Szentségimádás 2025. Augusztus 15. Vác, Piarista Templom

Mind a hét szentségnek megvan a maga ereje, kegyelemközvetítő hatása. De a 7 szentség közül a legnagyobb ereje az Eucharisztiának van. Az Eucharisztiában ott van minden: a legfontosabb erények, a hit, a remény és a szeretet. De ott van az is, amiért ezek a 3. szombati misék egyre látogatottabbak, a gyógyulás is, és a szabadulás is. Itt fedi fel előttünk Jézus az Ő szenvedésének, keresztútjárásának a titkait is.

Én a keresztutakból, főleg az Eucharisztia jelenlétében, színe előtt végzett keresztutakból rengeteget tanultam, belőlük rengeteg kegyelmet merítettem. Ezekből szeretnék én az Eucharisztiában jelenlévő Jézussal együtt közvetíteni valamit számotokra.

Nem egy szabályos megszokott keresztút lesz, hanem összevonva néhány állomás. Közben hosszabb csendeket tartok, hogy időnk legyen az Eucharisztiában jelen levő Jézussal beszélgetni, az Ő jelenlétében időzni.

Első állomás

Jézus csendben fogadja az ítéletet. Mi vajon hogyan fogadjuk a betegségeket, a szenvedéseket, a próbatételeket? Csendben? Hát bizony nem! Ő felfelé néz az Atyára, irgalomért könyörög a zajongó tömeg számára. Kéri, hogy az Atya ölelje át őket és a későbbi embereket is, akik lázadnak, kiakadnak attól, hogy milyen betegségek, megpróbáltatások érik őket. Könyörög a zajongó, háborgó emberekért, hogy ők is el tudják fogadni a szenvedéseket, a betegségeket, ítéleteket, és mindenben meglássák a Mennyei Atya akaratát. Kéri, hogy az Atya öleljen át mindnyájunkat, és el tudjuk fogadni az ítéletet, és beteljesítsük a magunk életében az Atya akaratát.

2. állomás

Jézus átöleli a keresztet. Csendben öleli át a szeretet keresztjét. Szeretettel nézi ellenségeit. És azt mondja, olyanok mint a kiszáradt, élettelen fák. Atyám, kérlek lehelj a kiszáradt lelkekbe életet, irgalmas szereteted által. Én átölelem ezt a keresztet, hogy a Te irgalmas szereteted által kirügyezzen, és új virágokat, majd a szívekben később gyümölcsöt teremjen. Emberségemmel ölelem át, de tudom, Atyám, hogy Te is átöleled irgalmaddal és szereteteddel.

Jézust végig kísérték a szent angyalok is keresztútján, segítették, vigasztalták Őt, mint a Getsemáni kertben.

A ti keresztetek mellett is van egy szent angyal, aki boldogan viszi a ti életetek keresztjét.

A kereszt oltalmaz, védelmez és lepecsétel benneteket. Ne fertőzzétek meg a szeretet keresztjét a gőgötökkel, egótokkal!

Mi a a legtöbben a saját énünk, gyengeségeink keresztjét hordjuk, nem azt, amit az Úr adott, hanem egy az önző énünkkel, gőgünkkel, gyengeségeinkkel, bűneinkkel megfertőzött keresztet, a világ által megfertőzött keresztet hordozunk. Eljött az ideje, hogy Jézus keresztjét hordozzuk, ne azt, amit magunk vettünk a vállunkra, ne azt, amit a világ, vagy mások raknak ránk!

Jézus csendben fogadja a keresztet, de a az átlag ember vádol, kutat. Miért én? Mindent megtettem! Miért büntetsz? Perlekedik Istennel. Ezalatt Lucifer ott van mellette, ilyenkor félrevezet, csábít, hízeleg, alattomos fordorlatossággal megkötöz. De ha a hit erős, és bele vagyunk gyökerezve a keresztbe, akkor nincs, ami elcsábítson.

Jézus a Mennyei Atyára vetette a tekintetét, és így tudta elfogadni az ítéletet csendben. Azt mondja nekünk: köszönjétek meg a kereszteket, a kisebb-nagyobb próbatételeket, mert azok a lelketek javára vannak.

Azután ott vannak az elesések

Jézus az elesések közben sem lázongott. Ti mit tesztek – kérdezi. Panaszkodtok. Elönt a harag. Pedig ha gyengék vagytok, akkor vagytok erősek. Hiányzik a bizalom és a ráhagyatkozás belőletek.

Hogyan kell fogadnunk az eleséseinket? A keresztre és Mennyei Atyára kell tekinteni, és az őrangyalunkat kell kérni, hogy segítsen, hogy megmaradjunk a szeretetben a próbatételek, a terhek és a kereszt hordozás alatt, hogy ne váljunk megkötözötté.

Uram, segíts, az ilyen kísértésben, tégy lakatot a számra, hogy ne lázongjak, ne panaszkodjak, ne szitkozódjak, ne essek kétségbe!

Mindenben ott kellene lennie a hálának és a köszönetnek! Hát hol van ilyenkor a hála és a köszönet? Kell kérni az őrangyalt, hogy meg tudjam köszönni, hogy elestem.

Furcsa gondolat: megköszönni azt, hogy elestem, megköszönni azt ha valami fájdalom ér. Megköszönni, hogy a szeretteim szenvedn? Mindezt megköszönni? Igen, megköszönni!

Mit eredményez a megköszönés? Azt, hogy észreveszem azt, hogy Jézus mit akar megmutatni számomra ebben az elesésben, ebben a próbatételben, ebben a keresztben. Hogy növekedni tudjak, hogy le tudjam győzni az egómat, a gőgömet.

Találkozások a keresztúton.

Találkozás a Szűzanyával, Veronikával, Cirenei Simonnal, a síró asszonyokkal.

Jézus találkozik Édesanyjával.

Mit tesz Édesanyám? Felemeli a szennyből szent vércsepjeimet, amelyeket a szent angyalok gyűjtöttek össze. Siratta az ártatlan, tiszta lelkeket. Siratott Engem is. De tudta, hogy így kell történnie, hogy a világ megtisztuljon, és Mennyei Atya akarata megvalósuljon.

Egymásra néztünk. A tekintetünk találkozott. Egy pillanatra lélekben átöleltük, megcsókoltuk egymást.

Bármi történjen is, a szülő és a gyermek szíve összeforr egy életre. Még akkor is, ha elváltak, ha el vannak szakítva egymástól. A két szívet, a szülő és a gyermek szívét nem lehet egymástól szétválasztani.

Találkozás Veronikával

Veronika meghallotta a szíve csendjében, hogy szomjazom. Vigasztalni akart. Tudta, hogy nem vízre, hanem részvétre, szeretetre vágyom. Könnyeivel itatott meg.

Ha Veronikához hasonló együttérző szív van bennem, akkor meghallom, hogy mit kér tőlem az Úr: Itasd meg azokat, akik csalódtak valami miatt a szeretetben, a kilátástalan helyzetben lévőket, a magukba zuhantakat, a szeretetnélkülieket ezzel a könnycseppel, amivel Engem Veronika megitatott, hogy élet fakadjon bennük!

Az Eucharisztia nektek is hitet, reményt, szeretetet, szabadságot, vígaszt, örömet és gyógyulást sugároz. Ha viszont nincs benned csend, akkor ez nem tud megtörténni.

Találkozás Cirenei Simonnal

Gúnyt üztek belőlem, őt is gúnyból rántották oda. Nem akarták, hogy idő előtt meghaljak. Próbáltak még így is megalázni és gúnyolni.

Csendben pillantottam rá. Előbb az értetlenség látszott a tekintetében. De az Én egyetlen tekintetem elég volt neki, hogy megtérjen. Nektek is elég!

Tekintsünk az Eucharisztiára! Ott van benne minden, ami egy léleknek kell. Szabadulás, gyógyulás, hit, remény és szeretet-tüzek.

Helyezzétek oda önmagatokat, szeretteiteket, az egyházat és a világot, hogy meglássátok, mit árasztok felétek!

Találjátok meg az Eucharisztiában azt a mélységet, szeretetet, hitet, amit Cirenei Simon megtalált, amikor találkozott a tekintetünk.

Mi történik a világban, ha valakit kényszerítenek? Amikor mások döntenek valaki felett, amikor nem tud maga döntéseket hozni, amikor mást szugerálnak belé? Akkor betegség, rendetlenség és káosz jelenik meg az életben. A harag, a lázongás, a káromlás, ami ennek a nyomában (a szabadságban való korlátozás nyomában támad) köteléket képez, és megköti a környezetet is.

Én minden ilyen köteléket most a keresztemhez vonok, hogy szabaddá tegyem mindazokat, akiket ilyen kötelékek megkötöztek.

Gyakoroljuk most itt azt, hogy az Eucharisztiára vetett egyetlen tekintet, mire jó nekünk, és hogy hogyan ad meg mindent, amire szükségünk van!

Hogyan fogadhatom el a saját keresztemet, és hogyan segíthetek másoknak a kereszt hordozásában? Nem kell magunkra vennünk mások keresztjét, de segíthetünk nekik abban, hogy hogyan hordozzák a saját keresztjüket.

Hát hogyan kell hordozni keresztünket? Elfogadni és átadni, belehelyezni a mi keresztünket Jézus keresztjébe, mert onnantól örömmé válik a kereszt-hordozás. Mert valójában Jézus viszi a mi keresztünket. Ha helyesen csináljuk – ha elfogadjuk, és rögtön átadjuk – akkor Ő viszi keresztünket az angyalokkal, akik Neki is segítettek a keresztet hordozni.

Mi azért nyögdécselünk, meg azért nem megy ez a kereszthordozás, mert a keresztünket tele tesszük világi dolgokkal (megfelelni vágyás, túlzott munka, túlzott jólétre való törekvés…) Másokra tekintgetünk, magunkat másokhoz hasonlítgatjuk, méricskélünk. Mindez a másik oldaltól jön, az ellenségtől, és nem Jézustól.

Tehát először is elfogadjuk a keresztet, hálát adunk érte, és utána átadjuk az Úrnak. Onnantól kezdve édessé válik, örömtelivé válik. Jézus mondta: „Az én igám édes, az én terhem könnyű.”

Megértjük, hogy minden keresztnek, elesésnek, próbatételnek célja van. Mindezek edzenek, tanítanak, hogy általuk növekedjünk. Megtanuljuk, hogy minden tehernek, minden keresztnek, minden próbatételnek értelme van.

Egyébként a pszichológia is azt mondja, hogy ha valaki állandóan csak panaszkodik, mindenben a negatívumokat látja, az rányomja bélyegét a személyiségére. A negatív életszemlélet uralkodik el rajta. Ha viszont tud hálás lenni mindenért, akkor meglátja, hogy milyen lehetőségeket kínálnak az első látásra kellemetlen dolgok is az életben, és fokozatosan a jót fogja meglátni minden helyzetben. Nekünk hívőknek az ilyen életszemlélet kialakításában óriási forrásaink vannak.

Itt jártam a mai napra való készületben tegnap a délután 2. felében, amikor már elfáradtam. Kimentem a kertbe locsolni, meg kicsit a telefonomban nézelődni, kikapcsolódni. És azon vettem észre magam, hogy teli vagyok viszketésekkel, szúnyogcsípésekkel. Felmentem a szobámba és próbáltam folytatni a készülést, de nem ment. No jó, akkor most megpróbálom gyakorolni azt, amire titeket tanítani akarlak. Hát akkor megköszönöm ezeket a szúnyogcsípéseket. És ahogy ezt megtettem, rögtön jött utána a gondolat, hogy akkor hozzam előre a lefekvés előtti zuhanyozást. Megtettem, az közben lehűtött egy kicsit, utána leápoltam a csípések helyét, és egy kicsit megpihentem. Erőt nyertem a további készületre, és levontam a következtetést, hogy ilyenkor nem érdemes a kertbe kiülni. És azt a következtetést is, hogy nem biztos, hogy az fog felüdíteni, hogy a telefonomat nézegetem. Esetleg egy zuhanyozás nap közben jobban felfrissít, pihentet, hogy azután újult erővel tudjak tovább dolgozni.

Ha visszatekintek életemre, volt azért néhány a szúnyogcsípéseknél sokkal nagyobb próbatétel, kereszt is. Volt a lábammal néhány műtétem az életben. Sok mindent tanultam ezekből. Terelt például velük az Úristen. Megtanultam, hogy nekem nem a túrák a fontosak, és a diákoknak szervezett strapás programok, mint a többi piaristának, hanem az elmélyülés, a befelé fordulás.

Az utolsó nagyobb műtétnél egy fontos dolgot is megtanultam. Kezünkbe adtak egy leírást, hogy mikre kell odafigyelnünk a lábadozás alatt. Ebben szerepelt: „mielőtt bármely mozdulatot tennél, gondolkozz!” Ezek után sokkal megfontoltabb lettem.

Tekintsünk vissza életünkre! Köszönjük meg utólag a kereszteket, a nehézségeket! És próbáljuk felfedezni, hogy mi-minden jó származott azokból! Hogy aztán a jövőben még jobban sikerüljön.

Ha csak ennyit viszünk magunkkal ebből a szentségimádásból, az elég lesz:

Elfogadom, megköszönöm, átadom az Úrnak.

Bocsa József piarista atya