya kezében a Rózsafüzért tartotta.Annyira
sírtam, hogy felébredtem. Amint felkeltem egy SMS üzenetet kaptam a
telefonomra egy európai misztikustól, aki azt mondta, hogy Jézus azt
kérdte, hogy a papokért különösen imádkozzunk, hogy megvédje őket. Jézus
az Áldott Eucharisztia védelmét kéri.Ámen.

Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2017. június 17., szombat
Német szabadkőművesek katolikus templomban ünneplik az évfordulót

2002 óta már nem használják templomként, hanem az evangélikus templommal együtt koncerteknek és rendezvényeknek ad helyet. A templomot az ultraliberális aacheni egyházmegye finanszírozza.
https://www.gloria.tv/article/tvB1j4PGhkmd4YQ1CFsbfeNsj
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)