2017. november 19., vasárnap

Négyezren a világ szegényei képviseletében a Szent Péter bazilikában és 1500-an a hamispróféta asztalánál. 11Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. " Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány

Négyezren a világ szegényei képviseletében a Szent Péter bazilikában és 1500-an Ferenc pápa asztalánál. November 19-én, éppen Árpádházi Szent Erzsébet, a Karitász egyetemes védőszentjének az emléknapján tartják idén a Szegények világnapját. Ferenc pápa hozta létre az ünnepet az Irgalmasság Jubileuma során azzal a céllal, hogy e napon az egyház különleges módon is nyilvánítsa ki a Jézustól kapott örökségét, hogy maga is legyen lelkületében szegény és álljon a szegények mellé, a szolidaritás konkrét jeleivel. A Szentatya négyezer szegényt hívott meg a Szent Péter bazilikába, hogy legyenek jelen és részesei is az Utolsó Vacsora örömének. A meghívottak nemcsak Róma és környéke szegényei, hanem a rászorulók valójában az egész világból érkeztek, a katolikus segélyszervezetek támogatásával és kíséretében. A szentmise után 1500 szegény meghívott a közeli VI. Pál nagy aulában együtt ebédelt Ferenc pápával, annak a jeleként is, hogy az Úr oltára és a családi asztal kenyere, az Eucharisztia szentsége és az emberi táplálék egymást kiegészítő oldalai ugyanazon emberi valóságnak.

A betániai vacsora.

6Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, 7odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. 8Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? 9Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani.” 10Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. 11Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. 12Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. 13Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.”

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok, a szegények megsegítése érdekében.

Nyomtatóbarát változat
2013. október 6. vasárnap, 23:30
Drága szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának, és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez a ti elsődleges feladatotok, mint Isten szolgáinak.
Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban, mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem.
Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra?
Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnem Engem.
Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére.
Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagy méretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról.
Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni – külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket.
Az ördög sokakat meg fog téveszteni azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak, a történelem ezen idejében. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájöjjenek arra, hogy itt valami nincs rendben.
Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.
Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eucharisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

Jézusotok

Hamispróféta szombaton beszédében XVI. Benedeket "egy mesternek" nevezte, valamint "egy barátnak", aki mindenkit arra bátorít, hogy logikával keressék az igazságot." A trónját ellopták. A hatalmát nem. "

Ferenc pápa "mesternek" hívja XVI. Benedeket

Ferenc pápa szombaton fogadta a 2017-es Ratzinger-díj három nyertesét.

A beszédében XVI. Benedeket "egy mesternek" nevezte, valamint "egy barátnak", aki mindenkit arra bátorít, hogy logikával keressék az igazságot.

Ferenc pápa továbbá imájában megköszönte XVI. Benedek pápának a "diszkrét és bátorító" jelenlétét a Vatikánban.

Kép: © Mazur, thepapalvisit.org.uk, CC BY-NC, #newsHassmdgzvc


(Mt 23. 8-10)
" Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hiszen egy a ti tanítótok: a Krisztus.”

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

Nyomtatóbarát változat
2013. március 13. szerda
Drága szeretett leányom, másodjára is halálra ítéltek Engem. A Rómában hozott sértő döntés melynek ma tanúi voltatok, kettévág Engem.
Amikor a hóhéraim előtt álltam, eretnekséggel vádoltak Engem, és azzal, hogy az Igazat mertem mondani, Apostolaim elfutottak, és sehol sem lehetett őket megtalálni. Azok, akik követtek Engem és elfogadták Tanításaimat, elárultak Engem, amikor a hatalmon lévők kétségbe vonták Szavamat. Ők kezdték elveszíteni a Belém vetett bizalmukat, és kételkedni kezdtek Bennem.
Néhányan a Követőim közül elhitték az eretnekség bűncselekményét, amellyel vádoltak Engem, és azt gondolták, hogy ez indokolt a részükről. Vádlóim olyan hatalommal rendelkeztek – magas beosztásokban lévő emberek, egzotikus palástba öltözködve, és akik jártukban a valódi hatalom érzésével beszéltek -, hogy csak kevesen kételkedtek bennük.
Alaposan szemügyre vettek Engem, provokáltak, kinevettek, megvetettek, kigúnyoltak és kicsúfoltak az Igazság elmondásáért. Az emberek leborultak ezek előtt az uralkodók előtt – tekintélyes hangú emberek, akiknek a hatalmát sohasem kérdőjelezték meg. A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.
„Eretnek!” – kiáltozták. Azt mondták, hogy gonosz nyelvem volt, hogy káromoltam Istent és hogy el akartam pusztítani a templomukat. És így hidegvérrel megöltek Engem.
Nem lesz ez másként most sem, amikor megpróbálom a Hangomat megismertetni, és Isten minden gyermekét azon eseményekre akarom figyelmeztetni, amelyekről az elmúlt néhány évben beszéltem neked, lányom. Szavamat megvetéssel fogják kezelni. Szavamat meg fogják kérdőjelezni. Kétségek surrannak be, és Apostolaim ismét elfutnak, otthagyván Engem a farkasoknak.
Ne kövessetek el hibát, az Igazság ki lett nyilvánítva számotokra. Én megmondtam nektek, Követőim, hogy hogyan lesztek becsapva. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, mivelhogy meg fogjátok kérdőjelezni ezt a csalót, aki Atyám Házában ül.
Az Én szeretett XVI. Benedek Pápámat elüldözték, és ő elmenekült, ahogy az meg volt jövendölve. Nem Én neveztem ki ezt a személyt, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön.
Ő, Benedek Pápa, az Igazság felé fogja vezetni Követőimet. Nem hagytam el őt, közel fogom tartani a Szívemhez, és megadom neki azt a vigaszt, amelyre szüksége van ebben a szörnyű időben.
A trónját ellopták. A hatalmát nem.
Jézusotok

Az abortusz sátán bűze belépett a Vatikánba. Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért a bűnért szigorúan meg lesznek büntetve.

Az abortusz sátán bűze belépett a Vatikánba

Yvonne Gilli nőgyógyász, a Planned Parenthood abortuszhálózat leányvállalatának, a “Sexual Health Switzerland” vezetője, egy vatikáni konferencián beszélt az élet végéről és az eutanáziáról. Gilli egy radikális baloldali párthoz tartozik.
A “Sexual Health Switzerland” a weboldalon agresszívan népszerűsíti a meg nem született csecsemők gyilkosságát. A második vatikáni zsinat "utálatos bűnnek" nevezte az abortuszt.



A konferenciát a megosztó Életvédő Pápai Akadémia szervezte. A konferencia másik megosztó beszélője a Royal Dutch Medical Association pro-eutanázia szervezet elnöke, René Héman volt.

Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért a bűnért szigorúan meg lesznek büntetve.

Nyomtatóbarát változat
2012. július 29., vasárnap, 8:10
Drága szeretett leányom, a hitehagyás a világban Isten sok gyermekét összezavarta a bűn létezésével kapcsolatban.
Amikor sok lélek a bűnre gondol, akkor azonnal a legsúlyosabb bűnökre gondolnak, mint a gyilkosság.
A bűn sok formát ölt magára. Sajnos mivel a bűnt elvetették, mintha hibák, vagy rossz jellemvonások lennének, most már egyszerűen csak egy természetes gyengeségnek minősül. Sokan nem hiszik már, hogy a bűn egyáltalán létezik.
Az abortusz, a testvérgyilkosság után, a népirtás legnagyobb formája a világon. Azonban ezt nemcsak hogy tolerálják, hanem még olyan törvényeket is behoztak nemzeteitek, amelyek ezt szükségszerűnek tartják.
Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért (a bűnért) szigorúan meg lesznek büntetve.
Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni.
Senki sem fogja elkerülni a büntetést, aki Isten akár egy gyermekét is megöli.
Azok a nemzetek lesznek tanúi Atyám haragjának a Büntetés ideje alatt, akik az abortuszt legalizálták.
Őket eltörlik majd, és nem lesz könyörület velük szemben, ha ezt a halálos bűnt meg nem bánják, mivel eltűrték, hogy Isten gyermekeit az anyaméhben meggyilkolják.
Felszólítom mindazokat, akik ravaszul úgy próbálják az abortuszt kezelni, mintha olyasmi lenne, amire szükség van az anyák jogainak megvédésében.
Hazugságokat használnak az abortusz rémtetteinek álcázására, amelyek ellentétesek Isten Törvényeivel.
Minden törvényhozó, orvos, vagy bármely olyan személy, aki bármilyen módon hozzájárul ehhez a gyalázatos cselekményhez, bűnös Isten szemében, amelyért elszenvedi majd az eljövendő büntetést.
Nektek, akik eltűritek a kivégzést, a következőket mondom:
Ti, akik egy embert halálra ítéltek, ugyanazon bűnért vagytok vétkesek, amiért talán ő is bűnös.
Ebben az esetben ti, mint gyilkosok vétkeztek, és ez halálos bűn. Ti nem kaptátok meg azt a jogot, hogy elvegyétek az életet, vagy, hogy ítélkezzetek. Egyedül Nekem, Jézus Krisztusnak van jogom ítélkezni.
Bárki, aki hozzájárul egy gyilkos halálához, akár a cselekmény végrehajtásán keresztül, örökre a Pokol tűzében fog szenvedni, hacsak meg nem bánja tettét.
Oly sokan hisznek közületek „a szemet szemért” törvényben. Mennyire félre vagytok vezetve! Nem értelmezitek Atyám Tízparancsolatát? Ne ölj!
A „ne ölj” azokra az agresszív hadseregekre is vonatkozik, melyek ellenőrzés érdekében vonulnak be azokba az országokba, amelyek nem hozzájuk tartoznak.
A hadseregekre az jellemző, hogy az ártatlan lelkeket lelövik és meggyilkolják. Mindez gyilkosság. Ez ellentétben áll Atyám törvényével.
Más bűnök, mint a kapzsiság, bujaság, másokról rosszat mondani, kisemmizni másokat abból, ami jogszerűen az övék, a bosszú és a rágalom, ez mind más bűnökhöz vezet.
Ezek elfogadhatókká válnak mai világotokban, mert magatok iránt van a legnagyobb szeretetetek.
A hazugság, amelyet a hamis tanítók rátok kényszerítenek, hogy lenyeljétek azokat, az önkielégítés hazugsága, nem más, mint azon utatok, mely a bűnhöz vezet.
Nektek azt mondják, hogy azzal kell az időtöket eltöltenetek, hogy kielégítsétek a jólét iránti éhségeteket.
Azt mondják nektek, hogy magatokkal kell törődnötök, mert ti vagytok a legfontosabb személy az életetekben. Nektek keresnetek kell mindazt, ami eleget tesz érzéketek kielégítésének. Minden más másodlagos.
Ez a kapzsisághoz, az önzéshez és a kéjvágyhoz vezet, aztán csábítást éreztek arra, hogy halálos bűnt kövessetek el.
Most a bűnt úgy fogadja el nemzedéketek, mint soha azelőtt.
Törvényeket fognak behozni, amelyek a halálos bűnt legalizálják, és jaj azoknak közületek, akik tiltakoznak ellenük.
Azok, akik az ilyen gonoszságot támogatni fogják, azt mondják majd nektek, hogy ezek a törvények a gyengéket támogatják, amíg valójában ők mindent meg fognak tenni, csakhogy legalizálják a gyilkosságot, az abortuszt, az azonos neműek házasságát, és a hamis istenek bálványimádását.
Ők eltűrik majd a szegények üldöztetését, és az utcára vetik őket, koldusokká téve őket.
Törvényeket fognak bevezetni, hogy megakadályozzák vallásotok gyakorlását. Azzal, hogy gyakoroljátok vallásotokat, megszegitek majd a törvényt – ez bűn lesz az ő szemükben.
Amint azt már ezelőtt mondtam nektek, a ti világotok annyira tele van hazugsággal, hogy a jó rossznak van beállítva, a rossz pedig jónak.
A ti világotok a visszájára fordult, és ennek eredményeként virágzik a bűn.
Arra sürgetlek benneteket, hogy térjetek vissza a Tízparancsolat tanulmányozásához. Kövessétek azokat és éljetek úgy Atyám szemében, ahogyan azt elvárják tőletek.
Megszegvén a Tízparancsolatot, vétkeztek. Amint azzal érveltek, hogy bizonyos bűnök elfogadhatóak, ellenszegültök Atyámnak.
Jelenleg az Isten törvényei iránti engedelmesség gyenge és törékeny a világban. Felszentelt szolgáim nem beszéltek elég határozottan a bűn következményeiről Isten gyermekeinek.
A bűn tolerálása a legnagyobb bűn az összes közül.
A tolerancia egy ravasz hazugság, melyet a hazugság királya, a Sátán ültetett az emberiség elméjébe.
A tolerancia a bűn megindokolásának egy másik módja, hogy az emberi gyengeség engedjen a Sátán kísértésének.
Ébredjetek fel, és fogadjátok el a bűnt annak, ami az valójában.
Vitatkozhattok egymás között, és megvédhetitek a bűnt tetszésetek szerint, de ez Atyám szemében sohasem lesz elfogadható.
Ahhoz, hogy belépjetek a Paradicsomba, a bűntől mentesek kell lennetek.
Ahhoz, hogy megszabaduljatok a bűntől, bűnbánatot kell tartanotok.
Ahhoz, hogy bűnbánatot tartsatok, először is el kell fogadnotok a Tízparancsolatot.
Aztán igaz bűntudatot kell mutatnotok.
Igaz bűntudatot csak azok érezhetnek, akik megalázkodnak Előttem.
Csak ezután lehet a bűnt megbocsátani.
Csak ez után alkalmasak a lelkek arra, hogy Atyám Királyságába belépjenek.
Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus