Isten, az Atya: Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevad elsődleges célpontjai
2013. augusztus 3., szombat, 13:17
Drága leányom, felhívást intézek az emberiséghez a Legmagasabb és a Legszentebb Birodalomból.
Szegény, kicsiny gyermekeim, mennyire szenvedtek Lucifer bűne miatt, de
tudnotok kell, hogy Mindenható Hatalmam által el fogom őt és bukott
angyalait törölni a Föld színéről. Ez az idő közel van, ezért tehát fel
kell készülnötök.
Tudnotok kell, hogy a bukott angyalok és démonaik közületek a
legtöbbek számára ismeretlenek és láthatatlanok, de ők köztetek járnak,
kísértvén benneteket minden nap, hogy elessetek. Amikor a
megtévesztés e hálójába ragadnak benneteket, hamarosan úgy fogjátok
találni, hogy nem lesztek képesek megnyugodni, vagy a lelketek békéjét
megtalálni.
Kijelentem, hogy akiket a hamis próféta tévútra vezet, elveszettnek és
összezavartnak fogják érezni magukat, mivel a legnagyobb csalást
fogadják el, amelynek önként estek áldozatul. Amikor ti Hozzám és
szeretett Fiamhoz, Jézus Krisztushoz fordultok, akkor az nem annak fog
tűnni számotokra. Azt fogjátok hinni, hogy a Szentségek ugyanazok
maradtak, annak ellenére, hogy azokat különböző módon fogják nektek
bemutatni. Azok üres edényekké válnak, és többé már nem lesznek
elfogadhatóak Számomra.
A világ az Enyém, de gyermekeim nem akarnak Engem, szeretett Atyjukat,
Teremtőjüket. Az elméjük be van zárva és a gonosz arra használta
Ajándékomat, az intelligenciát, hogy abba a hitbe csábítsa őket, hogy az
Én Létezésem lehetetlen. Azoknak, akik nem hisznek Bennem, nem
lesz igaz szeretet, öröm, vagy béke az életükben. Az Örök Életet sem
fogják elfogadni. Ehelyett csak a test örömeit fogják keresni, annak
ellenére, hogy tudják, az életük a Földön rövid.
Akárcsak egy apa, aki szereti mindegyiket, Fiam Nagy Irgalmassága által
Magamhoz fogom vonzani őket. Az Én Hatalmam mindent átfogó, és a Sátán,
az Én Luciferem, aki büszkesége miatt elvágta magát Tőlem, sohasem fog
legyőzni Engem. Ezért tehát, akik követik őt, ugyanazt az éket verték
önmaguk és Közém. Ők fel fogják ismerni a jelekből, amelyeket Én most mutatni fogok, hogy csak Egy Isten van, egy Teremtő és egy Paradicsom.
Mindazok a paradicsomok, amelyekről a hamis próféták beszélnek a
világban, akik eltávolítják Tőlem gyermekeimet, nem léteznek, és soha
nem is létezhetnek. Én vagyok minden, ami van. Én teremtettem
mindent. Én fogok mindent befejezni. Mindennek az Én Szent Akaratom
szerint kell lennie. Csak harcoljatok az Akaratom ellen és semmivé váltok. Fogadjátok el az Akaratomat, és akkor az Én gyermekeim maradtok.
Azoknak mondom, akik hisznek Bennem: nektek sohasem szabad
elutasítanotok Fiamat, Jézus Krisztust. Én Fiam által eljöttem a
világba, hogy visszahozzalak Irgalmamba benneteket, de ti
elutasítottátok Őt. Megöltétek Őt, de az irántatok való Szeretetemet
mégsem öltétek meg. Ezért engedtem meg Keresztrefeszítését, hogy az
üdvösséget hozzon nektek. Ez – Fiam halála a Kereszten – lett a ti
üdvösségetekhez vezető utatok. Az Ő halála nem az volt, aminek tűnt: egy
kudarc a gonosz szemében. Ez a nagy szenvedés cselekedete, melyet a
legnagyobb alázattal viselt el, legyőzte a Sátánt. És pontosan Fiam
Kereszthalála volt az, amely által a Sátán hatalma az emberiség fölött
kudarcot vallott. Annak ellenére, hogy nem tudja minden gyermekemet a
mélységbe magával vinni, mégis hazugságai sokakat el fognak csábítani.
Ezért kell harcolnotok, gyermekeim, nemcsak a saját lelketekért. Ha
szerettek Engem, akkor szeretni fogjátok Fiamat is. Ha szeretitek
Fiamat, akkor segítenetek kell Neki megmenteni minden bűnöst.
Hozzátok fordulok, hogy elmondjam nektek, hogy amikor egy lelket
megszólítok, különösen azokat, akik nem ismernek Engem, vagy azokat,
akik ismernek, de Parancsolataimat nem fogadják el, akkor nekik már csak
annyi idejük maradt, hogy megmentsék magukat az örök kínszenvedéstől.
Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevadnak
elsődleges célpontjai. Sokan ezek közül a lelkek közül Fiam követői, és
hűségesek az Egyházhoz. Ők Fiam ellen fognak fordulni,
azáltal, hogy elfogadják az új törvényeket, amelyek pedig nem a Fiam
törvényei, és kénytelenek lesznek mindezt egy új vallásként lenyelni.
Ezt az új vallást sok éven át gondosan megtervezték. Ez sátáni
rituálékat követ, de ezt sokan nem fogják megérteni. Amikor
felkaroljátok ezeket a rituálékat, akkor hatalmat adtok a Sátánnak. Ha
ezt a hatalmat a Sátánnak adjátok, akkor sok imára lesz szükségetek,
mert ő fel fog falni benneteket testestől-lelkestől.
Gyermekeim, Én most büntetések által avatkozom be a Földön. Azok
a szegény lelkek, akik e büntetések közepette az életüket vesztik,
segíteni fognak megmenteni közületek azokat, akik már elvesztek Számomra.
Amikor félelmet éreztek a Sátán gonoszsága és az életetekre gyakorolt
befolyása miatt, akkor gondoljatok arra, hogy Én az ő földi képviselőjét
el fogom pusztítani. Rövidre fogom szabni szenvedéseteket, mert meg
szeretném menteni a lelkeket. Ha megengedném, hogy ez a gonoszság
folytatódjék, akkor képtelen lennék megmenteni azokat a lelkeket,
akiknek a neve fel van jegyezve az Élet Könyvébe.
Szeretett Atyátok
A Legmagasságosabb Isten