2016. február 29., hétfő

Nyílt Levél

Kedves Atyák! Jézus Krisztus testének őrzői és kiosztói!

Az utóbbi hónapokban, a magyar keresztény hívők szomorúan tapasztaltuk azt, hogy katolikus templomainkban Pop-Rock koncerteket engedélyeztek, vendéglőket nyittok hajléktalanoknak, és az egyházi intézményeinkbe befogadjátok muszlim testvéreinket. Mi történt a Püspökökkel és az atyákkal? Szentjeink, boldogjaink, papjaink, világi hívők es tanítók 2000 évig jól értelmezték a Bibliát. Ti pedig, korunk kedves atyái, a muszlim testvéreknek bűnbánat nélkül elnézitek a bűneiket, a keresztények lemészárlását, és ezeket az embereket befogadjátok Jézus Krisztus Testébe, Isten Házába. Tévedés ne essék, nem az étkeztetéssel van a bajunk. Nem a hajléktalanokkal és a muszlim testvérekkel van a bajunk, hanem azzal, hogy templomainkban esznek, melyekből vendéglőt és koncerttermeket csináltok (lásd az Omega együttes koncert rendezvényét).

Elferdítitek a Biblia Szavait, Rómára hivatkoztok, hogy bizony ott is megvendégelték a hajléktalanokat. Az egyik püspök válasza irreveláns volt, mivel a közös agapéra hivatkozott. Az agapéval egyetértünk. De az agapé az őskeresztények korában nem a templomokban zajlott, hanem egy, az erre a célra berendezett más teremben, feltételezhetően a plébánián, vagy esetleg valamelyik hívő ember lakásán. Az Úr Jézus az Ő utolsó vacsoráját nem a jeruzsálemi templomban fogyasztotta el, hanem kibérelt egy, erre a célra előkészített emeleti termet, és ott fogyasztotta el tanítványaival a húsvéti vacsorát. Nem sértette meg az imádság házát, Isten templomát. Egy apostol sem gondolt arra, hogy a későbbiekben szegényekkel, vagy bárkivel templomokban étkezzék. Szentjeink életében sem találunk arra példát, hogy templomokban többedmagukkal étkeztek volna. Szinte kivétel nélkül mindegyikük adakozott, jó szívvel, etette a szegényeket, de nem a templomokban.
Abszurd dolognak tartjuk, hogy a megfeszített Jézus Krisztus templomában rock koncertek legyenek. Az Úr Jézus kínhalált szenvedett: a templomokban a keresztúti stációk figyelmeztetnek erre minket. És akkor egy ilyen szent helyen, az áhítat és az imádság helyén az Omega együttes profán énekeket énekel? Ez egy keresztény hívő számára elfogadhatatlan. Az Úr Jézus nem azért szenvedett kínhalált, hogy 2000 év múltán az Ő templomában mindenféle mulatságos zene szóljon.

Magyarország közel 170 évig volt török megszállás alatt. Elég jól ismerjük őket… Ismerjük gondolkodás-módjukat, erkölcsiségüket: üldözik a keresztényeket, nem tisztelik a vallásunkat és a kultúránkat sem; a hitük terjesztése érdekében eszközökben nem válogatnak, megerőszakolják asszonyainkat, durván bánnak gyermekeinkkel, minket, férfiakat pedig halálra szánnak.

Mindezt láthatjuk különböző tájain a világnak, és sajnos hazánkban is megtapasztalhattuk. Mi pedig felelőtlenül beengedjük őket országunkba, ugyan miért? Hogy kiszolgáltassuk magunkat, a hitünket és az életünket pusztító gyilkosainknak?

Jézus Krisztus a kereszten értünk, a mi üdvösségünkért kínhalált szenvedett. A templomainkban pedig az Ő keresztje alatt vidám, hangos világi muzsika szól? Sajnos, kedves atyák az a szomorú tapasztalatunk, hogy a szegényekkel többet foglalkoztok, mint az Úrral. Nektek a Biblia szent Igazságait kell követnetek, nem pedig a megtévesztők eretnek tanait és magatartásait.

A Katolikus Katekézist olvasva ezekre a sorokra lettem figyelmes:

AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE
675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641]
Ezek lennének már azok az idők?
Ezen helytelen magatartás ellen mi tiltakozunk, és aláírásainkkal arra kérünk és sürgetünk benneteket, kedves püspökök és atyák, hogy az Evangélium tiszta eledelét és lelket üdítő forrását adjátok nekünk üdvös táplálékul, és nem mást.

„A szeretett nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal”, ahogyan szent Pál Apostol is fogalmaz a Korinthusiakhoz írt első levelében.

Aláírók: dr. Polgár Ákos Livingston Skócia

Csatlakozni az aláírásokhoz a nevek beküldésével lehet, melyeket erre az email címre, lehet beküldeni:
zsinat12@gmail.com

2016. február 28., vasárnap

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete



2016. február 2. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága, édes, kicsi gyermekeim! Nagyon – nagyon szeretlek benneteket. Szent Véremet ontottam, az életemet adtam a ti üdvösségetekért.
Kicsinyeim! Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Bízzatok Bennem még jobban! Ne keseredjetek el! A derűt soha ne engedjétek ki a lelketekből. Higgyetek Nekem! Én minden rosszból jót hozok ki. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Szeressetek viszont Engem! Szeressetek még jobban! Adjátok át az életeteket Nekem! Nélkülem semmit sem tehettek, De Velem együtt mindenre képesek lesztek.
Gyermekeim! Ez a világ most vajúdik. Olyan, mint a szülni készülő asszony. Egyik természeti katasztrófa a másikat éri. Nagyon rosszak a kilátások. Rengeteg a reményt vesztett ember. Ez azért van, mert csak ebben a világban reméltek, és nem Bennem. Ezeknek mind meg kell történnie. A Szentírásban benne van.

Szent Pál apostol ezt kétezer évvel ezelőtt megírta a 2Tessz 2,1-12 levélben.

Krisztus eljövetelének előzményei.

1Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, 2és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. 3Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 4aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. 5Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? 6Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, 7csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. 8Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. 9Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, 10azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. 11Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy
higgyenek a hazugságnak. 12Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.
Máté 24, 23-44.

Az álmessiások.

23Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! – ne higgyétek. 24Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. 25Lám, előre megmondtam nektek. 26Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki; hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek el! 27Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. 28Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

A Megváltó megjelenése.

29Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. 30Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. 31Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.

Felhívás az éberségre.

36Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. 37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. 38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, 39s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. 40Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 41Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 42Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. 43Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. 44Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

Mk13, 5-23.

Jeruzsálem pusztulásának előjelei.

5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

Jeruzsálem pusztulása.

14Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe. 15Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról. 16Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét. 17Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be. 19Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. 20Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.

Álmessiások.

21Akkor, ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.
De csak annyi történhet meg, amennyit Isten megenged. Ha csak ebben az életben reménykedtek Bennem, szerencsétlenebbek vagytok minden embernél. A Mennyország és az örök boldogság nem itt van. Azt ne itt keressétek! Én előre mentem, és helyet készítettem nektek Atyám házában, ahol sok hely van. Higgyetek Nekem! Örök életetek, halálotok pillanatában kezdődik el. Az örök boldogság a síron túl van. Ebben higgyetek! Vágyakozzatok Hozzám, Szent Színem látására! Minél inkább életszentségben éltek, annál jobban vágytok átlépni a halál küszöbét, amelyen túl az örök boldogság vár rátok. Így imádkoztam értetek: Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet! Ó, ha csak egyetlen pillanatra bepillanthatnátok az örök hajlékba, minden szenvedést zokszó nélkül elviselnétek, csak hogy elnyerjétek azt, amit Atyám öröktől fogva azoknak készített, akik Őt szeretik.
Drága kicsinyeim! Éljetek életszentségben! Éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek. Bármelyik pillanatban is csap le rátok a halál, berepültök az örök hajlékba, ahol vég nélkül fogtok örvendeni a szentek és a szent angyalok megszámlálhatatlan seregében. Ne féljetek attól, ami erre a világra következik! Ezeknek mind meg kell történni, mert ez a világ fertelmesen bűnös. A saját könnyeiben és vérében kell megtisztulnia. A kereszt mindig az emberek megtérésére van. De utána, ha megtisztult ez a világ, fölemeltetik Isten dicsőségébe. Íme újjáalkotok mindent. Bízzatok Bennem! Kérjétek, hogy jöjjek vissza az ég felhőin dicsőségemben, és alkossam meg az új világot, az ezer éves béke uralmát. Kötözzem meg a sátánt, aki tévútra vezette az embereket.
Kicsinyeim! Legyetek szentek! Bárkiből lehet szent, akárhol és bármilyen körülmények között is legyen, csak hallgasson mindig a lelkiismerete szavára, amely Isten szava, és imádkozzon hittel! Akkor meghallgatásra talál.
Gyermekeim! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Aki Engem hív, ahhoz lehajolok, Magamhoz ölelem, életszentségre vezetem, és megadom neki az örök boldogságot. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én felüdítelek titeket, és bevezetlek Atyám házába. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik távol vagytok Tőlem. Hívlak titeket! Térjetek meg Hozzám, mert az idő vészesen fogy, nagyon – nagyon rövid. Bármikor véget érhet életetek, és akkor már késő. A halál mindent lezár. Utána már nem tudtok változtatni. Most lépjetek az igaz ösvényre, hagyjátok el a hazugság útját, ami ellenfelem csapdája, és az örök kárhozatra visz. Az igazság útja az Evangélium, az Én tanításom, ami az örök fény birodalmába, a Mennybe, az örök boldogságba vezet.
Kicsinyeim! Ne higgyetek a sátánnak! Ő az örök vesztes, a hazugság atyja, aki örök kárhozatotokat akarja. Egyedül Én szeretlek titeket. A keresztfán az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért. Engem kövessetek! Csak Nekem higgyetek! Ne álljatok szóba a sátánnal! Kérve kérlek benneteket, térjetek meg Hozzám, Üdvözítő Istenetekhez! Velem boldogok lesztek már most itt a Földön, és a Mennyben örökké. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik örökre elvesznek. Felfogni nem tudjátok, mit jelent: örök kárhozat. Rettenetes kínszenvedés, ami örökké, szakadatlanul ismétlődik. Emberi szavakkal nem lehet leírni, mi a pokol.
Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Térjetek meg Hozzám, Megváltó Istenetekhez! Azonnal, még ma, mert a következő pillanat bizonytalan, hogy rendelkezésetekre áll-e. Vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet! A döntés a ti kezetekben van. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Így imádkozzatok a bűnösökért: Drága jó Jézusom! Értünk kiontott drága Szent Véredre, rettenetes kínszenvedéseidre és kereszthalálodra kérlek, mentsd meg a lelkeket! Ragadd ki őket a sátán markából! Rejtsd el őket irgalmas Szívedbe! Mosd meg őket értük kiontott drága Szent Véreddel, és így vezesd őket a Mennyei Atya Legszentebb Színe elé!
Drága Jézusom! Te mindent megtehetsz. Akadályozz meg minden bűnt, semmisíts meg minden bűnre vezető alkalmat! Indítsd a bűnösöket, hogy undorodjanak minden bűntől! Egyedül Hozzád vágyakozzanak, Aki megváltottad őket a keresztfán!
Drága Szent Jézusom! Tégy minket szentekké, hogy méltóképpen fogadjunk Téged a Legszentebb Eukarisztiában, tiszta szívünkbe!
Drága Szent Jézusom! Könyörögve kérlek, üdvözíts minden embert! Ámen.”
Az Úr Jézus: „Erre az imára nagyon sok lélek fog üdvözülni.”




2016. február 7. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan elhurcolnak és megölnek titeket. Mindezt azért teszik veletek, mert azt hiszik, hogy ezzel szolgálnak Istennek.



Gyermekeim! Ne féljetek! Valljatok meg Engem ez előtt a gyilkos nemzedék előtt! Aki mindvégig kitart, az üdvözül.



Gyermekeim! Mindenki meg fog állni ítélőszékem előtt, és számot kell adni tetteiről. Én pedig kinek-kinek megfizetek a szerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett. Akkor is, ha nem hisz benne. Ez a Szentírás.



Kicsinyeim! Elmélkedjetek kínszenvedéseimen! Mekkora árat fizettem a ti lelketek üdvösségéért. Mekkora elégtételt adtam a ti bűneitekért. Tisztuljatok meg, értetek kiontott Véremben! Bánjátok meg és gyónjátok meg bűneiteket! Ne kövessetek el bűnt, mert minden bűn büntetésért kiált. A Mennybe csak a szentek jöhetnek be. Tudjátok, mi az életszentség? Isten törvényeinek a megtartása. Más szóval: a főparancs betartása. Ez pedig a szeretet. Szeretni annyit jelent, mint örülni annak, hogy a másik ember van, és áldozatokat hozni érte, önzetlenül. Ma az emberek zöme éppen ezt nem teszi. Bűnben élnek, és csodálkoznak, hogy nem boldogok.



Gyermekeim! A boldogság Én vagyok. Itt, a Földön, és a Mennyben is. Tudjátok, mi a boldogság? Az, hogy van Gondviselő Mennyei Atyátok, Aki szeret titeket, és a Mennyben örök hajlékot készített nektek. Ezt fejezi ki a nyolc boldogság.

Máté 5, 3-12. 3„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 5Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 6Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 7Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 9Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 10Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”

Kicsinyeim! Ne bízzatok a vagyonban, mert ez bálványimádás! Egyedül Istenben bízzatok! Minél jobban bíztok, annál több kegyelmet kaptok. Ezért nem kell megdolgozni, mert pénzbe sem kerül. Pusztán rá kell hagyatkozni Istenre, és át kell adni Neki az életeteket, és a gondjaitokat. Ennél egyszerűbb nincs, mint az Istenbe vetett hit és bizalom. Tanuljatok a kisgyermekektől! Ha nem lesztek olyanok, mit ők, nem jöhettek be a Mennybe. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Ez pedig az Ő törvényeinek a megtartása.



Gyermekeim! Hagyjátok magatokat szentté formálni! Ti nem tudtok szentekké válni. Egyedül Isten tud titeket szentekké formálni. Hajoljatok meg az Ő teremtő keze alatt, mint az agyag, megmunkálója keze alatt. Ez azt jelenti, hogy nem zúgolódtok, hanem elfogadtok mindent. Jóért és rosszért egyaránt hálát adtok. Szikla szilárd hittel hiszitek, hogy Isten minden rosszból jót hoz ki, mert Ő Mindenható. Ő csupán a ti válaszotokra vár, mert tiszteletben tartja szabad akaratotokat. Ha együttműködtök kegyelmével, szentek lesztek, és üdvözültök. De ha külön utakat jártok, könnyen elkárhozhattok.



Gyermekeim! Az óra itt van. Döntéshelyzetben vagytok. Mindig döntenetek kell, hogy jót, vagy gonoszat akartok-e cselekedni. A gonoszsággal a sátánt szolgáljátok. Ha jót tesztek, azzal a felebarátban Istent szolgáljátok, Aki örök boldogsággal jutalmaz meg érte.



Kicsinyeim! Imádkozzatok! Kérjétek magatokra és másokra a Szentlelket, hogy Ő ragyogja be az életeteket. Ő vezessen, és az Isteni Fényben mindig mutassa meg nektek a jó irányt, ami az örök életre vezet. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



A Szentlélek: „Ima megbocsátó irgalomért.”



„Jézus, Te ott függsz a keresztfán. Onnan kiáltasz, szomjazom! Az én nyomorult, bűnös lelkemre szomjaztál, és mindazokéra, akik a világ végéig fognak élni. Könyörgök minden emberért, akik még nem ismernek Téged, és keresik a boldogságot az élvezetekben, és függőségekben tobzódnak. A sátán csapdájában vergődnek, és nem találnak kiutat.



Jézusom Te mondtad: „Az aratni való sok, de a munkáskéz kevés.” Küldj munkásokat az aratásba! Most azokért imádkozom, akik nem jutnak el a templomba. Kérlek, küldj hozzájuk igehirdetőket, akik lelki táplálékot adnak nekik, akik fényt gyújtanak számukra a sötétben, és megismertetnek velük Téged, a világ Világosságát. Ó, Jézusom, kérlek, adj nekik hitet, reményt és szeretetet! Ezt a három Isteni erényt, ami által nem veszhetnek el.



Jézusom! Te vagy a világ Világossága. Te hoztad el nekünk az örök élet Igéjét. Te váltottál meg bennünket a keresztfán. Kérünk Téged, add meg a kegyelmet, hogy minden lélek megismerjen és szeressen Téged, és engedelmeskedjen törvényeidnek. Ámen.”





2016. február 14. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Gondolj Rám gyakran, mindig röpítsd fel Hozzám a lelkedet, mondj Nekem szerelmes szavakat, ilyeneket: Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a keresztfán. Köszönöm, hogy úgy szerettél, hogy az életedet adtad értem, hogy kínhalált szenvedtél értem. Elmélkedj szenvedéseimen! Amikor csak tudsz, térdelj az Oltáriszentség elé, és hozd oda a lelkeket, főleg a hitetleneket, a keresőket, a megszállottakat és minden embert, akik még nem találtak Rám, vagy akik már megtaláltak, de még nem elég erős a hitük. Kérj meg Engem, hogy hintsem meg őket értük kiontott drága szent Véremmel, kérj Tőlem számukra kegyelmet, megtérést, hitet, vagy hitük megerősítését. Kérd Tőlem a kegyelmet, hogy megnyissák Előttem szívüket, hogy befogadjanak, hogy ne féljenek átadni az életüket Nekem, hogy elfogadják törvényeimet, és a szerint éljenek. Rengeteg lelket lehet így menteni. Nagyon sok gyógyulást lehet kiesdeni beteg emberek számára, amikor az Oltáriszentségben Engem imádsz. Meg lehet szüntetni a lelki vakságot, és szenteket lehet kérni Tőlem, amit boldogan megadok. Közbenjárásodra rengeteg lélek üdvözül, akik nélküled elkárhoznának.
Gyermekem! Nagyon kedves vagy Nekem. Kiválasztottalak, hogy az Enyém légy, és szíved szeretetével az imában megvigasztalj Engem és kielégítsd szomjamat, amelyet a Keresztfán kiáltottam, hogy lelkeket ments, akik betöltik Szívem vágyát, mert vágyva-vágyom a lelkek üdvösségére.
Nagyon szeretlek téged. Szíved az Én palotám, egy tiszta hely, ahol megnyugszom és békét találok, ahol teljes öröm van Bennem, mert kisded vagy lélekben, Rám hagyatkozol és átadod Nekem az életedet, a jelent, a múltat és a jövőt. Maradj mindig ilyen, soha ne térjél le az Én utamról, mindig csak Engem láss magad előtt, és akkor teljesen szentté teszlek, és amikor majd elvégezted a feladatot, amelyet rád bíztam, akkor beviszlek dicsőségembe, hogy láss Engem teljes fényemben, tündöklő ragyogásomban, ahogy vagyok, öröktől fogva, örökkön-örökké.
Gyermekem! Az élet rövid. Használj ki minden percet a Velem való társalgásra! Őrizd szívedben és forgasd elmédben Szavaimat, amelyeket hozzád intézek. Az Oltáriszentség magadhoz vétele után ez a legnagyobb kegyelem, amelyet nyújtok számodra.
Kisfiam! Úgy szeretlek téged, hogy Magamat teljesen kiszolgáltatom neked, hogy szavadra megjelenek az oltáron és az Ostya, amelyet fölmutatsz nem közönséges ostya többé, hanem az Én feltámadt és megdicsőült Testem. Ugyanígy a bort is átváltoztatom, amely az Én kiontott Véremmé válik. Így teljesen kezedbe adom Magam, hogy a szívedbe fogadj és szétosszál a híveknek, a bárányoknak, akiket rád bízok. Nagy felelősség a papi hivatás.
Gyermekem! Úgy vigyázz a saját lelkedre, mint megszentelt edényre, amelyet maga az Isten foglalt le tulajdonul Magának. Ó, ha tudnád, mekkora felelősség papnak lenni, beleszédülnél, belehalnál, mekkora kitüntetés, mily’ hatalmas kegyelem. Ezért mindig tudatosítsd magadban, hogy nem vagy a magadé, hanem az Enyém! A lelked és a tested nem arra van, hogy megtöltsd élvezetekkel, hanem arra, hogy az Én szolgálatomba hajtsd a lelkek megmentésére, mert kiválasztottalak és tulajdonommá tettelek. Lefoglaltalak Magamnak. Ha szeretsz, akkor könnyű lesz mindaz, amit kérek, mert természetesnek tartod, amit elvárok tőled. De jaj annak a papnak, aki nem szeretetből végzi a szolgálatát. Hiába erőlködik, nem tudja jól végezni, mert a szíve távol van Tőlem. Imádkozz az ilyen papokért és minden szentbeszédedben hirdesd a szeretetet, amely legelsősorban Isten felé kell, hogy irányuljon és csak azután az emberek, a felebarátok felé.
Kisfiam! Amikor majd kitör az üldözés és te rejtekben leszel, akkor fogod legjobban megtapasztalni hozzád lehajló, gondviselő, végtelen Szeretetemet. Már most imádkozz ezért a helyzetért, ezekkel a szavakkal: „Gondviselő Mennyei Jó Atyánk! Te Szent Fiadat adtad értünk, hogy kiontott Vérével és kínhalált szenvedett Testével megváltson minket. Jó Atyánk, kérünk, add kegyelmedet, hogy Szent Fiad szenvedéseivel egyesülve valamennyien az Ő képmásaivá alakuljunk át a Te mind nagyobb dicsőségedre! Ha azt akarod, hogy vértanúkként hagyjuk el ezt a világot, elfogadjuk. Ha azt akarod, hogy még itt maradjunk és lelkeket mentsünk a Te dicsőségedre, azt is elfogadjuk. Mennyei Jó Atyánk! Tégy velünk tetszésed szerint és add kegyelmedet, hogy az Irántad való szeretetben és a Tőled kapott feladataink elvégzésében mindhalálig kitartsunk! Ámen. Erre áldj meg bennünket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25: „Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, 23az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, 24az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. 25Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.”


2016. február 20. Itthon az Úr Jézus…
Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Én úgy szeretlek téged, amilyen vagy. Előttem tiszta vagy, és életszentségben élsz, és erre törekszel. Nekem a személy szándéka a fontos, mert szabad akaratot adtam nektek, amelyet tiszteletben tartok. Aki közületek Engem választ és Engem akar követni és Velem akarja leélni az életét, amellett Én ott vagyok, és életszentségre emelem. A szentségek, amelyekhez járulsz, hatalmas kegyelem. Minden alkalommal Én térek a szívedbe, amely tisztán, szeplőtelenül, kitakarítva fogad. Engem fogadsz a lelkedbe, Aki a te Királyod vagyok, Aki Mindenható vagyok, és hatalmamban áll téged megvédeni minden kísértéstől és minden bűntől. Ezt illetően soha ne bizonytalanodj el! Te a Mindenható Isten lefoglalt, megszentelt teremtménye vagy. Te az Én tulajdonom vagy. Soha nem engedlek el, hogy ellenfelem martaléka légy. Egyedül szabad akaratoddal téphetnéd ki magad ebből a szent kötelékből. De szüntelenül imádkozom érted Atyámhoz, hogy mindhalálig kitarts a megszentelő kegyelem állapotában, és ki is fogsz tartani, higgyél ebben! Ezek a szavak legyenek a te erőforrásaid, ha ellenfelem kísérteni próbál, és ne hagyd, hogy a csüggedés erőt vegyen bármikor is rajtad!
Továbbra is vezetni foglak, mert szeretlek téged, úgy szeretlek téged, amilyen vagy. Maradj tiszta kisgyermekem, mint pár hónapos csecsemő, aki keblemre hajtja fejét, és akit az ölemben hordozok. Szeress Engem lángolóan, különösen most, a Nagyböjt idején! Feledkezz bele kínszenvedésem titkaiba, elmélkedd át Velem együtt, mennyit szenvedtem érted! Gyűlöld a bűnt, iszonyodj minden mocsoktól! Imádkozz a bűnösökért, különösen azokért, akik bűnben áldoznak, mert nagyon megszomorítják Szívemet. Értük kiáltottam a keresztfán: Szomjazom! Értük hullatok vérkönnyeket, mert ezek a kárhozatukra vesznek Engem.
Megáldalak Téged Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1Tim 6, 3: „Krisztus üdvös szavai”




2016. február 27. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Emlékezzetek vissza üzeneteimre! Sokszor mondtam már nektek, hogy egy nagy véres keresztényüldözés lesz. Azóta évek teltek el. Ezt az időt a megtérésetekre kaptátok. De most lezárul a türelmi idő, és beteljesülnek a próféciák. Készüljetek! Már minden elő van készítve kiirtásotokra. Lélekben készüljetek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Kérjétek hitetek megerősítését, mert erre van a legnagyobb szükségetek. Csak az erős hittel rendelkezők fognak kitartani mindhalálig. Kérjétek magatokra Szent Vérem védelmét, és azt, hogy Én álljak köztetek és üldözőitek között! Akkor nem tud közel férkőzni hozzátok a sátán, és beteljesítitek rátok vonatkozó örök szent tervemet. Bátran valljatok meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt! Akkor Én is megvallak titeket Mennyei Atyám előtt, és Ő befogad benneteket az örök hajlékba. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni! Örüljetek és ujjongjatok, mert amikor kiszáll lelketek testetekből, akkor kísérnek be szent angyalaim Atyám házába, ahol letörlök szemetekről minden könnyet, és vég nélkül fogtok örvendezni, mert elnyeritek az örök életet.



Gyermekeim! Már nem sokáig beszélek hozzátok. Váltsátok tettekre üzeneteimet! Minden kegyelmet megadok, hogy üdvözüljetek. Az idő eljött. Most teljesülnek be a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben! Váltsátok tettekre figyelmeztetéseimet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


Az irgalmasság lelki cselekedetei: 2. a tudatlanokat tanítani

2016. február 26., péntek

Prof. Petr Pit’ha prágai katolikus püspök beszéde a Prágai Vár Mindenszentek templomában.

Emberek!
E lehető legmagasabb titulussal szólítom meg önöket, mert az ember az Isten képmása, és magasztos jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel.
Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a totalitárius rendszerek áldozataira, nyilvánvalóan azokra, amelyek történelmileg a legközelebb állnak hozzánk.
Ünnepségünk címe Mene Tekel (Megmérettetett, könnyűnek találtatott). Ezek a titokzatos szavak Nabukodonozor fia palotájának falán jelentek meg, amikor lakomát rendezett, ahol a Jeruzsálemi templomból ellopott szent edényeket megszentségtelenítette. És ez birodalma bukását jelentette. Mert nem tanult saját apja történetéből.
A katedrális, amelyben most vagyunk, nemzeti történelmünk szimbóluma. Évszázadokon át épült, pontosan meghatározott terv szerint, és megtestesítője lett azoknak az ideáloknak, amelyek apáinkat, nagyapáinkat vezették. Önmagában ez a katedrális nem azonos ezekkel az ideálokkal, azok magasabban vannak, ott, ahova a magasba ívelő tornyok mutatnak. Ebből a magasságból szólt hozzánk az Úr.
Hallottuk a szavait, amelyek érvényesek voltak a fogságban levő zsidók számára éppúgy, mint e katedrális építői számára. Fájdalmasan érvényesek ma is.
Onnan küldte el Fiát, hogy megmutassa nekünk, kik vagyunk. Hogy Emberek vagyunk, csupán emberek, akik a halál felé igyekeznek, de megmutatta azt is, hogy az ember ideálja az, hogy az Isten Képmása, hogy Krisztushoz hasonló lehet. Ez az élet Igazsága, ehhez az ideálhoz közelíteni.
Ma nekem jutott az a feladat, hogy itt beszéljek. Szorongok, mert a Mindentudó előtt beszélek, és tudatában vagyok, hogy nem önök előtt állok, hanem azok előtt, akik ezen ideálokért, az élet Igazságáért képesek voltak földi életüket feláldozni. Önmagunkért megtenni ezt, nem lenne értelme. Az élet másodlagos. Akikre most gondolunk, azok miattunk áldozták fel életüket.
Feladatom, hogy beszéljek, tehát teszem, ami a feladatom. A megemlékezésnél több az, hogy okuljunk. Akikre emlékezünk, azért haltak meg, mert az emberek időben nem tudatosították, hogy veszélyben vannak, bajban vannak.
Okulnunk kell. Mert ismét veszélyben vagyunk, és ismét nem akarjuk ezt tudatosítani.
Azt mondjuk: békében élünk. Közben folyik a harc, támadások, öldöklés. Butaságunkban és büszkeségünkben kioktatjuk az egész világot. Azt mondjuk: „vallási háborúk? Ugyan, középkori értelmetlenség!” Azt várjuk, hogy eldobják az Istenüket. Azért, mert mi ezt megtettük. De ők ezt nem fogják megtenni, mert látják rajtunk, hogy ez hova vezet. Lassan kihalunk.
Azt mondjuk: párbeszédet kell velük folytatnunk. De ők nem fognak bennünket meghallgatni, mert vallásról akarnak beszélni, de nekünk vallásunk nincs. Mert végtelenül liberálisak vagyunk.
Azt mondjuk, hogy tisztelnünk kell egymást. De ők minket nem tisztelhetnek, mert ők képesek a saját igazukért meghalni, de mi csak hátrálunk, és megtámadjuk azt, aki kiáll Krisztus keresztje mellett. Azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk toleránsak velük szemben, és igazuk van, mert egymással szemben sem vagyunk toleránsak. És ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: politikusainkat végkép nem érdekli az iszlám, őket az olaj és a fegyver eladás érdekli. És mi ezt a politikusainknak nem róhatjuk fel, mert bár rövidlátó butáknak tartjuk őket, de ezt nem vallhatjuk be, mert megválasztottuk őket. Ráadásul, érezzük, hogy ők a legjobbak közülünk, mert szót fogadnak arctalan másoknak, akik valahonnan a háttérből utasítgatnak. Sejtjük, hogy valahonnan, ahol fiktív pénzekkel rulettet játszanak, ám ezek a pénzek mögött valahol szükségszerűen mégis csak a mi munkánk, esetleg életeink állnak.
Békét szeretnénk Ukrajnában, de mi magunk hagytuk, hogy fenyegetettségben legyenek, sőt igyekszünk haszonélvezők lenni, mert nem ismerjük be, hogy itt nem az ukránokról, sem az oroszokról van szó, hanem ismét pénzről van szó, és a bankokról, amelyek meginogtak, mint a hullámzó tengeren a hajók.
Azt mondjuk, erőseknek kell lennünk, hogy megvédjük magunkat. De mit kezdünk a fegyverekkel, ha nincsenek férfiaink, akik megfognák a fegyvereket. De miért is tennék ezt, ha nincsenek ideáljaik. Ideáljaik, amelyekért valaki meg tudna halni.
Hitehagyottak és nevetségesek vagyunk. Elveszítettük a kultúra értékét, és katedrálisaink összeomlanak, s az emberi közösségek egymással veszekedő egoisták hordájává változnak.
Elveszítettük az emberi értéket és mértéket. Mert teljesen nyilvánvaló, logikus, ha eldobjuk kereszténységünket, és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is.
Mert többé nem fogjuk tudni, hogy kell kinéznie az embernek. Miért tiszteljenek bennünket a muzulmánok, ha nekik van istenünk, és nekünk semmilyen istenünk nincs. És miért kellene tisztességesen viselkedniük, és emberségesen tárgyalni velünk, ha látják, hogyan viselkedünk mi egymással.
Békéről beszélünk, meg akarjuk védeni, de nekünk magunknak sincs. Sem bennünk, sem köztünk. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Sem az Igazságosságot, sem a Békét senki nem fogja bevezetni, mert ezek a tisztességből nőnek ki.
Tudom, mi lesz most, mit fogok hallani. Mibe ütközöm. Szavaim az egoista elégedettség falaiba fognak ütközni, ami olyan, mint a görbe tükör. Mindent kicsavar. Mondhatnék bármilyen bölcsességet is, frázisok visszhangoznak majd hozzám, üresebbek, mint a részegek fecsegése.
Ha mindjárt egy halott gyereket hoznék a frontról, csak az elit képviselőinek álszent jajveszékelése hallatszana, úgy, hogy a mindennel szemben közömbös tömegnek, amely majd újra megválasztja őket, tetsszen. Senki nem indul el, hogy megmentse a gyermek testvérét, vagy anyját.
Lesznek hangok ellenem: minek képzeled magad? Ne fessed az ördögöt a falra!
És végül tiltakozás hallatszik majd: „Ez a bolond, még végül háborút szít! Hallgattassátok el!”
De én félek attól, amit magunkra hozunk. A mi ellenségünk nem az oroszok, sem az ukránok, és végképp nem az arabok! Egyáltalán senki. Magunk győzzük. Mert nem tiszteljük az élet törvényét. Elfelejtettük, hogy az élet – szeretet, és a szeretet – áldozat. Nélkülük az életnek nincs értelme. Ebbe tudunk belehalni.
Nem lennének ellenségeink, ha olyanok lennénk, mint ez a katedrális. Mert mint alkotókat – tisztelnének és becsülnének. S ha mégis lennének ellenségeink, nem mernének bennünket megtámadni, mert erősebbek, állhatatosabbak lennénk, mint ők.
Az utunk – visszatérés az ész fegyelmezettségéhez, és a következetes, hihető, mélyen átélt kereszténység.
Nem! Nem hallgathatok! Felkértek, hogy beszéljek az Isten előtt és a halott ősök előtt, és ezt abban a percben, amikor idegenek mosolyogva kérdik: kik vagytok ti valójában?
Mások helyett nem beszélhetek, de magam nevében válaszolok, bár remegek:
Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, természetesen minden ember méltóságát, de elutasítom, hogy feketére változzak, vagy sárgára, vagy, hogy megváltoztassam a szemem színét.
Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes megszülni. Ezért ragaszkodom az elrendezett tartós házassághoz, mert ez a társadalom alapja, és a nevelés letéteményese.
Ragaszkodom ahhoz, hogy a férfinak és a nőnek különböző a test felépítése és a biológiai funkciói, hogy a nő gyengébb és értékesebb, mint a férfi, akinek meg kell őt védeni, szeretni, és tisztelni.
Egészséges vagyok, és segíteni fogom a betegeket, de elutasítom a színlelt betegek nyafogását.
Egyszerre vagyok gazdag és szegény is. Kenyeremet megkeresem, és még meg is tudom osztani.
De nem vagyok hajlandó lustákat eltartani. Sokkal kevesebbem van, mint a valóban vagyonosaknak, nem irigylem tőlük, örülnék, ha okosan használnák vagyonukat. Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh szülők gyermekeként születtem. Cseh földön nőttem fel, és komolyan veszem nemzetem nyomorát, szörnyű nyomorát, és dicsőségét is.
Ezért nem vagyok hajlandó feloldódni a konzum multikultúra szellem nélküli uniformitásában.
Keresztény vagyok. Tisztelettel a más vallások és nézetek iránt, és biztosan tudom, hogy minden döntésemben ehhez tartom majd magam.
De erősen ragaszkodom a saját keresztény Istenemhez és parancsolataihoz, amelyeket azért hozott, mert bölcs, igazságos, és együtt érző az emberekkel.
Ember vagyok. Hálás vagyok az emberségemért és büszke vagyok az arcomra.
Ember vagyok. Nevem: Petr Pit’ha, és nem vagyok 380326/038 – születési számom, sem 372-2/15 – személyim identifikációs száma, sem PIN, sem bármilyen más szám.
Ember vagyok, mert van lelkiismeretem, és felelősséget vállalok.
Ember vagyok, és emberként is akarok meghalni.
https://badog.blogstar.hu/2016/02/26/prof-petr-pit-ha-pragai-katolikus-puspok-beszede-a-pragai-var-mindenszentek-templomaban/25370/

A HÍR!

MÉLY FÁJDALOMMAL TUDATOM VELETEK, TEGNAP FEBRUÁR 25.-ÉN, A SZENTHÁROMSÁG HEGYEN SZOLGÁLÓ CSILIK JÁNOS ATYÁT HAZA HÍVTA A TEREMTŐJE.
ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI! NYUGODJÉK BÉKÉBEN.
IMÁDKOZZUNK ÉRTE!
Temetési szentmiséje február 29-én, hétfőn 14 órakor lesz a nagyfalui plébániatemplomban. Ezt követően, 15 órakor végakaratának megfelelően a „Szentháromság-hegyen” helyezik örök nyugalomra.

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Szeretetláng átadás

2016. 02. 02. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazok a tettek, amelyeket gyermekem végbevitt. Ahogy Szent Fiamat bemutattam a templomban, úgy mutatlak be most titeket is drága engesztelőim, a Mennyei Atyának. Imádkozzatok és az én szeplőtelen szívem szeretetlángja hatoljon egészen szívetekbe, hogy lángoló szeretetem felgyulladjon bennetek. Égi Édesanyátok
Anna Terézia



http://engesztelok.hu/lelkielet/1043-szeretetlang-atadas




Kis dolgok

2016. 02. 03.
Kedveseim, mindent, amit tesztek, adjatok oda Istennek. Ez azért fontos, mert akkor nem tartjátok meg magatoknak és nem élhettek vissza azzal, hogy a sajátotoké. Hiszen semmi sem a tiétek, csak addig, amíg sáfárkodtok talentumaitokkal. Ezeket mind be kell szolgáltatnotok az Úrnak, hisz Őt illeti egyedül a dicsőség. Ti csak azt teszitek, amire Isten teremtett. Van, akit az Úr arra készít, hogy nagy dolgokat cselekedjen a lelkek javára és Isten dicsőségére. De azokra is nagy szükség van, akik a legkisebb dolgokat tudják Isten elé helyezni. Ezek sem maradhatnak el, mert akkor nem lenne, aki az észrevétlenül kicsiny dolgokat tenné meg. Ennek volt nagy mestere Kis Szent Teréz, aki kifejezetten a mások számára észrevétlen dolgokat vágyott megtenni az Úr örömére.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1065-kis-dolgok



Összeszedett, egységben mondott imák

2016. 02. 04.
Kedveseim, mindig figyeljetek arra, amit imádkoztok. Minden ima előtt kérjétek Jézus szent vérének oltalmát és az odafigyelés kegyelmét is, mert a legtöbbször ellankadtok. A hosszú, maratoni imákat azok végezzék, akik már régóta mondják. Viszont ezeket sem lehet a végtelenségig darálni, mert az a lélek kárára lesz. Mindenki találja meg a legjobb feltételeket az imamondásra. De nagyon fontos, hogy legyen közben csend, hogy mindenki el tudjon mélyülni abban, amit imádkozik. A csend legyen termékeny, Istenre odahallgató csend. Ilyenkor mindenki figyelje, hogy mit mutat neki az Úr az ő szívében. Bizony, ha ezek mellett elsikkadunk, szárazak maradnak az imák. Aki hallgatja az imák csendjében az Urat, annak szíve felmelegszik, és újabb lendülethez jut.
2016. 02. 05.
Kedveseim, nagyon komolyan vegyétek az egységben mondott imákat. Amikor közösségben imádkoztok, ügyeljetek arra, hogy együtt, egy szívvel-lélekkel imádkozzatok. Senki ne lógjon ki a sorból! Aki nem képes a tempót követni, az egész halkan mondja és belsőleg kövesse az imádságot. Nem mindegy, hogy hogyan imádkoztok. Ne csak a szépen elmondott szövegre figyeljetek, hanem sokkal inkább a szívetekből felfakadó istendícséretre. Ahogyan az angyalok örvendezve zengenek Isten dicsőségére, nektek is törekednetek kell erre. Ez csak úgy fog sikerülni, ha szeretettel vagytok testvéreitek iránt, mert a testvéri szeretet felszabadít titeket a lélekből felfakadó imára.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1069-osszeszedett-egysegben-mondott-imak



A gonosz lelkek elhárítása

2016. 02. 13.
Kedveseim, tartsátok nagyon fontosnak a gonosz lelkek eltakarítását Szent Mihály imádsága által. Rendszeresen imádkozzatok, hogy a gonosz lelkek ne tudjanak behatolni családjaitokba, közösségeitekbe, házaitokba és semilyen fontos helyre. Akadályozzátok meg áldozataitok által és böjtöléseitekkel ezek térnyerését. Nem a test és vér ellen kell ma küzdeni, hanem a gonosz szellemiségek ellen kell felvenni a harcot. Kérjétek Szent Mihállyal az élen a kilenc angyali kar védelmét a gonosz fejedelemségek ellen, hogy ne tudjanak ártani sem országotoknak, sem országotok vezetőinek.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1070-a-gonosz-lelkek-elharitasa



Hódolati ima

2016. 02. 22.
Kedveseim, engesztelésetek nyújtson igaz hódolatot Istennek. Ennek jeleként, aki csak teheti, az irgalmasság órájában hasra fekve, kereszt alakban kinyújtva kezét hódoljon. Amikor így imádjátok a Mennyei Atyát, nagy kiengesztelést nyújtotok Neki. Alázódjatok meg a hatalmas isteni Fölség előtt, hogy majd egykor magához felemeljen benneteket. Amely városban vagy helységekben az emberek otthonaikban így engesztelnek, ott a sátán uralma megtörik!!!! Legyetek kitartóak, hiszen nem kis áldozatot jelent nektek ebben a testhelyzetben engesztelni. Tűrjetek és megkapjátok a béketűrés és a hosszan-tűrés lelkét. Így imádjátok az Atyát lélekben és igazságban.
2016. 02. 25.
Kedveseim, tartsatok ki a mély hódolati imádásban az engesztelő imaórában. Nem is tudjátok, mekkora kegyelmeket eszközöltök ki általa. Bízzatok Jézusban, aki megkezdte bennetek ezt a nagy művet, és be fogja teljesíteni rajtatok keresztül, ha ti is akarjátok. Hozzatok egy kis áldozatot, és egyesítsétek azokat a többiekével, hogy egységes legyen imátok és hódolatotok. Jézus szerető szíve dobog bennetek, amikor a legszentebb imádást gyakoroljátok. Óh, bárcsak minél többen bekapcsolódnátok ebbe a rendkívüli kegyelembe, akkor hamarosan megváltozna a világ. Imádkozzatok azért, hogy minél többen meghallják és meghozzák az Istennek kijáró hódolat áldozatát.

2016. február 25., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2016. február 25-én Medjugorjéból

MEGTÉRÉSRE HÍVLAK MINDNYÁJATOKAT
Medjugorje, 2016. február 25.
"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben megtérésre hívlak mindnyájatokat. Gyermekek, kevéssé szerettek és még kevesebbet imádkoztok. Elvesztetek, és nem tudjátok, mi a célotok. Vegyétek a keresztet, nézzétek Jézust és kövessétek Őt. Ő egészen a kereszthalálig odaadja magát nektek, mert szeret benneteket. Gyermekek, hívlak benneteket, térjetek vissza a szívvel való imához, hogy az imában megtaláljátok a reményt és életetek értelmét. Veletek vagyok és imádkozom értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Ismerősen hangzanak a Szűzanya üzenetének szavai: „…megtérésre hívlak mindnyájatokat.” Az elmúlt években, jelenései során sokszor hallottuk és olvastuk ezeket a szavakat. Jézus evangéliumi szavainak visszhangja ez: „Az idő betelt, közel van az Isten országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” Mi már megszoktuk ezeket a szavakat és többé már nem vesszük észre Jézus szavainak forradalmian új voltát. Jézus a következőket mondta: A várakozás ideje véget ért, az emberi történelemben elérkezett Isten beavatkozásának döntő pillanata, amelyet a próféták hirdettek, és ez a pillanat most van itt! A személyes hozzáállás alapján most döntenek mindenről. A Jézus melletti döntésnek addig kell megtörténnie, még itt vagyunk a földön, nem pedig halálunk után. Már itt eldől melyik oldalon fogunk állni, Isten oldalára vagy a másik oldalra.
Isten vágya, a Szűzanya vágya az, hogy Istenéi legyünk és maradjunk, és Isten útján járjunk. Ezért mondja a Szűzanya nekünk igazi, jó lelki édesanyaként: „…Nem mondhatjátok, hogy megtértetek, mert életeteknek mindennapi megtéréssé kell válnia. Ahhoz, hogy megértsétek, mit kell tennetek, gyermekeim, imádkozzatok és Isten majd konkrétan megmutatja, mit kell tennetek és miben kell megváltoznotok." 1996. február 25-i üzentében a Szűzanya a következőket mondja: „…Ma megtérésre hívlak benneteket. Ez a legfontosabb üzenet, amelyet itt adtam. Gyermekeim, azt szeretném, hogy mindnyájan üzeneteim hordozói legyetek. Arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy éljetek üzeneteim szerint, amelyeket az évek során adtam nektek. Ez az idő a kegyelem ideje. Különösen most, amikor az Egyház is imára és megtérésre hív benneteket.”
Megkísérthet bennünket az a gondolat, hogy a Szűzanya üzenetei mindig ugyanolyanok, ahogyan az evangélium is nagyböjtről nagyböjtre, évről évre ugyanolyan. Elkerülhet bennünket a megtérésre és életünk megváltoztatására való felhívás fontossága és sürgőssége. Ezek az „ismétlődő” szavak Isten türelméről szólnak. De, nem szabad elfelejtetnünk, hogy Isten türelmének is van határa. Figyelemre méltó a terméketlen fügefáról szóló példabeszéd, amelyet Jézus mond el. Ez a példabeszéd a terméketlen fügefáról és a szőlősgazda türelméről szól. Minden megkapott feltétel ellenére sem hoz, immár három éve termést. A vincellér (Jézus) kéri a szőlősgazdát (a Mennyei Atyát), hogy várjon még egy évet, körül ássa, megtrágyázza, és azután majd meglátják hoz-e gyümölcsöt? Jézus a közbenjáró az Atya és közöttünk. Ő az Atya előtt áll, hogy késleltesse terméketlen életünk miatti haragját. Kérdezzük meg magunktól, hogy nem játszunk-e az életünkkel? Ne játszunk Isten irgalmával! Üdvösségünk ára túl nagy. Üdvösségünkért Isten Fia vérét ontotta és életét adta.
Ezt az évet Ferenc pápa az irgalmasság évévé nyilvánította. Némelyek azt gondolhatják, hogy az Isten irgalmáról való beszéd relativizálja az ember bűnösségét, és az embert olyannak hagyja meg, amilyen. Modern korunk egyik jellemzője a „komolytalanság”. Ma minden komolytalanná vált. Az ember komolytalanul viseltetik minden valósággal, így Istennel és személyes bűneivel kapcsolatban is. Egyetlen dolgot vesz csak komolyan, önmagát és saját egóját.
Isten irgalma bűnbánatra, vagyis megtérésre hívja az embert. Isten nem szeretne önimádatból fakadó hamis békét, hanem a megtérés békétlenségére hív, amely igazi békéhez vezet. Az igazi béke a megtérésből fakad: kilépni önmagunkból és odalépni Istenhez, aki irgalomból – amely mindig önmagából fakad – hozzánk érkezik. Isten irgalma csodálatos, mert minél nagyobb a bűn, annál többet ad. Ez nem arra való meghívás, hogy bűnt kövessünk el, hanem arra való hívás, hogy nyíljunk meg Isten irgalmára, amely sokkal többet bocsájt meg annál, mint, amit mi vétkeztünk, vagy vétkezhetünk.
Imádság
Szűz Mária, Irgalmasság Anyja! Kísérj bennünket közbenjárásoddal és édesanyai tekinteteddel, hogy felfedezhessük Isten irgalmának mélységét. A Te életed Mária a megtestesült irgalom jelenlétében formálódott. Senki sem hatolt be úgy, mint Te Isten titkának mélyébe, aki emberré lett. Taníts meg bennünket úgy befogadni Jézust életünkbe, ahogyan Te tetted. Te minden eseményt szívedbe zártál és el-elgondolkodtál rajuk. Kérünk, taníts meg bennünket, imádkozz értünk, hogy be tudjuk fogadni Isten Igéjét és általa éljünk. Oltalmad alá futunk, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Ámen.

2016. február 19., péntek

„Feltámadt” – Egy hitetlen találkozása az üres sírral

Risen Movie
A keresztény nézők több bibliai témájú filmben is csalódtak mostanában, ezt azonban egyetlen jó alkotás is gyorsan feledtetheti.
Ben Hur, A köpönyeg, Tízparancsolat, Quo Vadis? – Valószínűleg mindenki emlékszik ezekre a címekre a bibliai filmek aranykorából. 2016-ból nézve azonban az 50-es évek elérhetetlenül messzinek tűnnek.
Sajnos a bibliai témákat feldolgozó filmekből gyakran éppen a lényeg hiányzik és még egy kis jóindulattal sem mondhatók inspiráltnak (pontosabban a megfelelő lélek által inspiráltnak). A forgatókönyvírók és rendezők igen szabadon alakítják a forrásanyagokat, hol kihagyva a legfontosabb részeket, hol bizarr elemekkel tarkítva a történetet.
Idén úgy tűnik, ismét reményekkel telve ülhetünk be a mozikba, mert az Egyesült Államokban ezen a héten bemutatásra kerülő film akár a Ben Hurral is versenyre kelhet.
A Kevin Reynolds rendezésében és Joseph Fiennes főszereplésével készült film a Jézus Krisztus teste utáni vadászat történetét meséli el. Spoiler figyelmeztetés: nem találják meg.
Joseph Fiennes egy Clavius nevű római tribunust alakít, akit Poncius Pilátus azzal a feladattal bíz meg, hogy feszítse keresztre a magukat messiásnak hirdető zsidó bajkeverőket. A probléma csupán annyi, hogy egyikük tényleg a Messiás.
A Rómához hű és igazi katona Clavius azonban nem hagyja magát befolyásolni. Jézus által sem. Amikor századosa a Golgotán állva kijelenti, hogy „Valóban Isten Fia volt ez!” – Clavius nem fogja vissza magát.
Megmutatja, hogy őt más fából faragták. Rajta nem fognak a zsidó babonák. Legalábbis vasárnap reggelig. Ez az a pillanat ugynais, amikor Clavius számára elszabadul a pokol.
A sír üres, az őrök nem beszélnek, Jézus tanítványai pedig azt a hír viszik szét, hogy Jézus feltámadt. A főpap arra figyelmezteti Claviust, hogy ha nem vet gátat a feltámadásról keringő híreknek, népfelkelésre számíthat. Pilátus tehát hátborzongató, CSI stílusú vadászatra küldi, hogy megtalálja Krisztus testét.
FiennesKüldetése során a tribunus olyan dolgokat tapasztal, amik alapjaiban rengetik meg pogány világnézetét.
„Két egymással összeegyeztethetetlen dolgot láttam,” mondja. „Egy embert, aki kétségkívül halott volt, és ugyanazt az embert ismét az élők között.”
A film hűen követi az Evangéliumok beszámolóit és csodálatos képet fest arról a hitbeli válságról, amit egy nem hívő tapasztal, amikor szembekerül a feltámadt Jézussal.
Húsvéthoz közeledve a film eszünkbe juttatja, hogy a keresztény üzenet saját kételyeik megkérdőjelezésére kényszeríti a hitet keresőket.
Az üres sír a történelem legmegdöbbentőbb ténye. Egy olyan tény, amit a szkeptikusok két évezrede próbálnak kimagyarázni. Sikertelenül. A bizonyítékok túlságosan erősek, a „Feltámadt” pedig egy jó nyomozóhoz hasonlóan követi ezeket.
Például Róma képviselőinek és a zsidó vezetőknek minden okuk megvolt arra, hogy előálljanak a testtel, mégsem voltak rá képesek. Jézus tanítványai pedig nemhogy semmit sem nyertek volna azzal, ha hazudnak Jézus feltámadásáról, de mindent elvesztettek volna. Gyávaságuk azonban egy pillanat alatt elillant és immár igazi lelki hódítókként tettek bizonyságot arról, hogy a Joseph Fiennes által alakított filmbeli alakhoz hasonlóan valóban láttak valamit, pontosabban Valakit, aki alapjaiban változtatta meg életüket és a körülöttük lévő világot.
Joseph Fiennes szerint a film különleges módon beszél a nézőkhöz, arra ösztönözve őket, hogy egy nem hívő szemén keresztül nézve vizsgálják újra a szóban forgó eseményeket.
Reméljük, hogy a Feltámadt a szilárd bibliai alapú filmek reneszánszát indítja el, de ami ennél is fontosabb, Clavius-szal együtt szembesíti a nézőket azzal a kérdéssel, ami a mai napig ellenáll a kétkedők támadásainak: Ha Jézus meghalt, hol a teste?
Nézzétek meg a filmet és vigyetek magatokkal néhány nem hívő barátot!

Forrás: breakpoint.org
http://idokjelei.hu/2016/02/feltamadt-egy-hitetlen-talalkozasa-az-ures-sirral/

2016. február 15., hétfő

Ezt Mindenkinek látni kell!] Okvetlenül nézzétek meg!!! a tisztánlátás végett!!! Mert az EU -s sajtó és médiák mindenről hónapok óta hallgatnak!!!!

Kis gondolkodni való: QUO VADIS  EURÓPA JÖVŐJE Calais iszlám megszállása magyar felirattal (14:23)
Közzététel: 2016. febr. 15.
Szívszorító személyes beszámoló a polgárháború felé sodródó Nyugat-Európáról. Calais városa élhetetlenné vált a jelenleg 18.000 "lakosú" muzulmán migráns sátorváros, a "Dzsungel" miatt. ISIS zászló De Gaulle szobrán, a rendőrség   a helyiek ellen, áruló politikusok. Több ezer muzulmán fosztogatja, rabolja, erőszakolja a hitetleneket - a Korán előírásai szerint - ugyanúgy, mint a Közel-Keleten. Eközben az elit, és a "No borders" nevű szervezet segíti a gyarmatosítást, koordinálva a rombolást és kitelepítve a lakosokat, hogy legyen hely a megszállók számára Üdvözlettel:
Rettenetek Calais-ban történtek.
Joel próféta jövendölése a ma emberének: (rövid idézet)
„Jön a sötétség és a homály napja, a füstfelhő és a vihar napja.
Mint a nagy hegyekre rágomolygó fellegek, úgy zúdul ránk egy nagyszámú erős nép: Ősidőktől fogva nem volt ehhez hasonló csapás, és ezután sem lesz többé nemzedékek hosszú során át.
Mindenen áthatolnak, és nem szakadnak el egymástól. Betörnek a városba, bemennek a házakba, az ablakon keresztül behatolnak, mint a tolvaj.
Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám, teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva. A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat.
Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület. Utálja a gonoszságot. Ki tudja, hátha visszatér, és újra megbocsát!”