2020. augusztus 10., hétfő

Isten dühös: Új dráma a Hagia Szophia körü


Nagyjából 3.000 embert fertőzött meg a koronavírus a július 24-ei Hagia Szophia átváltoztatása alatt, ahol az ortodox templomot egy mecsetté alakították át - mondta Sarp Üner török egészségügyi szakértő az AnkaHaber.net lapnak.

Ez csak találgatás, mivel több ezer ember gyűlt össze az ellopott templom körül a bűntény napján.

Osman Aslan, aki a Hagia Szophia müezzine volt, augusztus elején hirtelen szívrohamban hunyt el.

https://gloria.tv/post/xmNwGBc2uM3w1L1rL8gKcRMiY

Bejrút: A robbanás az ikonosztáz előtt állt meg


Legalább a bejrúti Achrafieh városrészben található Szent Demeter görög ortodox templom oltára, ami kevesebb, mint egy kilométerre volt a bejrúti robbanástól, sértetlenül túlélte a rombolást - mondta Youil Nassif atya a médiának.

A robbanás után Nassif a templomába futott, hogy megnézze, milyen károk keletkeztek: a templomhajó romokban hevert, az ablakok be voltak törve, a padok is megsérültek.

Azonban az ikonosztáz mögötti oltár szinte érintetlen volt, beleértve a kelyheket, könyveket, ereklyéket és még egy olaj lámpát is, amit a robbanás nem gyújtott fel.

https://gloria.tv/post/qqqrazWV2xsp4VGNfKtTKkPSs