2023. június 24., szombat

Már csak az ima segíthet

 

Mentsük meg Magyarországot” címmel az Emmanuel közösség néhány nappal ezelőtt imaestet rendezett. Az est fő vendége, előadója Virághalmy Sarolta volt, aki a Hír Tévében annak a csapatnak a tagja, amelyik kezdettől tudósít az ukrán háborúról. Az előadó a háború kirobbanása után maga is a helyszínen járt.

Az est linkje itt található. Érdemes meghallgatni, mert nem úgy beszél a háborúról, mint fősodratú médiában szokás. Képünk lesz arról, hogy mi folyik ott valójában, és mik a kilátások. Egyik záró kijelentése, hogy még ez év vége előtt eszkalálódhat a háború, úgy, hogy egész Európát belerángathatják, vagy még tágabb térségeket is, valamint úgy is, hogy akár atomfegyvereket is bevethetnek. Jelenleg is zajlik egy NATO hadgyakorlat felettünk, anélkül, hogy erről különösebben tájékoztatnának minket, amelynek egyik lehetséges következménye, hogy az egész NATO formálisan is hadba lép Oroszország ellen.

Gyakorlatilag nincs más eszköz a kezünkben, hogy ezeket a folyamatokat befolyásoljuk, hogy akaratunk ellenére belerángassanak minket a háborúba, csak az ima.

Az Emmanuel közösség a Szeretetláng egységima minél szélesebb körben való elterjesztésére koncentrál, hogy minél többen imádkozzák ezt az imát. Bizonyára sokan ismerjük már ezt az imát, de hogy kéznél legyen, ide másolom.

Imádott Jézusom! Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csendességre, szemünk egymásba nézzen, tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.

Ehhez az imához komoly ígéretek fűződnek. A Szeretetláng naplóban, ahonnan való, az szerepel, hogy ahol ezt imádkozzák, ott megvakul a sátán. Nem látja kiszemelt áldozatait. Jim Blount atya, amerikai exorcista, aki a közlmúltban többször is járt Magyarországon, ennek az imának csodás hatásairól számol be.

Már korábbi ittléteikor is terjesztett, legutóbb egy millió példányban való kinyomtatását határozták el, hogy minél többen imádkozzák.

https://engesztelok.hu/mar-csak-az-ima-segithet/

A legszebb ima

 

Örök MENNYEI ATYA,
töndöklő fény ragyogó mosolya,
szentség és szeretet Királya!
Leborulva imádlak a SZENTHÁROMSÁG ölelésében áldott Édesanyánkkal,
dicsőítelek a szent angyalokkal,
magasztallak az üdvözült lelkekkel,
himnuszt zengek a szeráfokkal!
Tied vagyok,
Veled maradok,
Érted élek,
Neked szolgálok,
áldott legyen szent akaratod
most és mindörökké, Ámen.

Ezt az imát egy magyar kiválasztott lélek kapta a Szűzanyától 2007-ben ezeknek a szavaknak a kíséretében:

…S hogy minden végképp a helyére kerüljön, megkapod a legszentebb imát, amit földi ember valaha kapott tőlem, Mindenek Királynőjétől, Égi Édesanyádtól. Ez lesz ajándékom neked, és rajtad keresztül az egész emberiségnek.”

A következőket főzte még hozzá a Szűzanya.

Ezt az imát minden nap mondd el a saját lelked nevében, de bárkinek akarsz segíteni a gonosztól lelkeket elvonni, helyezd az illetőt a Szentháromság elé, és érte is mondd! Akiért ezt az imát elmondod, megszabadul! Ez az én imám, s most megosztottam veled. Az ördög elleni gyilkos fegyver, aminek hatása minden mást felülmúl majd, amit valaha ember bevetett. Tapasztalnni fogod, mint tisztulnak tőle a lelkek.

https://engesztelok.hu/a-legszebb-ima/