Már
egy hete imában hordoztam a Családfa- gyógyító alkalmat. De mi egy hét
ahhoz képest, hogy saját életemben felkutassam őseimet. Évszázadok. Mire
eljött a nap, megöregedtem és meggörnyedtem az elfelejtett, könnyek és
szabadulás nélkül maradt bűnök alatt. A "Ki is vagyok én valójában"
kérdés súlyt kapott, Isteni nehezéket. Nagy út visszanézni, de még
nagyobb bátorság egy kis lépést megtenni a templomig.
Délután elmentem mise előtt a dicsőítésre.
Szorongó,
görcsös ember vagyok, hova máshova menekülhetnék? Támaszra vágytam, a
templom illatára, a falak biztonságára, az Isteni jelenlétre. Súlyos
láncokat húztam végig a padban, a végük már kopott volt, rozsdás, de
mindegyik mérge elevenen hatott. Bőrömön, kezemen, arcomon, lelkemen
hordozom őseim képét, számot kellett hát adnom magamban a negatív lelki-
és szellemi örökségeimmel. Ének közben Isten hatalmas szeretete
rámutatott arra a kiindulási pontomra, ami összeroppantani látszott
engem: "Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az
apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik
nemzedékükön!" (Kiv. 34,7) - ez a büntető Istenkép és negatív énkép élt
bennem rokonaim életén át bennem. Mindezek következtében sokszor
feleslegesen hordozott bűntudat- és elégedetlenségérzés bélyegét sütötte
rám. Szüleim, nagyszüleim istenképére irányulva Isten leleplezte a
generációkon keresztül továbbadódott büntető, megbetegítő istenképet. Ez
volt ott konkrétan az a csodálatos megtapasztalás, aminek fényében ezt
írom: a kegyelem nem az ember fáradozásához társul (természetesen
szükséges a fáradozás), hanem képessé teszi az embert az üdvösség felé
vezető első lépésre, és ez minden további lépés feltétele, sőt a
kegyelem maga az üdvösség. Megmutatta számomra, hogy ne csupán
önmagam elítélése, az önmegvetés legyen jelen a bűnbánattartásban, a
rokonok megbánatlan bűneinek sokaságában, hanem Isten jóságának fényében
lássam magam reálisan, mégis elfogadottan. Valaki egy képet
látott imában, és szíven talált. A láncait hordozó ember, aki így
érkezett a templomba. Erre kaptam választ az ige folytatásában: "Ha
kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár
keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!" (Kiv. 34,9)
Megkönnyebbülés
volt hallani az imákban a bűnök, félelmek, vétkek sorát, amiket Isten a
megigazulásnál elenged, és amit valóban meg is szüntet elszakító
hatalmánál fogva.
A papírra vetett lelki sebeket Isten elé vihettem,
s cserébe egy igét kaptam, reményt: "Napnyugta után hozzátartozóik
elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. egyenként rájuk
tette kezét, s meggyógyította őket." (Lk 4, 40).
Mise végén az Ámen százak szájából szólt. Istenem, köszönöm, hogy nem vagyok egyedül.
E.
http://www.szentimreplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=386:csaladfa-gyogyitas-szabadulas-a-buentet-istenkeptl&catid=104:qerints-meg-engemq-tanusagtetelek&Itemid=242
Részlet Varga László: A szentségimádás című füzetéből:
Többek
kérésére megfogalmaztam néhány gondolatot abból a tapasztalatból, amit
nekem jelent a szentségimádás, és szeretettel adom közre az
eukarisztia évében azoknak, akik már gyakorolják ezt, vagy vágyakoznak
az Élet forrása után.
"1986 nyarán fedeztem
fel a szentségimádást és tettem napi gyakorlattá papi életemben.
Felismertem, hogy ez nem egy, a sok jámborsági gyakorlat közül, nem egy
újabb lelki program, amit el kell végezni, nem biztos recept és módszer a
lelki- pásztorkodás gyümölcsözővé tételéhez, hanem ez maga az
Élet. Személyes és bensőséges kapcsolat azzal, aki annyira szeretett,
hogy meghalt értem, és odaadta magát nekem.
Először
csak egyedül végeztem. Teljes csendben, eszköztelenül. Szerettem
volna találkozni azzal, akitől addigra már rengeteg ajándékot
kaptam, és aki mérhetetlenül több minden ajándéknál.
Hónapokon
át alig vártam, hogy leteljen az az egy óra, amit odaígértem
neki. Semmi béke, semmi vigasztalás, semmi látványos gyümölcs nem
termett, sőt napról napra nehezebb volt kitartani, mert szívem minden
sötétsége felszínre tört. Fél évbe telt, amikor végre béke lett s
„csendesen és váratlanul átölelt az Isten”.
Első
plébánosi helyemen megértettem, hogy nem egyedül kell végeznem,
hanem közösséggel. Minden hónap harmadik hétvégéjén csendes
napot tartottunk zsolozsmával, böjttel és szentségimádással.
Számtalan gyümölcsöt termett azoknak az életében, akik eljöttek.
Kaposváron,
1993. augusztus 4-e óta végezzük szép csendben. Először csak az erre
a célra kialakított kápolnában, majd 1998. január 4-től egész nap,
nyilvánosan, mindenki számára nyitott lehetőségként a Szent Imre
templomban. Több mint hetven testvérem évek óta, hétről hétre
hűségesen válaszol Isten szeretetére, visszaadva neki egy órát, az Ő
tulajdonából. Szolgál kitartóan másokért, a közösségért, a városért.
Közös tapasztalatunkká vált, amit Kalkuttai Boldog Teréz anya így fogalmazott meg:
„Isten
a szív csendjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk
hallgatnunk kell őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az,
amit ő mond nekünk, és amit ő rajtunk keresztül mond.” "
***
Laci Atya levele szentségimádást végző testvéreinknek.
Kedves Testvérem!
Hálásan
köszönöm, hogy meghallottad és elfogadtad a hívást a Szentségimádásra
templomunkban. A csoport védőszentjének az arsi plébánost,
Vianney Szent Jánost és Szent Filoménát választottam. Mindketten nagy
segítői szolgálatunknak.
SZENTSÉGIMÁDÁSRA HÍVLAK! Azaz,
SZERETETVÁLASZRA!
Ő állandó Jelenlét – mi itt tanuljuk a jelenlétet, ezzel is
válaszolva a szeretetére. Adj időt, teret és lehetőséget
Istennek a veled való találkozásra. Szemléld szeretettel a Titkot, az
Oltáriszentségben köztünk maradó Jézus titkát, amit soha ki nem
sajátíthatsz, de befogadhatsz.
SZOLGÁLATRA!
Másokért, az Egyház, az egész Test, a Közösséged és a családod
javára. Aki térdel, az egyben áldás mások, a közösség számára. Vidd az
Úr elé szeretteidet, ellenségeidet, testvéreidet és ügyeiket,
közbenjárva értük Nála!
ASZKÉZISRE! Lemondás a
jóról, egy nagyobb jó kedvéért. Menni mindent elintézhetnél,
megoldhatnál ez alatt az idő alatt… Mégis, belépni Isten nyugalmának a
helyére, a szív békéjébe, a benső ima csendjébe, mindennél nagyobb
jó, ami hosszútávon termi meg gyümölcseit, a hűségben való kitartás
által.
Ebben az órában, amit vállaltál,
törekedj a belső csendre. A külső valószínűleg nem lesz teljesen
biztosítva, de ne veszítsd el a kedvedet. Először a szívedet
próbáld meg lecsendesíteni és ne a másik embert. Ebben az órában
ne végezz hangos imát!
Gyakorlati tennivalók:
Amelyik
órára beiratkoztál, az a te időd, azzal te rendelkezel. Amennyiben
nem alkalmas, rosszul választottál, próbálj cserélni egy jobbra!
Amikor
közbejön valami, amit előre nem tudhattál, próbálj beszervezni
magad helyett mást, aki erre alkalmas. Szolgálótársaid neveit és
időbeosztását a templomi faliújságon olvashatod.
Próbálj meg személyesen megismerkedni azzal, akit váltasz és azzal, aki téged fog váltani.
Érkezz
pontosan!!! Inkább pár perccel előbb, mint később!!! A
késéseddel romokba tudod dönteni az előtted lévő szívének békéjét.
Fontos,
hogy amennyiben rajtad múlik, ne hagyd őrizetlenül az
Oltáriszentséget és a templomot. Ha rendbontást tapasztalsz, próbálj
tapintatosan megoldást találni, és a plébánián mindenképp jelezd!
Kérem hasznos javaslataidat, türelmedet, szeretettel teli megértésedet a többiek iránt és irántam!
Köszönettel:
Laci atya
