2015. július 10., péntek

Barnabas Nwoye kapott Urunk Jézus Krisztus által

2015. július 1.
Látomásban, láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust a kereszten függve vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet, majd megjelent a vértől ázott és tövissel koronázott Szent Arca. Csendesen így szólt:
„Békesség veletek. Az én Békémet adom szeretteimnek. Barnabás, ismét üdvözöllek téged és minden vigasztalómat, s imádómat a kegyelem rendkívüli havában. Boldog vagyok, hogy láthatom, miként sokan szeretteim, és a kicsiny lelkek közül visszatérnek hozzám. Szeretem őket, szívembe zárom őket. Mindazok, akik megmaradnak a velem való egységben, megkapják majd a dicsősség koronáját. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghívott titeket, hogy vigasztaljatok Engem.
Ebben a hónapban Édesanyám és néhányan a szentek közül fognak titeket figyelmeztetésekkel ellátni. Hallgassatok rájuk, az ő szavaik az Enyémek. Amikor Édesanyám majd meghív titeket, hogy újra ajánljátok fel a világot Legdrágább Véremnek, legyetek tudatában annak, hogy Ő tette meg először a világ felajánlást körülmetélésemtől fogva. Bűnbánó könnyeivel felajánlotta a világot az Én Legdrágább Véremnek. Számos alkalommal cselekedett így, miközben szeretettel gondozta Egyházamat. Most arra hív meg titeket, hogy kezdjétek el ezt újra és teljesítsétek be ezt a feladatot. Működjetek együtt Vele, és Vele szerezzétek meg a győzelmet. Ő az Én Édesanyám, az Én első vigasztalóm, kövessétek Őt, s Ő elvezeti seregemet a győzelemre.
Áldásom veletek marad Barnabás. Szeretlek benneteket, gyermekeim megáldlak titeket.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 2.
Látomásban láttam a Szűzanyát egy felhőben felénk közelíteni hét kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és kedvesen így szólt:
„Az én békém a Mennyország békéje, jöjjetek közelebb hozzám és érezzétek anyai szeretetemet. Én vagyok Mária, a Rosa Mistica, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Elhozom nektek Krisztus világosságát ebben a sötét világban. A világosság az igazságnak és az igaz szabadságnak az üzenete. Ebben a hónapban a Menny nektek és Krisztus szeretteinek rejtett titkokat nyilatkoztat ki a Haláltusát Vívó Jézus Krisztus szeméjéről, és az Ő Legdrágább Véréről. Az alázatos lelkek könnyedén megértik majd ezt az igazságot, de a gőgösök mindig megküzdenek vele. Ez a szeretet üzenete, és csak azok, akik rendkívüli módon szeretnek értik meg és élvezik annak édességét.
Minél jobban megközelíted a szeretet trónját, annál kisebbé válsz. Minél kisebb vagy, annál jobban beismered tudatlanságodat. Minél jobban elismered tudatlanságodat, annál jobban közelíted meg az igazságot, Krisztus Drága Vérének misztériumáról. Gyermekeim maradjatok meg kicsinynek Isten szemében és élvezzétek az Ő szerető gondoskodását. Fiam és Istenem kért meg arra, hogy tanításotokat megváltótok Vérének tisztaságának misztériumáról kezdjem, mely Szeplőtelen Szűztől származik. Ez olyan fokban marad titok számotokra, amennyire még mindig ragaszkodtok bűnös, hús és vér szerinti természetetekhez. Ezt a titkot már a Mennyben felfedték a szenteknek. Fényt árasztok erre a titokra, és remélem, hogy legalább egy kisrészt ti is felfogtok belőle. A teljes igazság ismertté lesz számotokra, amikor majd hazatértek.
Barnabás a Szentírásból és az Egyház igaz tanításából már tudhatjátok, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ebben a rendben, az ember minden teremtmény fölött állóvá vált a földön, de amikor az ember kiesett Isten kegyelméből, alacsonyabb rangba süllyedt. Azonban a megváltás által magasabb rangba emeltetett az angyaloknál. Ó mily szerencsés a megváltott emberiség.
Barnabás, három elem tisztíthatja meg a világot, amelyben éltek: a Víz, a Vér és a Tűz.
Emlékezzetek, hogy a világ először Noé idejében, a víz által tisztult meg a romlottságtól, az ember bűnbe esése után. Az idők teljességében ugyanaz a világ Krisztus drága Vérével tisztult meg. Ez a Vér az örökké tartó szövetség. Pünkösdkor a megváltott Egyház, a világ a Szentlélek tüzével tisztult meg. A világ még mindig vár a végső tisztulásra, mely Tűz által történik majd az ítélet napján. Tisztulásra és tisztításra szükség van, a tisztátalanság, a romlottság, és a tökéletlenség miatt, melyek az ember engedetlenségének jelei, s minden, ami az ember uralma alatt van, osztozik ezekben, a hibákban.
Az ember a tisztulás folyamatát vízzel és vérrel kezdte, de a víz és a vér az emberiség megtisztítására tökéletlen elem, amely nem adja meg az örökké tartó szentséget. Most hát szükséges, hogy egy magasabb rangú elemet kapjatok. Azon a napon, amikor az Ige megtestesült és közöttünk lakozott, az isteni természet és az emberi természet egysége Krisztusban, tette a tisztulás Vérét tökéletessé, legdrágábbá, szeplőtelenné, ártatlanná, és mindenek felett istenivé. Ez a vér a legkiválóbb a rangok sorában, a legkitűnőbb a tökéletesség rendjében, és a legdrágább az értékek között.
Barnabás, most elhagylak titeket, hogy elmélkedjetek megváltásotok titkáról, de ismét eljövök majd, hogy tanítást adjak nektek a világ felajánlásáról Jézus Krisztus Legdrágább Véréhez. Ne féljetek, én Édesanyátok vagyok, vezetlek benneteket, hogy a harcban legyőzzétek az ellenséget. Jézus nektek adja majd a győzelmet az Ő Legdrágább Vérének érdemein keresztül.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 3.
Látomásban láttam a mi Asszonyunkat fehér és lila öltözékben, fején koronával, számos kis angyal kíséretében. Hozzánk érve kedvesen így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veletek. Jöjjetek közelebb palástom árnyékába, és érezzétek anyai gondoskodásomat. Én vagyok Édesanyatok, Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és osztozzatok szeretetemben.
Barnabás, ahogyan azt Krisztus is mondta nektek kilencedetek első napján, én vagyok az Asszony, aki a vigasztalás művében elsőként vigasztaltam a szenvedő gyermek Jézust. Körülmetélésének napján bűnbánó könnyeimmel megnyitottam a kaput a Legdrágább Vérének imádása előtt az által, hogy összegyűjtöttem vérét kis kelengyéjében. Igen, imádtam a Drága Vért mely majd az emberiség megváltásáért hullott. Ily módom meghívok minden embert, hogy imádja az emberiség megváltásának árát.
Barnabás, én is az emberiség üdvösségéért tettem félre az ártatlan vért. Én szenteltem meg a világot az elsőként hullajtott Drága Vérrel az ő megváltásukért. Most arra hívlak meg titeket, hogy folytassátok ezt a cselekedetet addig, amíg az egész világ nem egyesül a Bárány győzelmében.
Gyermekeim azt kértem, hogy a világ nemzetei a győzelem jeleként állítsák fel zászlóikat azon a szent helyen, amelyet arra választottak ki, hogy győzelmük kezdetének jele legyen. Gyermekeim, ezek a fizikai jelképek a lélekben nyert valódi győzelem jelei. A test szerint élő embernek ezek a dolgok balgaságok, de gyermekeimnek, akiknek megadatott a kegyelem, hogy lássanak a győzelem jelei. Ahogy a szent kereszt ellensége is összpontosítja támadásait a lelkek ellen a világ városaiban a romlottság fegyvereivel és a pusztítás eszközeivel, úgy én, a Mennynek Királynője is összegyűjtöm gyermekeimet a világnak ezen kijelölt részén, a tisztaság fegyverével, s Jézus Krisztus Drága Vérének támogatásával. Jöjjetek gyermekeim és állítsátok fel zászlaitokat, és hirdessétek ki a Bárány győzelmét! Foglalják el gyermekeim helyüket és lássák, hogy ellenségeik legyőzettek!
Ó Izrael, leányod hív téged, halld Királynőd hangját! Hallgassátok meg Sion leányának kérését! Legyen Izrael egész háza odaszentelve a Bárány vérének! Jelöljétek meg az ajtókat és szemöldökfákat a Bárány szeplőtelen Vérével! Emeljétek fel a győzelem zászlaját! Emeljétek fel szabadságban és vonuljatok ki győzelemben! Tekintsetek Isten Bárányának győzelmére!
Ó Sion, én vagyok Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és csatlakozzatok harcosaimhoz!
Most távozom tőletek, de békém veletek mard.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 6.
Látomásban láttam egy szentet egy felhőből közénk ereszkedni 3 kis angyal kíséretében. Amikor elérte az oltárt, így szólt:
„Dicsérd az Urat Jeruzsálem! Zengj himnuszt a Királynak, ó Sion gyermeke! Győzött az oroszlán Júda törzséből! Hirdesd az Ő győzelmét néped között és szerte a világban. Cecília vagyok, Isten kis szolgáló leánya.
Ó világ, mi tudja lemosni rólad a romlottság és a bűn szennyét? Talán a bakok vagy bikák vére? Vagy a kutyáké, esetleg a kecskéké? Bizony mondom nektek, hogy nem. Ezek vérét Ábrahám az áldozati oltárra hintette. Mózes megkente vérrel az ajtófélfákat és a szövetség tábláit is. Emellett azonban az emberek állatok vérében fürödve reménykedtek tisztulásukban, azonban mégis tisztátalanok maradtak. Ó világ nemzetei, hol van a ti reményetek? Ki ad számotokra egyszer s mindenkorra tökéletes tisztaságot adó megtisztulást?
Hála Sion leányának, aki megtartotta az Úrnak tett fogadalmát. Ó erőteljes „legyen”, amely megolvasztotta az Urad s Jegyesed szívét! A Szeplőtelen Szűzben az isteni és az emberi eljegyezte egymást. Az emberi eggyé vált az istenivel. A tökéletlen tökéletessé vált. Igen, a bárány tökéletes rendben született, hogy elhozza az üdvösséget a romlott nemzetek számára. Mint az áldozati bárányt, úgy ölték le Őt is, hogy kiengesztelje a világ bűnét. Drága Vérét mind egy cseppig kiontotta és meghalt a mi bűneinkért. Ó imádjuk hát a Vért, mely megváltotta a világot. Ó tökéletes tisztító, lemostad a mi bűneinket és szabaddá tettél minket. Imádlak Téged ó Krisztus Drága Véredért, mely lemosta a világ bűnét.
Ó Sion, mily áldott vagy, hogy a Bárány Vére tisztított meg! Ragyogsz, mint a nap. Mily szerencsések a gyermekek benned, ők az Isten gyermekei. Az Úr az ő Istenük. Ők az Ő népe. Legyen áldott az Úr neve!
Barnabás, ó mily áldottak a nemzetek, akik felajánlják magukat a Bárány Vérének! A győzelem és a szabadság biztosítva lesz számukra. Szentségben és imádásban dicsérni és dicsőíteni fogják a Bárányt az áldozat új oltárán. A bölcsesség engedelmes Isten akaratának. Ó az élő Isten barátai, legyetek részesei ennek a győzelemnek! Dolgozzatok ezért a győzelemért, tartsatok ki ezért a győzelemért! A világban, amelyben éltek, küzdelem nélkül semmilyen jó nem jön könnyen. A küzdelem és a szenvedés a trónhoz vezető lépcsőfokok részei. A fájdalom az a virág, amely a lépcsőfokokat szőnyegként borítja. Kitartásotok megnyeri számotokra a győzelmet.
Maradjatok meg Krisztus szeretetében!”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 7.
Látomásban láttam egy szentet 3 kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„Krisztusban szeretteim! Töltse el szíveteket megváltásotok öröme, okotok van örvendezni. Mily szerencsések azok a kicsinyek, akiknek megadatik a tudás, hogy értékeljék megváltásuk árát. Ők az örökké tartó szövetség gyermekei. Jöjjetek közelebb barátaim és halljátok a szeretet üzenetét! Jézus küldött el, hogy beszéljek nektek a világfelajánlás érdeméről. Én vagyok a ti barátotok, és Isten szolgálója, Júdás Tádé.
Krisztus barátai, mit jelent odaszentelődni Krisztus Vérének? Elkülönülni a világ dolgaitól. Mindazok, akik teljes önátadásban belemerítkeznek Krisztus Vérének védelmébe, élvezik a szabadságot, békét és Krisztus legdrágább Vérének védelmét. Semmilyen erő nem választhatja el őket Krisztus Vérének védelmétől, kivéve a saját akaratuk.
Krisztus kedves szerettei, nagy oltalmazótok, rendkívüli menedéketek, hatalmas királyotok, és erős harcosotok van, aki meghív benneteket, hogy leljetek menedéket az Ő védelme alatt. Jöjjetek és élvezzétek az Ő szeretetének szabadságát! Egyesítsétek magatokat, családotokat, nemzeteteket Vele, és élvezzétek az Ő védelmének, gondoskodásának és szeretetének szabadságát! Az Ő ereje alatt semmi nem tehet kárt bennetek, hatalma van, hogy mindent megvédjen az Ő gondoskodásában. Legyőzi mindazok ellenségeit, akik önmagukat Hozzá rendelték. Ő rendelkezik felettetek, királyotok lesz, és ti lesztek az Ő népe.
Jézus mondta, ajánld fel önmagad teljesen nekem és pihenj meg bennem. A világ nemzetei hallják meg ezt az üzenetet és leljenek nyugalmat Krisztus békéjében. Krisztus Vérében van a ti békétek, a ti nyugalmatok és megváltásotok. Legyetek lepecsételve Isten Bárányának Vérével.”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 8.
Imáim alatt, látomásban láttam egy szentet, két angyal kíséretében. Miközben közénk ereszkedtek, egy felhő befedte az egész helyet. A felhőben megjelent a szent, hófehér öltözékben. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veled! Ágota vagyok, Isten kicsi leánya. Jézus küldött, hogy értesítselek téged, hogy az odaszentelődés hűséges a szeretetben. Izrael háza hallja meg ezt az üzenetet, és tartsa meg a Szeretetnek tett ígéretét. Jézus mindig hűséges, Ő mindig szeret. Az Ő Legdrágább Vére az Ő Szeretetének Pecsétje. Legyetek hűségesek az Ő szeretetéhez, és Ő szeretetében eljegyez titeket.
Ez minden, amit nektek mondanom kellett. Maradjatok hűségesek a szeretetben.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 9.
Imáim alatt, látomásban láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust, a kereszten Vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet. A felhőben megjelent Jézus Krisztus Szent Arca és csendesen így szólt:
„Békesség veletek! A világosság fényeskedjék számotokra ebben a sötét időben. Én vagyok a ti Mesteretek, Jézus, aki haláltusát vív bűneitek és a szeretetem iránt tanúsított hűtlenségetek miatt. Ma áldásomat adom nektek, amikor befejezitek a nagy hónap ájtatosságainak első részét, a kilencedet. Jöjjetek közelebb hozzám, és ajánljatok fel nekem mindent. Szeretteim, ajánljátok fel önmagatokat nekem szeretetben és hűségben! Eljegyezlek magammal benneteket, és megőrizlek magamnak titeket! Semmilyen ellenség nem tehet kárt bennetek! Minden hatalommal teljes karom megóv benneteket.
Jöjjetek, ó Sion gyermekei, és élvezzétek szeretetem szabadságát! Megáldok mindenkit, aki kitart velem imában a virrasztásban. Mindig közeletekben leszek! Megáldok mindenkit, aki vigasztal engem haláltusám napjaiban, és is megvigasztalom őket szomorúságaikban. Az elhagyatottság napjaiban nem száradtok ki lelkileg, az én szeretetem mindig megöntözi szíveteket.
Megáldok minden könyörgést és imát, melyet hozzám intéztetek. Nektek adom az én békémet, és a szükség idején mindig veletek leszek. Bennem találjátok majd a beteljesülést.
Gyermekeim, megáldalak titeket az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!”
Ámen.
A látomás hirtelen eltűnt.

LÁZADÓ KRISZTUS

Minden szava igaz. Július 10. 1924-ben ezen a napon nyolc hónapi fogházra és 200 ezer korona pénzbüntetésre ítélte a Budapesti Büntető Törvényszék József Attilát a Lázadó Krisztus című verséért.

LÁZADÓ KRISZTUS

" - Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.

S Neked könnyû vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tõlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és esõ,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!"

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végzõ társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

/1923. április 29.