1983. július 28., csütörtök

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1983. július 27.


LEGYETEK ÉBEREK ÉS IMÁDKOZZATOK, HOGY KÍSÉRTÉSBE NE ESSETEK!


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Ármin vagyok, ne félj!

       Köszöntelek testvérem az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten, tehát a Szenthá­romság szent nevével, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ki áldassék és dicsértessék, most és mindöröktől és mindörökké. Ámen.
       Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

       Testvérem! Erősödj hitben és szeretetben és legyél nagyon éber a kísértéssel szemben. Küzdjél testvérem minden erőddel, mert a gonosz kiszemelt téged, mert téged a te Urad kiválasztott eszközéül tett, ezért a sátán mindent elkövet, hogy téged erre a szent feladatra alkalmatlanná tegyen. De ne félj, te csak imádkozz! Tudja a te Urad, a te erőfeszítésedet és kedves előtte a te küszködésed, mert Krisztust követni nem könnyű.

       De mint mondottam a te Urad és Istenedhez vezető Utat nem az Úr teszi nehézzé, hanem a sátán, az helyezi el a botlás kövét, az akadályoz benneteket, mert végtelen gyönyörűsége a lélek bukása. Mint már mondottam is, a sátánt is egy erő hajtja, az emberi lélek után. Ha a sátán megnyer egy lelket a maga számára, azt a saját lángjával gyújtja lángra, mert már ezt is egy ízben mondottam, hogy a sátán a szó legszorosabb értelmében eleven tűzzel ég. Tehát elevenen izzik, iszonyú fájdalmakkal és minél nagyobb lánggal gyújthat egy lelket lángra, ugyanolyan arányban csillapul az ő heve és így kínjai is, mert a pokol kínjai sem egyformák. Akitől többet tud elvenni a sátán, az többet is kap a kínból és gyötrelemből. Tehát a sátánnak belső kényszere az, hogy a lelkeket magáévá tegye, de mondom ez az egyik.
       A másik, pedig az még az idők kezdete előtt a sátán is, mint Lucifer a fény angyala, mint főangyal élvezte a mennyek országának minden gyönyörűségét és kevély lett, mert nagynak és erősnek érezte magát és többre vágyott, és akaratát szembefordította Urával és Istenével, ezért letaszíttatott. A bosszú, a végtelen bosszú is hajtja, mert ő teljesen tisztában van azzal, hogy ő mit veszített. Elvétetett tőle a mennyek országa, de a hatalom a rang negatív irányt kapott.
       Mert hatalmas, de csak egy bizonyos mértékig, hatalma nem korlátlan, annyiban van meg, ahogy Isten a végtelen hatalom azt meghagyta neki. Mert mondom, minden gonoszsága ellenére akaratán kívül mégis Istent szolgálja. Mert Isten végtelenül bölcs és hatalmas Isten és még a sátán gonoszságát is a ti javatokra fordíthatja, de csak ha az akaratotokat odaadjátok Istennek, ezért a gonosz árthat is nektek, meg nem is. Legyetek éberek! Mit mondott nektek - mert Krisztus, amit apostolainak mondott, azt nektek is mondotta - "Ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" Tehát testvéreim, elérkeztem oda, amit nagyon a lelketekre akarok kötni. Ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a sátán végtelenül ravasz. Úgy el tudja a rosszat rejteni, hogy Isten nevében még a legnagyobb vétkekre is reá tudja venni az embert. Ne feledjétek, Jézus Krisztust is úgy vitték a zsidó főpapok a keresztfára, azt hitték, hogy Istennek tetsző dolgot cselekszenek. De miért? Megmondom azt is testvéreim, mert az akkori zsidó papság egy része, mint emberek, nagyon bűnös emberek voltak. Ismerték pedig az írásokat, mik megjövendölték a Megváltót, és hittek is benne hogy eljő, de a bűn oly homályossá tette lelküket, annyira körülzárta, hogy a tisztánlátásukat elveszítették, vagyis lelki vakká lettek és így a sátán mint vakokat odavitte ahova akarta. Olyan borzalmas halált és olyan borzalmas kínokat eszelt ki és a Megváltó elé tálalta, mert megmutatta neki a világ bűneit a maga fertelmével és az ezért járó kínokat, abban való reményében, hogy Krisztus Jézus embersége visszaretten, és így nem jön létre a megváltás. Mert a sátáni kínoknak a tetőfoka, hogy ő, mint angyal, sőt főangyal, letaszíttatott és az ember, a bűnös ember, pedig felmagasztaltassék a mennyek országába.

       Most visszatérek a mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedéséhez. Jézus Krisztus, mint ember rettenetesen visszarettent és a szó legszorosabb értelmében vért izzadott - mert nemcsak látta - hanem át is élte azokat, és akkor imádkozott az Úr Jézus: "Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e kehely anélkül, hogy kiigyam.". De a ti Uratok végtelenül alázatos fia volt az Atyának és akaratát odaadta mennyei Atyjának. Azt mondotta: "De ne az én akaratom legyen, hanem a tied." Ekkor történt meg a megváltás, mert a többi az már ennek a következménye lett.

       Testvéreim! Zárkózzatok fel Krisztus mellé, s a krisztusi útról le ne térjetek! De mondom a krisztusi út, mit nektek követnetek kell, JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA, mit a földi helytartón keresztül maga Jézus Krisztus vezet. Mert Krisztus a megváltó, senki másnak, egy apostolnak sem tette azt a kijelentést, hogy Péternek és Péteren keresztül szól ez a mindenkori helytartónak. "Te Péter vagy és erre a kősziklára építem Anyaszentegyházamat, és a poklok kapui sem vesznek erőt rajta. " Ez szent, s épp úgy él, mint kétezer évvel ezelőtt. Tehát nyugodjon meg a ti lelketek ebben és higgyétek, és higgyetek ennek az isteni ígéretnek! És vizsgáljátok meg lelketeket, hogy miben tértetek el Krisztus egyházától. Mert Krisztus akarata gyűjteni, tehát minél szorosabban egybetartani a nyájat a sátáné, pedig a széthúzás, a szétszórás. Nagyon legyetek résen, mert az elválás először olyan kicsiny rés, amit észre sem lehet venni, oly kicsi, de oly parányi. De az idő az mindig messzebb viszi az egykor egy egészet, ha meghasadt egymástól.

       Legyetek éberek! Vizsgáljátok át lelketeket és kérjétek az egek Urától a kegyelmet, a tisztánlátásra! Vegyétek észre azt a hajszálnál is vékonyabb repedést és tömjétek be a rést imádsággal, alázattal, mert még egyszer, Isten akarata az összetartás, a sátáné a széthúzás. Mert Isten akarata az egy akol és az egy pásztor, mert a Pásztor maga Jézus Krisztus. A sátán, pedig azt akarja elérni, hogy az minél később, ha lehet, soha ne jöjjön létre. De mondom, meglesz, mert Isten úgy akarja, mert itt is a sátán akadályozhat, de nem gátolhat. Mert ahogy egy akol lesz és egy pásztor, mondom nektek, megszűnik a sátán hatalma a világ felett. Véget ér a fejedelemsége és alászáll a poklokban mindörökre. A poklok kapuját el nem hagyhatja soha.
       Testvéreim! Tehát törekedjetek az egységre, és imádkozzatok magatokért és nem utolsó sorban másokért. Nem a ti dolgotok, hogy az ima érdemét a ti uratok hogyan hasznosítja. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ne akarjátok Isten titkait megfejteni - mert elveszi figyelmeteket az imától - hanem higgyetek! Mert mit mondott Jézus a süllyedő bárkában - pedig tanítványai honnan is hihették - hogy a szélnek és a tengernek is ura az ő mesterük, és Jézus mégis kishitűséggel vádolta őket. Tehát ti is testvéreim higgyetek feltétel nélkül Krisztusban. Ha a ti véges emberi elmétek valamit nem is ért meg, de ti higgyétek, mert Krisztus mondotta. Mert az evangéliumnak csak egy értelme van. Még egyszer: "Legyetek ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!".

       Most búcsúzom, és azt mondom, áldjon meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten és forrasszon benneteket eggyé a Szentháromság egy Isten, és Krisztus egyházát megerősítse veletek a megszentelő kegyelem, és világosítsa be az utat Isten szent Lelke. Téged, pedig áldjon meg testvérem és erősítse meg a te lelkedet a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ámen.

1983. július 17., vasárnap

1983. – Marpingen /Németország/

1983. július 16-án a Szűzanya megjelenik egy helybéli gazdának, a kegykápolnában imádkozás közben. Mária üzenetet diktál neki, melyet később a pápának is átadnak:

„Több mint száz év telt el kinyilatkoztatásaim óta. Sem kegyképemet, sem üzenetemet nem értet­ték meg. Kiforgatták szavaimat, és nevetségessé tet­ték /azt mondták/: vétkezzetek és ne imádkozzatok. Elmondtam nektek, hogyan éljetek igaz keresztény életet és, hogy mi vezet bűnbe. Megmutattam nektek a pok­lot, ahova a bűnösök jutnak az örök kárhozatra. Megmutattam nektek a legnagyobb csodát mind közül, a napcsodát. Sokan tanúi voltak ennek. A bű­nök és gyarlóságok azonban kikényszerítették Is­ten haragját és a II. Világháborút. Ezeket a sanyarú­ságokat is elfelejtettétek. Gúnyt űztök üzeneteim­ből és mindazokból, akik imádkoznak és hisznek a szent vízben...

A "világ fejedelme" vakká tett titeket Isten pa­rancsaira és kinyilatkoztatásaira. Életetek nem ke­resztényi élet már, hanem az új pogányság élete...

Sok csapás és háború jön majd el váratlanul. Sírva állok Németország kapui előtt, mint ahogy Krisztus siratta Jeruzsálemet. Hányszor figyelmeztettelek benneteket kinyilatkoztatásaim által!

A Szentatya nyilvánítsa ki negyven nappal a Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe után az utolsó Mária-dogmát: Mária - Mediatrix, Corredemptrix és Mater Ecclesiae.

Marpingenben immár másodszor jelent meg a Szűz, de érdemi változások még mindig nem történtek.



Irodalom: Jörg Müller: Máriáról beszélni veszélyes. Masszi kiadó. Bp. 2001.

1983. július 5., kedd

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1983. július 4.


MINT AHOGY A FIÚ EGY AZ ATYÁVAL, ÚGY AZ EMBER EGY LEGYEN KRISZTUSSAL, ÉS ÍGY EGGYÉ LEGYEN MINDENKI AZ ATYÁBAN


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Ármin vagyok, ne félj!

       Köszöntelek testvérem az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Dicsőség és dicséret neked Uram Jézus, Te égi Király! Te az Atyának egyszülött Fia, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, bölcsesség a bölcsességtől, irgalmasság az irgalmasságtól, igazság az igazságtól, szeretet a szeretettől. Mert Te egy vagy az Atyával, mert az Atya, ami benne jó vagyon azt mind, mind megosztotta Veled. Hatalmat adott neked Uram Jézus, Te édes Isten Fia. Mert Te egy vagy tartalmilag az Atyával, csak személy szerint vagy Te a második isteni személy, de egy akarat fűz össze az Atyával, mert Te tökéletes mása vagy Atyádnak. Ezért mondottad, hogy aki látta a Fiút, az látta az Atyát is. Mert a mennyei Atya annyira szerette a Fiút, hogy mindent megosztott vele. És mondom nektek testvéreim a Fiú is úgy szereti az Ő gyermekeit - és az isteni akarat az - hogy mint a Fiú egy az Atyával, úgy legyen vele egy az ember, mert Jézus Atyánknak nevezi az ő mennyei Atyját.


       Mint ahogy a Fiú egy az Atyával, úgy az ember egy legyen Krisztussal és így eggyé legyen mindenki az Atyában.

       Tudom testvérem, hogy ezt nagyon nehéz neked felfogni. Hogy is érné fel az emberi elme, mi korlátok közé és véges időbe van zárva, a végtelen nagy Istent. Testvérem! Imádkozzál, fohászkodjál és tarts bűnbánatot és vedd magadhoz a te Urad élő és eleven szent testét ki vár téged az Oltáriszentségben.

       Legyél nagyon éber, nehogy a világi dolgok és gondok elvonják figyelmedet a te Uradról és Istenedről. A feladat világosan áll előtted, hogy terjeszd a mennyek országát, ahogy lehetőséged nyílik rá. Tereld a föld bárányait a te Urad és Istened akoljába, és erre buzdítsd mind azokat, kik telve vannak Szentlélekkel. Mert Isten akarata az, hogy gyermekei mind visszataláljanak ahhoz a forráshoz, hol a te Urad és Istened jutalommal az élet vizét adja az Ő gyermekeinek. Ezért testvérem, te csak törekedj Krisztus felé, mert az, csakis az a biztos út, a többi út mellékút, ami csak akkor válik a javatokra, ha a mellékút a krisztusi útba torkollik, de csak ha rá is léptek a ti egyedül üdvözítő utatokra, ahol a te Urad végtelen nagy kegyelme segít benneteket.

       Testvérem, most pedig pihenj le, majd holnap folytatom. Ármin.